Magyarság, 1926. február (7. évfolyam, 26-48. szám)

1926-02-02 / 26. szám

1926 február 2. kedd — —■mMifliiinuip mmbkibsia imiiii ■ mii 11 ni mim mi­hi 11—mmiihh— tály főnökénél az útlevélnek soron kivül való lzállítását kérelmezte. Baross Gábor négyszáz­milliós kölcsöne A vádirat Olchváry Jenőt még két rend­beli és a szabadlábon levő Baross Gábort egyrendbeli bűnpártolás vétségével vádolja. Olchváry Jenő a hamis útlevéllel Bécsbe utazva, 1925 december 17-én Andor Endre részére Milánóba Andre Anders névre, Man­­kovich György részére Amszterdamba Georg Metz névre táviratokat küldött azzal a tarta­lommal, hogy az összes ügyleteket sztorníroz­zák s azonnal térjenek haza s ezáltal nevezet­teknek segítséget nyújtott arra, hogy a ható­ság üldözései elől meneküljenek. Baross Gábor 1925 december 21-én a posta­takarékpénztári szabályok tiltó rendelkezése ellenére Nádosy felhívása folytán Mankovich Béla részére 400 millió korona kölcsönt enge­délyezett és utaltatott ki azért, hogy ennek az összegnek felhasználásával kiváltható és meg­semmisíthető legyen az a 150 darab ezerfran­kos hamisítvány, amelyet Mankovich Béla és Mankovich György az utóbbi külföldre uta­zása előtt a Tűzhely Bank Részvénytársaság­nál letétbe helyeztek. Baross tehát ezzel a cse­lekményével segítséget nyújtott arra, hogy a büntetőeljárás sikere meghiúsíttassék. Végül a vádirat az előzetes letartóztatásban lévő Kovács Gáspárt és a szabadlábon lévő Mankovich Bélát hamis pénz csalárd haszná­latának bűntettével vádolja. Ti hágai eljárás után pótvádírat készül Végül az ügyészség indítványozza, hogy a Windischgraetz Lajos herceg, Gerő László, Virágh János, Parragh Ferenc, Haála József, Ágoston Árpád, Kiss Lajos Kornél, Vele­sy Béla, Scharf Nándor, Hampel Ferenc, Span­ning László, Nádosy Imre dr., Rába Dezső, Hajts Lajos, Kurtz Sándor, ifjabb Andor Endre, Lchwetz Tibor dr., Winkler István, Szörtsey József, Olchváry Jenő és Kovács Gáspár ellen elrendelt előzetes letartóztatást az ügy érdemében a főtárgyaláson hozandó határozatig tartsák fönn és értesíti a törvény­széket, hogy a hamburgi Amtsgericht az ott letartóztatott Olchváry Ödön kiadatását fel­ajánlván, a nevezett kikérése iránt az eljárást folyamatba tette és kiadatása után ellene pót­vádiratot ad be. Jankovich Arisztid, Manko­vich György és Marsovszky György kiadatá­sának kérdésében az ellenük az illetékes hol­land bíróság előtt lefolytatott eljárás ismerete után fog az ügyészség állást foglalni. Az ügyészség Stitz Jánossal, Polnay Péter­rel, Halász Sándorral, Pipigh Antallal, Pa­­zurik Józseffel, Kovács Tivadarral és Kovács Gáspárnéval szemben a nyomozást külön ha­tározattal megszüntette. A vádirat elmondta a frankhamisítás lefolyását A vádirat indokolásában megállapítja, hogy az államrendőrség és a királyi ügyészség nyo­mozása a következő tényállást derítette ki: Windischgraetz 1923-ban több barátjával, akiknek személyét azonban megnevezni nem hajlandó, elhatározta, hogy valamely külföldi állam papírpénzét utánoztatni fogja. A ta­nácskozások és megbeszélések azzal az ered­ménnyel végződtek, hogy francia ezerfrankos papírpénzt fognak lehetőleg nagy mennyiség­ben utánoztatni és forgalomba hozni. Az e te­kinteteben teljes beismerésben lévő Windisch­graetz azt adja elő, hogy ő nem a saját maga, vagy valaki más anyagi helyzetének érdeké­ben határozta el a francia ezerfrankos bank­jegyek utánoztatását, hanem azért, hogy a ha­misítványok értékesítése után