Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-04-28 / 8. szám
31 perez, midőn Magyarországnak szabaddá, függetlenné kell lennie, — elérkezett a perez, midőn Magyarországnak s különösen a nemzet képviselőinek kötelessége, isten a világ, Európa, és a nép előtt kimondani, hogy szabadok, függetlenek lenni akarunk! (Leirhatatlan lelkesedés, éljenzés és tapsolás.) Uraim! ha én visszaemlékezem azokra, amik épen most egy esztendeje történtek, és a mik közt az isteni gondviselésnek kiszámithatlan rendelete szerint én magam is az események által a szerénység porából, mellyel örömest vallottam magaménak, kiemelve, némi tevékeny részt vevők; ha visszaemlékezem azon hűségre, mellyel az idők viszontagságai alatt iparkodtam az ausztriai háznak trónusát megtartani segíteni; s ha végig tekintem az árulást, hitszegést, ha végig nézem azon hálátlanságot, mellyel ezen indulat,— melly indulata keblemnek közös volt a nemzet összeségével, az ausztriai ház által viszonoztatott: talán mentve volnék isten és emberek előtt, ha személyes bosszúval, s a szenvedélynek némileg felingerült hangjával mondanám azt, hogy vele rendelkezhetik isten akár mint ez életben, bocsáthat reám szenvedést, bocsáthatja reám a vérpadot, bocsáthatja reám a bürokpoharat, vagy a száműzést , de egyet nem bocsáthat reám soha, azt nem, hogy én valaha az ausztriai háznak alattvalója legyek. (Átalános tetszés, közlelkesedés!) Azt nem bocsáthatja reám isten sem, mert az embernek, ki el van határozva valamire, bár lánczokba szórhatnának minden tagjai, mindig marad elég ereje meghalni tudni, ha máskép nem mentheti meg magát. (Roppant hatás.) Hanem uraim!én mint egyike a nemzet azon képviselőinek, kiket a nép bizalma e nehéz időkben meghívott arra, hogy Magyarországot először megmentsék, azután újjáteremtsék, s tegyék jövendőjét szabaddá, nagggyá, dicsővé, — én, mint a nemzet képviselője, a személyes ingerültség, a személyes indulat és szenvedély minden gondolatát esküm szerinti kötelességemnél fogva keblemből a nemzet nagy kérdéseinek megítélésénél száműzni kötelesnek vallom magamat , azért mindezt mellőzve, higgadtan, szárazon, nem akarva szólni az indulatokhoz, veszem fel röviden az eseményeket, mint előttünk állanak. Az 1848-as törvények erős meggyőződésem szerint, Magyarországon nem revolutio szüleménye. Az 1848-ki törvényekkel a magyar nemzet nem tett revulutiót, nem volt az semmi egyebb, mint biztosítása azon jogoknak, mellyek papiroson, és ha királyok esküje a papiros malasztjánál több volt volna, a királyok esküjében s a velők kötött alkukötésekben mindig sajátunk volt isten s világ előtt. Törvényeinkben ki volt mondva, hogy Magyarország szabad és független , és semmi más nemzetnek alávetve nincs , még az is, hogy a király távollétében a királyi hatalom nagy részének gyakorlata a nádorra, mint helytartóra bízatott az uj törvények által, nem uj s nem ismeretlen szerzemény történetünkben, mert a nádor ezer év óta mindig a királyok helytartója volt, s más változás nem történt a dologban, mint csupán az, hogy a melly szabadságot, függetlenséget, s önállást ennek előtte a kormányszékek, s különösen a magyar királyi úgynevezett helytartó tanács törvény szerint fentartani köteles volt volna, ezen törvényeknek fentartása, végrehajtása s biztosítása miniszerekre, nem pedig egy collegiális tanácsra bízatott. Ez volt az egész változás, a minő változásokat azok, kik a magyar históriát ismerik, többeket fognak feltalálni, mert hiszen maga a helytartó tanács is nem olly régi institutio, a múlt században hozatott be csak. Hanem azon magában csekély változás, hogy az igazgatóságok helyett igazgatók, s a tanácsnokok gyűlése helyett ministerek állitattak , az országnak mégis egy nagy szerzemény volt, azon szerzemény t.i. melly által egyes emberek személyes felelőssége alá valának helyezve a törvények, s a nemzetnek azon jogai, mellyeket a collegiumok, a collegialis administratiók nem őriztek meg, mert testület magában véve , személyes felelősséggel praxisban nem bir; hanem épen az, hogy a ministerialis kormányzat által a nemzetnek jogai, mellyekhez tartozott, hogy a népnek vérével s pénzével az austriai ház, s bécsi tanácsnokai kényök kedvök szerint ne rendelkezhessenek, mondom, épen ezen ministeri felelősség, melly azon jogokat biztosítandó vala, azt ragadta ki az austriai zsarnok hatalomnak kezéből, mit mindeneknél nagyobbra becsült, t. i. az önkényes uralkodás lehetőségét az országon, s a hatalmat, hogy a magyar nép vérével s