Magyarság, 1935. augusztus (16. évfolyam, 173-197. szám)
1935-08-11 / 182. szám
1935 augusztus 11, vasárnap 2X31. Megkezdődött a főiskolai világbajnokság Az úszó- és tornaszámokban máris vezetőnk Délután két óra tájban már kezdett elborulni az ég, három órára egy szürkeségbe került a Dunapart, öt órakor mikor az felső startlövés elhangzott, szemerkélni kezdett az eső, amelyre olyan régen várunk,de amely még várathatott volna magáraegy kicsit. Legalább két-három órát, míg az evezősverseny lezajlik. Szél borzolja a Dunát. Lent a Hitelbank is ellobogózott csónakházában — ahol a rendezőség tartja főhadiszállását —, szól a zene, de a szigeti bejárónál a készülődő vihar már szedegeti az emberek fejéről a kalapokat, amelyeket aztán az udvarias rendőrök vadászgatnak össze és nyújtanak át a tulajdonosoknak. Sok tréningruhás leány és fiú, s rengeteg fényképezőgép. Sajnos, a tribünök jóformán üresek. Valószínűleg a rossz idő miatt. Elsőnek a négyevezősök indulnak. Mindössze két hajó, Németország és Magyarország. Start után a magyarok vezetnek, majd felnyomulnak a németek, de a célba, nem egészen félhosszal, a magyar hajó fut be elsőnek. Felhagazt a Himnusz, árbocra repül a piros-fehér-zöld lobogó, s a közönség tapsolva néven szólongatja a magyar evezősöket. A német hajó kormányosa felemelt karral tiszteleg a Himnuszjiak. A rendezőség ügyelmébe Az eső azonban most már zuhog, s az összegyűlt kis közönség is menekül. Menekülnénk mi is — angol, francia, német, sőt japán kollégáinkkal —, de nekünk itt kell maradnunk, mi a hivatásunkat teljesítjük, nekünk kell megírni, hogy mi történt és hogyan történt. Természetes tehát, hogy a rendezőség csónakházába akarunk bejutni, és hol fedél alatt folytathatjuk feljegyzéseinket. S itt szomorúan kell tapasztalnunk azt, hogy amit a magyar fiúk akaratukkal és karjuk erejével megszereznek, azt a rokonszenvet és melegséget, ami feléjük árad az összesereglett külföldiekből, könnyelműen eljátssza a hozzá nem értő rendezőség. A legnagyobb jóindulattal ajánljuk illetékesek ügyeimébe, — hiszen a bajnokságok csak most kezdődnek, tehát még lehet segíteni, — hogy gondoskodjanak sürgősen olyan rendezői gárdáról, amely európai modorban tud bánni a közönséggel. A lejárónál botrányos jelenetek játszódtak le, noha — ismételjük — nem sok emberről volt szó, tehát fejvesztettséggel nem lehet indokolni semmit. A lejárónál álló rendezők minden igazolást már eleve — és pedig a legdurvább hangon — visszautasítottak. Ha már valaki eljutott odáig, hogy egyáltalán szóbaálltak vele, akkor ha kék igazolványa volt, sárgát követeltek és viszont. Közben az eső zuhogott. Egy francia újságíró beült az asztal alá. Hogy ez mit jelent haza a lapjának rólunk, az sejthető. Végszóra odaérkezett Kelemen Kornél dr. az OTT elnöke, akit megkértünk, hogy legyen olyan szíves, juttasson be az oroszlánbarlangba. Kelemen Kornél dr. természetesen a legnagyobb megértéssel azonnal vállalta a dolgot. Közbenjárása azonban megtört a rendezőség értetlenségén. Még jó, hogy ő maga valahogy bejutott. Budapest főiskolás világbajnokságot rendez, amelyre a világ minden tájáról összegyűlnek az érdeklődők. A rendezőség pedig nem egy ilyen megmozduláshoz illendően bonyolítja a dolgokat, hanem körülbelül úgy, ahogy a falusi vándorcirkusz jegyszedője a bekukucskáló cigánygyerekekkel tárgyal. Ezen sürgősen segíteni kell. Aki egy ilyen alkalomnál rendezői tisztet vállal, annak feltétlenül rendelkeznie kell jó modorral, egy bizonyos fokú intelligenciával és tapintattal. Szomorúan állapítjuk meg, hogy mindez teljes mértékben hiányzott. A teljes gárdávalelvonuló német evezősök csak két világbajnokságot nyertek, a többi a magyar hajók zsákmánya lett . Kár volt, hogy a külső körülmények nem szolgáltattak illő környezetet a magyar főiskolás sport diadalmas startjának, amelyet világhírű