Magyarország, 1862. március (2. évfolyam, 50-73. szám)

1862-03-01 / 50. szám

I§6‘2.— II. évfolyam. 50. sz. SZERKESZTŐGI IRODA T. MUNKA-TÁRSU­­NK ! HIRDETMÉN­YEK DÍJA: Mit JELEN , vitér 4. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő- C hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szerinál 7 *ikr. ünnep- és vasárnapot k­övető napok kive­l . • TT T xr A fti x T séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 ájkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 ujkr. ' Je JU AlJO-l­i V a a kiadó-hivatalhoz intézendök.­­ Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és _ ELÜI IZtTcSI AR­­­Urtér 4. sz. földszint. Bírmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el.­­ Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft FEST, február 28. Külföldi szemle. Olaszország elismerését illetőleg a porosz la­pokban nevezetes észrevételeket olvasunk. A berlini cabinet e lépése — úgymondauak — nem Ausztria és a wü­rzburgiak legújabb jegyzékváltása által idézte­tett elő, de szü­kségképeni következése az azon kö­rülménynek, hogy Poroszország folyvást fentartotta Victor Emánuellel népjogi összeköttetését. Aztán Po­roszország nem az olasz királyságot, de Victor Emá­­nuelt mint Olaszország királyát ismeri el, tehát csak czimét és nem egyszersmind a j­o­g­c­z­í­m­e­t is az ed­dig történt bekeblezésekhez. Közelebbről vizsgálva a porosz lapok ez indo­kolását, két dolog tű­nik szemünkbe, hogy okoskodá­suk teljesen a franczia sajtó okoskodása azon időből, midőn Francziaország az olasz királyságot elismerte­ A párisi lapok is azt mondák, hogy Napoleon csá­szár nem az olasz királyságot de az olasz királyt is­meri el; később aztán — mint ez az idei franczia trónbeszédből kitűnik — a dolgot úgy magyarázták, hogy tulajdonkép a két kifejezés közt semmi különb­ség; sőt tán eszélyesebb az „olasz király“ ki­fejezés mellett maradni, mert ezen­­ czim alá aztán majd Velencze és Róma is oda fér, míg ezen kifeje­zés : „az olasz királyság elismerése“ csupán a statu quot is jelenthetné. Az által tehát, hogy Poroszor­szág, Victor Emánuelt Olaszország királyának elis­meri, csak finomabbul és Itáliára nézve előnyöseb­ben fogja magát kifejezni. — A másik körülmény, mi a porosz lapok okoskodásában feltűnik, hogy átalában Ausztria „azonos jegyzékének“ nem nagy fontosságot tulajdonítanak, úgy lévén meggyőződ­ve, hogy a bécsi kabinet csak addig ártja magát a német egységi kérdésbe, míg más oldalról saját létele nem fenyegettetik. Figyelemre méltó jelenség, hogy az „Augsburger allgemeine Zeitung“, melynek hírhedt iránya ismeretes, egyszerre meghökken a würtzburgi planumtól s azon nagyszivü vallomást teszi, hogy e terv elől menekülendő d­é­l - né­met ország is előbb-utóbb a porosz hegemónia karjaiba veti magát. Ártatlan augsburgi! Ez talán egy kicsit mégis sok volna­­­­ maga Poroszország sem vágyik ennyire és bizonyosan megsokallná; vagy ha ő nem , megsokallná a szomszéd — Franczia­ország ; mert bármennyire érdekében legyen Na­póleonnak a porosz hegemónia gyámolítása, azt a badar törekvést nem egy­könnyen fogja valaki ő felségének tulajdonítani, hogy a német egy­séget, minden reservata és terület-kikanyarítások nélkül, egy varázsütésre megtestesülni engedje. A vörös szakállú Barbarossát csak úgy ingyen­­hokus-pokussal nem lehet a kripta dohos üregéből előidézni. A rómaiak halottaiktól sem tagadák meg a fizetésképességet, különben nem adták volna a hulla szájába az obolust. A napóleoni politika pedig sokban követésre méltónak találja a rómait. Két röpiratról kell hogy az átalános helyzet szempontjából említést