Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-05-04 / 43. szám

Csütörtök 43. szám Pest, május 4. 1848 Nem kell táblabiró politika. April 10. kezdve e lap hetenként hatszor egy középnagyságú ivén fog megjelenni, és posta útján is megrendelhető. Előfizetési ár: April 10.kétől június végéig, Buda­pesten, házhozhordással 2 ft. 30 kr., vi­dékre postán borítékban 3 ft. 30 kr. April 10. September végéig félévre : Budapesten 5 ft. Vidékre postán boríték­ban 6 ft. April 10.éről december végéig há­rom évnegyedre: Budapesten házhozhordással 6 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 8 ft. Budapesten egy pengő forintjával, egy hónapra szóló előfizetést is elfogadunk. Hirdetésektől egy háromszor hasábo­­zott sorért, vagy ennek helyéért 3 kr. pp. fizettetik. Pest május 4. Csűrtük, csavartuk, de végre is ki kell mon­danunk, miért tétlen a mi ministériumunk. Azért, mert a­hányszor valami keményebb dologba kellene vágni fejszéjét, inkább kibúvik, s az ügyet elhalasztja, mert mindig attól fél, hogy nem engedelmeskednek neki. Ha a miniszerek i­lyen politikát követnek, ak­kor aztán nem nagy mesterség a független epi­­thetont szűzén megőrizni. Lássuk csak például a katonai ügyeket. A hadü­gy tárczája most Batthyányi Lajos ke­zében van. E férfiú mindenesetre egyike azoknak, kik nem engednek magukkal paczkázni. De ha Batthyányi Lajos nem volna olly nagy úr, s meg­fordulhatna a lakosok mindenféle osztályzatú kö­reiben, s hallaná, mint vélekednek az emberek a miniszerek eljárásáról, az illusiok hetedik egéből érezné magát leesni. Mi mindenképen erőltetjük képzelődő tehet­ségünket, de a ministeriumot, azokból a­mit tesz, nem képzelhetjük többnek , mint egy vármegyei fényes deputatiónak. A ministerium egészen a hivataléhesek dongó körébe veszel. Az efféle dongás pedig olly el­­tom­pító szokott lenni , hogy azon keresztül még az elnyomott hazának sírása sem hatna keresztül Hát még afféle csekélységek, hogy itt Pesten a főhatalom most is egy metternichféle ágens ke­zében van! Ezen ágens Lederer katonai parancsnok. Ha ezen veres nadrágos és világos hamuszi­­frakkos legénynek eszébe jutna, vagy egy bizo­nyos s könnyen kitalálható helyről eszébe jut­tatnák , hogy mégis nem igen hasznos dolog az osztrákoknak, ha az a Magyarország török taliter qualiter is elszakad , jó volna ott egy hatalmas coup d’ etat segítségével egy szép reggelen a ré­gi rendet visszahozni! Mi kellene arra már ? Állítsanak ki a budai várfokra vagy huszonnégy ágyút, s kezdjék a pesti dunapartot bombardírozni, meglátják önök, mi fog itt történni. Azon perezben egy bizonyos elem fogna erőre kapni, s a mostani systema minden bajno­kait kötözve vinnék elő a hídfőhöz. Ez pedig polgártársak, csak a mi ellenségeink jó vagy rész kedvétől függ. Ha egyszer Battyányi és Lederer között harczra kerülne a dolog furcsán állanának a felek. A mi oldalunkon a hivatalvágyók, ott a kita­nult katonák, ottan ágyú dörgés, itt nálunk egy darab papír vagy legfeljebb Pulszki Ferencznek haranguktozó tehetsége. Battyányi Lajos derék magyar ember, de nem ismeri a legjobb magyar közmondást. Ne higyj a németnek. Ne szenvedjék önök ott azon két gránátossal őrzött palotában azt a Ledérért. Egy ollyan embert ki tizennégy ezer puskát, s ugyan­annyi