evezőseink elsőségének eddig még példátlan arányú demontrálása jelentett. Tavaly az evezősbajnoki számok közül a rendező olaszok és a németek 3—3, a dánok egy világbajnokságot nyertek, idén a magyar fiúk öt világbajnoki cím nyertesei lettek és az eddig első helyre értékelt német evezősök — bár valóságos tömeg, minden versenyszámban valóban a legjobbjaik képviselték őket — két győzelemmel voltak kénytelenek beérni. A németek a megrendezésre kerülő két számból az egyes és a kormányos nélküli négyes versenyt nyerték, a mieink lettek a világbajnokok a nyolcas, kormányos négyes, ■végül a kétpárevezős versenyben. Magyar győzelemmel i hult a világbajnoki nap. A kormányos négyevezősben Magyarország változatos kimenetelű szép versenyben félhosszas győzelmet aratott. A magyar fiúk kezdtek jobban, 800 m-nél negyed, 1000 mnél fél hossz volt az előnyük, de ekkor a németek befogták, sőt 1400 m-nél már egy hosszan elhagyták a magyar négyest, a mieink azonban hallatlan energiával visszahódították a vezetést és valóban pompás küzdelemben győztek. 1. Magyarország 7 p. 02.2 mp., 2. Németország 7 p. 03.2 mp. A kormányos kétevezésben a magyar és német kettősön kívül írek is indultak, de már 1000 m-nél verve voltak. 1500 m-ig jobbára a németek vezettek, végeredményben a magyarok győztek jó hosszal. 1. Magyarország 7 p. 17.2 mp., 2. Németország, 3. Írország. Az egyesben német, magyar, osztrák, cseh és lengyel hajó indult. 1000 m-ig a lengyel vezetett, 1300-ig a német feljön és mindjobban elhúzott a mezőnytől, amelyben a lengyel és osztrák folytattak csatát a második helyért, amíg pár hosszal a cél előtt a lengyel leállt, mert azt hitte, hogy célba ért. Még így is a magyar és cseh hajó előtt haladt át a célon. 1. Németország (Westhorf, a védő Buditzinál az utolsó napon sült ki, hogy ,,helyettest“ küldött), 7 p. 1.02 mp, egy hajóhosszal, 2. Ausztria, 3. Lengyelország, 4. Magyarország. A kormányos nélküli négyes ugyancsak német győzelmet eredményezett, ellentétben a korábbi számokkal, itt eleinte mi vezettünk, végeredményben ellenfeleink győztek. Németország 6 p. 52.1 mp., 2. Magyarország 6 p 55 mp. A kormányos kettős és a kétpárevezős verseny a magyar világbajnokságok számát növelték. Előbbiben Magyarország egyedül indulva lett bajnok (8 p. 02 mp.), utóbbiban jó két hosszal a német hajó előtt (7 p. 00.8 mp.) A „nagy“ nyolcasversenyben: világbajnok: Magyarország 6 p. 21.2 mp., 2. Németország. A magyar nyolcas kezdetben negyedhossz előnyre tett szert, ezt 700 m-ig hosszra növelte, de már 1500-nál egy vonalban látjuk a két hajót, 200 m-rel a cél előtt a magyar fiúk sporiba fognak és némi küzdelem után több mint félhosszal győztek. Sorozatos magyar úszógyőzelem a Császárfürdőben Este hét órakor ünnepélyes felvonulással kezdődött az úszó- és vizipóló világbajnokság a Császárfürdőben. Németország, Ausztria, Anglia és a többi résztvevők után a magyar versenyzők zárták be a menetet. A közönség szép számmal kereste fel a várható magyar győzelmek színhelyét, a rendezés azonban itt is gyengén működött. Ajegyeket csak 7 óra után hozták meg, amikor az összegyűlt tömeg már hangosan elégtelenkedett. Az „A“- és „B“-tribün első tíz sorába nem lehetett jegyeket kapni (1). A 100 méteres előfutamok a várt eredményeket hozták, mindhárom magyar úszó végig vezetve, könnyen győzött. Eredmények: 1. Székely 1.03:2,, 2. Sutton(angol.) 