Magyar Ujság, 1873. június (7. évfolyam, 126-148. szám)

1873-06-10 / 132. szám

131. Kedd. Szerkesztöi iroda: Barátok­ tere 1-só szára. II. emelet. Ide intézendő a lap »zell.uni réseit ülete minden közle­mény. Koeir.in­ k 8 levelek viasza neu adatnak. —«Bérmentetlen le­velek csak ismeres kezektől fogadtatlak el Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-ik azá.v. földszint. Ide intézendő a lap anyagi részét illető minden közle­mény, a. m. az előfizetési pénz, a kiadás körüli pa­naszok és a hirdetmények. szaru. VII. évfolyam. 1873. Június 10. Előfizetési ár: Vidékre o*n v* y U»d­y b n )•.»*.•‚‚.* k VsM vf'; Egy C: v r 10 .r„- - r Fél évre $ * * Negyed évr# 4 * ■ * Egy i.r'n ra ’ * 40 * E yy*e v $ kr. (GYORSPOSTA) POLITIKAI ÉS NEMZETG­AZDÁSZ­ATI NAPILAP. Hirdetési dij: kilenc* hisáboe pszxtsor egyszeri hirdetése 12 kr. többszöri 9 kr. Bályogdij mintén hirdetésért külön 30 kr. Nyíl­ttér : négy hasábos m­tízsor 30 kr. Pest, junius 9. Külföldi szemle. A bonapartisták Francziaországban egész nyíltan felütötték a fejüket. Nyíltan tanácskoznak már, hogy a hatalmat mint kerítsék kezükbe. Múlt pénteken Mont­morency mellett, Saint Gratienben Mathild herczeg­­nőnél a bonapartisták nagy összejövetelt tartottak. A tanácskozásban számosan résztvettek. Köztük volt Na­poleon herczeg is. Mint az értekezletből kiszivárgott hirek tudatják, párttekintetből azt határozták, hogy a herczegnek Francziaországot azonnal el kell hagyni s csak két hónap múlva térhet vissza. Ez idő után Páris­­ban fog lakhatni s Kouherrel egyetemben fogják a vá­lasztási küzdelmet vezetni. Az értekezlet többsége a mellett nyilatkozott, megkezdett művét a fusionális combinatióktól függetlenül folytatni. Végül egyhan­gúlag azt is elhatározták, határozottan ellenszegülni azon tervnek, miszerint a köztársaság elnöke a hatalom­mal három vagy öt évre fölruháztassék. A bonapartis­ták azon hitben ringatják magukat, hogy az erélyesen űzött választási propaganda által s a népre való hivat­kozásnak két év múlva sikerülni fog nekik a császársá­got visszaállítani. Vitet­s de l’ Aigle gróf, e két orleanista képviselő halála a kormánynak ujabbb zavart okoz, mert kényte­len lesz Párisban s Oise megyében a pótválasztást elren­delni s ezáltal az orleanisták elitéltetésétől a fővárosban , ama megyében, melyet Aumale herczeg képvisel, nem fog megmenekedhetni. E hó 4-én, mint a magentai csata évforduló nap­jain a bonapartisták több helyütt lakodalmat rendez­tek. Egyúttal a postán egy nyilatkozat félét küldtek szét, mely az „Ordre“-ban is megjelent a melyben tu­datják Párissal, hogy Olaszország követe a nap ünne­pélyére ebédet ad s erre az összes „magentai hősöket“, tehát a köztársaság elnökét is meghívta. Az egészben az a legkülönösebb, hogy az ebéd nem tartatott meg s Nigrának eszében sem volt lakomát adni. A Montpensier által folytatott alkudozásokról ér­kezett tudósítások távolról sem mondhatók megnyug­tatóknak. Ez a chantilly-i urak kedvét elrontja ugyan, de azért nem merik azt a legitimistákkal éreztetni. Az orleansi herczegek érzik e párttól való függősségüket s így h ragjuk lecsillapítására más utat keresnek. A bonapartisták ellenében sorakoznak. Ennek következ­tében Broglie a „Solail“-ban egy közleményt jelente­tet meg, melyben N­apoleon herczeg ügyére vonatko­zólag a deczember férfiainak emlékezetébe hozatik, hogy a bordeaux-i nemzetgyűlés határozatai­nk enge­delmeskedni tartoznak, mely szerint a Bonaparték trón­vesztetnek mondatnak. E közlemény Roucher híveinek sorában rászólást keltett s ez okból interpellálták Mac­­ne-ot, ki azonban betegséggel mentvén magát, kije­lenté, hogy az egészről semmit sem tud s az