tegyünk; egyik szerzője Drauz de Valdepenas, francziákkal egy sót, egy kenye­ret fogyasztó osztrák publicista, ki a magyar kérdés megoldásáról értekezik. Röpiratának czélja azt meg­mutatni,hogy az osztrák kormány minden becsületével összeférő áldozatra kész, pour se rattacher la Hongrie, a­mi annyit is tesz, hogy az összeköttetés meg ne sza­kadjon. — A másik röpirat egy belga tiszttől ered, s ebből a következő pontot vonjuk ki: „úgy látszik Anglia, Spanyol- és Francziaország ma a mexi­kói népfenséget akarják áldozatul hozni, hogy a velenczei kérdést megoldhassák, melyet üstökön nem mernek megragadni. De holnap meg majd körmükre ég a római, lengyel, magyar, belga s tán rajnai kérdés — hát ezeket minő respublicák ro­vására szándékoznak megoldani ?“ A párisi osztrák követség csakugyan szót emelt volna Napoleon bg. beszéde miatt a tuilériákban. A császár a reclamera azt felelte, hogy ha neki arra is gondjának kellene lenni, a­mit unokaöc­cse mond, akkor ugyan nagyon meggyűlne a dolga. Olyan vá­lasz, melyben az elutasítás egyenes, de a finomság kétértelmű. A 25-ki senatus-ülésben Napoleon hg. újra be­szélt, Boissy urnak válaszolván, ki ő fenségét azzal vádolta, hogy más zászlót tűz ki, mint maga a csá­­ssár kitűzött. A hg. mély ragaszkodását fejezvén ki a császári ház iránt, ismétlő, hogy teljes szívvel védi az alkotmányos és szabad császárságot, a melynek hive. Turinból azon tudósítást vesszük, hogy Ratazzi nem sokára Ricasoli helyébe lép — mit nagy politikai fordulat előjele gyanánt lehet tekinteni. Belföldi szemle. — A brassói vidék és tanács febr. 20-kai gyű­léséről a „Korunk“ következő részletes­ tudósítást közöl. A gyűlés a hetes bizottmány ismeretes munká­latára nézve egyhangúlag határozta, hogy tekintve a nemzeti egyetem feladatát, a­mely kezdettől fogva és alkotmányszerűen csak a szász nemzet belügyeit ren­dezte s a fejedelem jóváhagyása mellett csak ennek számára hozott törvényeket, tekintve, hogy a nem­zeti egyetem nincs feljogosítva a társnemzetekre kö­telező erővel bíró határozatok hozatalára; tekintve, hogy az Erdély közös ügyeit illető kérdések az or­szággyűlésen tárgyalandók; tekintve, hogy a hetes bizottmány jelentése nem szorítkozik csupán a szász­földre, hanem az egész országra kiható törvényjavas­latot tartalmaz; tekintve végül, hogy az erdélyi or­szággyűlés összehívása elh­alasztatott: a brassói kö­vetek utasítandók, hogy a kérdéses bizottmányi je­lentésnek az államjogi álláspontra vonatkozó első, s a nemzetiségi területeket illető második szakasza tárgyalása ellen nyilatkozzanak s jelentsék ki, hogy e kérdések megoldása tartassák fel a közelebbi or­szággyűlésre, a mikorra a brassóvidéki közönség al­kalmas időben nyilatkozni fog s a szász nemzet ál­láspontjából kiindulva, megteszi azon indítványokat, a­melyeket a nemzet és ország érdekében legalkal­masabbaknak fog találni. Azonban, hogy az ország­gyűlés minél hamarább összejöhessen, a bizottmányi jelentés harmadik pontját elfogadja. Ha a követeknek e nézet elfogadtatása nem sikerülne, adjanak ellen­nyilatkozatot jegyzőkönyvre s tartsák magukat 1861. nov. 17 -én kapott utasításukhoz. —­ Küküllőmegyében — irtuk a „Korunk“ után — Mártonfi Ignácz lett főjegyző. A „Korunk“ most kijelenti — s utána mi is — hogy Mártonfi Ig­nácz ur nem lett főjegyző. Hozzáteszi, hogy a kü­kül­­lőmegyei hivatalnoki kar még nincs szervezve. — Udvarhelyszék uj hivatalnokai kö­z — mint ugyancsak a­ „Korunk“ irja — mnand­­jukjuk elő Sebesi Albert ur neve. (Fk.)Mig a bécsi lapok azzal vigasztalják magukat és olvasóikat, hogy a görög forrada­lomnak legalább egyelőre semmi nagyobb fon­tossága nincs és hogy az legalább pillanatra le van verve, a táviró Párisból azon hírt hozza, miszerint Görögországban a „lázadás nő­ttön nő.