Magyarország, 1910. augusztus (17. évfolyam, 182-206. szám)
1910-08-02 / 182. szám
BUDAPEST, 1910. AUGUSZTUS 2 KEDD XVII. ÉVFOLYAM 18^SZÁM.*" Előfizetési ár« negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: ^Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körut 19. sz Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ______Holló Lajos. Hirdetések milliméter Mémitéssai diszabla szerint. Szünet: Budapest, augusztus 1. Szétmegy a magyar országgyűlés, nyári pihenőre, és a képviselő urak, de még inkább a nemzet, megkönynyebbülve sóhajtanak föl. Talán még soha sem nyújtott a nemzet hivatalos képviselete olyan sivár, vigasztalan, visszataszító látványt, mint most. Látni egyfelől a pénzzel és erőszakkal öszszeverbuvált lélektelen többséget, amelyben egyetlen egy szikrája nem él annak, ami a nemzet lelkében él; látni azt a cinikus, bármely törvényszegésre és jogtiprásra minden pillanatban kész kormányt, és látni velük szemben a kifáradt és elcsüggedt ellenzéket, amelyet a nemzetet reprezentáló választóközönség gyöngesége és ingatagsága hitében és bizalmában megingatott, nem valami vigasztaló dolog. A legfőbb ideje volt, hogy ez a parlament egy időre eltűnjék a felszínről, hogy egy jótékony szünet érlelő hatása alatt a nemzet jobb jövőjének rügyfakadása bekövetkezhessék. A nemzet jobb jövője ! Hát lehet még ebben hinni, bízni, reménykedni? Hát nem maga a „nemzet“ volt az, amely gyönge lévén ellentállani a fenyegetésnek és csábításnak, ezt a jobb jövőt eltemette és magát az idegen érdekeknek és akaratnak kiszolgáltatta? Nem juttszotta el gazdasági önállóságát, mely megválthatta volna eddigi alacsony tengődéséből, éppen a megvalósulás küszöbén ? Nem maga a nemzet tette lehetetlenné minden következetes, de a dolog természeténél fogva hosszabb időt követelő nemzeti politikát, amely az országot kiemelje a tespedésből és az igazi kulturális, gazdasági és demokratikus haladás országútjára állítsa? Nehéz kérdések ezek, amelyekre nagyon nehéz és nagyon fájdalmas megtalálni a feleletet. De másrészt lehetetlen elhinni azt, hogy egy pezsgővérű, dolgoskezű, életrevaló és élni akaró nemzet jövője el legyen temetve csak azért, mert egy politikai kalandortársaságnak sikerült a maga, gonosz ravaszsággal kieszelt tervét megvalósítani. Hogy a terv sikerült, az a nemzetnek súlyos veresége; a súlyos vereségeket pedig nyomon szokta követni a lelki depresszió, a fáradtság és kedvetlenség érzete. Ez a depresszió világosan tükröződött a parlamentnek most lefolyt tanácskozásain, és ezért szállja meg a megkönnyebbülés érzete az országot, amikor a mostani körülmények között ezeknek a tanácskozásoknak egyelőre végük szakad. Pesocsudásra van most szüksége a nemzetnek. Át kell gondolnia a maga új helyzetét, mérlegelnie kell a közeljövő esélyeit és feladatait, meg kell válogatnia a módokat és eszközöket, amelyekkel a reá meglepetésszerűleg szakadt katasztrófa romboló hatásait elhárítsa, vagy enyhítse. Jövőjéről semmi szín alatt nem mondhat le, és nem mondhat le azokról az eszközökről, azokról a törekvésekről sem, amelyekkel jövőjét biztosíthatja, mert ez a lemondás a nemzet öngyilkosságával volna egyértelmű. A kérdés csak az, hogy a súlyosan megváltozott viszonyok között milyen politikát kell követnie, hogy e jövőt kockára ne tegye és annak elkobzását, amit ellenségei világosan czélul tűztek ki, megakadályozza ? A czélok, amelyeket a nemzet maga elé tűz, hogy jövőjét biztosítsa, most is csak azok lehetnek, amelyek a katasztrófa előtt voltak. Semmiben sem változott a nemzetnek az a helyzete, hogy gazdasági önállóság és demokratikus átalakulás nélkül szomorú sorsán nem változtathat, a pusztulás és hanyatlás folyamatát meg nem szüntetheti. Sőt ez a reája zúdult nagy csapás éppen arra alkalmas, hogy a nemzetet mind a két irányban megerősítse czéljai helyességének tudatában. Amikor azt látja, hogy ellenségei milyen rettentő erőfeszítésekre képesek, hogy gazdasági önállóságának kivívásában megakadályozzák, akkor tisztán állhat előtte, hogy milyen óriási érték rejlik ebben a czélban. Ember terhes . . . Irta: Gömbösné Galamb FT,-éjtit. A leendő anyósok, már mint Futakyné, és Olsvay