Magyarország, 1898. július (5. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

Budapest, 1898. péntek, július 1. MAG­YARORSZ­Á­G hanem az olyan «egységesnek» látszó Magyar­­országot is bomlásba hozza az, ha a múltnak kisérteteit újból felidézzük ? S hogy nemcsak a népek vannak egymással ellentétben, hanem, ha ugyan nem is jogi, hanem érzelmi ellentét lehet a dinasztia és a magyar nemzet közt: mire való ennek transparenst csinálni ? Ekkora bornírtságot semmiféle magyar kor­mányról nem tételezünk föl. Ezért nem vet­tük komolyan a múlt napokban föleresztett «ballon d’essay»-t, azt a háromcsillagos röpira­­tot sem. Nyugodtan várjuk a bizonyosan be­következő hivatalos c­áfolatot, a­melylyel a magyar kormány azokat a gyanúsításokat, a­melyek neki az osztrák császári jubileumnak akár parlamenti, akár parlamenten kívüli meg­ünneplését imputálják, egyszer és mindenkorra elhallgattatja. Az új olasz kormány, Budapest, funt­all­­ak, nem lehet arra következtetni, hogy az új kormánynak valami nagyon hosszú életet jósol­nak Olaszországban. Sonnino észrevehetőleg csak arra szorítko­zott, hogy az új kormánynak erkölcsi támoga­tását ígérte meg, tárczáról azonban lemon­dott. Ő úgy látszik, készen állana, hogy át­vegye az örökséget, ha Pelloux tényleg csak át­meneti embernek bizonyulna. Rómából megerősítik, hogy politikai körökben Sonninot tekintik a jövő emberének, a­ki csak várja, hogy az ő ideje elérkezzék, de sem a fejlődést siettetni nem akarja, sem mások be­csületes törekvésének nem akar az útjába állani. Az új kormány mindenesetre nagy és nehéz időknek néz eleibe. A szenátus jóváhagyta a gabonavámok újabb behozataláról szóló kamarai határozatot. Ki kell tehát derülnie annak, hogy Olaszországnak saját aratása lesz-e oly bő­séges, hogy az intézkedés már most júliusban hatályba léphet, a­nélkül, hogy az ínség és az éhségből eredő mozgalom újabb rázkódtatást okozna. Olaszország még semmiesetre sem nyugodt. Campaniában a forrongás egyre tart, Avellino­­ból újabb zavargások kitörését jelentik. Gesualdo­­ban a dühöngő néptömeg megostromolta a városházát és fegyveres erővel állította helyre a rendet. Ferrara tartományban, a­hol az aratás megkezdődött, lovas őrjáratok czir­­kálnak. Ily körülmények közt veszi át a katona-mi­niszterelnök a kormányt. Kérdés, hogy mint katona, vagy mint miniszterelnök fogja-e Olasz­országot visszaterelni abba az irányba, a­melyre a rohamosan szegényedő országnak oly igen nagy szüksége van. Róma, jan. 30. A Tribuna következőképpen ír az új ka­binetről : Az új kormány kizárólag haladó párti embe­rekből áll, a­mely párt egymaga, minden hozzá nem illő szövetség nélkül, állandó többséget alkot a kamarában. Megérdemli, hogy még ellenségei is támogassák, mert itt az ideje, hogy visszatérjünk az észszerűség me­zejére. Ennek első föltétele, hogy egészséges parlamenti rendszert teremtsünk, mert csakis így lehet a haza szomorú sorsán segíteni. Az új minisztérium programmja világos : Határozottan és szigorúan alkalmazni a fönnálló törvényeket, melyek elégséges fegyvert képeznek az olyanok kezeiben, a­kik tudnak vele bánni. Ön habozott, én pedig a daczos, megbántott, oly sokaktól körülrajongott leány — mással jegyeztem el magam. Hogy ez mint történhetett meg, még ma is rejtély előttem. Egyre ám még ma is emlék­szem abból az időből. Megvolt az a bizonyos, megdönthetetlen érzésem, hogy ön, ki oly aggódva őrködött apró kedvteléseim fölött, ön nem fogja engedni, nem fogja tűrni, hogy a másé legyek. Ám nem számoltam a büszkeségével. Mennyi bajt okozott már nekünk ez a mi ostoba büszkeségünk ! Rémületemben még a szív­verésem is elállott, a­mikor oly hidegen nyúj­totta felém a kezét, hogy szerencsét kívánjon. Szándékosan elkerült