“ Minthogy ezen ellenkező hírek tények­­r­e vonatkoznak, mikre nézve hiteles és részre­­hajlatlan forrásból nincs tudósításunk, nem is vagyunk képesek annak eldöntésére, valljon melyik hít az, mely a valóságnak megfelel. Egyébiránt úgy hisszük, miszerint ez aláren­delt fontosságú kérdés. Ha valamely kormány többet nem mondhat, minthogy a nép fegyve­res fölkelését anyagi erővel egy vagy több pil­lanatra letartóztatnia sikerült a­nélkül, hogy egyszersmind az elégületlenség tulajdonképeni indokait is eltávolította volna, ez, ugy his­szük, igen parányi vigasztalás, melytől aligha vá­lasztható el azon aggodalom, miszerint ezen ellenszegülés a nép részéről megújulhatna, mi­helyt győzelemre több kilátása van, mihelyt a kormány anyagi ereje csekélyebb annál, mely fölött a forradalom rendelkezhetik. Hogy ezen aggodalom Görögországra nézve korántsem alaptalan, ezt még a (jobba­dán török muzsika után induló) bécsi lapok sem tagadják. Régi baj az a görög dynastiára nézve, hogy a bajor herczegek egyike sem szánta el magát arra, miszerint — a görög al­kotmány értelmében­­­ az ottani államvallás felvétele által a trónt biztosítsa magának. Ezen körülmény természetesen tágas tért nyitott oly nagyravágyó törekvések előtt, melyek vagy a gyermektelen Ottó király halálának esetére vagy még előbb történendő dynastia-változta­­tásra vannak irányozva. A görög mozgalom tehát benső okokból tökéletesen magyarázható és így nem szük­séges azt az átalános szláv-román mozgalom­mal kapcsolatba hozni. De azért mégis kissé merésznek tartjuk azon biztosságot, mel­lyel egynémely lapok azt állítják, hogy ily össze­köttetés nem létezik. Jól értesült személyek legalább azt állítják, hogy bizonyos Bulgaris nevű ezredes évek óta épen ily összeköttetés érdekében való tevékeny és legújabban — vagy öt hóval ezelőtt — újra beutazta Görög­országot, később pedig Montenegrót és Szer­biát is meglátogatta, és nemrégen Belgrádban meghalt. Meglehet, hogy sok túlzás van abban, a­mit e férfi és néhány társának működéséről Bécsben beszélnek, de legalább óvatosan kel­lene bánni azon állítással, miszerint a görög és a déli szláv mozgalom közt „semmi összekötte­tés nincs** és hogy feltétlenül a rémlátók közé kell dobni azt, a­ki az ellenkezőt akár csak gyanítani merné, a­ki attól tart, hogy a déli szláv mozgalom növekedésével , a láza­dás Görögországban is rögtön újra emel­hetné fel fejét, hogy a porta biztosságát (a­mitől a legújabb katonai intézkedések után ítélve Stambulban már most is remeg­ni látszanak) az oldal felől is fenyegethetné veszély és hogy Törökország kimerült államtes­te talán nem lesz képes ily nagyszerű válságot még egyszer kiállani. Stambulban, miként az imént említettük, elég sötét színben látják a jövőt, mert nemcsak egy sereg ellenséget látnak mindinkább köze­lebb nyomulni, hanem azt sem tudják, hol kelljen az igazi őszinte és tettre képes baráto­kat keresni. Magyar lapokban is említve volt, misze­rint Francziaország rá akarná bírni Ausztriát, hogy a lázadó török tartományokban interve­niáljon. A portának ez ellen nem lett volna kifogása, sőt mentő­angyalokként üdvözölte volna az osztrák katonákat, csak arra nézve volna biztossága, hogy az interveniálók is a „vos non vobis“ mellett fognak maradni és nem tartandják meg maguknak azon tartomá­nyokat, miket a porta érdekében „pacificálni“ jöttek. Innen történt, hogy a porta ismét Oroszország felé kezdett közeledni, ebben lát­ta ő a leghatékonyabb