Magyar Vasutas, 1971 (15. évfolyam, 1-24. szám)

1971-01-03 / 1. szám

1971. JANUÁR 3. MAGYAR VASUTAS Dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes nyilatkozata a vasutasok munkájáról, a vasút soron következő feladatairól ismét véget ért egy dolgos esztendő. 1970 egyben a har­madik ötéves terv befejezését is jelenti. Az új évvel pedig új évtizedbe lépünk és kezde­tét veszi egy új tervidőszak, a negyedik ötéves terv, amely hosszabb távra megszabja fel­adatainkat. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból arra kér­te dr. Mészáros Károly köz­lekedés- és postaügyi minisz­terhelyettest, a MÁV vezér­­igazgatóját, válaszoljon né­hány, a vasutasokat érdeklő kérdésre. KÉRDÉS: Hogyan értékeli a vasút 1970. évi teljesítmé­nyét, a vasutasok munkáját? VÁLASZ: A vasútnak 1970- ben rendkívül nehéz feladato­kat kellett megoldania. Alig múlt el a szigorú, hosszan tar­tó tél, rég nem látott árvíz­­katasztrófa sújtotta az ország keleti részét és Szeged kör­nyékét. Mindez amellett, hogy az egész vasútüzem munkáját hátráltatta, nagyobb teljesít­ményeket kívánt a vasutasok­tól, akik védekezésben tanúsí­tott példás helytállás után, dicséretes munkát végeztek a helyreállítás időszakában is. Ez azért is említésre méltó, mert a mintegy 2 millió tonna építőanyagot olyan időszakban kellett­­a Szamosközbe szállí­tani, amikor már a mezőgaz­dasági termékek, a zöldség-, gyümölcs-, a gabona-, sőt a cukorrépa-szállítás is jelent­kezett. Az említett nehézségek el­lenére a vasutasok mindent megtettek annak érdekében, hogy mind a személy-, mind az áruszállításban eleget te­gyenek kötelezettségeiknek. Visszatekintve a mögöttünk hagyott 6esztendőre elmond­hatjuk, hogy nem hiába fá­radoztunk. Különösen kedve­zően alakultak a vasút áru­­szállítási teljesítményei. De­cember 14-ig 111,6 millió ton­nát szállítottunk. Ezzel­ csak­nem három héttel korábban teljesítettük 1970. évi áruszál­lítási tervünket. Előzetes szá­mítások szerint az év végéig több mint 4 millió tonnával túlszárnyaljuk előző évi telje­sítményünket. Az elszállított tonnamennyiséggel összefüggő árutonnakilométerben mért teljesítmény növekedése közel 7 százalékos. E nagyszerű szállítási telj­esí­tmény el­érése csak úgy vált le­hetővé, hogy az élő- és holtmunka termelékenységét, az adott lehetőségek figyelem­be vételével, növelni tudtuk. Az élőmunka termelékenysé­gének növekedése több mint 6 százalékra tehető. Ez min­denekelőtt a vasutasok szor­galmas munkáját, derekas helytállását dicséri. Kismér­tékben ugyan, de javult az egy teherkocsira jutó statikus ter­helés, míg a tehervonatok át­lagos terhelése több mint 10 tonnával növekedett. Ebben az évben befejeződ­tek azok a műszaki fejlesztési intézkedések is, amelyek a harmadik ötéves tervben a vasút előtt álltak. Ezek közül legjelentősebb a budapest- záhonyi fővonal teljes villa­mosítása, a záhonyi átrakókör­zet és Szolnok csomópont re­konstrukciójának folytatása. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy munkánk még eredményesebb, még hatéko­nyabb lehetne, ha a vasút üzemviteli tevékenységében nem jelentkeztek volna olyan fogyatékosságok, amelyek ese­tenként a forgalom lassulásá­hoz vezettek. Nem lehetünk elégedettek például a szállítás gazdaságosságával. Bár a Gaz­dasági Bizottság határozata óta a fuvaroztatók nagyobb gon­dot fordítanak a kocsik ki- és berakására, mi azonban ko­rántsem tettünk meg mindent a kocsitartózkodási idő csök­kentéséért, az elegyáramlás gyorsításáért. Változtatni kell az eddigi gyakorlaton a ke­reskedelmi szemléletben, to­vábbá a vasút és a szállíttatók közötti együttműködésben is. Mivel a népgazdaságban az áru nagyrészt a külkereskede­lemben cserél