mindenütt, csak formai­lag beszéltünk ezután egymással ; magyará­zatra sohasem került köztünk a dolog. Számításom gyerekes is volt nagyon. Job­ban kellett volna önt ismernem ! Milyen bo­londos gondolatai vannak az ilyen szegény, tapasztalatlan leánynak ! Ön beteg lett! Má­soktól tudtam meg. De meg is láttam rajta, ha észrevétlenül, lappal néztem rá — de ön nem értette meg ezt a nézésemet, különben nem engedte volna meg, hogy mind a ket­ten olyan kimondhatatlanul sokat szen­vedjünk. - Önnek azt kellett hinnie, hogy nem érezek iránta semmit, hogy lelketlen játékot űztem vele, különben sohasem lehettem volna a­z Oh, ma tisztán látom mindazt, ami akkori­ban megfejthetetlen volt előttem és azt kérdem magamban, mint játszhattuk el tudatosan a kettőnk boldogságát ? Mintha az olyan min­dennapi dolog lenne, hogy két ember szereti egymást! Mintha nem ez volna a legritkább, legdrágább, a legfenségesebb isteni adomány? Miért rejtegetik és szégyelik az emberek ezt Semmi engedékenység és semmi gyöngeség azokkal szemben, a­kik azokat félremagya­rázzák, vagy megszegik. Buzgó igyekezet, hogy segítsenek a hatósá­gok által zaklatott és a gazdasági bajok által sújtott polgárokon. A Tribuna szerint mindenki, a­ki az alkot­mányhoz ragaszkodik és a­ki nem akarja, hogy a felforgató, vagy konzervatív elemek kerül­jenek felszínre, támogatni fogja a kormányt. Végül konstatálja, hogy az új kormányt álta­lános megelégedéssel fogadták. Az Italic szerint az új kormány kedvező hatást tett a képviselőházra, néhány Sonnino- és Pinetti-csoportbeli képviselőt kivéve. Ennél­fogva nem is fog komoly ellenzéket szemben találni, csakis a szélsőbaloldal fogja ellenezni az ideiglenes rendszabályokat, de a kamara há­romnegyed része el fogja fogadni. A szenátus kevésbbé kedvezően fogadja az uj kormányt, de azért valószínűleg politikája és cselekede­tei szerint, tárgyilagosan fogja megbírálni. Róma, jún. 30. Az uj kormány tagjai ma letették az esküt. Pelloux miniszterelnök délelőtt egy óra hosszat értekezett Rudinival, a­ki a minisz­tériumok magasabb rangú tisztviselőit mutatta be utódjának. Róma, jan. 30. Mint leendő helyettes államtitkárokat, a követ­kezők neveit emlegetik. Belügy : Nunsia Nasi vagy Bonardi, igazságügy : Marsengo-Bastia, kincstári : Zeppa, postaügy : Borsarelli, közmunkák : Chia­­posso, földmivelé­s : Arnaboldi, közoktatás: Constan­­tini. Az a hír is kering, hogy a kincstári államtit­kár talán Wollemberg lesz. * Umberto királynak is nyugalmas napja van végre. Két hét óta tanácskozott Olaszország minden politikusával. Sonninot, Visconti Ve­­nostát, Finalit emlegették, mint a jövendő miniszterelnököt és a kabinetet mégis egy ka­tonapolitikus, Pelloux tábornok alakította meg, a­ki különben Rudini bukása óta mindig elő­térben állott. Az új kabinet, mint azt egy éjjeli távirat jelenti, a következőképp alakult meg: Miniszterelnök és belügyminiszter : Pelloux. Külügyminiszter : Canevaro. Igazságügyminiszter : Finociaro képviselő. Pénzügyminiszter : Garcano képviselő. Kincstári miniszter : Vacchelli szenátor. Hadügyminiszter : Sant Marsano tábornok. Tengerészeti miniszter : Palumbo tengernagy. Közoktatásügyi miniszter : Bacceli képviselő. Közmunkaügyi miniszter: Lacava képviselő. Földmívelésügyi miniszter : Portis képviselő. Posta- és távirdaügyi miniszter : Nasi kép­viselő. Ez a kabinet nemcsak a balpártnak kabi­netje, hanem egyúttal a kabinetje is. Zanardelli, Giolitti, Crispi maga nincs benne, de mind a háromnak a képviselője be­jutott. Abból, hogy ezt a módot kellett vá­lasztani és hogy maguk a vezérek hátravonul­káltatáson mentem keresztül és a szenvedés hajlékonynyá teszi az embert. De, bárha ön így is meg fog érteni engem, a magam iga­zolására tovább kell