Magyarország és a Nagyvilág, 1873 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1873-05-04 / 18. szám
210 egyház kormányzati jogának beczikkelyezése által a magyarországi katholikusok teljes mértékben megnyerik önkormányzatuk azon biztosítékát, melyet a többi egyenjogú vallásfelekezetek bírnak. Megszűnvén így a katholikusok kivételes helyzete, az állam felügyeleti joga azon körben fog mozogni, melyet a törvény a többi vallásfelekezetekre nézve is kijelöl.“ Nem láttuk fölöslegesnek a röpiratból ezen pont idézését, mint mely Schlauch nézetére és álláspontjára félreismerhetetlenül rámutat. De nemcsak az egyházi ügyek foglalkoztaták a lelkes pap szívét, hanem a közügyek iránt is mindenkor melegen érdeklődött, miről bőségesen tanúskodnak Temes megye közgyűlésein tartott beszédei, melyek közül a Gyarmath község részéről megválasztott megyebizottsági tagnak különösen azon beszéde magaslik ki, melyet a megye új szervezkedése alkalmával tartott. A megyének különben is legjelesebb szónokai közé tartozván, a tárgyilagosság határain túl nem csapongó és meggyőző érvelésű beszédeivel a megye közönségének figyelmét mindenkor le szokta volt kötni. 1872. évi junius hó 27-én igtattatott be Csanádi püspökalapitványi utolsó kanonoknak s mint ilyent a herczegprimás nemsokára felszólította, hogy a budai vártemplomban a szt. istvánnapi szónoklatot tartsa. A napilapok annak idején e szónoklatról , mely Schlauch mélyelméjüségének és lángoló hazaszeretetének újabb bizonyítékául szolgált, igen szépen nyilatkoztak. Szerény új állásában (mert a püspökalapítványi kanonok fizetése igen csekély) nagyon boldognak érezte magát, nem mert talán ezen állás az anyagi gondok terhét vállairól leemelte, hanem mert a plébánosi hivatallal járó számtalan teendő a tudományos foglalkozástól immár őt el nem vonván, minden idejét tudományos búvárkodásnak szentelhette, és ezen szellemileg megnyugtató új helyzetben lelte őt a közhelyesléssel találkozott felhívás a szatmári püspökségre. Kik őt közelebbről ismerik, tapasztalták küzdelmét azon eszmével, hogy nyugodt, tudományos foglalkozását egy gondterhes és küzdelmes élettel fölcserélje és szülőföldjét odahagyja. Sem apát, sem prépost nem lévén, mellkeresztje sem volt s egyszerű és legifjabb kanonok létére a káptalanban legutolsó helyen ült. Annál kitüntetőbb reá nézve a püspöki állás, melyre fényes tehetségei, önzetlen hazafisága, romlatlan magyar szive és mély tudományossága érdemesítették s melyet hogy a férfikora javában levő főpap egyházmegyéje, a haza s a tudományosság javára sokáig viselhessen, őszinte szivünkből kívánjuk. d. 1. EGÉRFOGÓ. — Beszély. — Irta: Balázs Sándor. (Vége.) — Micsoda ? én vegyem szavamat vissza és mutassam magamat leányom előtt és előtte is akarat nélküli bábnak, akit csak úgy dróton tánczoltatnak ? De azt már csakugyan nem teszem ; ha neked van akaratod, nekem is van. S ha a tied megváltozhatatlan, az enyém sem változik. Érted ? nem változik. — Most már meg ő áll az erdő felől. Csakugyan kelepczébe estem ! — gondolja Csikházi. — De édes öregem . . . — Öreg vagy magad! kikérem magamnak azt az örökös öregezést. Nem adom a leányt, punktum. Én anya vagyok, s leányom sorsa fölött én rendelkezem !