gazdát, a fuva­roztatókkal sokkal jobb kap­csolatokat kell kiépíteni. Itt nemcsak más tárcák fuvaroz­tatóiról van szó, hanem első­sorban a közlekedési ágakról, köztük a közúti közlekedésről. Egyik gyengeségünk volt, hogy a kombinált fuvarozás elter­jesztését ebben az évben sem szorgalmaztuk. Emiatt a szál­lítási feltételek nem úgy ala­kultak, mint ahogy a vasút egyéb, korszerűsítési törekvé­sei. KÉRDÉS: Hogyan felelt meg a vasút az eltelt időszak­ban a közlekedési koncepció­ban megjelölt feladatoknak? VÁLASZ: Ezzel kapcsolat­ban mindjárt elöljáróban sze­retnénk egy tévhitet eloszlat­ni. Sokan vannak, akik a köz­lekedéspolitikai koncepció je­lentőségét abban látják, hogy megszüntetjük a gyenge for­galmú, elavult szárnyvonala­kat és a forgalmat közútra te­reljük. Pedig ennél sokkal többről van szó. A koncepció alapvető célkitűzése: a nép­gazdaság személy- és áruszál­lítási igényeinek a lehető leg­jobb kielégítése. Eddig ennek a követelménynek — elsősor­ban technológiai szempontból — nem feleltünk meg teljes mértékben. A másik oldalt, a közlekedéspolitika azon célki­tűzéseit, amelyek az igények jobb kielégítését biztosítják, nevezetesen az egész vasút fej­lesztését, mind eszközökben, mind pedig járművekben, megfelelő ütemben tudjuk biz­tosítani. Mint ismeretes, a koncepció a közlekedés — ezen belül a vasút — rekonst­rukciója keretében nagyszabá­sú korszerűsítési programot, a gazdaságosság megvalósítása érdekében pedig jelentős in­tézkedéseket irányoz elő. A korszerűsítési célkitűzések, a népgazdaság anyagi lehetősé­geihez alkalmazkodva, a kö­zéptávú tervekben nyernek végrehajtást. Ez a nagyszabású program 1968. január elsejé­vel kezdődött, s a következő év végéig 11 kilométer normál nyomközű, 20 kilométer kes­keny nyomközű és 164 kilo­méter hosszú gazdasági vasút­vonal forgalmát tereltük köz­útra. Az intézkedések által érintett vonalakon együttvéve évi 3 millió utas és 110 ezer tonna áru jelentkezett. Ugyanebben az időszakban, a körzetesítés eredményeként, 9 körzeti állomást és 14 for­galomfel­vevő állomást alakí­tottunk ki, 22 állomáson meg­szüntettük a kocsi rakomány­ú áruforgalmat, 13 állomást pe­dig iparvágányos, illetőleg idényforgalommal megmaradó állomássá minősítettük át. En­nek a programnak a végre­hajtása 238 millió forint egy­szeri, ezenkívül évenként to­vábbi 22 millió forint önkölt­ség-megtakarítást eredmé­nyez. Ezek az úgynevezett ra­cionalizálási intézkedések 1970-ben tervszerűen tovább folytak. KÉRDÉS: Melyek a vasút negyedik ötéves tervének leg­főbb célkitűzései, különös te­kintettel a vasutasok élet- és munkakörülményeire? VÁLASZ: A tervtörvény megszabja a közlekedés, ezen belül a vasúti közlekedés fej­lesztésének főbb irányait és arányait. Népgazdaságunk a negyedik ötéves tervben 29,5 milliárd forintot fordít a vasút korszerűsítésére. Ez az összeg alapvetően biztosítja a terv­szerű, arányos fejlesztést. Fon­tos célkitűzésünk, hogy a vasút rekonstrukciója, korszerűsítése során a legfontosabb állóesz­közcsoportok — pálya, állomá­sok, javítóbázisok és jármű­vek — között kapacitás és korszerűség tekintetében egy­aránt megfelelő arányok ala­kuljanak ki. A korszerű villa­mos és Diesel-vontatás rész­aránya a tervidőszak végére eléri a 90—95 százalékos ré­szesedést. Ezt 280 kilométer hosszú vasútvonal villamosítá­sával és 360 új villamos és Diesel-mozdony beszerzésével biztosítjuk. A teher- és sze­mélykocsipark rekonstrukciója során 11 ezer nagy raksúlyú teherkocsi és 1050 négytenge­lyes személykocsi, ezen belül 275 motormellékkocsi és 100 poggyászkocsi­k beszerzésére kerül sor. A pályakorszerűsí­tés keretében mintegy 2000 vá­gánykilométer felújítására ke­rül sor. A biztonságos