Magyar Vasutas, 1971 (15. évfolyam, 1-24. szám)
1971-01-03 / 1. szám
1971. JANUÁR 3. MAGYAR VASUTAS Dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes nyilatkozata a vasutasok munkájáról, a vasút soron következő feladatairól ismét véget ért egy dolgos esztendő. 1970 egyben a harmadik ötéves terv befejezését is jelenti. Az új évvel pedig új évtizedbe lépünk és kezdetét veszi egy új tervidőszak, a negyedik ötéves terv, amely hosszabb távra megszabja feladatainkat. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból arra kérte dr. Mészáros Károly közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettest, a MÁV vezérigazgatóját, válaszoljon néhány, a vasutasokat érdeklő kérdésre. KÉRDÉS: Hogyan értékeli a vasút 1970. évi teljesítményét, a vasutasok munkáját? VÁLASZ: A vasútnak 1970- ben rendkívül nehéz feladatokat kellett megoldania. Alig múlt el a szigorú, hosszan tartó tél, rég nem látott árvízkatasztrófa sújtotta az ország keleti részét és Szeged környékét. Mindez amellett, hogy az egész vasútüzem munkáját hátráltatta, nagyobb teljesítményeket kívánt a vasutasoktól, akik védekezésben tanúsított példás helytállás után, dicséretes munkát végeztek a helyreállítás időszakában is. Ez azért is említésre méltó, mert a mintegy 2 millió tonna építőanyagot olyan időszakban kelletta Szamosközbe szállítani, amikor már a mezőgazdasági termékek, a zöldség-, gyümölcs-, a gabona-, sőt a cukorrépa-szállítás is jelentkezett. Az említett nehézségek ellenére a vasutasok mindent megtettek annak érdekében, hogy mind a személy-, mind az áruszállításban eleget tegyenek kötelezettségeiknek. Visszatekintve a mögöttünk hagyott 6esztendőre elmondhatjuk, hogy nem hiába fáradoztunk. Különösen kedvezően alakultak a vasút áruszállítási teljesítményei. December 14-ig 111,6 millió tonnát szállítottunk. Ezzel csaknem három héttel korábban teljesítettük 1970. évi áruszállítási tervünket. Előzetes számítások szerint az év végéig több mint 4 millió tonnával túlszárnyaljuk előző évi teljesítményünket. Az elszállított tonnamennyiséggel összefüggő árutonnakilométerben mért teljesítmény növekedése közel 7 százalékos. E nagyszerű szállítási teljesítmény elérése csak úgy vált lehetővé, hogy az élő- és holtmunka termelékenységét, az adott lehetőségek figyelembe vételével, növelni tudtuk. Az élőmunka termelékenységének növekedése több mint 6 százalékra tehető. Ez mindenekelőtt a vasutasok szorgalmas munkáját, derekas helytállását dicséri. Kismértékben ugyan, de javult az egy teherkocsira jutó statikus terhelés, míg a tehervonatok átlagos terhelése több mint 10 tonnával növekedett. Ebben az évben befejeződtek azok a műszaki fejlesztési intézkedések is, amelyek a harmadik ötéves tervben a vasút előtt álltak. Ezek közül legjelentősebb a budapest- záhonyi fővonal teljes villamosítása, a záhonyi átrakókörzet és Szolnok csomópont rekonstrukciójának folytatása. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy munkánk még eredményesebb, még hatékonyabb lehetne, ha a vasút üzemviteli tevékenységében nem jelentkeztek volna olyan fogyatékosságok, amelyek esetenként a forgalom lassulásához vezettek. Nem lehetünk elégedettek például a szállítás gazdaságosságával. Bár a Gazdasági Bizottság határozata óta a fuvaroztatók nagyobb gondot fordítanak a kocsik ki- és berakására, mi azonban korántsem tettünk meg mindent a kocsitartózkodási idő csökkentéséért, az elegyáramlás gyorsításáért. Változtatni kell az eddigi gyakorlaton a kereskedelmi szemléletben, továbbá a vasút és a szállíttatók közötti együttműködésben is. Mivel a népgazdaságban az áru nagyrészt a külkereskedelemben