Magyarság, 1924. június (5. évfolyam, 106-128. szám)

1924-06-01 / 106. szám

* teszi magáévá az ő ideáljaikat, amelyeken belül már csak részletellentétekekról, tarifáii, huzavonákról, kereskedelmi szerződésekről, vámpolitikai differenciákról lehet szó, megspékelve néha olyan sérelmekkel, amelyek még a magyar kisebbségek panaszait hangoztatják, de amelyek nem sok vizet zavarnak többé a nagy egység és a nagy egész, a Csonka- Magyarországgal kibővülő kisántánt harmóniáján. — Az új magyar politika, amelyet ti ezekkel az urakkal és a népszövetséggel együtt konszolidációs politikának neveztek, ezt ,üzeni nekünk, a régi Magyarország elszakított részeinek. Nyolc-tíz napja járok itt közöttetek, de úgy látom, hogy az itteni magyar társadalom se izén egyebet, hisz itt mindenki olyan elégedett. A zsidóságnak vagy a parasztságnak ugyan eszébe se jut, hogy értünk fájjon a feje, a birtokos úriosztály se nélkülözi túlságosan az integrális Magyarországot, ami párt- vagy osztályelégedetlenség van nálatok, az is egész másban keresi a maga panaszait, mint a történelmi Magyarország hiányában. A szegény keresztény értelmiség pedig, amelyből a ma keserves kenyérgondjai lassan kiölik a holnap nagyobb és merészebb álmait, lassan kint szinte a maga egészében B-listára kerül, proletársorba, proletárgondolatvilággal. A magyar irodalom egyik részének itt nálatok, miközben bennünket odaát az ellenséges fajok dühödtsége üldöz és pusztít, a világbéke, a humanitás vagy a parasztdemokrácia gondjai fájnak, a másik rész pedig megelégszik annak a közönségnek napi mulattatásával, amely csak a má-nak él, de nem a magyar má-nak, a magyar holnaphoz pedig igazán semmi köze... így beszélt a keserű erdélyi vendég s a másik, aki onnan a pozsonyi hársak alól jött, igenlően bólintott hozzá... a tanyai. A lócán ülők megmozgolódnak, anyóra került a bemenetel rendje. Helyében egy dagadtnyaku, menyecske próbálkozik a szóval: — A gém is csak az urakat pártolja. — mondja hegyesen és roszszalólag. — Mintha bizony irás nélkül már a föld se fogadná be a szegényt! Ez nagyon tetszik. Minden fej a rúgás felé fordul, a tanyai is rápisant egy laposat a szeme zugából. Az asszony állja. — Hovávalósi? — Csak erre ni. Domaszékre. — Látszik! Arra hogy ereszt a búzát — Szalmájára jó, de a szeme szorul. — Baj. Nálunk lehetős. Inkább hogy eldöglött a minap két malacom. A padonülők sopánkodnak, de tisztelet is vegyül a sajnálatba. Mert jól bírhatja magát, akinél párosával hullik. Az ember, meghümmög: — ’szén maradt még elég, nem azért mondom ... A tehén is borngas. Végigmustrálja a várakozókat. Megfogyatkoztak azok időközben. Kiveri hát a pipája sanccát, maga is készülődni kezd. Hátrébbvonul az emeletre szolgáló lépcső alá, megoldja a subát. No, nem hiába adott annyi tenger pénzt érte, látszatja van annak súlyra is. Megáll gazdája nélkül a földön. Suba marad az úgyis, csupán a gazda nem gazda nélküle. Igen pötyögősen fest így lekászolódva. Kurta, késlett mellény, egyszál testiruhára húzva, a gatyán nem egy folt, ha tíz. Ha a kacsa-orrú csizma nem volna, testvérbátyja se, tudná kinek uralni. De így kell az, ha arral akad dolga a kapitányságbeli embernek, nehogy kitartsa az árát. No, lekerül a csizma is, bele a kapca. Szüle kijön, a menyecske befelé, tart. Már az ajtónál isallik, amint mondja: — Gilva ez lelkem, tekintetes ur!.