pénzével, nem saját hazánk javára, megmentésére, hanem önkényes czéljaira kénye kedve szerint disponálhasson. S e szándékát valósította is 300 éven át ; mert ha látjuk, hogy isten a jólétnek s boldogságnak minő elemeit adta a földnek , ha látjuk, mennyi, erő pénz, egészséges ifjú erő van e népben, s végig nézünk az országon : „keserűse fájdalommal kell elmerülni az embernek a múlt előtt, milly borzasztó végzet volt az, hogy a boldogság annyi elemeivel, e jobb sorsra érdemes népnek olly szegény, olly nyomorultnak kellett lennie, mert vérének az önkény támogatására, idegen nemzetek rabigába fűzése végett kellett omlani, s keserves véres verejtékének az ausztriai udvar végetlen, s a népek szabadságával ellenkező szükségeinek fedezésére kellett fordittatni." (Igaz!) Azt pedig nem lehetett megengedni, hogy nálunk fejlődjék ki az erős vagyonosság, mert féltek, hogy ma majd vagyonosabbak leszünk, nem fogunk akarni szolgák lenni. Ez a 848-diki törvényeknek, nem mondom históriája, hanem belső lényege. Ezen törvényekre esküdött meg a király, V. Ferdinánd, de alig mondotta ki azt, hogy megtartom, s mások által megtartatom , már nevezett Horvátországba egy bánt a még akkor egészen meg nem alakított ministérium befolyása nélkül azon megbízással, kezdjen Horvátországban lázadást pártütést, a magyar nemzet ellen, s csakhamar elkövetkezett a ráczoknak fellázadása, a melly annyi borzasztóságokkal volt összekötve, minőket alig ismer az az újabb korban a história. S a király és az ő házának tagjai az egyik nyilatkozványt a másik után küldötték, hogy ekint s akint roszalják a pártütést, hogy parancsolják, térjenek vissza a törvény s magyar ministerium iránti engedelmességre ; s mig minekünk jó bolondoknak, kik a ministeriumban valánk akkoron, e port szemünkbe szórták; még mi lehetetlennek hittük az árulás azon nemét, hogy midőn egy király s annak családja kárhoztat valamit s bűnnek mond, azt a bűntettekben minden hatalmával gyámolítsa, addig azon pártütőknek küldöttek fegyvert, biztatták csókokkal, küldöttek pénzt, küldöttek austriai tiszteket, szóval mindent a magyar nemzet elleni háborúnak folytatására, miszerint a nemzet ereje önmaga keblében szerteszaggatva leendvén, ő aztán a maga császári seregével, mint a gyenge bárányra lecsapó sas , egyszerre semmivé tehesse e nemzetet! S e képmutatás annyira ment, hogy önöket magukat uraim, tisztelt képviselők, azon királya végett hívta össze, hogy teremtsenek katonai erőt s pénzerőt a kormánynak a végett, hogy azon lázadást s pártütést, mellyek ő s királyi családja, leghatározottabban kárhoztatott, minél előbb legyőzzék , s Magyarországban a békét s a királyi esküvel szentesitett törvények tekintélyét helyreállítsák, s ez az alapja önök együttlétének; — de mig minket e végett együvéhittak, csak azt lesték, hogy érkezzék meg az idő, midőn biztosan betörhet Jellachich az országba, s nyomban a császári utalom nyílt pajzsa alá vette őt az austriai ház, a pártütő kedves emberré vált, sőt annak, kit honárulónak bélyegzett egynéhány nappal előbb, kezébe akarta letenni a Magyarország feletti hatalmat, s a magyar polgárok élete s vagyona feletti önkénytes zsarnokoskodhatást. Mert azt gondolá, hogy ha mi a ráczokkal nem tudunk elkészülni Szent Tamásnál az ott fenforgott árulások miatt , a betört Jellachichal annál kevesebbé fogunk megérkezhetni , mert nekünk minden kísérteteken keresztül kellett menni, s igy keresztülmentünk saját hazánkfiai árulásának kisértetein is, s maga azon vezér, kit a Drávához küldünk, hogy őrizze a magyar határt, már akkor czimborált az ellenséggel, vavalamint most nyíltan küzd ellenünk, ha ugyan valahi meg nem lövetett. (Nevetés.) (Vége következik.) Pest, ápril 28. Debreczeni hírek szerint a leendő vagy meglett miniszerek következők Szemere Bertalan belügy, Perényi Zsigmond igazságügy, Horváth Mihály, közoktatási, Görgey Arthur hadügyi, Vukovits Sebő kereskedelmi, Batthyáni Kázmér, külügyi, Duschek F. pénzügyi miniszerek. Többről nem hallottunk, és így a közlekedési még nem volna betöltve. Mi a combinatiót politikailag igen szerencsésnek tartjuk, anélkül hogy tudnék, miféle alakban fogja magát kijelenteni a hatalom, de eombinatióban akkor is megnyugodnánk, ha tisztán democratainak mondaná ki magát örök időkre, holott jelenleg a szárnyaló hírek új királyság, vagy királyi család alapításáról beszélnek. Fama, malum quo non aliud crudialius ullum. Szemerét most esztendeje épen e lap korholó, miért? meglehet talán olly egyénért, kit e lap