Magyarország, 1911. július (18. évfolyam, 154-179. szám)
1911-07-01 / 154. szám
BUDAPEST, 1911. JULIUS 1. Előfizetés lép negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes számára helyben és vidéken 10 fillér. SZOMBAT XVIII. ÉVFOLYAM 154. SZÁM. Főszerkesztő : Holló Lajo Szerkesztőség és kiadóhivatal . Teréz-kiirat 19 Hirdetések milliméter számítási és díjszabás szerint. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt szíveskedjenek lehetőleg gyorsan intézkedni, hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen Válasz a hadüzenetre. Budapest, június 30. A kormány tisztában lehetett azzal,hogy ha a véderőjavaslat tárgyalását erőlteti, ezzel fölborítja az eddig zavartalanul fennállott parlamenti rendet,éles és kiegyenlíthetetlen ellentétbe állítja egymással szemben a kormánypártot és az ellenzéket, és minden normális parlamentáris működést lehetetlenné tesz mindaddig, míg ez a méreganyag el nem távolíttatik. Habár mindezekre előre, többször és nyomatékosan figyelmeztetve jön, a kormány mégis makacsul ragaszkodott szándékához és, minden parlamenti szokás és lojalitás mellőzésével, célzatosan a legnagyobb nyári hőségben és a legnagyobb mezei munka idejére tűzeti ki napirendre kedves katonai javaslatait. Ezzel dokumentálja azt, hogy az ellenzék kifogásait, aggodalmait, jogos ellenvetéseit kutyába sem veszi, az ellenzéket egyszerűen nem létezőnek tekinti, amennyiben pedig az mégis élni és mozogni merészelne, hadat üzen neki és keresztül szándékozik gázolni rajta. A kormány erre a hadüzenetre ma, az appropriációs vita első napján megkapta a választ. A Kossuth-párt nevében Désy Zoltán, a függetlenségi és 48-as párt nevében pedig Holló Lajos jelentette ki azt, hogy a küzdelmet a véderőjavaslatok ellen a függetlenségi pártok teljes erővel felveszik és minden törvényes, parlamentáris eszközt felhasználnak, hogy azok törvényerőre való emelkedését megakadályozzák. A jelenet emlékeztetett arra, amikor Széll Kálmán idején, a létszámemelési javaslat napirendre tűzése alkalmával, sorra fölkeltek az ellenzéki pártok szónokai és bejelentették a végsőig való küzdelmet a javaslat ellen. A következmény az lett, hogy megbukott a véderőjavaslat, megbukott a Széll-kormány, megbukott utána még egy pár kormány és az egésznek koronájául megbukott, megsemmisült az egész szabadelvű párt... Ez a történeti előzmény nem valami biztató színben tünteti föl a Khuenkormány jövőjét. Ez a kormány egyetlen egy kártyára, a véderőjavaslatok keresztül erőszakolására tette föl egész politikai egzisztenciáját és már föl van emelve a tromf, amelyik ezt a kártyát leüti. A Khuen-kormány sorsa sem lehet más, mint az előtte elbukott kormányoké, amelyek belepusztultak. Szélben, s a mai Hungária-szálló környékén állott, a víz partján, a tizenkilenczedik század elején lerontották és helyét csak a régi Stipsits-ház — azelőtt Scheffer-féle ház — (a Lloyd-épülettől délre) homlokzatára helyezett Szent János-szobor jelezte. Ezt a kőhalmot a Zsigmond-tornya maradványának is állítják. Zsigmond a Dunát vaslánczczal akarta elzárni, s erre a czélra rengeteg tornyot kezdett építtetni a parton, mely «már három dárdát elérő» volt, azaz: magassága három dárdányi, amikor az építését abbahagyták, habár «a hozzá szükséges kövek körülötte hevertek». Új-Bécs a mai Lipótvároson túl feküdt. Harmincz, kóros és megbízható tanú vallja, s hivatkoznak még korosabbakra, akik viszszaemlékeznek a török hódoltság koráig. A tanuk egybehangzóig azt mondják, hogy a pesti határ csak száz lépésnyire — a huszonhatodik tanú szerint: háromszáz lépésnyire van a váczi kaputól, melyet a török világban bécsi kapunak is hittak. Az a bécsi kapu a mai Bécsi-utcza és Deák-utcza sarkán lehetett, s a mai Gizella- és Erzsébet-tér felé nyílott, mely utóbbin volt a rengeteg deszkaaréna, melyben az állathecczeket tartották, vagyis értsd ezalatt: bikák, medvék és egyéb állatoknak rengeteg szelindekek által való üldözését, amely úgynevezett «hecez»-ek az akkori publikum főélvezetét tették. Megvan a városi levéltárban a hecczmeiszter úr leltára, melyben három-négy darab nagy medve van hatszáz, négyszáz és több forint értékben felsorolva. A Pest északi részén lévő homokbuczkák között