1.03:4, 3. Könnecske (német) 1.04:6. II. előfutam: 1. Abay-Nemes 1.02:6, 2. Nietainen (finn) 1.03, 3. Blaha (cseh) és Lenkitsch (német) 1.04:2. III előfutam: 1. Esik 59.6, 2. Fruch-Williams (angol) 1.02:8, 3. Wille (német) 1.03:2. Döntőbe kerültek: Székely, Csik, Abay-Nemes, Sutton (angol) Niietaninen (finn), Freudh-Williams (angol) és mint legjobb harmadik, a német Wille. Vizipóló: Magyarország—Németország 7:0 (4:0). Magyar csapat: Kutas — Laki, Tolnai — Hazai — Bozsi, Tarics, Brandi Német csapat: Weiss — Schaffner, Krug — Bayer — Blunthorst, Gruss, Lenkitsch. A magyar csapat kitűnő játékkal lehengerli ellenfelét és így máris világbajnoknak tekinthető. Góldobók: Tarics (2), Bozsi (2), Brandi (2) és Hazai. fricvenfsiser 1-re kiadó l-Bő emeleti főlépcsőházi bejáratú 7 utcai szobás összkomfort), 2 elfiszobiból álló lakás, irodának is kiválóan alkalmas, A&J V, Bálvány-utca I. A favorit lett csapat biztosan győzött spat a kosárlabda világbajnokság első mérkőzésén Lettország—Lengyelország 40:18 (18:10), Biró Faik (Németország). Összeállítások (zárójelben a dobott gólok száma). Lettország: Bluckis (10), Anderson (5), Elments (2), Raudzins (5), Jankins (14), Ruja (4), Krison. Lengyelország: Kubasiewitz (5), Bednarek (9) , Gragotatis (2), Sostak (2), Lutz, Katarowsky, Nowakowsky. Mint szombati számunkban jeleztük, a torinói második helyezett és idei Európabajnok lett csapat könnyen győzött. A kosárlabdát ötös csapatok játsszák, két-két tartaláki’wiíl, akiik tetszés szerint cserélhetők. A lettek igen jó összjátékkal győztek, legjobbjuk Jankins, míg a lengyel csapatból Lutz emelkedett ki. Magyarország—Franciaország 36:31 (19:17). Biró Naivak (Lengyelország). Magyar csapat: Velkey, Drégely, Lehel (9), Szamosi (16), Maros (8), Kolozs (4), Nagy. Francia csapat: Debroise (2), Peronette (10) , Betoupe (7), Chou (4), Larcele (5), Labatut (2), Dupont (1). A magyar csapat elég jól kezd, majd fejönnnek a franciák is főleg Peronette kiváló játékával. A második félidőben a franciák már 28:26-re, majd _v * LLOYD TRIESTINO RCOTERiUNéri itQ©,,fSifiT]iiCJuSBi.aiHAlTÁUwa, sivmap PALESZTIN ABB ÉS SIRIABA hetenként kétszer legmodernebb sorshajókkal Triesticítti egységes- és turistaosztály. EAVIPT AMBA hetenként Teleséből és a nap alatt parti luxushajókkal. A LEUABTE1A, , IMD8AB1 IS ATIBALKELETRE sűrű járatok modern óclánjárókkal. Prospektusok, felvilrágositás a társaság mindkét budapesti irodájában: Thökilly-út 2. Váci utca 4. 31:28-ra vezetnek, az érthetetlenül visszaeső magyar csapat ellen. Larcele és később Betoupe kiállítása után azonban mégis győzünk. A magyar csapat legjobbja Szamosi, míg Kolozs és Velkei igen gyengén játszottak. Magyarország vezet a tornász-világbajnokságban A korláton először az előírt, azután pedig a szabadon választott gyakorlatokat mutatták be. Az általános helyezési sorrend, a korlátverseny uan a következő: 1. Tóth Lajos (Magyarország) 19.5 ponttal, 2. holtversenyben Sandrok (Németország) és Kecskeméti (Magyarország) 19.2 ponttal. 4. Sarlós József (Magyarország) 19..1 pont. 5. Mogyorósi (Magyarország) 18.8 pont. 6. Lenczy Rezső dr. (Magyarország). 7. Nosaka (japán). 8. holtversenyben Ikuta (japán) , és Rácz Miklós (Magyarország). 10. holtversenyben Thölke (Németország) és Kashi (japán). 12. Rácz Lőrinc (Magyarország). 13. holtversenyben Ohara (japán) és Miyata (japán).. 15. Krasznay Lajos (Magyarország). 16. Russing (Németország). 17. Wehner (Németország). 18. Brückner (Németország). 19. Niefke (Németország) és Biehlig (Németország). 21. Seifert (Németország), 22. Ninomija (japán), 23. Takata (japán), 24. Melders (Litvánia). A gyűrű, előírt és szabadon választott gyakorlataiban Kecskeméti győzött 19 és ponttal, 2. holtversenyben Sarlós 19 és 1/6 ponttal. A 3. és 4. hely ugyancsak Magyarország között holtversenyben osztódik meg Lenczy és Rácz Lőrinc között 19.3 ponttal. 5. Tóth Lajos. Az általános helyezési sorrend a gyűrűverseny után a következő: 1—2 Kecskeméti és Sarlós 19.5 ponttal, 3—4 Lenczy dr. és Rácz Lőrinc 19.3 ponttal, 5. Tóth Lajos, Magyarország 19 ponttal. 6. Ikuta, Japán. 7. Kash, Japán. 8. Sandrok, Németország. 9. Mogyoróssy, Magyarország. 10. Nosaka, Japán. 11—12. Rácz Miklós, Magyarország és Óhaza, Japán. 13. Miyata, Japán. 14. Takata, Japán. 15. Ninomiya, Japán. 