Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-21 / 25. szám
Sport Szerény idők nyomában Kallódó tehetségek hazánkban Augusztusra csúcsforgalom kell is. A fejlődés irányzatának, ütemének megállapítására végigtekinthetjük az atlétika valamennyi olimpiai versenyszámát. Ezúttal azonban elégedjünk meg még néhány közép- és hosszútávú futószámmal. Ezek is tartogatnak érdekességeket. íme: 1500 méter. Róma: 3:35,6, 1962: 3:38,3, Tokió: 3:38,1, 1966: 3:36,1, Mexikó: 3:34,9. 5000 méter. Róma: 13:43,4, 1962: 13:38,4, Tokió: 13:48,8, 1966: 13:16,6, Mexikó: 14:05. 10 000 méter. Róma: 28:32,2, 1962: 28:18,2, Tokió: 28:24,4, 1966: 27:54, Mexikó: 29:27,4. Müncheni esélyek Első pillantásra úgy tűnik, mintha ezekben a számokban a fejlődés nem lenne olyan egyenletes, mint a 200 méteres síkfutásban. Ez persze nincs így, amit az átlagok is mutatnak. Mert a ranglista huszadik helyezettjének eredménye 1964-ben 1500-on: 3:40,9, 5000-en: 13:50, 10 000-en pedig 29:59,4. Ezzel szemben 1968-ban: 1500-on 3:40,3, 5000-en: 13:41,2, 10 000-en pedig 28:46,8. Mi ez, ha nem egyenletes fejlődés? Ám a hosszabb távokon, kezdve az 1500 méterrel, lényegesen nagyobb szerephez jut a taktika. Az sem közömbös, hogy milyen versenyzőegyéniségek találkoznak a világversenyeken. A távfutás fejlődésére például a tokiói és a mexikói olimpia között rányomta bélyegét az ausztrál Clarke, aki ugyan csodálatos, ma is fennálló világrekordokat ért el, de olimpiai bajnokságot nem tudott nyerni. Azt sem szabad elfelejteni, hogy míg a rövid távokon segített a tengerszint fölötti magasság, addig a hosszabb távokon hátráltatta a versenyzőket. Ha tehát München esélyeit vizsgáljuk, akkor vissza kell térnünk a tengerszintre és újra számításba venni, ki mit tud a európai viszonyok között. A magyar atlétika Mexikóban eddigi legsikeresebb olimpiáját zárta. Mégis, amikor a müncheni előkészületek programját kidolgozták, a Magyar Olimpiai Bizottság az atlétikát azok közé a sportágak közé sorolta, amelyekben feltétlenül erősíteni kell. A múlt év ebből a szempontból nem sok jóval biztatott. Atlétikánk féloldalassága — ha lehet —, még jobban kirítt. Tapasztalt dobóink, akiknek az olimpiai eredmények túlnyomó részét köszönhettük, lazították, futóink viszont még a fejlődés lehetőségeit sem villantották fel. Az athéni Európa Bajnokságon a magyar atlétika mélyen a várakozáson alul szerepelt, gyakorlatilag versenyzőink 43 ponttal gyűjtöttek össze kevesebbet, mint három esztendővel korábban, a budapesti EB-n. Középpontban az Eb Az atlétikai szövetség levonta az 1969-es esztendő tanulságait. Néhány szigorú fegyelmi határozattal igyekezett rendet teremteni bizonyos versenyző körökben és ugyanakkor jobban előkészíteni az 1970-es idényt. Mindenekelőtt, bár némi huzavona után, az idény kezdetére kialakította a válogatott keretek szakvezetését. A szakmai munka élére ismét Sír József dr. került, a felnőtt válogatott keretek vezető edzője pedig Túsz Ferenc lett. Még a télen kidolgozták a válogatott atléták egész éves felkészülési terveit, amelyek a már korábban elfogadott hároméves olimpiai felkészülési programból az 1970-re eső célokat és feladatokat foglalják, össze. A szövetség szakemberei az egyesületi edzők számára összeállítottak egy útmutatót is, amely az egyes felkészülési ciklusok edzésmunkájának alapvető elveit határozza meg. Ennek köszönhető, hogy bár a téli alapozó edzőtábor elmaradt, a válogatott atléták többsége mégis kielégítő felkészültségi állapotban várja az idényt. Az atlétika versenynaptárának középpontjában természetesen az Európa Kupa áll. A szövetség szakemberei azt szeretnék, hogy a magyar férfi és női versenyzők már az Eb elődöntőire, azaz augusztus elejére csúcsformában legyenek. Különösen fontos lenne ezférficsapatunk számára, amelynek már augusztus első két napján Szarajevóban kemény ellenfelekkel szemben kell kiharcolnia a stockholmi döntőbe jutást. Csoportunkból az NSZK együttese biztos továbbjutó, a második helyért azonban nagy harcot vívhat a csaknem azonos erőt képviselő csehszlovák, olasz és magyar csapat. Az idény kezdetekor még nehéz reálisan felmérni az erőviszonyokat, mégis megkíséreljük. A felkészülés és az első versenyek tapasztalatai alapján továbbra is számíthatunk dobóinkra. Abban is bízhatunk, hogy ugróink — s nemcsak a magasugrók —, ugyanúgy javítják teljesítményüket, mint ellenfeleik. A nagy kérdőjelet a futók jelentik. Egyelőre semmi jele, hogy valami kellemes meglepetésre számíthatnánk, ha pedig az elmúlt évek