közle­kedés érdekében a törzsháló­zatnak közel 50, az állomá­soknak pedig mintegy 75 szá­zalékát látjuk el korszerű biz­tosítóberendezéssel. Folytatjuk a vontatási telepek és a jár­műjavítók rekonstrukcióját, s a tervidőszak végéig lerakjuk a vasút komplex gépesítésének és automatizálásának alapjait. A népgazdaság, ezen belül az ipar és a mezőgazdaság, to­vábbá a külkereskedelem nagyarányú fejlődése a közle­kedésben is érezteti hatását. Éppen ezért a vasút tervezett műszaki fejlesztése, rekonst­rukciója mellett nagy gondot kell fordítanunk a technoló­giák korszerűsítésére, a kom­binált fuvarozás elterjesztésére és a személyszállítás minősé­gének javítására. Mindezt alapvető, politikai kérdésként kell kezelni. Sokkal nyíltab­ban, őszintébben kell együtt­működni a testvérágazatokkal. Hiszen a kombinált fuvarozás­ban nemcsak a vasút vesz részt. Gyakran előfordul, hogy bizonyos áru szállítása köz­úton indul, vasúton és hajó­val folytatódik, majd ismét közúton ér céljához. Éppen ezért nagy hibát követnénk el, ha az együttműködésre való törekvés helyett befelé for­dulnánk. A vasút korszerűsítése, mint azt a tervtörvény megszabja, tervszerűen halad. Ezzel együtt fokozott mértékben kívánjuk javítani a vasutasok élet- és munkakörülményeit. A negye­dik ötéves tervben munkavé­delmi, üzemegészségügyi és szociális beruházásokra 510 millió forintot, lakásépítésre pedig 330 millió forintot fordí­tunk. A rendelkezésre álló összegből mintegy 1000 lakás felépítését tervezzük. A vas­utas-szakszervezet elnökségé­vel közösen azon fáradozunk, hogy mielőbb hathatós intéz­kedéseket dolgozzunk ki az utazószemélyzet munkaidejé­nek csökkentésére, a kiskere­setű és nehéz fizikai munkát végző dolgozók megfelelő bé­rezésének kialakítására. Ezek­ben a fontos kérdésekben már 1971-ben szeretnénk előbbre­lépni. KÉRDÉS: A vasút jövője, illetőleg egyenletes fejlődése szempontjából, miniszterhe­lyettes elvtárs 1971-ben mi­lyen feladatok elvégzését tart­ja a legfontosabbnak? VÁLASZ: A vasút jelentő­ségét, feladatait a népgazdaság termelő erőinek fejlődése, a termelés területi szervezésé­ben történő változások, a nem­zetközi munkamegosztásban való részvételünk és a nem­zetközi kapcsolatok alakulása határozzák meg. A személy- és áruszállítási teljesítmények számottevő változásával nem számolunk. A követelmények mégis nagyok. Számunkra ugyanis nem lehet közömbös, hogyan szállítunk. Változ­ni kell a vasút tartalmi munkájának is, hogy a ren­delkezésre álló eszközökkel gyorsabban, gazdaságosabban szállíthassunk. A hálózat fej­lesztésén túl alapvető jelentő­ségű a rakodás gépesítésének fokozása, ezen belül elsősor­ban Záhony gépesítése, a munkafolyamatok technoló­giájának korszerűsítése, a bu­dapesti körvasút szűk kereszt­­metszeteinek bővítése. A sze­mélyszállítás korszerűsítésében és kulturáltságának növelésé­ben is szeretnénk előbbre jut­ni. Új, korszerű, négytengelyes kocsik beszerzése mellett a pályaudvarok tisztán tartása, a tisztítás gépesítése, az utazó­­közönség kényelmének biztosí­tása áll a vezetési munka elő­terében. A közönség és a termelő vagy szolgáltató vállalatok, il­letve szervezetek közötti kap­csolatok jellegét, módszereit ma világszerte, vizsgálják és a tapasztalatokat hasznosítják. Számos nagyvállalat, köztük vasúttársaságok is, szervezete­ket tartanak fenn, kizárólag a közvélemény tájékoztatására, a közönségükkel való kétoldalú, rendszeres kapcsolat kiépíté­sére és ápolására. Úgy gondo­lom, itt van az ideje, hogy mi is szervezettebben foglalkoz­zunk a közönséggel. A jó köz­vélemény kialakításának, a rendszeres tájékoztatásnak van egy sajátos területe, a válla­latoknak és a közlekedési szer­veknek az a