— De édes fiam, ne légy oly makacs, hát mi kifogásod van Ferencz ellen, pláne most, midőn már osztálytanácsos ? — Te akartad igy. Én nem vagyok nagyravágyó, nekem jó volt mint egyszerű számtanácsos is. — De édes fiam , legalább tudasd velem okaidat. — Az első ok : adott szavam, amelylyel én legalább nem szoktam tréfálni; a második ok . . . a második ok . . . hogy nem való leányomhoz. Nagyon öreg, valóságos agglegény . . . — De hiszen csak harminczkét éves, te magad mondtad! — De te felvilágosítottad tévedésemet. — Hasztalan itt minden szóváltás, — dörmögi magában a férj. — Igaza van, én jutottam egérfogóba. Ez a tréfa jó pár ezer forintomba fog kerülni. Alkudoznom kell, — majd nejéhez fordul s fenhangon folytatja: Emilia, mondok neked valamit, te okos asszony vagy . . . — Nem vagyok én okos asszony . . . azaz, hogy okos asszony vagyok . . . hanem ép azért. . . — No, hát ha az vagy . . . Itt csöngetés szakítja félbe. — Jaj, itt van már. Az istenre kérlek, legyen eszed ! — Amit mondtam, megmondtam, punktum. Tréfálni akartál, no hát nesze tréfa ! Eközben belép Sóhalmi, s Csikházi elébe megy. — Legyen nyugodt, — mond halkan — a leány öné ! — majd fenhangon folytatja : — Isten hozta kedves osztálytanácsos úr, gratulálok! — Köszönöm, kedves urambátyám, bár sorsom nagyon kegyetlen, s e kis öröm közé sok ürmöt vegyit. Látja, ő nagyságának még csak egy üdvözlő szava sincs hozzám ! —■ Gratulálok ! — szól Emilia hidegen. — Nem kell komolyan venni, — szól a férj halkan Ferenczhez, — ma nagyon rosz hangulatban van, majd elintézek én mindent! — Ajánlata felől épen most értesültem nőm által, — folytatja fenhangon, — s mi azt örömmel elfogadjuk. — Istenem, nagysád! Szabad-e átengednem szivemet a boldogság gyönyörének? — Az ajánlat valóban megtisztelő ... de mint már mondtam, önnek, én . . . én . . . Amália szobájából zokogás hallik, mire Csikházi nejéhez fordul. — Hallod, te tigrisszivü anya! — szól halkan. — Tőled tanultam, te tigrisszivü apa— válaszol szintén halkan. — Menj, fiam, mert mostantól kezdve az vagy nekem, menj Amáliához, vidd meg neki a kettős örömhírt, s szárítsd fel könyeit. — Vajha ő nagysága beleegyezését is szerencsés lehetnék leírni! — Menjen már! — súgja neki Emilia, mire Ferencz a mellékajtón távozik. — Hát erőnek erejével kompromittálni akarod magad? Én a leányt semmi áron nem adom! — Dehogy nem adod, galambom, dehogy nem adod. Hisz a gyermekek egymásnak vannak teremtve. Alkudjunk! — Alkut ajánl, — gondolja Emilia, — no, megállj, a svábhegyi villa nélkül meg nem szabadulsz, — majd fenhangon folytatja: —Hát már teszem, aztán mit ajánlanál ? — Hát kívánj valamit, egy kívánságodat teljesíteni fogom. — Egyet önkényt ajánl, de most már hármon alul nem is beszélek. Első a villa, második az olaszországi út, a harmadik, ... a harmadik . . . no, ezt függőben hagyom! — Ahá, megcsíptem, — dörmögi a férj magában, — már hánytorgatja a dolgot! — majd fenhangon folytatja: No, hát szivem, kívánj valamit. — De hát aztán teljesíted ? — Itt a kezem és becsületszavam rá! — De nekem egy kívánság nem elég, én három kívánságom teljesítését óhajom ! — De fiam, hát meg akarsz rontani ? Ismerem már kívánságaidat! — Nincs pardon! Vagy, vagy! De ne félj, nagylelkű leszek! — Tudom, hogy ellenkezése nem komoly, — gondolja a férj, — hogy csak az alkalmat akarja kizsákmányolni. De engednem kell, máskép tekintélyemnek vége Ferencz előtt. — Vonakodik beleharapni, — mormog Emilia magában, de meg kell lenni. Bolond lennék, ha ezt a pompás alkalmat elszalasztanám! —■ Elégedjél meg legalább kettővel, egy elmaradhat. — Semmi esetre, vagy, vagy! Én nem az az asszony vagyok, aki szavaiból játékot űz! — Legyen tehát! — sóhajt a férj — ha máskép nem lehet, beleegyezem. De kérlek, légy nagylelkű, s gondold meg, hogy mibe kerül most csak a kiházasítás is. — Tehát először is, megveszed a Krautheimer svábhegyi villáját! — Hisz ezt anélkül