utóbbi napok alatt Broglie-t nem is látta.Magne-tól elmentek Broglie-hoz, ki azonban nem volt otthon. Ily körülmé­ny­ek közt a bonapartisták nem tehettek egyebet, mint közlönyeikben egy nyilatkozatot tettek közzé, melyben figyelmeztetik a „Soleil“-t hogy ne idézzen elő oly po­lémiát, mely a conservativ pártot gyöngíthetné. Gambettához az ország minden részéből érkeztek­­fölszólitások, hogy daczára a rendszerváltozásnak foly­tassa a republikánus és föloszlatási propaganda mozgal­mat s eczélból a provocatiót zsákmányolja ki. A volt dic­tator közelében nem hiányoznak az „elővigyázok“ kik semlegességre nógatják. Mint hiszik Gambetta nem fog ezek szavára hallgatni. Bukarestben egy év óta egy pánszláv bizotság mű­ködik, mely az előtt forradalmi biztosokat küldött Tö­rökország keresztények lakta vidékeire, most azon­ban egészen más eszközhöz folyamodott, hogy eltegye láb alól az oly egyéneket kik a bizottság útjába aka­dályokat gördítettek. Török lapok jelentése szerint a bizottság nem­régiben megbízta egyik emberét, hogy Hadjistavrot az útból eltegye. A merénylet rem sike­rült s a bűnös elfogatott, kinél számos compromitáló iratot találtak. A spanyol föderalisták egy szervezeti tervezetet állapítottak meg, mely szerint az ország két államra lenne fölosztva s ezek ismét kantonokra osztatnának, melynek mindegyike saját s bizonyos tekintetben, kü­lönösen pénzügy­ekben, független kormánynyal bírna. A központi kormány a köztársaság elnökéből, a vég­rehajtó hatalomból és két kamrából állna, e mellett mindegyik államnak lenne elnöke és katonája. Az előbbi két kamra közül az egyik az államok, a másik a kanto­nok küldötteiből állna. A köztársaság elnöke és a mi­niszterelnök a szövetséggyűlés által választatnának, a miniztérium többi tagjait a miniszterelnök maga ne­vezné ki. A végrehajtó hatalom részéről egy tag kül­detnék mindegyik államba, kinek azonban nem volna joga az illető állam vagy kanton ügyeibe avatkozni. Poroszországban a kormány azt hiszi, hogy a k­lé­­russal folytatott viszály köpenyege alatt a drákói saj­tótörvényjavaslatokat az országgyűlésen sikerül ke­resztül vinni. A szabadelvű sajtó már­is erélyesen til­takozik a javaslat ellen, melyben csak a jó van, hogy a hírlapbélyeg és cautió eltöröltetik, de más egyéb in­tézkedései, melyek a sajtóvétségre vonatkoznak, a leg­szigorúbb­­. Londonban a munkásegyletek pünköst vasárnap­ján nagyszerű tüntetést rendeztek. Mindegyik ipart­e­­tület saját zászlója alatt jelent meg, s igy e jelvények­nek egész erdeje lepé a tüntetőket, mi a tömegnek fe­lette festői tekintetet adott. Az iparzászlókat sok volna egyenként ismertetni; átalánosan csak annyit jegye­zünk meg, hogy a legtöbb egyszersmind jelmondatok­kal volt ellátva, melyek a munka becsét emelik ki. De voltak politikai jelentőségű zászlók is, különösen az internationalisták s republikánusok jelvényei közül többet lehetett észrevenni. A legközelebbi londoni gáz­munkások strikejának áldozatai, kik ellen oly drákói szigorral jártak el a londoni törvényszékek, s melyek őket mert mertek nem dolgozni, börtönre vetteték, mint munka elleni összeesküvőket, d e tüntetésnél még külön is tüntettek s zászlójokra e fenyegető sza­­vak valának jegyezve : „így felelünk mi a törvényszék­nek.“ Egy másik zászlón „Jaj Anglia férfiasságának, ha a munkások gyermekeit s nejeit clerikális üldözés­nek dobja oda.“ Egy harmadikon : ,,a mortoni nők üldö­zése Angliának gyalázata.