színvonalán maradunk, akkor esélyeink a minimumra csökkennek. Méltatlan a magyar atlétika hagyományaihoz, hogy tavaly még bajnokságot lehetett nyerni nálunk olyan futóeredményekkel, amelyeknél atlétáink már harminc-negyven esztendővel ezelőtt is többet tudtak. Sajnos az egész világ atlétikájában törvényszerű fejlődés Magyarországon legfeljebb csak a nagy átlagokat tekintve tapasztalható. A magyar atléták ugyan 23 új rekordot állítottak föl 1969-ben, de ezek közül csak hat született olimpiai versenyszámban és csak egyetlenegy futásban. Ki a hibás? * 53 A futószámokra nem csupán a rendkívüli szerény idők a jellemzők, hanem a versenyzők igen alacsony létszáma is. 1969-ben például 400 méteren (48.2) mindössze heten, 800 méteren (1.51) csak öten és 1500 méteren (3.47) szintén csak öten érték el az igazán nem túl magas I. osztályú szintet. Még rosszabb a kép, ha hagyományosan gyenge számunkat, a gátfutást vesszük szemügyre. 110 méteres futásban (14.6) összesen ketten, 400 gáton pedig (53) hárman érték el az első osztályú szintet. Az utánpótlás helyzete valamivel biztatóbb. Feltűnt néhány futótehetség, csak az a baj, hogy az elmúlt évtizedben ez már többször megtörtént, mégsem lett belőlük semmi. A szakemberek azt panaszolják, hogy ma a fiatalok közül kevesen vállaljáka sok, kemény edzést, s az első nehézségek láttára a vállalkozók többsége lemorzsolódik. Mások szerint az atlétikai szakosztályok vezetőiben, az egyesületi vezetőkben és az edzőkben van a hiba. Nem tudják eléggé vonzóvá tenni a futást, nem gazdálkodnak okosan a tehetségekkel. Évek óta visszatérő probléma például, hogy atlétáink többsége — nemcsak a futók — korán lendül formába. Az idény elején biztató eredményeket ér el, hogy azután az idény második felében meg se közelítse azokat. Ez viszont összefügg a versenynaptárral, azzal, hogy mikor rendezik a csapatbajnokságokat. Az atlétikai CSB-t több éve az idény elején bonyolítják le. Hiába hangoztatja mindenki, hogy az atlétika egyéni sportág, amelyben a csapatbajnokságok csak kiegészítő és felkészítő jellegűek, a klubvezetők mégis presztízskérdést csinálnak csapatuk helyezéséből és a CSB érdekében feláldozzák versenyzőik egész idényét. Siettetik a formába hozást, aminek elkerülhetetlen következménye a letörés. Sok fiatal atlétatehetség esett áldozatul az évek folyamán ennek a szűklátókörű, egyesületi szemléletnek. Az atlétikai Nemzeti Bajnokságot, tehát a csapatverseny első és második fordulóját, most is a versenyidény kezdetén rendezték. Talán a hosszú tél és a rossz időjárás is közrejátszott, de mintha most kevésbé mutatkozott volna meg a gyors formába hozás egészségtelen tünete. S ez némi biztatás a szezonra. Különösen, ha a szakemberek okosan gazdálkodnak a tehetségekkel. Két szakasz Az idény első nagyobb jelentőségű versenyére csak június végén kerül sor. Ekkor találkozik a magyar férfi válogatott a lengyel és a csehszlovák együttessel. Ez a viadal lesz az idény első nagy erőpróbája. A szövetség a versenynaptárt most igyekszik úgy összeállítani, hogy idény közben is lehetőséget adjon a versenyzők edzéseire. A csúcspontra augusztusban és szeptemberben érnek. Az Eb-elődöntőket a magyar bajnokság követi, majd augusztus 22-én, illetve 29—30-án jönnek az Eb döntői. A sort a szeptember közepén Bukarestben lebonyolításra kerülő nagy viadal, a román—olasz—svájci— magyar mérkőzés és a román— lengyel—angol—magyar női találkozó zárja. Közben jelentős ifjúsági versenyek is lesznek. Augusztus elején tartják a szocialista országok részvételével az atlétikai Olimpiai Reménységek Tornáját, szeptember elején pedig, Párizsban, az ifjúsági atlétikai EB-t. Az idényt — immár hagyományos módon — az összetett bajnokságok, a váltóbajnokságok és a csapatbajnokságok harmadik, illetve negyedik fordulója fejezi be. Ezek a versenyek azonban már inkább levezető jellegűek. Az elmúlt években az olimpia késői időpontja miatt a magyar atléták a nyári versenyidényt általában két szakaszra bontották és a két szakasz közé kemény felkészülési időszakot iktattak. A müncheni olimpia időpontja az úgynevezett kétszeri formába hozást nem teszi indokolttá, s miivel már a most induló idény is az 1972. évi nyári olimpiai játékok jegyében zajlik majd, versenyzőink eltérnek a korábbi felkészülési módtól. Ez azonban nem jelenti azt, hogy idény közben a válogatott keretek tagjai ne kapnának lehetőséget arra, hogy rendbe szedjék magukat. DR. ARDAI ALADÁR NŐI VÁLTÓ A BRIT JÁTÉKOKON Talán a hosszú tél MAGYARORSZÁG 1970 2 5