Peti felesége, boldogan simultak öszsze, és még boldogabban tervezgették gyermekeik jövőjét. Olsvaynénak régi vágya volt, hogy fiának lapárja a Futaky-fajból való legyen. Erős, magas, egészséges, melegszívű és éleserzű assszony. Amilyenek csak a Futakyak között vannak. A nevelésük is kedvére való volt. Sportoltak, mellette értettek ahhoz is, hogyan kell vezetni, kormányozni a magyar úri háznak belső életét. A kedélyük nyilt, vidám arczuk derűs, mozdulataikban erő és gráczia. Hite szerint csak Futaky-vér méltó a fiához. Micsoda pompás unokákkal folytatódik általuk az Olsvay-nemzetség! Csodájára járhat majd a satnya, vérszegény generáczió ... Futakyné is úszott a boldogságban. Csak az álmaiban merte remélni, hogy a leánya így menjen férjhez. Végre is ők éppenséggel nem voltak gazdagok, míg Olsvay a megye első virilistája. Kezdő hivatalnokot, vagy szerényebb földbirtokost várhatott. Pedig hát a dolog egyszerű és természetes. Rózsika szép és előkelő mindenképpen, éle — már t. i. a leendő anyósok — gyermekkori barátnője, némi rokoni kapcsolat is van közöttük, s most, hogy férfivé serdült a fiú, s rózsává nyilt a leány, mi se természetesebb, mint az, hogy egymásnak szánják őket. — Olsvát átadom egészen Petinek, — szól boldog terv ligetessel Olsvayné. — A kastélyt foglalják el a fiatalok, én bemegyek avárosba lakni. A szobák maradhatnak úgy, amint vannak. Csupa értékes, régi bútor, két éve parketteztettünk is. Csak a boudok lesz új, a magam szobáját elviszem. Mit gondolsz? — Persze, hogy vigyed. Talán a kis ebédlőt is... — Szó sincs róla. Száz év óta áll úgy minden, amint van, hát csak maradjon. Én meg szinte örülök, hogy újra berendezhetem magamat. Angolos, sima lesz minden új otthonomban. — Majd együtt vásárolunk. — Persze, hogy együtt! Roppant szeretem az angol egyszerűséget. Négyszobás lakást veszek ki. Hármat a magam kényelmére, egyet meg a gyerekek számára rendezek be. Azt akarom, hogy Petinek és Rózsikénak teljes kényelmük legyen nálam is. (A szomszéd szobába éppen akkor lépett be Rózsika, s a neve említésénél figyelni kezdett.) A belső cselédeket mind Olsván hagyom nekik. — A szobalányodat vidd csak magaddal, Bella, én odaadom Rózsikéval Tercsit. Boldog lesz, ha követheti. (Rózsika, bár csúnya dolognak tartja a hallgatózást, rövid habozás után visszafojtja abbeli szándékát, hogy hangos szóval köszöntse anyja vendégét, és mozdulatlanul figyel tovább.) — Igazad van. Nellit különben is nehezen nélkülözném... Tudod-e, Linka, hogy úgy örülök ennek a házasságnak, mint a gyerek. A te két kisebb leányod, meg a fiú úgyis intézetben lesznek, mi meg utazunk minden télen valamerre. Nyáron egy-kéte hetet Petieknél töltünk, s tíz ő boldogságukban újra élünk. Micsoda remek asszony lesz az a te Rózsikád! (Rózsika ámúlva hallgat odaát.) — Hát még Peti! Olyan gyöngéd, figyelmes férj válik belőle is, amilyen az apja volt, szegény. — Hogy az meg nem érhette ezt az örömet! — mondja elérzékenyülve Olsvayné. Futakyné is egyszerre homályosan látott, s előkotorászta retiküljéből a batisztkendőjét. Aztán sírtak, utána meg mosolyogtak, aztán újra sírtak egy picikét, s ez így ment volna zavartalan boldogságban még egy ideig, ha kocsirobogásra oda nem sietnek az ablakhoz. A falusi úriházakban a kocsirobogást mindig várakozó érdeklődéssel fogadják. Akármilyen gyakori, mégis új esemény, ők is azt nézték: ki jön? Kétamerikai telivér fordult be a park kocsijárójára, Olsvay Peti biztos keze irányozta őket. — A fiam. — Peti jön! Ottmaradtak az ablaknál, csak Rozika ment ki zajtalanul. Eléje sietett Olsvaynak. S mikor a lépcsőn találkozott vele, azt mondta neki: — Okvetlenül beszélnem kell magával. Tal láljunk rá időt, hogy magunkban lehessünk. örömteljes udvariassággal felelt rá Olsvay: — Parancsára. Kész örömmel! Odafenn vannak mamáék? — Odafenn. Én se köszöntöttem még Bella nénit, az erdő szélén jártam a festődobozommal, jöjjön... A két anya tekintetéből bosszankodva érezte ki beléptükkor Rózsika az áldást erre a megkérdezetten frigyre, s míg ellágyultan ölelte meg Olsvayné, ő maga nagyon hűvösen gondolta el, hogy keresztül fogja húzni a számításaikat. Lapunk mai száma 22 oldal.