“ (A morton­i nők férjeiket strike-ra buzdíták, amiért aztán mint lázitók börtönbe vettettek.) Midőn a menet a high-park felé közededett, szembeszökően növekedett a hozzácsatlakozók által, úgy, hogy a parkba érve, már mintegy 30,000-re ment a tüntetők száma. Itt a munkások 8 csoportban sora­koztak zászlóik köré : minden csoport közepén rögtön­zött szószékkel birt, mely­ről a munkás szónokok, hol nyugalmas, hol heves hangon tiltakoztak a sérelmes törvények ellen; innen tétettek az eltörlést czélzó in­dítványok, melyek a hallgatóság által éljenzésekkel fo­gadtattak el. A szónoklatok meglepetést keltettek, kü­lönösen azon ékesszólási tehetség, minőt e­guszer, kőmű­ves, szabó sat. szónokok tanúsítottak. A szónokok min­­denike fő figyelmet fordít a sérelmes törvények igazság­talansága kimutatásra s tagadhatatlanul éles jogérzet­tel, így kérdi az egyik: Hogyan van az, hogy a munkást, ki szerződését megszegi,börtönbe dobják, hát a munkaadók nem szegik meg a szerződést ? Hogyan van tehát mégis, hogy őket nem dobják börtönbe? A gazdag ember vagyona, személye mindig védelmezte­­tik, míg ellenben szegény ember sohasem mehet a tör­vényszék elé anélkül, hogy valamit szenvednie ne kel­lene. És ez az , mit ők Anglia dicső alkotmányá­nak neveznek! Valóban dicső azoknak, kiknek pénzök van, de becstelen azokra nézve, kiknek nincs. — E népgyülés feladata tiltakozni a dolgok ily állása ellen.“ Ugyane szónok megemlékezett ,,egy continenttalis tábornokról, ki egy nap Angliába ment s arról volt ismeretes, hogy Magyarországban nő­ket korbácsoltatott, (felkiáltások: „Haynau“) ki azonban emiatt kikapta a magáét Angliában (nevetés). Szónok végül azon nézetét fejezte ki, hogy nekik, angol mun­kásoknak, nem szabad eltűrniök, hogy nejeik börtönbe vettessenek. A nagy népgyű­lés azután még egy közös manifestumot fogadott el, melyben a tüntetők igen eré­lyes hangon til­akoznak a felnevezett törvények ellen, s azokat „önkényü, igazságtalan és kegyetleneknek“ bélyegzik; és végül kimondják azon elhatározásukat, hogy addig fognak egész Anglia területén tüntetni meetingek­ által, míg a panaszos és sérelmes törvények visza nem leendnek vonva.­­ Az angol lapok némi megilletődéssel szólnak a hatalmas népgyülésről, s oly hangon, m­iv­el kitűnik, hogy engedékenységet ja­vasolnak azoknak, kik Angliában a törvényhozásra hi­vatalosak. PollHÜgyi b­olyasetünk aa ««i Hiliti VäStttl terv. Az állandó pénzügyi bizottság az 1874 iki államköltségek tárgyában egy f­őelvet jelölt ki és követett, mely igy hangzik : Az ország jelen súlyos pénzügyi helyzete és azon kedvezőtlen körülmények, melyek jelenleg összes pénz- és hitelviszonyainkra oly zsibbasz­­tólag hatnak, kijelölték azon irányt, melyet fel­tétlenül követendőnek tart a bizottság főleg ezen évi előirányzat megbírálásánál. És ezen iránytól ezen költségvetés megállapításától eltérnünk nem szabad, ha pénzügyeink rendezését, a súly­­egyen helyreállítását koc­káztatni nem akarjuk. Ez irány a legszigorúbb takarékosság alkalmazása minden oly kiadási té­telre nézve, a­melynek megtagadása világos kárral nem jár. Ezen elvet követve a pénzügyi bizottság 9.770,633 frtot törölt a ren­dkívüli költségekből, melyek mint tudjuk, a közlekedési minisztérium rovatára esnek. Azt vélnék tehát, hogy ezzel vége van vetve azon mindenáron építkezésnek és szépítkezés­nek, mit eddig legkivált a közlekedési miniszté­rium űzött s a nagy vasúti terv, legalább ad­digra, mig pénzviszonyaink javulnak s a vasuta­kat tápláló kőutakból pár száz mérföldnyi vonal kiépíttetik, háttérben marad, vagy csakis a tör­vényhozás által már megszavazott vonalrészekre szorítkozik , melynek megtagadása ugyan nem járna világos kárral, hanem inkább oly erkölcsi veszteséggel,melyet világos kár mellett sem sza­bad engednünk,hogy a törvényhozásra háramoljék. Az állandó pénzügyi bizottság takarékossági elve ellen azonban elsőbben is a képviselőház