„ Azonnal nyikordul a kilincs, cifrasujtásos kórházi szolga nyitja. — Föl a sebészetibe! — rendelkezik fennen. Alig marad annyi ideje a szentmihálytelkinek, hogy hátramozduljon: — Hussát a testiből, a pénzt a zsebéből: ez a szegénynép sorsa! . . . Azzal már benn is van. Itt lejjebb hagy a virtussal. Illemtudóan forgatja markában a zsíros, kerek kalapot: — Adjisten! ... — Rendnek is. No, vetkezzék hamar! Hogy nem hall mozgolódást, fölnéz a könyvből jónézésa szemmel. — Mi baj, atyámfia? A tanyai leszegi a fejét. — Nekem semmi. — Háti! Az asszony ! . . . — Megköszönöm, elvan. — Nyilván hát a gyerek? A tanyai felrántja egyik vállát. — Nem gyerük az, csak lány — mondja helyreigazítólag. — A Tecánk, írás kéne róla, tudja, a halotti gém uián. Merthogy a javas nem ért a betühöz. Még ha értene se gilt. Mivel a gém is az urakkal tart. A kis ember kinéz a pápaszeme fölött. Kicsit fölleges a tekintetre. Már megrebben a szája, hogy odamond valamit, de aztán csak beleüt a levegőbe. — Láttadagba adjak bizonyitványt a gyerekéről ! Hozzák be tüstént, még talán lehetne rajta segíteni! Csavar egyet a bajuszán a paraszt. — Azt mán nem, — mondja setétén. — Az urak is tudják a maguk sorát, még mink is. Hordás van odaki! Szekér, mi, köll odahaza, a dologba! — Akkor innét vigyen fuvart! Tán csak megér annyit a gyerekei A tanyaiból kiböffen a keserű epe. — Ej, de könnyű vetni a szót a szegénynek! Váltsák fuvart! . . . Pénzt kóstál az, tudja! A doktornak külön! Ha jól fölgondoljuk, a papnak is köll. Úgy lehet, a gém is fölszámít. Azt’ se elül, se hátul semmi! Végül még az anyaföld se fogadja be a szegényt, ha pizért írást nem váltanak ralla! . . . Mi? A doktor meghökken a keserű beszédre. Úgy tehet, igaza van az atyafinak. A keslett mellény, de legkivált a foltos gatya nem valami nagy módról tanúskodik. Már ezen ne bukjék meg egy eleven élet! Az íróasztalra néz, ahol kis halom pénz hever. No, nem afféle pöffeszkedő nagyhasú bankók, csak az aprajából. De egy pár ilyen kis féreg élete mégis kifutna belőle! . . . Kicsit tétovázik, majd odanyúl, kihúz a halomból néhányat, tartja a kapitányságbeli ember felé: — Itt van itz. Négy az orvosnak... A tanyai elmerevedik, felvállal, mint a csónak orra, viaszának farai. — Mit kell csinálni ezer? — kérdi gyanakodva. — Semmit, — igy a tudományos férfin szelíden. A ni most már a másik vallóval is elhátrál a tanyai. Boncos szemöldöke megül komoran villog a szeme* ‘ :» — Eltegye az úr, aszondám! Nem vagyok én csavargó! A szent áldását, nem vetettek még nekem garast az útra! ... — Nono! Nem is úgy gondoltam, — pillog az orvos elröstelkedve. —• pedig hát eltehetné kend bátran!... Mert ki segítene a szegényen, ha nem az, akinek telik? Mindnyájan emberek vagyunk, amért kend szegény, azért megvan az élethez a joga! — Nono ... — dünnyögi enyhülten a tanyat. — Hüssze nem mondom ... A jog igencsak megvolna... Azt’ ha igy gondolta, nem is haragszok én, tudgya . . . Hát csak adja ide akkor, mán ha igy esett ezzel a joggal! . . . — Ne lássa! . . . így van ez rendén, — kap a doktor a szón. — Most pedig menjen kend szaporán, aztán ki az első orvossal, akit előtalál! Felrántja az egyik vállát megint a tanyai, mintha suba volna rajta. Az is lehet, hogy már magán érzi. — Nem állok én össze akárkivel, — mondja leereszkedőleg és for,gatni kezdi két ujjal a gyűrött bankókat.Egyet a másra szépen kilevelez, négyet különfog, a többit a