16. Krasznay, Magyarország. 17. Thölke, Németország. 18. Wehner, Németország. 19. Russing, Németország. 20. Biehlig, Németország. 21. Nielke, Németország. 22. Seifert, Németország. 23. Melders, Lettország. 24. Brückner, Németország. A csapatverseny állása a gyűrű után: 1. Magyarország csapata 96.5 pont, 2. Japán 92.0 pont, 3. Németország 83.0 ponttal. Csapatverseny állása korlát és a gyűrűverseny után: 1. Magyarország 191.6 ponttal. 2. Japán 182.2 ponttal. 3. Németország 169.7 ponttal. Ünnepi vacsora Szombaton este a Gellért-szálló Dunatermében Sipőcz Jenő dr. főpolgármester Budapest székesfőváros közönsége nevében ünnepi vacsorát adott a VI. főiskolai világbajnoki játékokon megjelent külföldi vendégek tiszteletére. Kelemen Kornél dr. a magyar kormány, az OTT és a magyar sporttársadalom nevében köszöntötte a 29 nemzet kiküldötteit. Ezután Precity a nemzetközi világszövetség alelnöke köszönte meg a nagyszerű fogadtatást, majd Neubauer Konstantin dr. egyetemi tanár a rendező bizottság nevében üdvözölte a résztvevőket. Végül Baillet-Latour gr. köszönte meg az üdvözlést és a magyar sport fejlődésére ürítette poharát. Hetvennyolc felvidéki magyar „hazaárulási“ pere Besztercebányáról jelentik. A Felvidéknek Magyarországtól való elszakítása óta a törvényszéken számos kémkedési per zajlott már le, azonban olyan nagyszabású hazaárulási pert tizenhét esztendő óta még sehol sem tárgyaltak, mint amilyen pénteken kezdődött a besztercebányai törvényszék esküdtszéki termében. A csehek ez alkalommal hetvennyolc gömör- és naszádmegyei ártatlan magyar embert ültettek a vádlottak padjára, akiknek semmi egyéb bűnük nincs, csak az, hogy magyaroknak születtek és a csehek minden elnyomó törekvésével szemben is rendíthetetlenül kitartanak magyarságuk mellett. A „hazaárulók“ hat hónap óta vannak vizsgálati fogságban s jellemző képet vet a cseh igazságszolgáltatásra, hogy letartóztatásuk ötödik hónapjában a vizsgálóbíró „bűncselekmények hiányában hosszabbította meg a vizsgálati fogságot. A vizsgálóbíró végzése után a megkínzott magyarok éhségsztrájkba kezdtek. Közben megszerkesztették a vádiratot. A hónapok óta húzódó óriási kémkedési per vádlottjai: Kasza Ferenc, Molnár Imre, Huszár Béla, Nagy József, Lakatos József, Nagy Sándor, Nagy Jenő, Csaba Ferenc, Angyal István, Füli Alajos, Bódy Sándor, Hidi Béla, Thurzó Dezsőné, Mojzi Gyula, Fajda Sándor és még hatvanhárom ragyóci, fülepüspöki, füleki, miksi és losonci magyar ember. Ezek a községek a cseh-1s magyar határ mentén fekszenek. A vádlottakat megbilincselve vezették a tárgyalóterembe és a személyi adatok felvétele után az ügyész zárt tárgyalást kért, aminek a bíróság helyet is adott. A tárgyalás iránt nemcsak a felvidék magyarsága, hanem a szlovenszkói őslakosság is élénken érdeklődik, mert mindenki meg van győződve, hogy, spiclik besúgására kerültek a vádlottat börtönbe * - nyíltan hangoztatják mindenütt, hogy a tárgyalás folyamán is pénzért megvásárolt embereket hallgat , ki hamis tanúként a bíróság. Ítélethirdetésre előreláthatóan csak a jövő hét folyamán kerül sor. A román jegybank két főtisztviselője a több százmilliós Cagero-panamában Bukarestből jelentik. Az államügyészség a legnagyobb eréllyel nyomoz a Gagero export-import vállalat panamabotrányának ügyében. A vizsgálat eddig megállapította, hogy a vállalat igazgatója, Grosz Jenő igen sok kivteli engedélyt szerzett és azokat óriási nyereséggel más válalatoknak adta el. A befolyó valutát a bukaresti fekete tőzsdén szintén óriási nyereséggel árusította. Grosszail a nemzeti bank két főtisztviselője is összejátszott és így többszázmillió lejel károsította meg a jegybankot. A lapok követelik Grossz azonnali letartóztatást és azoknak a vállalatoknak megvizsgálását, amelyek a Cageroval összeköttetésben állottak. MAGYAR GYARTMANY. Gyógyszertárakban kaphatói