Magyartanítás, 1994 (35. évfolyam, 1-5. szám)

1994 / 1 - Irodalom - Pappné Nagy Éva: „A szabadság táguló-szűkülő keretei”. Tér- és időváltozatok Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről című elbeszélésében

Pappné Nagy Éva „A szabadság táguló-szűkülő keretei” Tér- és időváltozatok Mészöly Miklós Jelentés öt egérről című elbeszélésében Mészöly Miklós huszadik század végi modern prózánk élő klasszikusa, írói pályájá­nak egyik jelentős állomása a Jelentés öt egérről (Magvető, 1967) című elbeszélésköte­te, mely jellegzetes valóságfeltáró művészi módszereinek sajátos változatait mutatja. Az induló kötetek (Vadvizek, 1948., Sötét lelek, 1957.) ezoterikus, irracionális elemekkel dúsított sejtelmes hangulatisága mellett az írói ábrázolásban megjelenik már a valóság pontos feltérképezésének igénye is. Mintegy tíz év novellatermését tartalmazza Mészöly harmadik elbeszéléskötete. A címadó novella 1958-ban keletkezett. Az elbeszélés tárgyilagos tudósítás a tél hidege elől a kamrába menekülő egércsalád sorsáról. A látszólag érdektelen, köznapi témát a szokatlan írói megközelítés, ábrázolásmód emeli „jelen­tőssé”. Már a Magasiskola (1956) írásának idején izgatta Mészölyt a dokumentum és a parabola egybeolvasztásának kérdése. „A Jelentés öt egérről ennek a szintéziskeresésnek egyik remek darabja” — állapítja meg Béládi Miklós. „A novella dokumentum élességű képekből épül... a tárgyias részletek nem mutatnak túl önmagukon. Ahogyan a cselekmény tovább­mozdul, avval párhuzamosan és szinte észrevét­lenül fejlődik, tágul, telítődik jelentőséggel a logikai-gondolati kompozíció.” Béládi szerint Mészölynek ebben a novellában „sikerült először úgy rögzítenie a valóság apró tényeit, hogy azok modellszerűen szerveződjenek ösz­­sze” (Béládi Miklós: Válaszutak. A tények parabolája. Szépirodalmi, 1983.). A mindössze hét oldal terjedelmű remekmű sorsparabola, „a tények parabolája”. Száza­dunk alkotói szívesen nyúlnak vissza az elbe­szélés egyik ősi forrásához, a parabolához, melyben a valószerű vagy fiktív történet álta­lános példázattá emelkedik (1. Kafka, Ottlik novellái, Déry, Sánta regényei). Mészöly írása két információs rétegre bontható: az első réteg a valóság realisztikus ábrázolását adja. A mű igazi jelentését a második szféra — a filozófiai, etikai általánosítások információs rétege — hordozza. A veszélyeztetett lét modellje rajzo­lódik meg e kis lények látszólag jelentéktelen sorsában. Az elbeszélés modellértékű világa a lét két alapdimenziójának, az időnek és a térnek a műben megjelenő változataiban s az elbeszélői pozíció sajátos váltásaiban érhető tetten. Értel­mezési kísérletem a tényekből összerendeződő „világmodell” tér- és időváltozatainak feltárá­sára irányul, s csak érintőlegesen utalok az elbeszélői nézőpont sajátosságaira. Mészöly műveiben a tér hangsúlyozott jelenlétére figyelhetünk fel. Ebben az elbeszé­lésben is fontos szerepet kap az egerek életének két központi színhelye: a pince és a kamra, a „lent” és a „fönt” világa. Az első az elbeszé­lésbeli történéseket megelőző életszakasz szín­tere; korábban menedék, a tél beálltával azon­ban a lét elemi feltételeitől — élelem, meleg — megfosztott világ, mely reménytelen mene­külésre készteti „lakóit”. A másik színtér a védelmet nyújtó tág terű éléskamra, zegzugos üregeivel, gazdag polcaival, labirintusszerű járataival. Éhség-menekülés-vándorlás-otthonra talá­lás ismétlődő motívumai tágítják az egyszeri történést létélmény-jelentőségűvé. Az elbeszé­lés konkrét színterei ezáltal létérzékelést köz­vetítő modellszerű, metaforikus térré szerve­ződnek. A térváltozatok nyitott-zárt szekven­ciákba rendeződően követik egymást az ese­ménysor kibontásában, az otthonosság és ott­­hontalanság létélményeinek érzékeltetésével. A nyitott tér zárttá alakulását a lét elemi feltéte­leinek fogyása-hiánya s az erőszakos külső beavatkozás okozza. A parabolisztikus struktú­rájú elbeszélés színterei tehát metaforikus szín­térként is működnek; a szabadság táguló-szű­külő kereteit rajzolják meg. Az időváltozatok is a történések parabolisz­tikus jelentését hangsúlyozzák. A látszólag egyenes vonalú, kronologikus rendben kibon­tott cselekményben az objektív idő (órával­­naptárral mérhető idő) jelzi a külső rétegben az egyszeri történést, s a szubjektív időélmény (a történéseknek az óraidőtől eltérő érzékelése)

Next