antidotumot Ausztria netaláni nagyobbodási vágyai vagy a velen­­czei kérdés török rovásra történendő rende­zése ellen. Ez utóbbi lehetőségről Ausztria per­sze hallani sem akart; a lázadó országok pacificációjára nagy kedve lett volna az­után pedig gyorsan vissza akart volna vonul­ni, elegendő nyereségnek tartván azt, hogy saját határait a forradalom tovaharapódzása ellen biztosította. Így aztán Törökország is köszönettel fogadta volna Ausztria ,,jó szolgá­latait“ és a görög mozgalommal sem gondolt volna, mert ez — a déli szláv forradalom ki­terítése után — meglehetősen veszélytelen dolog. Az ügy azonban az imént más fordulatot vett. Az osztrák intervenció eszméje ellen A­n­­glia a leghatározottabban tiltako­zott, mert — Angliának á­ll­a­m­f­é­r­f­i­a­i van­nak, kik nem hajhásszák egyedül a pillanat­nyi sikert, hanem a­kik orrukon túl is látnak és a következményekre nemcsak akkor gondol­nak, mikor már mind­két lábbal benne vannak a hínárban. Az angol államférfiak átlátják, hogy ha kelet felé a non-interventió elve egy­szer megszegetik, innen ki nem számítható bonyodalmak keletkezhetnének és oly előz­mény állíttatnék fel, melyet sem Franczia­ sem Oroszország nem fogna kizsákmányolatlanul hagyni. Ámbár tehát Anglia, vagy nem ám­bár, hanem mivel ő Törökország fenállásá­­nak és integritásának barátja, nem engedi meg Ausztria fegyveres beavatkozását. Igénytelen nézetünk szerint Ausztria há­lával tartozik a londoni kabinetnek e bölcs ta­nácsért, de ezzel Törökország bajain nincs segítve és mi — a­nélkül, hogy választ adni volnánk képesek — csak kérdeni tudjuk : mi legyen Törökországból, ha sem ő maga magát védeni nem képes, sem pedig másoknak a se­gélyadás meg nem engedtetik? ... A krizis kimaradhatlan, de épen azért Anglia a lehet­ségest megteszi, midőn annak kitörését leg­alább mennél továbbra halasztani törekszik; többet nem kíván hatni tőle, ad impossibila nemo obligatur. Ede (200 fttal), h. Eötvös Dénes, Justh Jó­zsef, Lónyay Menyhért, Pfeffer János, Rosty Pál,Somssich Pál, gróf Széchenyi Ödön (200 fttal) és Szontagh Pál urak, a kecskeméti meg a rimaszombati kaszinó. Az alaptőke szaporításához járultak: Nagy Róza úrnő, a társaság pártolója, H.-M.-Vásárhelyt, 5 fttal, Fejér Márton ügyvéd ur Kolozsvárt egy 50 pftos úrbéri kötvén­nyel. Nagy Dánie­l pesti ügyvéd ur pedig évéprint 4 fttal ígérte gyarapítani a társaság tőkéjét. Az illető szerkesztőség az­ ^Erdészeti lapok“kal kedveskedik a Kisfaludy-társaságnak. Torkos László urnak „Az ifjú küzdelmei“ czimű­ munkája vizsgálat alá bocsáttatott. Többeknél, kivált íróink között, azon Vélemény lévén elterjedve, hogy a Kisfaludy-társaság — regény­kiadásaiban — csupán külföldi müvekre­­ kiván szorít­kozni, e hibás vélemény megigazitása végett a Kisfa­ludy-társaság czélszerünek­ látja kihirdetni, hogy ki­adásai köréből az eredeti regények korán sincsenek kizárva, sőt eredeti regényeket, ha az illető bírálók kiadásra ajánlják, még sokkal szívesebben ad ki, mint idegeneket. Azon tisztelt írók tehát, kik munkái­kat a Kisfaludy-társaság által óhajtanák kiadatni, szíveskedjenek azokat a társaság igazgatója, Arany­­ János úrhoz beküldeni. Kelt Pesten, febr. 28-dikán 1862­. Grreguss Ágost, titoknok, Kisfaludy-társaság­. A Kisfaludy-társaság tegnapi rendes havi ülé­sében Bárczy Károly újonnan választott tag, Lukács Móricz által bevezettetvén, helyét Puskin „Onyegin“ czimű­ verses regénye fordításával foglalá el, melyből az első éneket olvasta föl. A társaság alapitói örvendetesen szaporodnak. Ez ülésben 16 alapítvány jelentetett be. A társaság alapitói közé állottak nevezetesen: Kozma F­e­­renczné szül. Domokos Judit, Nyiri-Csiky Rita és özv. Tihanyi Ferenczné asszonysá­gok, Deák Fere­n­cz, Dienes Ferenc­z, Ebner Szombat, v­n­rczius I. A londoni nagy kiállításra utazók érdekében. Sokan tudakozódván az iránt, miben van tulaj­donképen azon vállalat, mely a londoni ez évi nagy kiállításra kiutazni szándékozó gazda — és a gazda­sági üzlettel rokon iparos — közönség érdekében alakult ? Szolgáljon e nyilatkozat válaszul és tájé­kozásul. A vállalat megvan, de életbe lépettnek csak ak­kor tekinthető, ha kétszáz bejelentő lesz, kik 15—25 ezüst forintot befizetnek, csak igy lévén a londoni ügynök, úti iroda, szolgatartási, továbbá saját főbb költségei fedezve, egyébként a fenmaradó összeg ha­zai jótékony czélra fog fordíttatni. A bejegyzés és befizetés bérmentes levelek ál­tal, vagy személyesen történik a felirtnál, (Pest or­szágút, Zrínyi 2. em., 8. ajtó) még pedig folyó évi m­á­r­t­i­u­s 15-ig. A mint a kellő számú bejegyzés és befizetés megtörtént, Térey Pál úr, mint londoni ügynök, hala­dék nélkül megindul Londonba, útközben kiutazó ha­zánkfiai számára a főbb városokbani vendéglőkben szokottnál jutányosabb ellátást eszközlendő, London­ban irodát nyit, bejegyzett hazánkfiait fogadja, jutá­nyos szállás, élelem és kalauzolásokról gondoskodik s a kellő útbaigazításokkal őket ellátja. Pesten a szükséges felvilágosításokat alólirt ad­ja meg, kinél a kiutazók névsora s az is megtekint­hető, bejegyzett honfitársaink közül ki mikor indul, mi végre igen kívánatos, hogy minden jelentkező ki­utazása idejét is bejegyeztetni szíveskedjék. Gazdáinknak mindenesetre érdekes tudni, hogy az angol és skóthoni gazd. egyesületek ez évi nagy kiállításukat szintén Londonban június 23-tól július 3-ig tartják meg, s így az ezen időre kiutazók a vi­lágkiállításon kívül egy felette tanulságos gazdasági, állat- és gépkiállítást is láthatnak, s szemlét tarthat­nak az angol, skót, franczia sat. legkitűnőbb állato­kon és gépeken, melyek megtekintése végett külön­ben néhány országot s pár száz istállót és gyárt kelle­ne nagy költséggel beutazniok. Az itteni vasúti igazgatóságnál tétettek lépések kiutazó hazánkfiai számára nyerendő jutányosabb utazási jegyek végett, s a hihetőleg kedvező határo­zat közelebb meg is érkezik. Az útlevelek végett a megyéhez kell folyamod­­­ni, hogy az az ország főkormányszékénél eszközölje ki azokat. A bejegyzési határnap I. évi mártius 15-ke lévén, ezt különösebben figyelmébe­ ajánlom a t. ez. közönségnek, a vállalat életbe lépése után ugyanis az ügynökségnek sok teendői lévén, kívánatos, hogy a folyamatban lévő bejegyzések hova előbb megtör­ténjenek. E­r­k­é­v­y Adolf: Belföld, Marosvásárhely, febr. 20. Rég az ideje, hogy annyi hó egy télen nem volt, mint az idén; nemcsak városunk és vidékünk, de főleg a közeli és távoli havasok telvék nagy hótömegekkel, szóval, minden jel oda mutat, hogy a közelgő tavaszon, sőt egy véletlen meleg eső és szellő által még hamarább is, Marosunk kiáradása bekövetkezendik, mely aligha az 1821- és 1851-ki vizáradásokhoz hasonló káros következmé­nyeket mind az élet-, mind a vagyonbiztonságra nézve maga után nem vonand. Épen ezért uj városi taná­csunk sürgős előintézkedéseket tett, egyszersmind az e czélból városunk több ízben volt érdemdús főbirája, jelenlegi kir. tanácsos id. Lázár János által beadott czélszerl­ javaslatokat figyelemre méltatva, rögtön f. ’ ó 14-kén egy nyomtatott kiáltványban fölszólitá a olgárságot, hogy a vitár ellenében legbiztosabb édbástyául szolgáló régibb és újabb időbeli föltör­­ések részint kellő magasságra emeltessenek, részint

Next