mennem. Ne vegye büszkeségnek, vagy önhittségnek, kedves barátom, ha azt mondom önnek: tu­dom, hogy szeretett mindig s még most is szeret. Csodálkozásba ejti önt ez a kijelentés? Az asszony megérzi, ha szeretik, ezer apró, látszólag semmis jelekből. Egyenként ez apró­ságoknak nincs jelentőségük, szülheti azokat a véletlen, de ha egymás mellé soroljuk e véletleneket, meggyőz a tömegük. És ön nem veszi számba őrült féltékenysé­gét ? Hiszen nem tudta elviselni, ha hosszabb ideig beszélgettem valakivel, sőt még szemre­hányásokra is ragadtatta magát, melyeket nyugodtan tűrtem, mert a szemrehányások mögé rejtőzött a szerelme. Csak ez jogosít­hatta fel, hogy kipirongasson. Én legalább így fogtam fel ezt, boldog vol­tam és gyakran adtam okot arra, hogy hara­gudjék rám. Megkínoztam­ s ön azt hitte, hogy öntudatlanul. De én, nagy bűnös, csak látni akartam szomorú szemeit, hallani akar­tam könyörgő hangját. Megbántott szerelme volt egész haragja. A világ már rég egy párnak nézett ben­nünket. De múltak a hetek, a hónapok s ön meg sem kísérelte, hogy elnyerjen engem. Egyszer azt mondta egy közös barátunknak (láthatja, hogy tudok mindent), hogy túlságosan szép vagyok feleségnek. Ez mélyen megbántott akkor, mert ebből láttam, hogy kaczérnak tart, csapodárnak s tudj’ Isten, mi mindennek! Pedig csak az ön határozatlansága nyugta­lanított, mert soha — tudom, ön hisz nekem — sohasem­­vágytam önön kívül más férfiúra. Pelloux tábornok, az új olasz miniszterelnök, a­ki a mostani válságos helyzetben a kormányalakí­tást elvállalta, daczára annak, hogy katonaember, a politikában is jártas. Egész mostanáig a római hadtest parancsnoka volt. Szavojiban született és öcscsével, Leóval együtt, a­ki jelenleg a piacenzai hadtest parancsnoka katonai pályára lépett. Különösen 1870-ben, Róma bevételénél tüntette ki magát, a­hol annak a tüzérütegnek parancsnoka volt, mely 1870-ben a Porta Pián rész lett. Az 1866-i hadjáratban szintén hősiesen küzdött. Később államtitkárhelyettes lett a hadügyminisztériumban, míg ezredessé nevezték ki. Kevéssel ezután a livornói 2-ik választókerület képviselőjévé választotta meg és mint a baloldali az érzelmet, holott boldogan, hangosan kel­lene ezt hirdetnünk. De mi nem ügyeltünk szívünk szavára. Mindez onnan ered, hogy az emberek nem őszinte egymás iránt. Mindig és mindenütt a tévedésektől függünk. Hiszen olyan egyszerű és természetes dolog lett volna, ha én a gazdag, az ünnepelt, szép leány, (engedje, hogy mindezeket nyíltan megmondjam, hi­szen e külső előnyök tették tönkre boldogsá­gomat) azt mondta volna önnek. — Szeretem önt s a boldogságot nem tu­dom elképzelni ön nélkül. És látja, Pál, én tudom, hogy ön szótlanul a karjaiba ölelt volna. Nagy Isten, de sokszor gyötörtem magamat ezzel a látománynyal ! Mennyit gon­doltam beszélgetéseinkre, mindarra, a­mit egymásnak mondottunk és még többet arra, a­mit elhallgattunk. Gyakran azt hisszük, hogy az emlékeink éltetnek bennünket, pedig elemésztjük velük önmagunkat. És ha megtettem volna azt, a­mi ma oly egyszerűnek tetszik ! Ez a szokás, az illendőség ellen való — nöietlenség lett volna ! Megmaradtam hát nőiesnek és vakon rohantam a szerencsétlenségbe. A­mikor férjhez mentem, ön a délvidéken tartózkodott; a­mikor mi a délvidéken utaz­tunk, ön ismét éjszaknak ment és mire haza kerültünk, ön megint elutazott. És távol van még most is, három év után! Igaztalan volnék György iránt (bocsásson meg, hogy megnevezem őt ön előtt) ha azt mondanám, hogy ő elámított engem. Ő min­dent megtartott, a­mit ígért és a­mit tőle várhattam. Én, egyedül én változtattam meg egész jellememet, egész lényemet. Mint asszony még százszorta jobban éreztem, mint leány­koromban, mennyire semmibe vettük a sze- 8

Next