Magyarország, 1995. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-06 / 1. szám

Hazai élet A Magyar Távirati Iroda a megújulás útján Újévi beszélgetés Alexa Károly vezérigazgatóval A történelem izomgörcsös pillanataiban — legyen szó forradalomról vagy ellenforradalomról, katonai puccs­­ról vagy békésnek nevezett hatalomátvételről — az erőfölénybe kerülő felek mindenkor létkérdésnek te­kintették a hírszolgáltató eszközök (posta, rádió, televí­zió, sajtó, nyomdák, papírkészlet stb.) azonnali birtok­bavételét. A magyarországi rendszerváltozás folyama­tában ilyen irányú szándéknyilatkozatok elhangzottak ugyan, s a média birodalmában sor került csapások és ellencsapások sorozatára (jelentős elvi, presztízs- és személyes áldozatokkal), a politikai indítékú háborús­kodásból azonban mintha sikerrel vonta volna ki ma­gát a „naphegyi hírgyár”, az a Magyar Távirati Iroda, melynek élén alig több, mint egy éve tevékenykedik vezérigazgatóként Alexa Károly.­­ Új meg új politikai és gazdasági érdekütközések­kel terhelt közéletünket tekintve már önmagában az is sikernek könyvelhető el, hogy az MTI támadhatatlan­nak bizonyult az elmúlt esztendőben. A hírügynökség természetes belső önmozgásának vagy személyes ered­ményességének tulajdonítja, hogy a cég a bizalom és megbízhatóság hajóján utazik? Olyannyira, hogy pél­dául Horn Gyula miniszterelnök levélben biztosította önt­ önöket támogató jóindulatáról. — Amikor Antall József miniszterelnök erre a posztra javasolt és Göncz Árpád köztársasági elnök ki­nevezett, az akkori ellenzéki sajtó zöme afféle pártko­misszárként képzelt el engem. Nem nyilatkozataim­nak köszönhető, hogy a kevésbé elfogultak már rövid időn belül meggyőződhettek ennek ellenkezőjéről. Én ugyanis józan és okszerű megfontolással engedtem a céget — korrekt ráhatással ugyan — öntörvényűen működni, olyannyira, hogy például ebből a házból pártpolitikai vagy más egyéb megfontolásból egyetlen embert el nem bocsátottam és ide fel nem vettem, még ha mindkettőre lett is volna alapos okom. A „tisztoga­tás” elmaradása is súllyal esett latba. De például az is, hogy a tavaly nyári parlamenti választásokra készülő­ben szisztematikus munkával sikerült egyeztetnünk és érvényesítenünk valamennyi párt véleményét, s ezál­tal sem a választási kampány alatt, sem utána semmi­nemű kifogás az MTI-t részükről nem érte. Eredményességünk persze önmagában adódhat a hírügynökség természetéből: hogy tudniillik az MTI nincs közvetlen kapcsolatban a fogyasztókkal, az olva­só nem minket olvas, hanem ami és ahogyan abból megjelenik számára egy újságoldalon, a képernyőn, a hangszórókon át. Hírszolgáltató tevékenységünk so­rán nem feladatunk, hogy a hírek tartalma felől véle­kedjünk, azokkal politizáljunk. A cégnek az a jelleg­adó vonása, hogy nemzeti és közszolgálati intézmény, eleve a pártoktól való egyenlő távolság tartására, a po­litikai véleménynyilvánítás elkerülésére kötelez. Az er­kölcsi és szakmai belső tartás mellett vezetői utasítás­ban is igyekeztünk meghatározni mindazon összefér­hetetlenségi elemeket, amelyek egy hírügynökségi új­ságíró esetében elkerülhetetlenül kizárandók. Minden­nek teljesüléséhez fokozott önkorlátozással járulok hozzá, szűkebb körben is ritkán és körültekintően nyil­vánítok ki releváns politikai véleményt.­­A semlegességnek ez az igénye nem jelenti-e azt, hogy a szüretien hírszolgáltatással egy időben nem mutatkozik az információkhoz társítható értékbeli vagy fontossági rend? — A szűrés szót eleve nem szeretem, eleget élt visz­­sza vele szakmai érvekre hivatkozva mind a politika, mind pedig a sajtó. Kétségtelen viszont, hogy köteles­­ségszerűen mérlegelnünk kell minden adott hírt asze­rint, vajon fontosságának, aktualitásának, közérdekűsé­gének mértéke szerint be kell-e kerülnie a világot be­­hálózó-átszövő hírfolyamba. Hiszen nyilvánvalóan nem minden esetben van szó hírré formálandó infor­mációról. Ezek a döntések huzamos szakmai tapaszta­latra épülő rutinmunkával történnek, a hírt beszerző munkatársak közötti területi, ágazati, tematikus és egyéb munkamegosztás könnyíti a mérlegelést, hogy — mondjuk — a komoly százalékarányban protokollá­ris jellegű hírtömeg ne nyomja el, oltsa ki a valósabb hírek értéktartományának érvényesülését. Hogy tehát a hasonló súlyú történéseket azonos súlyú hírként ke­zelje a hírügynökség... De hogy mindez a médiumok közvetítésével miként rangsorolódik, szűkül be vagy hangolódik át, s milyen tőlünk független hatást vált ki a fogyasztóban, arra ráhatásunk nincsen. Ki is garantál­hatná, hogy például a velünk kapcsolatban álló hat­­van-hetven külföldi hírügynökség mit tesz a tőlünk ka­pott híranyaggal...? — Ebből szinte egyenesen következik, hogy a hír­­ügynökség szolgáltatásának megbízhatósága a szak­mailag felkészült, megbízható „hírszerzők” jól kiépí­tett hálózatának függvénye. S gondolom, múlik azon is, hogy a hír mint áru piacszerű értékesítésében ered­ményes tud-e lenni az MTI. — A megállapítás második fele bizony kemény ki­hívás számunkra. Az MTI monopolhelyzete már jóval a rendszerváltozás előtt megszűnt. Hegemóniája fenn­maradt persze bizonyos területeken, ahol a hírszolgál­tatást csakis egy nemzeti jellegű információs hivatal tudja megfelelően kezelni. Hiszen ha például az állam­elnök valahol megjelenik, azt kötelességszerűen doku­mentálnunk kell, mert meglehet, az aktus más módon nem közvetíthető állami-kormányzati intenciót tartal­ Az MTI naphegyi épületegyüttese 4 • 1995. január 6. MAGYARORSZÁG Tadej Labernik, a szlovén hírügynökség (STA) vezetője (középen) és a szlovén államelnök, Milan Kucan társaságában

Next