Magyartanítás, 1994 (35. évfolyam, 1-5. szám)
1994 / 1 - Irodalom - Pappné Nagy Éva: „A szabadság táguló-szűkülő keretei”. Tér- és időváltozatok Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről című elbeszélésében
pedig az általánosabb érvényű metaforikus jelentést. Az elbeszélés körülbelül két hét eseményeit rögzíti: december huszadikától újév másnapjáig, az egerek kamrába költözésétől az utolsó elpusztításáig s a kamra kitakarításáig. Az objektíve eltelt időre utalások alapján az egyes történések időtartamát is meghatározhatjuk. A pincéből a kamrába jutás pl. egy nap és egy éjszaka (24 óra) alatt történik. A mindennapi idő jelzései azonban egyre pontatlanabbak a későbbiekben: huszadikán éjszaka, hamarosan, aztán újra, itt töltötték az éjszakát, másnap, dél felé, sokáig, majd később stb. A „pontatlanság” már a szubjektív időélmények erősödő jelenlétére utal. A kényszerű menekülés és vándorlás nekilódulásai és megtorpanásai például összezsugorítják vagy megnyújtják az időt: „...megindultak fölfelé a végtelennek tetsző falon. Mindez pillanatok alatt történt”, „Üreg nélkül a vadszőlős fal ismét borzalmasnak tetszett. Sokáig mozdulni se mertek”. Az objektív időjelzések és a szubjektív időélmények folytonos együttlétét érzékelhetjük az elbeszélés későbbi egységeiben is. A hím például „a szokatlan formájú láda fiókrekeszét” a házaspár megjelenése után két nappal találja meg, majd „három napig tart a fészek elkészítése”, s utána a betolakodó vendégektől „gyorsan és végérvényesen” megszabadulni igyekvés még két napot vesz igénybe. Az időkifejezések nyelvi eszközei ebben az egységben elsősorban a napszakra, illetve rövidebb tartamokra utalnak: kis idő múlva, egy pillanatra, másnap, sokáig, órákig tartó, sötétedés után stb. A bizonytalan várakozás tétova mozdulatai következtében nagyobb jelentőséget kapnak a rövidebb időszakok. Az órával mérhető időtartamok a szubjektív időérzékelésben a megjelenített élményminőségtől függően módosulnak. A vadszőlős falon kapaszkodás ideje hosszúra nyúlik, a kamrában otthonra találás pedig boldog időtlenségben telik. Néhány nap szabadságban tobzódás („röpül az idő”), s utána ismét a menekülés, bujdosás s kétségbeesett cikázás a rájuk záródó tér kiúttalan labirintusában, mely valószerűtlenül megnyújtja a szorongó várakozásban töltött időt. Az elbeszélésben nemcsak a szubjektív időélmények módosítják az objektíve jelzett időintervallumot, hanem az eseményeket elindító részben a természeti idő ciklikussága is tágabb időbeli dimenzióba helyezi a „szereplők” létét. A pincében, ,Nyáron faládák álltak az egyik sarokban, de ezek eltűntek ősszel,... Egy nap megerősödött a hideg, s jeges hó fúvódott a pincébe...” A természeti idő körforgása létezésünknek a természeti törvények által megszabott rendjét mutatja (születés-élet-halál). Az objektív és szubjektív időérzékelés együttes jelenlétét, valamint az egyszeri történés tér- és idődimenzióinak kitágítását s ezáltal a „szereplők” sorsának példázattá emelését az alapvetően kettős perspektívájú elbeszélői pozíció teszi lehetővé. A tárgyilagosan tudósító krónikásnak a külső nézőpontját (térben és időben az eseményeken kívül) a szereplőkhöz közelítő nézőpont egészíti ki a szöveg egészében. Külső pozíció: „December huszadikán költöztek be az egerek a kamrába, szám szerint öten, két nőstény és három hím.” A szereplőkhöz közelítő pozíció: 1. „Az egereket megviselte az órákig tartó zaklatás” — a kis lények sorsát részvéttel, empátiával megjelenítő nézőpont. 2. „Iszonyú, hogy mindenütt ott a nyomuk, ahol nem is látszik, ott is a piszkokat sejteni” — a házaspár pozíciója. Az elbeszélés egészében a kis lények sorsával együttérző nézőpont válik meghatározóvá. Ezért lesz létélményt közvetítő a látszólag jelentéktelen történet. Az ösztönös állati létérzékelés s egyfajta visszafogott emberi beleérzés szintjén bontakoztatja ki a novella a létezés alapstruktúráját, az otthonra találás és a veszélyeztetettség, a menekülés és a megnyugvás folytonos váltakozását. Az élet elmúlása természeti törvény, erőszakos elpusztítása megengedhetetlen. A házaspár jámbor, biedermeier vonásokat sem nélkülöző kispolgári nézőpontja, mely a „geometriai progressziót” megakadályozandó eljárások szükségességét igazolja, ezért válik kérdésessé számunkra. A jelentés öt egérről című elbeszélés szintézisteremtő remekmű. Mészöly Miklós létfilozófiája nyer itt művészi megfogalmazást, mely szerint „...a »természetes« rend világát nemcsak befolyásolható létezési térként éljük át (sőt, még a közvetlenül determináló tényezőket sem annyira kiszabott pályákként), hanem a szabadság táguló-szütkülő kereteként” (Mészöly Miklós: A tágasság iskolája. Szépirodalmi, 1977,48.). A szabadság táguló keretét pedig a „természetes” rend világának perspektívái adják.