Magyarország, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-21 / 217. szám
1862.— II. évfolyam. _ 217. BZ. f 8 © ptCI 11u6P <£ 0ZERKESZTŐ&ÉGITrODA ~ " T. MUNKATÁRSAINK I HIRDETMENYEKDIJaT* "MEGJELEN Uitér 2 sz 2. emelet. I kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő j 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr, | ünnep-és vasárnapot követő napok kivé i T -cr . T , r ! séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 ujkr. A nyílttéri jén 4 hasábos petítsor 25 ujkr. telével minden nap. fz 1AU u - üv a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok Kilian György, Osterlamm K., Lampel II., stiggenber- ELŐFIZETÉSI AR Ujtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el, , ger IV. és Kugler A. és társ könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft .MAGYARORSZÁG' politikai napilap October 1-jétől kezdve nagyobb alakban és bővebb tartalommal fog megjelenni, de az ára mind azáltal a régi marad, u. m. egész évre . . 18 ft félévre . . . . 90 negyedévre . . . 5 „ egy hóra 80 kr. Velencze, sept. 11. (il.) A bécsi lapoknak miként Pesten, úgy itt is vannak tudósítóik. Ezek leveleiből olvashattuk a demonstratiók sokféle terveit, melyek különösen a Sz. Márk-tért teszik néha-néha veszélyessé. Különösen, ha jól emlékezem, a „Presse”-ben olvastam, miszerint az italianissimi legújabban azon ártatlan módját vevék fel a nemzetiségi ügy melletti demonstratiónak, hogy midőn a katonai zene esti fél nyolcz órakor megzendül, akkor minden telivér olasz ülő vagy sétáló helyét odahagyja, s mintha fergeteg kergetné őket, hagyják oda a zenekar harsonáitól viszhangzó tért. Már két ilyen úgynevezett térzenén voltam jelen; itt láttam Velencze minden rendít rangú és osztályú közönségét; láttam őket ülni, járni, és hallgatni; hallottam áruikat ajánlani, kínálni , és — tovább állni; — de azt, hogy tömegek hagyták volna oda a tért, vagy csak hogy fogyott volna is a zenehallgató közönség, egyszer sem tapasztaltam. Ez a nép sokkal érettebb, és korosabb, semhogy ily gyermekes demonstratiókban kereshetne szórakozást, vagy mulatságot. A józanabbjainak ítélete az események fejlődéséről sokkal tisztább, és megállapodottabb, semhogy a negatiók ezen fajában akár bajainak enyhét, akár szenvedélyeinek elégtételét találhatná. Az olasz, és különösen a velenczei nagyon szeret társalogni, s ha e közé még jó zenét is vegyíthet, nem fosztja meg attól magát csak azért, mert például egy vagy másik szomszédja nincs tetszésére. Mint minden nagy városnak, úgy Velenczének is megvan ama nép tarkasága, mely azt a közönségesen fölül emeli. Itt is, mint egyebütt vannak, kiknek vagyonos helyzetük kényelmes sinecurát biztosit; mások, kiket az élet elágazó foglalkozásai, kereskedés, ipar, mesterség, s annyiféle napi üzlet a nap hoszszában termeik, boltjaik, műhelyeik, comptoirjaik, vagy sátraikban tart vissza; ezeknek —s igy csekély kivétellel—az egész mivelt osztálynak rendes találkozási helye a Márk tér, s itt különösen a Flórian, Suttik, s Ancora d’ Oro kávéházak. Itt hallhatni eszmecseréket, véleményeket a pénzvilág forgalmáról, a kisebb és nagyobb kereskedésről, a nap eseményeiről, politikáról, stb. Európa minden emporiumáról érkeznek távsürgönyök, melyeknek hatása az interpretatiók és conjecturákra még kapósabb themát nyújt, mint például nálunk. Például : Egy sürgöny jelenti, hogy Garibaldi sebe nem oly jelentéktelen, mint kezdetben a