vasúti bizottsága lép fel, épen a közlekedés, vas­utak, a nagy vasúti terv pártolásával, sőt mi­előbbi életbeléptetésének szorgalmazásával. A képviselőház vasúti bizottsága ugyanis a közlekedési miniszter által beterjesztett 187-ik számú s a képviselőház 1044. számú határozatá­val előzetes tárgyalás végett hozzáutasított: „A vasúthálózat több kiegészítő vonalának létesíté­séről s egy délnyugati nagyobb hálózatnak egy­séges üzletbe vételéről“ szóló törvényjavaslatot alapos és beható tárgyalás alá vévén, annak alap­elveit elfogadva s tervezetét helyeselve, sürgős szükségességét is hangoztatja, midőn p. o. a Bécs- Zimony közötti pályatervről így szól: „Ezen csatlakozási pontnak Zimonyba hala­déktalan kijelölése s az említett vonalak ki­építése, mintegy felhívólag fog hatni a szomszéd területen építendő vonalak irányának meghatá­rozására, s ennek halogatása azon lehetőséget vonhatná maga után, hogy más idegen társu­lat (t. i. bécsi) bennünket megelőzve, egy oly vo­nal létrejöttét eszközölheti, mely a kelet nagy­­fontosságú kereskedelmét, hazánk, illetőleg fő­városunktól elvonva, az idegen érdekeknek biz­tosítaná, a­mely vonalról aztán az egyszer utat vett forgalmat visszaterelni nagy áldozatok árán is alig lehetene.“ A törvényhozás által már megállapított vo­nalakra nézve pedig következőleg nyilatkozik : „A szlavón és határőrvidéki vasutak létezése­­ mellett szólnak törvény által szentesitett ado­tt­t szó, melynek be nem váltása vagy épen megta­gadása rész világot vetne törvényhozásunkra s különösen képvisel házunkra épen oly időben, a melyben a kölcsönös egyetértés horvát testvére­­i­­nkkel s az egymás iránti bizalom minden jelen­ségeire oly nagy szükségünk van.“ stb. Amott tehát közgazdászati ellenfeleink fe­­nyegetnek, emitt pedig már kötelezve vagyunk.­­ Ily körülmények közt a takarékosság politikáját érvényesitni nehéz feladat, de nem lehetlen, mert a Bécs-Zimony közötti pályára kamatbiztosítás nélkül is találunk vállalkozókat, a horvát-szlavén pályák jórészét pedig kiépíthetjük az ott eladott erdők árából s igy nem szükséges az államnak kétes jövőjű tőzsdei műveletekbe bonyolít­­tatnia. A nagy vasúti terv azonban épen ezt kívánja, sőt kívánja azt is, hogy a nagy vasúti államköl­csön viszonyai felbontassanak, ezen kölcsön alap­jául más pályák jelöltessenek stb. mi már nem is épen törvényszerű eljárás volna. Azt mondja viszont a vasúti bizottság, hogy a nagy vasúti terv elfogadható, mert a közelebbi években nem kiván áldozatokat , a vasutak épí­tésére kibocsátandó elsőbbségi kötvényekből 89.100.000 frtnak kell előbb befolynia s befek­tetve lennie,mintsem az állam pénze igénybe vé­tetnék . „A készpénzzel fedezendő építési költség öszszesen (t. i. a kiegészítő részletekkel együtt 101.449.800 frt, tehát alig va­l­ami­vel több, mondja, mint az elsőbbségi kötvényekből és l­t. A. részvényekből bedolyó 89.160.000 frt.“ Pedig kérjük szépen 101 és 10 millió frt sze­rintünk sokkal több mint 89 millió és 160 ezer­ért, kivált most, midőn sokkal kisebb öszszeget is jelentékenyeknek tartunk s az állandó pénzü­o­yi bizottság, a legszigorúbb takarékosság elvet kö­vetve azt javasolja, hogy meg kell vonni a kor­mánytól minden oly kiadást, melynek megtaga­dása világos kárral nem jár. Tíz, tizenegy millió­ért Magyarország állam­­háztartásában most igen jelentékeny öszszeg. És kétséges dolog még az is, hogy a compen sajtó eszméje oly üdvös volna, mint minőnek azt a vasúti bizottság állítja. Ugyanis : Oly átláthatlan szövevény az egész nagy vas­úti terv t. i. annyira öszszevegyíti a már meg­levő pályákat az építendőkkel, a jövedelmezőb­beket a deficit­csinálókkal s oly pénzügyi műve­leteket