cserél gazdát, a fuvaroztatókkal sokkal jobb kapcsolatokat kell kiépíteni. Itt nemcsak más tárcák fuvaroztatóiról van szó, hanem elsősorban a közlekedési ágakról, köztük a közúti közlekedésről. Egyik gyengeségünk volt, hogy a kombinált fuvarozás elterjesztését ebben az évben sem szorgalmaztuk. Emiatt a szállítási feltételek nem úgy alakultak, mint ahogy a vasút egyéb, korszerűsítési törekvései. KÉRDÉS: Hogyan felelt meg a vasút az eltelt időszakban a közlekedési koncepcióban megjelölt feladatoknak? VÁLASZ: Ezzel kapcsolatban mindjárt elöljáróban szeretnénk egy tévhitet eloszlatni. Sokan vannak, akik a közlekedéspolitikai koncepció jelentőségét abban látják, hogy megszüntetjük a gyenge forgalmú, elavult szárnyvonalakat és a forgalmat közútra tereljük. Pedig ennél sokkal többről van szó. A koncepció alapvető célkitűzése: a népgazdaság személy- és áruszállítási igényeinek a lehető legjobb kielégítése. Eddig ennek a követelménynek — elsősorban technológiai szempontból — nem feleltünk meg teljes mértékben. A másik oldalt, a közlekedéspolitika azon célkitűzéseit, amelyek az igények jobb kielégítését biztosítják, nevezetesen az egész vasút fejlesztését, mind eszközökben, mind pedig járművekben, megfelelő ütemben tudjuk biztosítani. Mint ismeretes, a koncepció a közlekedés — ezen belül a vasút — rekonstrukciója keretében nagyszabású korszerűsítési programot, a gazdaságosság megvalósítása érdekében pedig jelentős intézkedéseket irányoz elő. A korszerűsítési célkitűzések, a népgazdaság anyagi lehetőségeihez alkalmazkodva, a középtávú tervekben nyernek végrehajtást. Ez a nagyszabású program 1968. január elsejével kezdődött, s a következő év végéig 11 kilométer normál nyomközű, 20 kilométer keskeny nyomközű és 164 kilométer hosszú gazdasági vasútvonal forgalmát tereltük közútra. Az intézkedések által érintett vonalakon együttvéve évi 3 millió utas és 110 ezer tonna áru jelentkezett. Ugyanebben az időszakban, a körzetesítés eredményeként, 9 körzeti állomást és 14 forgalomfelvevő állomást alakítottunk ki, 22 állomáson megszüntettük a kocsi rakományú áruforgalmat, 13 állomást pedig iparvágányos, illetőleg idényforgalommal megmaradó állomássá minősítettük át. Ennek a programnak a végrehajtása 238 millió forint egyszeri, ezenkívül évenként további 22 millió forint önköltség-megtakarítást eredményez. Ezek az úgynevezett racionalizálási intézkedések 1970-ben tervszerűen tovább folytak. KÉRDÉS: Melyek a vasút negyedik ötéves tervének legfőbb célkitűzései, különös tekintettel a vasutasok élet- és munkakörülményeire? VÁLASZ: A tervtörvény megszabja a közlekedés, ezen belül a vasúti közlekedés fejlesztésének főbb irányait és arányait. Népgazdaságunk a negyedik ötéves tervben 29,5 milliárd forintot fordít a vasút korszerűsítésére. Ez az összeg alapvetően biztosítja a tervszerű, arányos fejlesztést. Fontos célkitűzésünk, hogy a vasút rekonstrukciója, korszerűsítése során a legfontosabb állóeszközcsoportok — pálya, állomások, javítóbázisok és járművek — között kapacitás és korszerűség tekintetében egyaránt megfelelő arányok alakuljanak ki. A korszerű villamos és Diesel-vontatás részaránya a tervidőszak végére eléri a 90—95 százalékos részesedést. Ezt 280 kilométer hosszú vasútvonal villamosításával és 360 új villamos és Diesel-mozdony beszerzésével biztosítjuk. A teher- és személykocsipark rekonstrukciója során 11 ezer nagy raksúlyú teherkocsi és 1050 négytengelyes személykocsi, ezen belül 275 motormellékkocsi és 100 poggyászkocsik beszerzésére kerül sor. A pályakorszerűsítés keretében mintegy 2000 vágánykilométer felújítására kerül sor. A biztonságos közlekedés