turini kormány hivatalos lapja állítá, hanem hogy a tábornok életének megtartása a sebesült láb elvágatását is szükségelheti. Itt a velenczei olasz ama gyengédebb érzés húrját érzi fájdalmasan érintettnek, mely mivelt korunkban az ellenség iránt is ápolást követel. Ratazzi, és még inkább Ciardini, midőn a seb orvosi kezelését elhanyagolák, az emberiség, és a felebaráti szeretet ellen vétettek, mely a vad hindunál is megrovás alá esik. Lehet, hogy a seb veszélyességének e két úriember egyike sem oka, és lehet, hogy gyógyítása iránt mindent elkövettek — de azon bizonyosság (itteni értelemben szólva), hogy Cialdini a megadás feltételét nem teljesíté, s ahelyett, hogy angol hajóra szállította volna az ezen kikötés mellett kapitulált néphőst, inkább La Spezziába küldé őt : annyira maga ellen tudná az olasz közvéleményt, hogy ennek súlya alól csak és csupán Garibaldi felvilágosító szavai szabadíthatnák fel. Még sujtóbb a megrovás, mely a miniszterelnököt éri; most már nem csupán gyanítják, hanem hiszik, hogy a turini premier Páriából kéri és veszi utasításait. Ezt leginkább az erősíti, hogy az angol hajóra szállítás feltétele a franczia császár parancsa folytán nem teljesíttetett. Lehet, hogy a valóságban ez is másként áll, de az itteni nép, mely egykori nagyságának lerombolóját, szép városa annyi mű- és kincsemlékeinek elidegenítőjét egy Napóleonban látja, majdnem képtelen megbarátkozni azon meggyőződéssel, hogy a francziák császárja komolyan és igazán akarja azon olasz egységet, melyet inaugurálni Garibaldi csak nem rég vállalkozott, s melyben a franczia császár turini prefet-je által meggátoltatott. A hír, hogy a király a polgárháború bűntényébe keveredettek számára kegyelmet akar hirdetni, kezdetben jó hatással volt; később azonban, midőn Garibaldi sebeinek veszélyességét jelentették, e hatás észrevehetőleg szállott. A per komoly következésétől senki se tart, s ha van valaki, kinek a felfedezésektől félnie kell, az nem más, mint a kormány, mely eddig csak népszerűségét játsza el, de — a vallomások megtörténtével, hitelét és reputatióját vesztené. Azért nem tartanak a per kimenetelétől, hanem minden jó olasz szívesen veendi az amnestiát ama botrány elkerüléséért, mely a processusból okvetlenül következnék. Az itteni nézet szerint, a minisztérium roszul választaná Pia herczegnő menyegzőjét is az amnestia kihirdetésére, mert a menyasszonyi koszorúba nagyon roszul illenék a gyászrózsa, mely Aspromonte tövénél szakittatott le, s Varignanoban hervadt el. Garibaldinak külön, önmagáért kell megkegyelmeztetnie, mert vállalkozásában az egész olasz nemzet akaratát képviselte, s csupán önfejűsége az, mely a koronának alkalmat nyújt legszebb jogai egyikének használatára. Azt sem hiszik, hogy Ratazzi a kamrákat összehívja; eddig is inkább a körülmények kényszerűsége hajtá melléje a többséget; — ezentúl e kényszerűség egészen más természetű, más irányú jön, melyen keveset változtat azon mondogatás is, mintha a miniszterelnök erélyes sürgönyt intézett volna a Tuilleriák kabinetjéhez , melyben Róma iránt határozott kivánatokat formulázott. Ilyen állítólagos fellépésről sokszor lehetett már hallani, azonban mindannyiszor — maradt a régi. Annál feltűnőbb a rokonszenv, mely az angolok iránt kezd nyilvánulni; amily gyanakodók a franczia, és oly bizakodók az angol politika iránt. Én egyiket is, másikat is hibának tartom. A franczia ha most vonakodik is, de egyszer