elérendő anyagi eszközöket hazafias célok szolgálatára hasz­nálja föl. Noha Windischgraetz az eljárás egész folyamán állandóan hangoztatta, hogy a hamisítványok előállíttatásában semmi önző érdek nem vezette, ez az állítása bizonyítatlan maradt, viszont ennek ellenkezője nem nyert bizonyítást. Windisch. graetz tir­chilliápáot ss átsüti a spankhamisításrn Felmerült ugyan a­­gyanú, hogy Windisch­graetz főleg az utóbbi években nyomasztó anyagi viszonyok közé kerülvén, elsősorban saját anyagi helyzetén akart volna segíteni, ezt a gyanút azonban nem támogatja helyt­álló érv és bizonyíték, mert Windischgraetz elfogadhatóan kimutatta, hogy mintegy húsz­milliárd magyar koronát kitevő adósságának bizonyos részét, még­pedig körülbelül felét, éppen a pénzhamisításra fordította. Windisch­graetz cselekménye, hogy ő abból a célból, hogy valódi pénz gyanánt forgalombatétessék, külföldön forgalomban lévő papírpénzt utá­­noztatott, egyformán megállapítja a Btk. 203. §-a 1. pontjába ütköző pénzhamisítás bűn­tettét, akár saját önző érdekei céljára, akár az általa említett és önzetlennek beállított célok érdekében követte el ezt a bűncselek­ményt és mindaz, amit ő a bűncselekmény el­követésének indokául előad, legfeljebb a bün­tetés mérvének megállapításánál vehető figye­lembe. Windischgraetz saját beismerése sze­rint, tervébe elsősorban Nádosy Imre orszá­gos főkapitányt avatta be, aki minden lénye­gesebb eseményről tudott, azokhoz hozzá­járult, tudta és beleegyezése nélkül a hamisít­ványok előállításának elők­észítése, tényleges elkészítése, majd forgalombahozatala körül semmi lényegesebb intézkedés nem történt. Nádosy is azt állítja, hogy ő azért vállal­kozott arra, hogy a pénzhamisításban részt vegyen, mert úgy gondolta, hogy azzal hazája érdekeit segíti elő. Az eljárás során nem is merült fel a legkisebb gyanúja sem annak, hogy Nádosyt, aki magasállású és anyagiak- Nyirkos, nedves idol Influenza, meghalés védekezés lehetett. Fent a magasságban szelíden ivett a csillagok útja, ismeretlen világok felé és a tó partján álló áhítattal nézte tiszta ígéretüket, mely ígéretben évtize­dek elmúlta után, tán csak most először bízott ismét. Mellette, a part felől égszín­kék enziánvirágok kis­éruta kanyargott el az erdőségek felé és körülötte kis szentjánosbogárkák, zöld és kékes fény­ben, izzó világitóbogárkák rajai táncoltak bolyongó összevisszaságban. — Várjon, mit akarhatok most még ezután... — gondolta magában és az álomvilág viszontlátásától megmámoro­­sodva félig lehunyt, nehéz szempillái alól nézte a lókatlant körülövedző bazalt- és gránitfalakat. A holdfény fehérre me­szelte őket és elszórt, régi százados fenyők csoportjai ide-odahajlásuk közben különös szilhuetteket rajzoltak a sziklafalakra. És ekkor arra gondolt, hogy ezeknél az eltűnő és megszületve már újra elsuhanó árnyképeknél, talán csak az emberi élet rövidebb és szétfoszlóbb. — És nekem volt igazam, amikor ál­maimnak éltem , hogy sok szenvedés sem tudta megvásárolni őket és nem adtam el őket garaspénzért... Tudtam, hogy fel fognak majd virradni egykor a nagy messzeségek, de ők, akik már nincsenek itt velem, még nem tudják... Valahol nem messze tőle, egy régi kifolyásban nyugtalan robajjal verődött össze a kőtörmelék s azután beomlott a tóba. És ekkor nagy nyugtalanság szállta meg őt magát is. Az erdők mélyebben hajladoztak és a szél haragos zúgásba kezdett; körülötte meg a szelíd kis enziánok félve bújtak el a fatengerben s