pisztolyt el tudott tagadni, nem hin­nének önök képesnek arra hogy eltagadjon egy kis parancsot is,mellyel bizonyos esetekre már ré­gen in petto tarthat. Nem kell az eseményeket isoláltan tekinteni. Az osztrák kormány még folyvást nem akar arról érteni, vagy azt elhinni hogy uralkodásának Ma­gyarországon már vége van. E hatalom ebben a Lédererjében, a horvátokban, a tótokban, sőt a szászokban oláhokban és utolsó desperatióban az oroszban annyira bízik, hogy csak alkalmat vár, mellyben mind­ezen elemeket felvidithassa. Ha a ministerium a haza fenmaradásával nem akar könnyelműen játszani, hagyja el a lelketlen bareaui idővesztegetést,utasítsa haza a hivatal ké­rők károgó sergét, s lépjen elő bátran s ha pokol­ból is szerkeszszen össze a lehető legrövidebb idő alatt egy magyar hadserget, s magyar financziát. A hadsereg s financzia ez a függetlenség két főcaracteristicaja , ha ez nincs meg — akkor a ministerium nem más, mint a tekintetes nemes vár­megye deputatioja, mellynek elnöke Batthyányi, kinek úri kötelessége a nagy képű táblabirókat naponként pontban tizenkét órakor ebédre hívni. Pest május 4-én. Tegnap két mammuth illy épületes párbeszé­det tartott: — Meg van . — Mi van meg ? — Megvan az út,mellyen a kormányba visz­­szamehetünk. — Ah, ah , . — A lapok, a ministerialis pesti hírlapon kí­vül mind radicalok. A ministerium meg fog buk­ni. Mi en masse visszamegyünk a hatalomra. — Bizony meglehet. Ej, ej de isteni volna. if*-.Adja az isten. — É­n bizonyos vagyok benne. — Áfás/ szolgája. — Servus humillimus. Ugyan ugy­e domini spectabiles ! hát a radi­calok önöknek csak jó szolgálatot tesznek. Örülünk rajta, hogy megmondották. Szükség, hogy önökkel egyszer tisztába jő­­jünk, és mint szoktunk, rettenetesen nyíltan fo­gunk szólani, hogy megérthessék. Hallják tehát önök bebalzamírozott múmiái a régi kornak, mit tartunk mi önök felül. Mi önöket, hogy sok szót ne vesztegessünk, a haza ellenségeinek tartjuk. Azt hinni, hogy a radicalok önöknek fognak használni, a gondolkozásmód kétségbeesése. Önök nem ismerik a magyart. De­hogy is ismernék, hisz eddig, ha meg a­karták tudni hányat ütött nálunk, Bécsbe mentek az órát megnézni, ott pedig mindig tizenkettőt mutatott, és ekkor a magyar ember enni kér. Az eldorádot akarnák vissza­idézni nemde ? Elhisszük, nem rosz izlésök van. És azt hiszik, hogy mi önöket föltételekben nem akarva is segítjük. de elmaradtak ! Mégis jó az a hit, nem engedi, hogy az em­ber a bukás első reggelén megpuskázza magát. Mi ugyan mennyire csekély tehetségünktől kitelik, itt ott egész gyöngédséggel felszóllalunk a ministérium egyes tettei ellen, de tudják-e mi­ért tesszük ezt ? Azért, hogy a ministeriumot teljesen pártunk­hoz tartozónak hihessük, s dolgait úgy rendezze hogy a haza minden barátainak teljes bizalmát bírhassa, különösen pedig, hogy állása önök irá­nyában még inkább szilárduljon. Kimondjuk meggyőződésünket: Ha a bukott párt ismét felemelné lehajtott fe­jét, az a hazára, a magyar szabadságra nézve egy újabb mohácsi nap volna. De azon perezben, mellyben csak távol ár­nyékát látnók azon lehetőségnek, hogy önök új­ra hatalomra jöjenek, elfeledve minden aprós di­­vergentiát, mint ha hazafiak sereglenénk egybe a ministerium védelmezésére. Radicalissimus.

Next