érdekében a törzshálózatnak közel 50, az állomásoknak pedig mintegy 75 százalékát látjuk el korszerű biztosítóberendezéssel. Folytatjuk a vontatási telepek és a járműjavítók rekonstrukcióját, s a tervidőszak végéig lerakjuk a vasút komplex gépesítésének és automatizálásának alapjait. A népgazdaság, ezen belül az ipar és a mezőgazdaság, továbbá a külkereskedelem nagyarányú fejlődése a közlekedésben is érezteti hatását. Éppen ezért a vasút tervezett műszaki fejlesztése, rekonstrukciója mellett nagy gondot kell fordítanunk a technológiák korszerűsítésére, a kombinált fuvarozás elterjesztésére és a személyszállítás minőségének javítására. Mindezt alapvető, politikai kérdésként kell kezelni. Sokkal nyíltabban, őszintébben kell együttműködni a testvérágazatokkal. Hiszen a kombinált fuvarozásban nemcsak a vasút vesz részt. Gyakran előfordul, hogy bizonyos áru szállítása közúton indul, vasúton és hajóval folytatódik, majd ismét közúton ér céljához. Éppen ezért nagy hibát követnénk el, ha az együttműködésre való törekvés helyett befelé fordulnánk. A vasút korszerűsítése, mint azt a tervtörvény megszabja, tervszerűen halad. Ezzel együtt fokozott mértékben kívánjuk javítani a vasutasok élet- és munkakörülményeit. A negyedik ötéves tervben munkavédelmi, üzemegészségügyi és szociális beruházásokra 510 millió forintot, lakásépítésre pedig 330 millió forintot fordítunk. A rendelkezésre álló összegből mintegy 1000 lakás felépítését tervezzük. A vasutas-szakszervezet elnökségével közösen azon fáradozunk, hogy mielőbb hathatós intézkedéseket dolgozzunk ki az utazószemélyzet munkaidejének csökkentésére, a kiskeresetű és nehéz fizikai munkát végző dolgozók megfelelő bérezésének kialakítására. Ezekben a fontos kérdésekben már 1971-ben szeretnénk előbbrelépni. KÉRDÉS: A vasút jövője, illetőleg egyenletes fejlődése szempontjából, miniszterhelyettes elvtárs 1971-ben milyen feladatok elvégzését tartja a legfontosabbnak? VÁLASZ: A vasút jelentőségét, feladatait a népgazdaság termelő erőinek fejlődése, a termelés területi szervezésében történő változások, a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk és a nemzetközi kapcsolatok alakulása határozzák meg. A személy- és áruszállítási teljesítmények számottevő változásával nem számolunk. A követelmények mégis nagyok. Számunkra ugyanis nem lehet közömbös, hogyan szállítunk. Változni kell a vasút tartalmi munkájának is, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel gyorsabban, gazdaságosabban szállíthassunk. A hálózat fejlesztésén túl alapvető jelentőségű a rakodás gépesítésének fokozása, ezen belül elsősorban Záhony gépesítése, a munkafolyamatok technológiájának korszerűsítése, a budapesti körvasút szűk keresztmetszeteinek bővítése. A személyszállítás korszerűsítésében és kulturáltságának növelésében is szeretnénk előbbre jutni. Új, korszerű, négytengelyes kocsik beszerzése mellett a pályaudvarok tisztán tartása, a tisztítás gépesítése, az utazóközönség kényelmének biztosítása áll a vezetési munka előterében. A közönség és a termelő vagy szolgáltató vállalatok, illetve szervezetek közötti kapcsolatok jellegét, módszereit ma világszerte, vizsgálják és a tapasztalatokat hasznosítják. Számos nagyvállalat, köztük vasúttársaságok is, szervezeteket tartanak fenn, kizárólag a közvélemény tájékoztatására, a közönségükkel való kétoldalú, rendszeres kapcsolat kiépítésére és ápolására. Úgy gondolom, itt van az ideje, hogy mi is szervezettebben foglalkozzunk a közönséggel. A jó közvélemény kialakításának, a rendszeres tájékoztatásnak van egy sajátos területe, a vállalatoknak és a közlekedési szerveknek