árok húzódott, melyen híd vezetett keresztül. Ezen a környéken tartották régente a pesti vásárokat, őrlődött a nemzeti eszme a nemzeti törekvések elleni harczokban. Rettentően sivár politikai viszonyaink közepette az az egyetlen vigasztaló momentum, hogy nemcsak azoknak a kormányoknak kell bukniok, amelyek a nemzeti ügyet szívükön viselik, hanem azoknak is, akik gonosz merészséggel szembe szállanak a nemzet jogaival és törekvéseivel. Az igazat megvallva, ez a kormány már eddig is bőségesen rászolgált és megérett a bukásra. Az a hosszú bűnlajstrom, amelyet a mai appropriációs vita szónokai a világ elé tártak, nagyon is igaz. Másfél év alatt kiderült, hogy ez a kormány nem tekinti az országot egyébnek, mint egy mentül jobban kiszipolyozandó adó- és katonaszállító objektumnak, amely semmi kíméletet és gondozást nem igényelhet. Ezért történt, hogy a kormány az ország belső fejlődésére szükséges összegeket megszorította, restringálta, ellenben pazar bőkezűséggel dobálta a milliókat a katonai hatalomnak. Ezért történt, hogy már eddig is súlyos közterhekkel sújtotta az ország nyomorgó népét és a nehéz megélhetési viszonyokat az élet könyörtelen megdrágításával még jobban megnehezítette. És ezért szándékozik ezen a téren még tovább, sokkal tovább menni. A dohány megdrágítása után következik a szesz, a só, a gyufa és egyéb más közszük A sóházon felül Pest felé, úgymondaz egyik tanúvallomás, «egy hajításnyira álló kőoszlopig tartott a pesti határ». Ez onnét is kitűnik, hogy van egy per, 1723-ban, mikor pesti német és magyar szekeresek vesznek össze, éppen a határon, s a magyarok a sváb szekereseket nagyon elverik. A pesti német fuvarosok azt mondják a magyar fuvarosoknak, akik majdnem mind palotaiak, hogy «azok az Uj Bécsnek nevezett kőrakáson túl állottak...» «Állottak volna csak a pesti határon, majd elbántak volna velük, amiért elkapkodták előlük a fuvart.» Eszembe jut a kocsmában verekedő német adomája, akit a földre gyűrt le az ellenfele s az alul fekvő sváb egyre azt ordítja: — Vigyétek el ezt az embert, mert agyonverem! Az ötödik tanú a perben «quintus testis agilis Joannes Szabó Péczeliensis», aki azt mondja, hogy: «mégh gyermekségében, azt többi közt* egyszer Pestre menetelekor hallotta, az vele ott levő öregh emberektől, mulatás közben, hogy Bécsből Budára olly forrón el lehetne vinni a kását, hogy Budán aztaz kóstoló embernek megh égetné az száját», melly dolog latensnek (tanúnak) lehetetlennek láttatott, mivel Bécset igen messze lenni örökké hallotta, de azt igy magyarázták a Vínek lehetetlennek nem lenni: /Látódó hol van ott a Duna mellett a Sóó ház irányában ama régi karakás, melyen kút is van? azt azelőtt utj Bécsnek hívták a régiek, azért onnéd Budára forrón könnyen el lehet vinni a kását.» Az apácza-pörben mater Sigrai Rosa a pa- üj Bécs. — A főváros régi történeteiből. — Irta: Várádi Antal. Valamikor, régen, egy tréfás mondás járta Pesten. Hogy Bécsből Pestre, Budára a főtt kását úgy lehet elhozni, hogy Pesten, Budán még melegen ehessék". Persze, hogy találós mondás. De magyarázatát leli abban a körülményben, hogy a mai Újépület környékén — száz és ötven esztendő előtt még istentől, emberektől elhagyatott pusztaságon — egy kis falu állott, amelynek Új-Bécs — UyBeecht — volt a neve s amelytől,állítólag, egy Becsey-család vette volna a predikátumot. Ennek a Bécs várának a helyét, létezését egy por világítja meg, melyet 1752-ben folytatott a Nyulak-szigetén lévő apácza-kolostor a pestiek ellen. A Kúria levéltárában van ez a por, a csatolt térképpel és aktákkal, melyekből a tanúvallomások nagyon érdekesek. Még 1738-ik évben indul a kereset, melyben az apácza-kolostor hajdani birtokáról van szó. Uj-Bécs közelében még egy kis község van, ennek a neve: Jenő. Azonkívül úri birtok is terült el észak felé, a Werner gróf birtoka, melyről már egy 1268-iki okmányban is létezik említés, palatium comitis Werneri. Ezt a palotát arra a helyre teszi a leírás, amelyen hajdan egy nagy kőhalom, valami puszta épület maradványa volt, melyen egy kúton kívül határkő is állott, és Szent János-kápolnája. Ez a kápolna, Römer szerint, a dunaparton emelkedett. A régi sótisztek építették 1755- Lapunk mai uráma 24 oldal.