mándlizsebbe. Aztán fölemelinti a fejét: — ... mert úgy gondoltam én azt, hogyha már éppen olyan igen muszáj, csak gyűjjik ki hát a Tecánkhoz, mert az urban mégis inkább bízok! . . . De, minek okából magának is kell élni, azt’ én értem a jogot, háthol a négy bankó! ... A többit kifogtam fuvarra, mert magam szekerén volnánk itt benn, tudja . . . magyarisác 1924 június 1. vasárnap A kormány saját pártjával szemben a liberálisok védelmére szorul a fővárosi javaslatnál — A Magyarság tudósítóitól — A liberális és demokrata politikusok között, akik tudvalevőleg ellenzéki állásponton vannak, a kormány tegnapi kétszeres leszavaztatása a közigazgatási bizottságban olyan visszatetszést szült, mintha ez az ő legszemélyesebb tekintélyüket sértette volna. Ma a folyosón is a legnagyobb felháborodásuknak adtak kifejezést, hogy akadtak kormánypártiak, akik közös miniszterelnökük és belügyminiszterük ellen mertek szavazni. A felháborodásban segítségükre siettek a kormánypárt liberális tényezői is, akik liberalizmusukat úgy értelmezik, hogy minden becsületes munkapárti csak egy akaratot ismer, a miniszterelnök űrét. Tagadhatatlan, hogy Bethlen István grófot és Rakovszky Ivánt tegnapi kudarcuk nagyon kellemetlenül érintette. A két miniszter a bizottsági ülés előtt sajátkezűleg aláírt levélben kérte a közigazgatási bizottság összes egységespárti tagjait, hogy jöjjenek el az ülésre és szavazzanak a kormány javaslata mellett. A felszólítás azonban hatástalan maradt, mert többen inkább távolmaradtak, semhogy az Ugrón—Vázsonyi— Balsay-csoport módosításait segítsék a keresztény fővárosi párttal szemben, a megjelentek közül pedig Patay Tibor, Viczián István és az elnöklő Putnoky Móric aWolff-csoporttal szavaztak. A kormánynak tehát számolni kell azzal, hogy pártjának egy tekintélyes része, a »szabad kezet« felhasználva, a plénumban is Rakovszky Iván módosításai ellen fog szavazni. Máris működésbe léptek az egységes párt munkapárti eredetű vezérei és nagy erőfeszítést fejtenek ki, hogy a kormányt a kissé szokatlan leszavaztatástól megmentsék, és, ,a keresztény intranzigenciájukkal viaskodó egységespártiakat Rákovszky Iván mellé hangolják. A közigazgatási bizottság tanácskozásai egyébként sem nélkülözték a csöngés derűt. A kormánynak legodaadóbb támaszai a liberális ellenzékiek, Ugrón a táborok voltak, valamint a keresztény gazdasági pártból Lipgauer Albin, míg a kormánypárt részben nyíltan, részben nagyokat nyelve a pad alatt tele volt ellenzéki szellemei és helyesléssel hallgatta Csilléry András okfejtéseit. A kormány nevében az észrevételeket állandóan Ugron Gábor tette meg, és így számítani lehet azzal, hogy magában a nemzetgyűlésben is a liberálisok védik majd a kormányt, saját pártja ellen. A büntető Roveno íu igazságügyi bizottság elött A nemzetgyűlés igazságügyi bizottsága ma az izgatásról szóló nyolcadik szakasznál folytatta a büntetőnovella tárgyalását. A szakasz, mely hosszú és izgalmas vitára adott alkalmat, a következő rendelkezéseket tartalmazza: »Aki sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan, vagy nagyobb számú bár nem együttlévő személy előtt bűntett, vagy vétség elkövetésére egyenesen felhív, vagy izgat, ha a bűntett vagy vétség elkövettetett, mint felbujtó büntetendő. Ha pedig a felhívás, vagy izgatás eredménytelen marad, amennyiben a törvény külön rendelkezései alá nem esik, két évig