az a kötelezettsége, érdeke, hogy saját dolgozóikat mindenkor időben és tárgyilagosan tájékoztassák mindarról, ami a vállalatért dolgozó ember munkáját, személyét érinti. A vasútnál is olyannak kell lenni a vezetők és a dolgozók kapcsolatának minden szinten, hogy a tájékozottság révén dolgozóink magukénak vallják a vasutat, örüljenek sikereinknek és presztízskérdésnek tekintsék kudarcainkat. Meggyőződésem, hogy csakis az ilyen kapcsolat vezethet odáig, hogy vasutasaink örömet leljenek munkájukban, amely a siker előfeltétele. Mindehhez természetesen arra van szükség, hogy ne csak azt mondjuk meg, mit kell csinálni, hanem azt is, miért és hogyan. A vasutasok már sokszor bizonyítottak. Helytálltak tomboló hóviharban, az árvíz idején, derekas munkát végeztek a karácsonyi ünnepi forgalomban. Biztos vagyok benne, hogy közös összefogással 1971- ben is sikerül majd megoldani a vasút előtt álló szép feladatokat. Befejezésül engedjék meg, hogy a vasút vezetői és a magam nevében ezúton is megköszönjem az óesztendőben , végzett munkájukat, az új évben pedig jó egészséget, sok sikert kívánok minden vasutasnak és hozzátartozójának. Visi Ferenc Karácsony este van. Ennek ellenére mozgalmas az élet a Keleti pályaudvaron. Mintha a rendre vigyázna, úgy áll a színes lámpákkal díszített hatalmas karácsonyfa a homlokzati nagy, üvegfal előtt. Csakúgy, mint máskor: érkeznek, indulnak a vonatok. Bömbölnek a hangszórók... Itt is, ott is szláv beszéd hallatszik. Az NSZK-ban dolgozó 600 jugoszláv állampolgár — útban hazafelé — a 908. számú belgrádi gyorsvonatra várakozik. Az ügyeletes tisztbe, ilyenkor az állomás parancsnokába ütközöm. Csak késve fordulhat magyarra a szó, mert Szemcsék István főintéző egy nagykalapos, bundás angol ladyvel beszél. Közben egy utas németül kér felvilágosítást. Szemcsék észrevétlenül vált át az egyik nyelvről a másikra, majd felém fordulva mondja: — Három kislányom vár otthon. Holnap, egy nappal később tartjuk meg a karácsonyestet. A lányok határozták el. Igazuk van. Így magam is jobban belenyugszom, hogy ezt a jeles napot szolgálatban kell töltenem — mondja, és elkeveredik az utasok, a munka sűrűjében. Hajnalban keltek Az érkezési ügyelet kilincsét egymás kezébe adják az érdeklődők. Deák Pálné naplózónak akad dolga. Egyszer vonatban felejtett tárgyat keresnek, másszor útmegszakítás igazolását kérik, vagy érkező, induló vonatok után érdeklődnek. — Megtanultam húsz év alatt, hogy a vasutasnak éppen olyan nap a karácsony, mint a többi — mondja enyhe nosztalgiával. — Hajnalban keltem. Igyekeztem a karácsonyi vacsorát elkészíteni, a süteményeket megsütni és az egyéb tennivalókat elvégezni. Sajnos, mindent magamnak kell csinálni, mert a férjem évek óta beteg, és kímélnem kell. Senkire nem számíthatok, csak magamra. Király Istvánná takarítónő négy gyermek anyja — egészíti ki az utasokkal foglalkozó Deáknét: — Így vagyunk valahányan. Én reggel indultam hazulról. Délben kezdtem, és reggelig vagyok. Három leányomra és a fiamra bíztam a háromméteres fenyőfa feldíszítését. Nélkülem kissé szomorúan vállalták. Az ajándékokat reggel adom át. Jobb lett volna a fa alá rejteni. Az vígasztal, hogy amit én kapok tőlük, azt a fa alatt találom meg. Sohasem vártam ennyire a szolgálat végét, mint ma. „Ne menj el, apu...” Sűrű pelyhekben esik a hó. Az I. számú toronyban kattognak a váltóemeltyűk. Itt még az a vigasztaló sincs, hogy látják az ünnepre emlékeztető nagy, díszes fenyőfát. A karácsonyi hangulatot csak a jelzők és váltók fényei jelenthetik. Kuti József térfelvigyázó még fiatalember, de már nyolc éve barátkozik a karácsonyt és az egyéb ünnepeket