Magyarország és a Nagyvilág, 1867 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1867-05-04 / 18. szám
Pest, 1867 május 4 18. szám Harmadik évfolyam Felelős szerkesztő : VÉRTESI ARNOLD. Főmunkatárs : ÁLDOR IMRE. Kiadótulajdonos: DEUTSCH TESTVÉREK. Szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap. Megjelen minden szombaton. Előfizetési föltételek löe'T'-d.ih. évre : Magyarország és a JY ггд- világ és JPesti Hetilap együtt: egész évre 13 ft., félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. Magyarország és a JXagy világ külön : egész évre 8 ft., félévre 4 ft., negyedévre 3 ft. — JPesti Hetilap külön : egész évre 1 3 ft., félévre 3 ft. 150 kr., negyedévre 1 ft. 30 kr. Az előfizetési pénzek küldendők : a kiadóhivatalba, Pest, Dorottya-utcza, 11. sz. a. Párisi levelek. (A „Magyarország és a nagy világ“ ered. levelei.) II. Még eddig nem tudom, minő sorsban részesült múlt heti tárczalevelem, mennyire egyezett meg szelleme (ha csakugyan volt neki ilyene) a szerkesztői színes irónéval s mennyire nem. De én a szerkesztő fölhívásának engedve ismét néhány képet mellékeltem levelem mellé a párisi világkiállításról, melylyel ma egy kissé bővebben foglalkozhatunk. Képeim ugyan egy kissé régiek, nem került volna ugyan nagy fáradságomba e fák száraz karjaira lombokat rajzolnom, de nem akarok az anachronismus vádjába esni. Aztán meg ez a tavasz is annyira új még, hogy épen nem lehet oka ránk neheztelnie e kis figyelmetlenségért. Képeim eredete még a megnyitás előtti időre viendő vissza. Az akkori és a mostani világkiállítási palota közt oly roppant nagy a különbség, mint egy három hónapos és egy 19 éves leány közt, ahol az utat mindenütt elállták a járókelő előtt a sürgölődő munkások, a lassan, nehézkesen döczögő teherkocsik, az összehalmozott gerendák, ott most gyönyörű makadamirozott, virágokkal szegélyzett utak vezetnek, a nehézkes kalapácsütések helyett a gőzmozdonyok robaja, a munkások vad lármája helyett selyemszoknyák lágy suhogása és édesen csengő női hangok érintik az ember fülét. A kirakodással nagyobb részt készen vannak, a gépek a legnagyobb munkában, mindegyik büszkén hirdetve az emberi elme találékonyságát és mindegyik — reménykedve legalább is az arany érem után. Különben ez nagyon természetes valami. Egy franczia tudós bebizonyította, hogy a hiúság a legfőbb erény a földön. Az említett fésr ugyan egy kissé összezavarta a mérsékelt önbizalmat és a munkára ösztönző dicsőség-vágyat a hiúsággal, hanem ez a vétek neki megbocsátható, hisz ő franczia volt. Mellesleg mondva az érmeket illetőleg aligha egy kis zavar nem fog történni a kiállításon e miatt. Nagy aranyérmet a jury nem akar többet kiosztani ötvennél, ennyi pedig az összes világ kiállítóinak igen kevés. Minden nemzet szeretne a maga számára biztosítani egynéhány ily csengő pengő nemes levelet, a jury pedig az aranyérmet kizárólag a korszakot alkotó művek számára véli föntartandónak. Ez megaláztatás, mondják azok, kik a londoni világkiállítás alkalmával nagy érmet nyertek, hanem, miután az appelláta alig fog valamit kivinni, mégis csak megelégednek majd az ezüst éremmel is és úgy fognak okoskodni, mint az egyszeri ember : az arany is nemes érez, az ezüst is, egyik sem kap rozsdát, az ágrója pedig mind a kettőnek egyforma nagy. Csupán szinök különböző, az aranyé sárga, az ezüsté fehér. Az arany a harag és irigység, a fehér az ártatlanság színe, mért ne volna tehát az ezüst ép oly értékes, mint az arany ? Akinek akár pénze, akár ideje nem engedi, hogy a világkiállításra kiutazzék, ajánlom, hogy vegye meg a Brockhaus kiadásában megjelent „ Illustrált névjegyzéket,amely a kiállított tárgyak névjegyzékét a termek száma és rendje szerint, továbbá a nevezetesebb kiállított tárgyak sikerült rajzait tartalmazza. Ez útmutatóval kezünkben nem kell félnünk, hogy a kiállítási palota labyrinthjében eltévedünk és a mi fő, legalább meg vagyunk ez által mentve az unalomtól. Bámulnak tán önök, hogy (A világkiállítási palota.) HEVENYÉSZETT KEREVETEK.