mégis adott valamit; az angol csak uszít, — de közvetlen segélyével ekkorig még egy nép sem jutott önállásához. Lincoln, az unió, és a rabszolgaság. Azon tisztelt hazánkfia, kitől a múlt hó folytán már volt alkalmunk az amerikai ügyekről egy levelet közölni, újabban is megkeresett bennünket becses soraival. T. honfitársunk, úgy látszik, nem vette lapunk azon számát, melyben első közleménye megjelent, vagy tán a miatt kerülte az el figyelmét, mert nevét nem látta alatta, (minek egyébiránt nem mi vagyunk okai) holott biztosítjuk, miszerint közléseit, mint eddig, úgy mindig, igen szívesen fogjuk látni. A hozzánk érkezett levél így szól: Ancona, sept. 15-kén 1862. A „Magyarország“ szerkesztőségéhez. Tisztelt szerkesztőség! Még egyszer kisértem helyreigazítani egy Amerikából vett tudósítást; ha ismét úgy nem járok, mint a múltkor hogy kevés szavam nem talál helyet becses lapjában. A „Magyarország“ 206-dik számában a „Legújabb posta"1 rovata alatt Új-Yorkból ezen távirati sürgöny olvasható: Lincoln kinyilvánító, „hogy az Uniót fen akarja tartani; s ha tudná, hogy a rabszolgaság részbeni vagy általános fentartása e tekintetben eszközül szolgálna, kész volna azt továbbra fentartani.“ E sürgöny hibás, s én nem szívelhetem el, hogy amerikai Elnököm képe ferdén, vagy legalább egyoldalúlag mutattassék be a magyar közönségnek. Az idézett mondatból ugyanis sok ember hajlandó lehetne hinni, hogy Lincoln bizony olykor még hajlik a rabszolgaság felé. Holott én magam is úgy ismerem Lincoln Elnököt régibb és újabb viselete és tetteiből, hogy nem tartozik ugyan azon abolitionisták közé, kik, mint hajdan a czethai Jónást, szőröstőlbőröstől egyszerre le akarják nyelni a rabszolgaság szörnyetegét, hanem oly jó nemzeti konyhamester, miszerint az idomtalan falatot apróbb czikkekre szabdalva, úgy tudja ügyesen elkészíteni, hogy azok nemzeti háznépe által megizleltetvén, lassan egymás után emésztessenek el. A feljebb érintett mondat, úgy hiszem, egy levélből van kivéve, mely Elnök Lincolnnak válasza egy, az „Új Yorks Tribune“ újság tulajdonosa és főszerkesztőjétől, Greeley-től hozzá intézett nyilt levélre. A mondat tehát egy kiszakított plirázis, a többinek oktalan vagy szándékos kihagyása mellett, mely mód bizonyos, sürgöny küldöző emberek elkopott mestersége a közvélemény félrevezetésére. Ezen birtokomba kerülvén ezen Elnöki válasznak hiteles másolata, im előadom hiv fordításban, melyből ki fog tetszeni, hogy azon becsületes Elnök bizony inkább szeretné az Uniót rabszolgaság nélkül, mint azzal föntartani. *) Az elnöki válasz így szól: Executiv lak. Washington, aug. 22-én, 1862. Tekintélyes Horác Greeley-nek! Kedves ur! Épen most olvastam az „Uj-Yorki „Tribüne“ által e folyó hó 19-kén hozzám intézett iratát. Ha vannak némi állítások, vagy tények előadásában, miket én hibásaknak ismernék, ezeknek én itt jelenleg nem mondok ellent. Ha van abban valami következtetés, mely, azt hiszem, hogy hibásan van vonva amazokból, én ez ellen sem vitatkozom jelenleg s e helyütt. Amennyiben pedig abban bizonyos nyugtalan és parancsoló hangulat vehető észre, azt én észrevétel nélkül hagyom egy régi barát iránti engedékenységből, kinek szivéről mindig azt hittem, hogy a maga helyén van. Azon politikára nézve, melyet ön szerint „látszatom követni“, nincsen szándékom akárkit is kételyben hagyni. Én kívánom megmenteni az Uniót. Kívánom megmenteni a legrövidebb uton az alkotmány alatt. Minél előbb leend lehetséges a nemzeti fensőséget visszaállítni, annál inkább meg lesz az Unió. „Az Unió, amint volt.