azok az éles széltől korbácsolva rájuk­ ha­joltak. Távol a hegy óriás törzséről egyen­letes, tejszinü vonalakban a köd lassan elvált és kelet felé indult. Ebben a pilla­natban rettenetes nagy vágy fogta el a szívét és egész életének átviharzott sok szenvedése újra megindult benne, hogy ismét az áhított túlsó part felé, a hegy felé űzze vágyódó lelkét. Miközben körü­lötte minden, minden sírt, zajlott és zú­gott, ő szinte aléltan a félelemtől és vá­gyakozástól lehunyta szemeit és kitárta karjait a túlsó part felé. Hogy pillanatok vagy évszázadok teltek-e el, azt ő nem tudta, de miközben lassan halkabb és hal­kabb lett körülötte minden,­­forró és le­hunyt szemhéjjain átütött valamilyen pont, amely fénylett. Ugyanekkor evező­csapások ütemét hallotta s nemsokára a fénykarikák is mindjobban nőttek; a vi­lágosság nagy lett, fényének szine is­meretlen, de ő már nem nyitotta ki többé szemeit, mert anélkül is látott. És most már látta, hogyan verődik a parthoz va­lamilyen bárka, mely fekete volt és alakja hasonló a régi, antik sarkofágokhoz. A bárka orrán pedig átlátszó kezében izzó fáklyával, szemében végtelen tisztasággal, az a kisfiú állt, akihez ő valamikor, tíz­éves korában nagyon hasonlított. — Jöjj, — mondta az és intett kis, fehér kezével — jöjj, én most átviszlek majd oda...* Az orvos ekkor elvette a beteg szívé­ről kezét, visszafordult és azt mondta halkan: meghalt. ban független, sőt kedvező viszonyok közt élő egyén, elhatározásaiban és tényeiben önző szándék vezette volna. Harmadik közreműködőként a herceg Gerő László állami térképészeti intézeti tanácsno­kot nyerte meg. 3 Honnan, szegezték be a frankhamisításhoz szükséges gépeket és anyagokat? Gerő vállalkozott arra, hogy technikai tu­dását és munkaerejét a francia ezerfranko­sok hamisítása érdekében a herceg rendelke­zésére bocsátja. Belátta azonban, hogy ilyen huzamosabb ideig tartó kísérletezéseket a tér­képészeti intézet vezetőségének tudta és hoz­zájárulása nélkül sikeresen el nem végezhet. Ezért azt kötötte ki feltételül, hogy a hamisí­tással kapcsolatos munkálatokról az intézet vezetősége is tudomást szerezzen, sőt ahhoz kifejezetten hozzájáruljon és megengedje, hogy ily munkálatok az intézetben és az inté­zet eszközeinek felhasználásával történjenek. Arra kérte tehát Windischgraetzet, hogy ter­veikbe Hajts Lajos főtanácsnokot, a Térké­pészeti Intézet vezetőjét is avassák be. Win­dischgraetz és Gerő közölték Hajts Lajossal szándékaikat és tudomására hozták, hogy francia bankjegyeket szándékoznak hamisí­tani. Végeredményben Hajts 1924. nyarán hozzájárult a herceg és Gerő terveihez és a vezetése alatt álló intézetet saját hatáskörében és saját felelősségére a herceg és Gerő ren­delkezésére bocsátotta, sőt beleegyezett, hogy Gerő az intézet technikai eszközeit is haszná­latba vegye. Negyedik közreműködőként a herceg titká­rát, Rába Dezsőt, nyerte meg. 1924 nyarán Rába és Gerő Kölnbe utaztak és ott besze­rezték a szükséges papíranyagot. A papír­gyártáshoz használt gépek eredete nem volt kideríthető, mert az intézetbe érkezésükkor az eredetre utaló minden nyom már el volt tüntetve. A hamisításhoz szükséges tégely­­nyomósajtónak és számozó­gépnek eredetét sem lehetett megállapítani. Az utóbbiról csak annyi volt megállapítható, hogy 1925 elején apró csomagokban érkezett az intézet címére és a csomagokon feladó gyanánt osztrák vá­rosok szerepeltek. A papírgyártáshoz szük­séges két nagy fakádat a herceg megbízásá­ból