tár a törvényhozás elébe, melyeknek fo­gásait vagy leendő eredményeit csakis a leggya­korlottabb börzeemberek számíthatják ki, de sohasem egész bizonyossággal. „A compensatio, t. i. azon eszme, mondja a vasúti bizottság , mely szerint oly jövedelmezetlen pályák, melyek az üzleti költséget is alig képesek fedezni, egységes kezelésbe adatnak nagy forgalmat ígérő, s e sze­rint jövedelmező pályákkal, az egységes kezelés, a szoros kapocs, mely a pályákat egyesíti, egy­részt nagyobb forgalmat biztosít a gyengébb pályáknak, másrészt egy hálózat némely vona­lainak gyengébb jövedelmezősége könnyebben elviselhető, ha az ugyanazon hálózat más vona­lai által pótoltatik, s ugyanazért ezen eszme gyakorlati alkalmazása a bizottság által mint helyes üdvözöltetik.“ Már kérjük szépen, elismerjük ugyan, hogy a vasúti pályarészletek egységes kezelés, egy­más kezére dolgozás által egymás jövedelmező­ségét emelik és biztosítják, de a compensatio, illetőleg fuzionálás eszméjét nem látjuk oly üdvösnek, mint minőnek a vasúti bizottság ál­lítja, mert ez átláthatlan homályba burkolja a a vállalatot s újabb vasúti perekre, kárpótlási igényekre stb. nyithat utat, mit az államnak ke­rülnie kell, holott a vasutak egymás kezére dol­gozása ezen eszme vagy elv keresztülvitele nél­kül is önmagából ez üzlet, természetéből folyik. A vasúti építők, bankárok stb. kikkel az állam itt közös üzletbe vonatik, természetes, hogy nem engedik maguk érdekeit megrövidítni, elteszik a hasznot; de hogy ezen haszonból aztán készségesen fedezzék a hiányokat, hogy t. i. ne­­csak a kedvező, de a kedvezőtlen oldalát is meg­tartsák a szerződéseknek? ezt nem tartozunk előlegesen elhinni, miután a közelebbi esemé­nyek ellenkezőre tanítottak meg bennünket. Nem látjuk tehát kellőleg indokolva a com­­pensanó eszméjét kivált mostani pénzügyi viszo­nyaink közt, melyek szigorú takarékosságra t. i. arra utalnak, hogy: építsük ki azt a mi már meg van szavazva s építtessük ki azt, mire ál­­lambiztosíték nélkül találkoznak vállalkozók, de ne engedjük újabb bonyodalmakba vonatni az államot a legtekintélyesebb bankházak irányá­ban sem, melyek tekintélyét könnyen megingat­hatja egy újabb hitelválság. Nem látjuk kellőleg indokolva a compensa­­tiók s újabb tőzsdei pénzműveletek eszméjét már csak azért sem, mert az egész nagy vasúti terv, az ő csereberélési s fuzionálist szövevényével olyan forma, mintha takaróul akarna használni a ke­letkezőben levő kérdések, perpatvarok ellep­­lezésére. Az államnak óvakodnia kell a börzeüzlettől, óvakodnia kell oly szerződések kötésétől, mely­nek kibúvó ajtóit előre nem is láthatjuk s te­kintetbe kell vennie, hogy nemcsak 1- 2 évig él, hanem eljönnek majd a szerződés súlyos­ fel­tételei is, talán még kedvezőtlenebb viszonyok közt minek a mostaniak. Szóval a nagy terv, nagy üzlet megalapítására a mostani időpont épen nem kedvező, el nem fogadható s a tör­vényhozás, ha magáévá teendi a pénzügyi bi­zottság által hangoztatott főér­v­et, e pénzügyi tervet nem a vasúti bizottság álláspontjáról fogja megítélni. -y-— „A földadó szabályozásáról“ és „a katasteri fel­mérésről“ szóló törvényjavaslatok előkészítésére kikül­dött képviselőházi bizottság f. hó 10-én délelőtt 10 óra­kor az országház társalgótermében ülést tart.