terjedhető államfogház és 20 millióig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Hilpert Rezső a szakasz törlését indítványozta, mert rendelkezéseit politikai üldözésekre lehet kihasználni. Farkas Tibor elismerte a szakasz szükségszerűségét. Benedek János sajnálatosnak mondotta, hogy a sajtóra vonatkozó rendelkezéseket a büntetőnovellába vették fel akkor, amikor a 48-as törvényalkotás megállapította a sajtójog rendszerét. Ha politikai tekintetek nélkül hajtanák, végre a tervezett intézkedéseket, úgy, elfogadná a szakaszt.. .Erre azonban nem lehet számítani. Pakots József, Rupert Rezsőhöz hasonlóan a szakasz törlését indítványozta s arra kérte a kormányt, hogy a sajtórendelkezéseket külön törvényjavaslat alakjában terjessze a Ház elé. Ostor József és Kajós Kálmán a szakasz meghagyása mellett foglalt állást. Raksaly Károly hosszabban fejtegette, hogy az eddigi büntetőtörvények kellőleg megvédik az állam és társadalom rendjét s ezért semmi szükség sincs a szakaszra, mely különben is a legmesszebbmenő visszaélések forrását nyitja meg. A bizottság többsége a szakaszt változatlanul elfogadta. A sztrájkjogról szóló szakaszt stiláris módosításokkal tette magáévá a bizottság, mely kedden folytatja a büntetőnovella tárgyalását. Hét éven belül 15000 állami tisztviselőt bocsátanak el A Magyar Távirati Iroda jelenti: f a kormány erélyesen hozzálátott a rekonstrukciós tervezetnek az állami tisztviselők elbocsátására vonatkozó intézkedései gyors végrehajtásához. A tervezet értelmében 1926 június 30-áig 15.000 állami tisztviselő kerül elbocsátásra. A budapesti államrendőrség személyzetét ezévi július 1-éig 2300 fővel fogják leszállítani. Az elbocsátandói nagy része már el is hagyta az állami szolgálatot. A közélelmezési minisztérium felszámolás alatt áll, személyzete — kivéve azokat a tisztviselőket, akik más minisztériumból ideiglenesen nyertek, ott beosztást — az állami szolgálatból ezévi augusztus 31-éig fog kiválni. Ez intézkedés folytán 210 tisztviselőt bocsátanak el. A menekültügyi hivatal, a szénkormánybiztosság, az átvizsgáló bizottság és több kisebbhivatal felszámolása folytán az elbocsátott tisztviselők száma további 270 fővel emelkedik. A létszámredukcióra irányuló további intézkedések már előkészítés alatt állanak. Az eddig megtörtént, illetőleg tervezett intézkedések eredménye igen biztató, amennyiben a még csak ez évi április havában megkezdett redukciós program értelmében elbocsátandó tisztviselőknek 15 %-a már ezévi június 30-ig végleg ki fog válni ez állami szolgálatból. " reteszül) Rómából Genfbe utazott Teleszky János nyugalmazott pén® nügyminiszter, aki a külföldi kölcsön elhelyezése ügyében legutóbb Rómában folytatott tárgyalásokat, tegnap az olasz fővárosból Genfbe utazott, ahol a népszövetség titkárságával keres érintkezést. Ugyancsak Genfben találkozik Teleszky Budapest kiküldendő megbízottaival, akik a székesfőváros külföldi tartozásainak rendezése céljából utaznak legközelebb Svájcba. A főváros tartozásainak rendezését célzó tárgyalásokat Teleszky, értesülésünk szerint, Amszterdamban fejezi majd be, mivel Budapest aranymárkára szóló tartozásait a német hitelezőktől tudvalévően egy holland pénzcsoport vette át. Amszterdamból Teleszky ismét Londonba megy, ahol időközben Popovics Sándor, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tárgyal a külföldi kölcsön elhelyezéséről.