“ Ha vannak olyanok, kik csak úgy akarnák megmenteni az Uniót, ha egyszersmind megmenthetik a rabszolgaságot, — ezekkel én „nem tartok.“ És ha volnának olyanok, kik csak úgy akarják megmenteni az Uniót, ha egyszersmind a rabszolgaságot is megtörhetik, — ezekkel sem tartok. Főcélom e viadalban megmenteni az Uniót, —• és nem az: megmenteni, vagy megsemmisítni a rabszolgaságot. Ha megmenthetném az Uniót egy rabszolga felszabadítása nélkül, megtenném; és ha megmenthetném azt valamennyi rabszolgák felszabadítása által, úgy is megtenném; és ha megmenthetném, némelyeket felszabadítva, másokat abban hagyva, azt is megtenném. Mit én teszek a rabszolgaság tárgyában és a színes faj iránt, azt azon hiedelemben teszem, hogy mindaz az Unió megmentésére szolgál, és amitől tartózkodom, amitől idegenkedem, csak az, amiről azt vélem, hogy nem használand az Unió megmentéséül. Kevesebbet fogok tenni, midőn azt látom, hogy a sok — sérelmére szolgál az ügynek, — és többet fogok tenni, midőn azt mendem, hogy többet tevén, használandók az Ügynek. Igyekezni fogok kijavítani tévedéseket , mikor tetteimet olyanoknak ismerendem el, és uj nézeteket fogok elfogadni azonnal, a mint azok valók s igazoknak fognak mutatkozni. Ezennel előadtam szándékomat, tekintve hivatalos kötelességemet; s különben nincs szándékomban módosítani azon gyakran kijelentett személyes óhajtásomat, — hogy minden ember s mindenütt legyen szabad. Öné A. Lincoln. Tanuljunk ezen levél után megszerezni egy oly szabad népies alkotmányt, melynek főnöke nem tartja tekintélyén alól egy újság szerkesztőjével ily bizodalmas és őszinte hangon beszélni. Üdvözlet és testvériséggel. Lekötelezettje — — Mindenekelőtt azonban szükséges kimondott állításunkat bebizonyítani. Ha azon helyzetben volnánk, hogy egy pár hiteles okmány megjelenhetnék a magyar lapokban, nem kellene magunkat sokat fárasztani , azok kétségbevonhatlan bizonyítékot szolgáltatnának állításunk mellett. Ez okból csak azon adatokra szorítkozhatunk, melyeknek nyilvánosság elé jutását nem akadályozzák politikai tekintetek. De lássuk ezen adatokat. A „Diritto““, mely tudomás szerint azon olasz cselekvő párt közlönye, mely Garibaldit Róma elleni vállalatában sugalmazta és támogatta, azon hírre, hogy Garibaldi megkegyelmeztetnék, maga imigy nyilatkozik: „Amidőn a minisztérium megtudta — mondja a „Diritto“ — hogy Garibaldi nem akar részese lenni a távol tartományokra irányzott napóleoni terveknek, hanem egy csapást akar tenni, őszintén kimondva a napóleoni befolyás ellen , a minisztérium két út közt választhatott: vagy megragadhatta bátran a forradalom programmját, melyet Olaszország (?) alkotott vagy megállapodhatott, s minthogy ez a politikában lehetlen, a reactió karjába vetheté magát. Mit jelent a bűnbocsánat? A hallgatás szükségét, a feledés vágyát, a félelmet.