­­ Az igazságügyi reform tárgyában ösz­­szehívott tanácskozmányt f. hó 7-én P­a­u­­­e­r igazság­­ügyminiszter egy nagy programmbeszéddel nyitotta meg. Üdvözölvén a nagy számmal megjelent egybehí­vottakat, érintő azon kiváló gondoskodást, melyben tör­vényhozásunk az igazságszolgáltatás ügyét mindenkor részesíti,­­ hivatkozván a képviselőház azon határoza­tára, mely az igazságügyminisztert a szükséges igaz­ságügyi reformok tárgyában rendszeres előterjesztésre utasító, áttért a tanácskozmány tulajdonképeni fel­adatára. Az igazságügy terén szükséges intézkedések sze­rinte a bírósági szervezet kiegészítésében, jogéletünk némely kirívóbb hiányainak orvoslásában, s az anyagi és alaki jog codificatiójában foglalhatók össze. Az el­halt, a második irányban szükséges intézkedésekről — minő­s­ a kisebb kir. haszonvételeket illető — szintén gondoskodni fog. Legfontosabb azonban az anyagi és alaki jog codi­­ficaciója. Ennek sorrendjét illetőleg első helyre teszi az anyagi büntető törvényt, melynek tervezete készen van s nemsokára sajtó alá jő, hogy a szakembereknek alkalmuk legyen arra kellő időben észrevételeiket meg­tennie. Ennek kiegészítéséül idején elő fog terjesztetni a büntető perrendtartás is. A keresk­­elmi törvény­­könyv javaslata rövid idő múlva a törvényhozás elé kerül, s az evvel kapcsolatban álló váltó- és csődintéz­­mények szintén rendeztetni fognak, alapul véve a kö­zönséges német váltó rendszabályt s tekin­ettel a tudo­mány és tapasztalás útmutatásaira. Hátra van még a polgári magánjognak úgy anyagi, mint alaki része. Egy polgári törvénykönyv kidolgo­zását már az 1848-ik törvények elhatározták; történ­tek is erre nézve némely intézkedések, a­melyeknek folytatása egyik fő feladatunkat képezi. A gyakorlati kivitelre vonatkozólag megkívántató némely fontos­ kérdéseket a miniszter elő is fog a tanácskozásnak ter­jeszteni. Fenálló alaki magánjogunk gyökeres átdolgo­zása sok tekintetben szintén el nem o­dázható. Törekvé­seink végc­éljának e tekintetben a közvetlenség és szó­beliség elvére fektetett rendszert tartja, erre utal a törvényhozásnak már több intézkedése is. Elkerül­­hetlenül szükséges azonban, hogy mellőzzék ezt bizo­nyos alapfeltételek. De a jelenlegi perrendtartás né­mely kirívóbb hiányainak orvoslását nem lehet a vég­leges perrendtartás életbe léptetéséig elodázni, a­mire vonatkozólag szintén fog kérdéseket intézni a tanács­­kozmányhoz. Feladatunk harmadik része a bírósági szerve­zetre vonatkozik. A bírósági szervezet végleges meg­állapítását már az országgyűlés jelen ülésszaka által se lehetőnek, se c­élszerűnek nem tartja, addig is szüksé­ges azonban, hogy az evvel kapcsolatos nagyfontos­­ságú kérdéseket hivatott szakférfiaink tanulmányuknak kiváló tárgyává teg­ék. Ezután áttért a miniszter a tanácskozmány elé terjesztendő egyes kérdésekre, meg­­jegyezvén, hogy bárha e tekintetben megállapodott né­zetei vannak, de felelőssége érzetében szükségesnek tartja mégis élni az ország tekintélyes szakférfiainak tanácsával. Kérdései a következők : A polgári törvénykönyvre nézve: a) vájjon a pol­gári törvénykönyv mindenik része egyidejűleg mun­kába vétetvén, csak e részek végleg s elkészülte után, mint teljes rendszer terjesztessék-e az egész törvény­­hozás elé, vagy pedig egyes részek külön, a­mint be­fejeztettek, s ezek közt első­sorban a kötelmi jog ? El­fogadva netalán az utóbbi álláspontot, váljon tekintet­tel a gyakorlati szükségletekre, a kötelmi jog után minő sorban készíttessenek s terjesztessenek elő a többi részek ? b) Váljon az egyes részek kidolgozásánál bizonyos határozott európai törvénykönyv vétessék-e alapul, vagy nem ? 2. A polgári perrendtartásra nézve megjegyezvén, hogy a sürgősb változtatásokra nézve két irányban lé­tettek a minisztériumban előmunkálatok, kérdi a mi­niszter, hogy váljon a végleges perrendtartás létrejöt­téig kívánatos-e a perrend tüzetes , mintegy 200 §-ra terjedő átdolgozása, vagy pedig egy rövidebb novella útján lesz-e czélszerű a kirívóbb hiányokat orvo­solni ? 3. A bírósági szervezet átalakítására nézve.

Next