Rába rendelte meg a Tokaji Bortermelő részvénytársaságnak kádármesterénél, s azo­kat a Térképészeti Intézetbe szállíttatta. A víznyomáshoz szükséges sodronyhálókat és szitákat Rába és Gerő több alkalommal Bécs­ben ismeretlen helyen rendelték meg. „Magasabb célok érdeké­ben sem lehet bűncselek­ményt elkövetni." Időközben a Térképészeti Intézet vezető­ségében változás állott be, mert Hajtsot nyug­díjazták és az intézet vezetését Kurtz Sándor­nak kellett átadnia. Szükségessé vált tehát, hogy Kurtz hozzájárulását is megszerezzék. Windischgraetz, Hajts és Gerő e célból Kurtz tudomásár­a hozták az akciót, annak célját, eddigi működésüket és felkérték, hogy mint az intézet leendő vezetője, járuljon hozzá ahhoz, amihez Hajts hozzájárult. Kurtz eleinte vo­nakodott, de későb­b ő is beleegyezett, hogy az akciót ugyanúgy folytassák, mint Hajts veze­tése alatt. Gerő és a Térképészeti Intézet vád alá helyezett alkalmazottai azzal védekeznek, hogy Windischgraetz ama megnyugtató kije­lentésére vállalkoztak a munkára, hogy a hasznot hazafias célokra fogják fordítani, s az akciót magasabb állami funkcionáriusok is támogatják; azonkívül egy részük azzal véde­kezik, hogy Gerő Lászlónak, mint felettes ha­tóságuknak, ellenszegülni nem mertek. Tekin­tettel azonban arra, hogy Gerő és tettestár­sainak e védekezése még annak valósága ese­tén sem állapíthat meg valamely büntethető­séget kizáró okot, mert bűncselekményt elkö­vetni még nemesnek vélt cél érdekében sem szabad, tekintettel továbbá, hogy Nádosy köz­reműködésének felemlítése nem kelthette azt a meggyőződést, hogy az akcióban való közre­működés nem bűncselekmény, tekintettel végül arra, hogy a Térképészeti Intézet alárendelt alakalmazottainak az a védekezése, amely szerint felettes hatóságuk, Gerő, utallásainak ellenszegülni nem mertek, nem állapít meg büntethetőséget kizáró okot, még­pedig nem állapítja meg a Btk. 77. §-ában megjelölt ellenállhatatlan erőt. Gerő, valamint Virágh és tettestársai által elkövetett cselekmény be­számítható. Nádosy nem védekezik Nádosy a terhére rótt cselekmény elköveté­sét és alanyi bűnösségét is beismeri és lénye­gében védekezést nem is terjeszt elő és csu­pán annak megemlítésére szorítkozik, hogy az­zal, amit ő ebben az ügyben elkövetett, ha­zája érdekeit vélte előmozdítani. Minthogy azonban ez a védekezés a büntethetőség meg­állapítására befolyást nem gyakorol; tekintet­tel arra, hogy Nádosy beismeri, de különben is bizonyítva van, hogy Windischgraetz-cel teljes akarategységben a pénzhamisításban közreműködött; tekintve, hogy Gerőre, to­vábbá a Térképészeti Intézet alkalmazottaira, valamint Rába Dezsőre is lényeges befolyást gyakorolt, ezáltal a tettesek és részesek bű­nöző szándékának keletkezéséhez, kialakulásá­hoz és megállapodásra jutásához lényegesen hozzájárult, ez pedig egyenlő a véghezvitt bűntett szándékos megkönnyítésével és elő­mozdításával. B­ádosyt a pénzhamisítás bűn­tettében való bűnsegédi bűnrészességgel vá­dolni kellett. Huszonnégy-huszonötezer hamis ezer­­frankos készülűt a Térképészeti Intézetben Hajts ellen szintén saját beismerése alap­ján kellett mint a pénzhamisítás bűntettében való bűnsegédi bűnrészes ellen vádat emelni, mert védekezése az ő részére sem eredményez­het büntethetőséget kizáró okot, továbbá, mert ténykedése szintén lényegesen előmozdította a bűntett elkövetését, sőt ez a bűntett az intézet alkalmazottai által elkövethető sem lett volna akkor, ha Hajts