is megvettem volna, — gondolja a férj — csak azt vártam, hogy a leányomat férjhez adjam. No, ha a más két kívánsága is ilyen lesz, akkor még könnyen szabadulok! — Majd fönhangon folytatja: De, fiam, gondold meg 13,500 frt. Ez borzasztó összeg. — Semmi összeg se borzasztó, ha gyermekünk boldogságáról van szó. — Legyen tehát, elfogadom ! — Másodszor, a menyegző után elviszesz Nápolyba, a Vezúvot akarom látni. Ez is már régi vágya volt Csikházinak, de a látszat megőrzése végett mégis megkísérte az ellenállást. — De édes Emíliám, — úgymond, hisz az megint belekerül egypár ezer forintba! — Vagy, vagy! Én nem engedek! Aztán gondold meg, hogy több farsang már nem lesz a nyakunkon. — Igaz, mind igaz, de . . . Azonban legyen, ebbe is beleegyezem, de most már légy nagylelkű, s engedd el legalább a harmadikat, — szól Csikházi, attól tartva, hogy a harmadik kívánság nem fog oly jól kiütni, mint a másik kettő. — Kérlelhetetlen lehetnék ugyan, mint te voltál, tigrisszívü apa, de azért legyen, minthogy Amáliának boldogságáról van szó, tehát nem kívánok több pénzáldozatot!— Köszönöm, Emilia ! te igazi angyal vagy ! — Oly föltétel alatt, ha e helyett két ingyenes kivánságomat fogod teljesíteni! — ígérem ! — Először is azt kívánom, hogy fogadd föl, mikép ezentúl semmi titkod sem lesz többé előttem ! Lásd, mostani titkolódzásod is mennyi kellemetlenséget vonz maga után és — teszi hozzá mosolyogvamennyi pénzedbe került. — Ígérem neked, édes Emíliám! És a második ? — sürgeti. Emilia sokáig gondolkozik, végre megszólal: — A második kivánság függőben marad ! Ezt csak később fogom megismertetni. — No, hanem most már tudassuk hát a gyermekekkel szerencséjüket! Amália, Ferencz, jörtek ki! Jertek, — folytatja a kilépőkhöz fordulva — gyermekek, anyátok beleegyezett boldogságtokba. Isten áldjon meg benneteket! — Kedves, jó atyusom! — Kedves, jó anyám ! — A csapó mégis egeret fogott, — gondolja a férj — s a mi legmulatságosabb, a feleségem azt hiszi, hogy én vagyok az áldozat! Ezt az ártatlan házi szert bátran merem atálni akárkinek! — Hát a vasút ügye hogyan áll, kedves atyám ? — Pompásan, a nagybogiaknak csakugyan igazuk van. Minden stratégiai érdek mellettük szól. MGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. 18. SZÁM. A bécsi közkiállitásból. — Achmed kútja. — (Képpel a 214. lapon.) Az élénk, európaias színezetű élet közepette, mely a kiállítás színhelyén uralkodik, itt-ott sajátságos, idegenszerü kép lep meg: a távol Keletnek egy-egy darabkája. Ilyen a Zsófia- vagy Achmedkútja is, mely kétségkívül egyike a legszebb, legfestőibb kiállítási épületnek. Az Achmed-kút déli és északi oldalán zöld pázsittól körülvett tágas vízmedence terül el; nyugati oldalán az iparpalota impozáns kapuzatára, keleti oldalán a műcsarnok felé nyílik kilátás. Az Achmed- vagy Zsófia-kút eredetije tudvalevőleg Konstantinápoly egyik díszét képezi ; azonban a kiállítási téren levő „másolat“ is csinos, meglepő mű, melynek aranyozott homlokzata, ízléses arabeszkjei kellemes benyomást gyakorolnak. Egy sötétzöld táblán török fölirat olvasható, mely tudtul adja (annak persze, a ki olvasni tudja) hogy „lépjen be minden szomjazó, ki erre vándorol, oltsa szomját és dicsérje Allaht, ki minden jónak osztogatója.“ Karcsú oszlopokon nyugvó széles eresz véd eső és nap ellen, a belső falak úgy mint a padozat is puha keleti szőnyegekkel boritvák s alacsony ottománok hivogatólag intenek a belépő felé. Egészen közel Ahmed kutyához látható az egyptomi pavilion, úgyszintén az egyptomi alkirály ragyogó kupolája kéjlaka is.