“ Ezt mondja a „Diritto“. És most, mi is kérdezzük, mit jellentenek a „Diritto“-nak eme szavai? Azt jelentik — mint egy franczia lap igen jó forrásból merítő tudósítója mondja — hogy a cselekvő párt zavarba akarja hozni az olasz kormányt, beszélvén Napoleon császár igényelt terveiről a keleti kérdésben, s az olasz kormánynak ezekben való részességéről, mintha a közönség már feledte volna a szlávokhoz s más nemzetekhez intézett s Napoleon császár által alá nem irt kiáltványokat és azon lelkesedéssel irt czikkeket, melyeket maga a „Diritto“ ezen tervek iránt hozott. A „Diritto“ nyilatkozatával nagyon összhangzik egy párisi magánlevél tudósítása. E szerint „Garibaldi vállalata előbb Montenegrót és Szerbiát illette, mint ezt régebbi kiáltványai is bizonyítják. Az olasz kormánynak nem igen volt ez ellen kifogása. De amidőn megérkezett Sziczíliába, a cselekvő párt megnyerte őt, hogy azonnal Róma ellen nyomuljon. A per mindezt szóba hozhatja, s a kormányt kompromittálhatja. Már ez okból is valószínű a btínbocsánat!“ Nem szükséges világosabban megmagyarázni az idézett közlemények értelmét, melyekből kétségbevonhatlan bizonysággal kitűnik, hogy Garibaldi vállalatának mi lett volna eredeti rendeltetése, s az mégis minő irányt vett az angol befolyás alatt álló olasz cselekvő párt mesterkedése folytán, minek Garibaldi áldozatául esett. Ha tehát azt állítjuk, — jól ismervén Angolországnak a keleti kérdésbeni fontos érdekeit — hogy Garibaldi Angolországnak tette a legnagyobb szolgálatot Róma elleni vállalatával, nem mondottunk képtelenséget, s igazolva vannak azon nézeteink is, melyeket közelebbről Montenegró cserbenhagyatásáról nyilvánítottunk. URHÁZY GYÖRGY, Pest, sept. 20. Az angol sajtó folyvást nagy részvéttel beszél Garibaldiról. Nem csoda: Róma elleni vállalata Angolországnak tette a legnagyobb szolgálatot. Azok, kiket a politikában csak a szív sugallatát vagy élénk képzelődések csábképeit szokták követni, képtelennek fogják mondani állításunkat. Nem tehetünk róla, bennünket más szövetnek kalauzolván azon sötét tömkelegben, melyben a politika szokott működni, másként látunk, következőleg más meggyőződésre is vezettetünk. Azon t. előfizetők, kiknek előfizetésük e hó végével lejár, az utolsó évnegyedi folyamra szándékolt megrendelésüket mentül elébb beküldeni szíveskedjenek, hogy a lapot felakadás nélkül megküldhessük. *) E levelet kivonatban közlök annak idején mi is, szívesen adjuk azonban most a hiteles másolat után az egészet is. Szerk. A lengyel nemesek gr. Zamoyskyhoz intézett levele, mely azon czélból volt írva, hogy a nagyherczegekbe terjesztessék, igy hangzik: Gróf ur! Azon példátlan szerencsétlenségek, melyek Lengyelország történetén keresztül húzódnak, miután politikai létezését megszüntették, nem voltak képesek, a nemzet szellemét meggyöngíteni vagy történeti hivatásának forró önérzetét elnyomni vagy csak lehűteni is. A nemzet szellemét a feláldozások és áldozatok hatalmassá tevék, ez érzelmek a remény és szenvedés által növekedtek, és a válságos pillanatokban elrablóit és századok által szentesített jogainak és alkotmányának visszaadatását követelte. Már a múlt évben a cárhoz intézett felirat e jogok visszaadatását kérte; később a kerületi és városi tanácsnokok megválasztására összehívott választók, a húszezer aláírással ellátott, az akkori helytartó elé terjesztendő feliratukban kijelenték, hogy csak a szabad választások utján alakult képviselet adhat felvilágosítást az ország kívánalmairól; és hogy az újabban behozott rendszabályok az ország szerencsétlenségét megszüntetni nem leendnek képesek. Az ostromállapot e felirat átnyújtását lehetetlenné tette és az ország ismét figyelembe nem vett szükségletei az előrelátott szerencsétlen következményeket eredményezték. Mi lengyelek ma ismét megjelentünk a társadalmi rend és az európai czivilisatió nevében a nagyfaerczeg által felszólittatva, hogy ne engedjük az or-