kötelezettsége, ér­deke, hogy saját dolgozóikat mindenkor időben és tárgyi­lagosan tájékoztassák mind­arról, ami a vállalatért dol­gozó ember munkáját, szemé­lyét érinti. A vasútnál is olyannak kell lenni a vezetők és a dolgozók kapcsolatának minden szinten, hogy a tájé­kozottság révén dolgozóink magukénak vallják a vasutat, örüljenek sikereinknek és presztízskérdésnek tekintsék kudarcainkat. Meggyőződésem, hogy csakis az ilyen kapcsolat vezethet odáig, hogy vasuta­saink örömet leljenek munká­jukban, amely a siker előfel­tétele. Mindehhez természete­sen arra van szükség, hogy ne csak azt mondjuk meg, mit kell csinálni, hanem azt is, miért és hogyan. A vasutasok már sokszor bizonyítottak. Helytálltak tom­boló hóviharban, az árvíz ide­jén, derekas munkát végeztek a karácsonyi ünnepi forgalom­ban. Biztos vagyok benne, hogy közös összefogással 1971- ben is sikerül majd megolda­ni a vasút előtt álló szép fel­adatokat. Befejezésül engedjék meg, hogy a vasút vezetői és a ma­gam nevében ezúton is meg­köszönjem az óesztendőben , végzett munkájukat, az új év­­­­ben pedig jó egészséget, sok­­ sikert kívánok minden vas­utasnak és hozzátartozójának. Visi Ferenc Karácsony este van. Ennek ellenére mozgalmas az élet a Keleti pályaudvaron. Mintha a rendre vigyázna, úgy áll a szí­nes lámpákkal díszített hatal­mas karácsonyfa a homlokza­ti nagy, üvegfal előtt. Csakúgy, mint máskor: érkeznek, indul­nak a vonatok. Bömbölnek a hangszórók... Itt is, ott is szláv beszéd hallatszik. Az NSZK-ban dolgozó 600 jugo­szláv állampolgár — útban hazafelé — a 908. számú bel­grádi gyorsvonatra várakozik. Az ügyeletes tisztbe, ilyenkor az állomás parancsnokába üt­közöm. Csak késve fordulhat magyarra a szó, mert Szem­csék István főintéző egy nagy­kalapos, bundás angol lady­­vel beszél. Közben egy utas németül kér felvilágosítást. Szemcsék észrevétlenül vált át az egyik nyelvről a másik­ra, majd felém fordulva mondja: — Három kislányom vár otthon. Holnap, egy nappal később tartjuk meg a kará­csonyestet. A lányok határoz­ták el. Igazuk van. Így magam is jobban belenyugszom, hogy ezt a jeles napot szolgálat­ban kell töltenem — mondja, és elkeveredik az utasok, a munka sűrűjében. Hajnalban keltek Az érkezési ügyelet kilincsét egymás kezébe adják az ér­deklődők. Deák Pálné napló­­zónak akad dolga. Egyszer vo­natban felejtett tárgyat keres­nek, másszor útmegszakítás igazolását kérik, vagy érkező, induló vonatok után érdeklőd­nek. — Megtanultam húsz év alatt, hogy a vasutasnak éppen olyan nap a karácsony, mint a többi — mondja enyhe nosz­talgiával. — Hajnalban kel­tem. Igyekeztem a karácsonyi vacsorát elkészíteni, a sütemé­nyeket megsütni és az egyéb tennivalókat elvégezni. Sajnos, mindent magamnak kell csi­nálni, mert a férjem évek óta beteg, és kímélnem kell. Sen­kire nem számíthatok, csak magamra. Király Istvánná takarítónő négy gyermek anyja — egészí­ti ki az utasokkal foglalkozó Deáknét: — Így vagyunk valahányan. Én reggel indultam hazulról. Délben kezdtem, és reggelig vagyok. Három leányomra és a fiamra bíztam a hárommé­teres fenyőfa feldíszítését. Nélkülem kissé szomorúan vállalták. Az ajándékokat reg­gel adom át. Jobb lett volna a fa alá rejteni. Az vígasztal, hogy amit én kapok tőlük, azt a fa alatt találom meg. Soha­sem vártam ennyire a szolgá­lat végét, mint ma. „Ne menj el, apu...” Sűrű pelyhekben esik a hó. Az I. számú toronyban kattog­nak a váltóemeltyűk. Itt még az a vigasztaló sincs, hogy látják az ünnepre emlékeztető nagy, díszes fenyőfát. A kará­csonyi hangulatot csak a jel­zők és váltók fényei jelenthe­tik. Kuti József térfelvigyázó még fiatalember, de már nyolc éve barátkozik a karácsonyt és az egyéb ünnepeket