bűnsegédi minőségben ahhoz közreműködését meg nem adja. A Kurtz Sándor ellen pénzhamisítás bűn­tettében való bűnsegédi bűnrészesség miatt emelt vád indokolásául mindazok hozhatók fel, amelyek Hajts Lajossal szemben is fel­hozattak, mert nyilvánvaló az, hogy Kurtz Sándor csupán folytatta azt a bűnsegédi bűn­­részességet megállapító tevékenységet, am­lyet Hajts Lajos megkezdett és nyugdíjaztatásáig folytatott. Megállapítható, hogy a Térképészeti Inté­zetben 1925. szeptember elején mintegy hu­­szonnégy-h­uszonötezer darab hamisítvány ké­szült el. A hamisítványok egy ládában Zad­­ravetz lakására kerültek. A ládát maga Zad­­ravetz vette át. A hamisítványok néhány na­pig Zadravetz lakásán voltak, majd Rába a hamisítványokat a herceg lakására, innen pe­dig a Nemzeti Szövetség helyiségébe vitte és átadta Szörtsey Józsefnek. A hamisítványok külföldi forgalombahozatalára Jankovich, Mankovics György, Marsovszky, Olchváry Ödön, ifjabb Andor Endre, Schwetz Tibor, továbbá Olchváry Jenő és Winkler István vállalkoztak, e két utóbbi azonban tényleg nem szállított ki a külföldre hamisítványt; ezenkívül hamis pénz forgalombahozatalára vállalkoztak Szénási Ferenc, Hajtsi György és Szitz János is. Ezek azonban a nyomozás adatai szerint semmi oly cselekményt nem kö­vettek el, amelyért ellenük bűnvádi eljárást folytatni kellene. Baross Gábor novemberben feljelentette a frankhamisítást Bethlen István miniszter­elnöknek A hamisítványok forgalombahozatalára vál­lalkozók Zadravetz kezébe esküt tettek arra, hogy a rájuk bízott feladatot hazafias érzéssel és lelkiismeretes pontossággal fogják elvégezni és sem magát az ügyet, sem azokat, akik abban résztvesznek, elárulni nem fogják. A rendelkezésre álló adatok szerint Ferdinándy dr., Winkler, ifjabb Andor Endre, Schwetz, Olchváry Ödön, Olchváry Jenő, Marsovszky és Mankovics György tettek esküt. Mielőtt a hamisítványoknak külföldreszál­­lítása megtörtént volna, Baross Gábor, aki saját beismerése szerint tudomást szerzett arról, hogy a már elkészített hamisítványok forg­alombahozatalára készülnek, miután nem sikerült sem a herceget, sem Nádosyt le­beszélni, hogy akciójukat hagyják abba, holott erre őket nemcsak ő, hanem Elischer János és Horváth Lóránd is rábeszélni igyekeztek. Horváth Lóránd, illetve Kozma Miklós utján Bethlen István gróf miniszterelnöknek tudo­mására hozta, hogy a Nemzeti Szövetség he­lyiségében hamis francia ezerfrankosok van­nak és a sokat fel is akarják használni. Ez kö­rülbelül két nappal a miniszterelnöknek Genfbe való utazása előtt, 1925 november utolsó l­ap­jaiban történt. A miniszterelnök e hír vétele után levelet írt Perényi Zsigmond bárónak, a Nemzeti Szövetség elnökének, amelyben fel­kérte, hogy ennek a dolognak nézzen utána és nyugtassa őt meg, mert a kormány minden ilyen manipulációt a legszigorúbban ül­dözni fog. Perényi a miniszterelnök levelének tartal­mát közölte Szörtsey Józseffel, aki Perényi­­nek azt jelentette, hogy a Szövetség helyisé­gében nincsenek és nem is voltak hamisítvá­nyok és az egész dologról semmit sem tud. Szörtsey e kijelentését Perényi levélben kö­zölte a miniszterelnökkel. A miniszterelnök Perényi megnyugtató válasza ellenére, Prónay György báró miniszterelnökségi államtitkár­nak utasítást adott arra, hogy keresse föl Nádosy Imrét, mondja el neki az előzménye­ket és hívja föl az ő nevében, hogy nézzen utána ennek a dolognak és ha van alapja, föltétlenül akadályozza meg. Nádosy tudorai-

Next