felejtő vasutas-élettel. — A feleségem, ha nehezen is, de belenyugodott, hogy eljöttem, de a gyerekek fellázadtak. Az első osztályos kisfiam még a kaputól is visszahúzódott. „Ne menj el apu, maradj velünk” — kérlelt pityeregve. Csak akkor vigasztalódott némiképpen, amikor megmagyaráztam, hogyha én és még sok vasutas otthon marad, sok kislánynak és kisfiúnak nem jutnak haza a szülei karácsony estére. Könnyes szemmel engedte el kabátomat — mondja Kuti József, miközben egyetlen pillanatra sem veszi le a szemét a térről, melynek őre, egyik parancsnoka, Ocsova Lajos vezetőváltóőrt, a tér egyik fontos szolgálati helyén, az „öregkezelő” őrhelyen találjuk. A kis őrhely alig látszik ki a nagy hóból. Körülötte itt is, ott is halvány fényű váltók kandikálnak ki a végtelen fehérségből, vagy egy-egy állítás alkalmával nagy csörömpöléssel „szalutálnak”. Első a szolgálat — Korán délután indultam a lakásomról, Hatvanból. 27 év alatt már megszokhattam volna, hogy első a szolgálat, de ma valahogyan nehezen ment. Hiába magyaráztam magamnak a regulát! Talán az is nehezítette a helyzetemet, hogy három kis unokám, csaknem az egész család nálunk tölti a karácsonyt. Régi kívánságukat is teljesítettem: villanyvasutat vásároltam nekik, s egy kicsit a magam számára is. Úgy látszik, nem elég a vasútból ennyi, amit itt kapok. Sajnos, nem láthattam örömüket, amikor megpillantották a várva várt ajándékot — mondja, aztán parancsokat osztogat tovább, a hozzá beosztott váltóőröknek. Ő is munkával ünnepel. Ő is papírból fogyasztja a rántott halat, a bejglit. Neki is, csakúgy, mint a többi karácsony esti szolgálatos vasutasnak az egész országban, néhány piros alma, szaloncukor és a nagy felelősséggel járó munka mellett a családra, az otthonra való röpke emlékezés jelenti a karácsony estét. Gergely József A karácsonyi ünnepekre beköszöntött tél, a nagy hóesés alaposan megnehezítette az amúgy is nagy feladatokat igénylő ünnepi forgalom lebonyolítását. A pályaudvarokon országszerte mintegy 1500 pályamunkás tisztította a váltókat. Megjegyezzük Nem egyedülálló eset A vontató járművek utazószemélyzete mostanában gyakran panaszkodik az ácsorgásról, a forgalom okozta időveszteségekről, melyek a helyes szervezés, a körültekintő munka hiányából adódnak. A ferencvárosi vontatási főnökség eseménykönyvébe november 29-én beírt jelentés is olyan, amelyre érdemes odafigyelni. Annál is inkább, mivel a személyzet mellett, a vontatási főnökségeket is sújtja a vonalakon, a forgalom irányítóinak nem mindig átgondolt, nem mindig gazdaságos intézkedése. Íme, az eseménykönyvi jelentés: „Jelentem a főnökségnek, hogy november 29-én, 12.30-ra jelentkeztem az 1084. sz. vonathoz. Mivel a forgalom a gépet nem hozta csak később, így a felvigyázó elvtárs átküldött Rákosrendezőre azzal, hogy ott valami szegedi vonat lesz számomra. Berta elvtárstól átvettem a kiszerelt és lekezelt M62— 124 számú üzemképes gépet és rájártam a vonatra. Később a váltókezelő közölte, hogy gépemet Kőbánya-teher pályaudvarra irányítják. Ott rájártam egy szobi OPW-vonatra és fékpróbáztam. Körülbelül egy óra múlva a szolgálattevő közölte: a gép leakaszt és Ferencvárosba megy. Ferencváros keleti rendezőben a II. vágányon megcsináltam a vonatot, majd 30— 40 perc múlva kaptam az utasítást, hogy gépemet Délegyházára vigyem. Eljöttem a rendezőből a váltót pedig a fűtőházhoz állították. Nem jutottam Délegyházára és 22.30-kor bejártam a fűtőházba. Ez volt 11 óra alatt végzett teljesítményem. Ezt csak azért írtam le, mert ilyen és ehhez hasonló esetek szinte napirenden vannak. Kérem a főnökség intézkedését. Oravecz István M62—124”. 3