felejtő vasutas-élettel. — A feleségem, ha nehezen is, de belenyugodott, hogy el­jöttem, de a gyerekek fellá­zadtak. Az első osztályos kis­fiam még a kaputól is vissza­húzódott. „Ne menj el apu, maradj velünk” — kérlelt pi­tyeregve. Csak akkor vigaszta­lódott némiképpen, amikor megmagyaráztam, hogyha én és még sok vasutas otthon ma­rad, sok kislánynak és kisfiú­nak nem jutnak haza a szülei karácsony estére. Könnyes szemmel engedte el kabátomat — mondja Kuti József, mi­közben egyetlen pillanatra sem veszi le a szemét a tér­ről, melynek őre, egyik pa­rancsnoka, Ocsova Lajos vezetőváltóőrt, a tér egyik fontos szolgálati helyén, az „öregkezelő” őrhe­lyen találjuk. A kis őrhely alig látszik ki a nagy hóból. Körülötte itt is, ott is hal­vány fényű váltók kandikál­nak ki a végtelen fehérségből, vagy egy-egy állítás alkalmá­val nagy csörömpöléssel „sza­lutálnak”. Első a szolgálat — Korán délután indultam a lakásomról, Hatvanból. 27 év alatt már megszokhattam volna, hogy első a szolgálat, de ma valahogyan nehezen ment. Hiába magyaráztam magam­nak a regulát! Talán az is ne­hezítette a helyzetemet, hogy három kis unokám, csaknem az egész család nálunk tölti a karácsonyt. Régi kívánságu­kat is teljesítettem: villany­vasutat vásároltam nekik, s egy kicsit a magam számára is. Úgy látszik, nem elég a vasútból ennyi, amit itt kapok. Sajnos, nem láthattam örömü­ket, amikor megpillantották a várva várt ajándékot — mond­ja, aztán parancsokat osztogat tovább, a hozzá beosztott vál­tóőröknek. Ő is munkával ünnepel. Ő is papírból fogyasztja a rán­tott halat, a bejglit. Neki is, csakúgy, mint a többi kará­csony esti szolgálatos vasutas­nak az egész országban, né­hány piros alma, szaloncukor és a nagy felelősséggel járó munka mellett a családra, az otthonra való röpke emlékezés jelenti a karácsony estét. Gergely József A karácsonyi ünnepekre beköszöntött tél, a nagy hóesés ala­posan megnehezítette az amúgy is nagy feladatokat igénylő ünnepi forgalom lebonyolítását. A pályaudvarokon ország­szerte mintegy 1500 pályamunkás tisztította a váltókat. Megjegyezzük Nem egyedülálló eset A vontató járművek utazószemélyzete mostanában gyak­ran panaszkodik az ácsorgásról, a forgalom okozta időveszte­ségekről, melyek a helyes szervezés, a körültekintő munka hiányából adódnak. A ferencvárosi vontatási főnökség ese­ménykönyvébe november 29-én beírt jelentés is olyan, amely­re érdemes odafigyelni. Annál is inkább, mivel a személyzet mellett, a vontatási főnökségeket is sújtja a vonalakon, a for­galom irányítóinak nem mindig átgondolt, nem mindig gazda­ságos intézkedése. Íme, az eseménykönyvi jelentés: „Jelentem a főnökségnek, hogy november 29-én, 12.30-ra jelentkeztem az 1084. sz. vonathoz. Mivel a forgalom a gépet nem hozta csak később, így a felvigyázó elvtárs átküldött Rá­kosrendezőre azzal, hogy ott valami szegedi vonat lesz szá­momra. Berta elvtárstól átvettem a kiszerelt és lekezelt M62— 124 számú üzemképes gépet és rájártam a vonatra. Később a váltókezelő közölte, hogy gépemet Kőbánya-teher pályaud­varra irányítják. Ott rájártam egy szobi OPW-vonatra és fék­­próbáztam. Körülbelül egy óra múlva a szolgálattevő közöl­te: a gép leakaszt és Ferencvárosba megy. Ferencváros keleti rendezőben a II. vágányon megcsináltam a vonatot, majd 30— 40 perc múlva kaptam az utasítást, hogy gépemet Délegyhá­zára vigyem. Eljöttem a rendezőből a váltót pedig a fűtőház­hoz állították. Nem jutottam Délegyházára és 22.30-kor be­jártam a fűtőházba. Ez volt 11 óra alatt végzett teljesítmé­nyem. Ezt csak azért írtam le, mert ilyen és ehhez hasonló esetek szinte napirenden vannak. Kérem a főnökség intézkedését. Oravecz István M62—124”. 3

Next