Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-04-30 / 9. szám
IV. Sziitay korm. biztos következő tudósítást küldött Beregből a korm. elnökhöz, Podheringi tábor ápril 23-án. A vereczkei betörés folyó hó 19-én megtörténvén, a mennyiben az ellenség 2 gyalog zászlóaljból és egy osztály lovasságból állott, a határszélen őrködő csapataink, mellyeknek összes száma akkoron mintegy 1000 főnyi volt, a nagyobb erőnek ellen nem állítatván, folyton apró csatázások közt Munkácshoz közelfekvő Podhering helységbe húzódott s a Batorcza hídjánál állomást von, a hegyoldalon és hídfőnél 4 ágyú állíttatván fel részünkről, az ütközet tegnap reggeli 9 órakor megkezdetett s 4 óra hosszan tartott, kezdetben mindjárt jeles tüzéreink az ellenségnek ágyúját haszonvehetlenné tevők s kitűnő ügyességek által az ellenség soraiban tetemes bomlást okozván, az ellenség előnyomulása meggátoltatott s hátrálni kényszerülvén, 10 szekéren vitte el halottait a csatatérről; főnyereményünk azon erkölcsi hatás, melly csapatunk soraiban az e napi győzelem által fogamzott, azonkívül nehány fogoly és fegyver esett birtokunkba, a csatát rendezte s vezényelte Martini őrnagy a 21. zászlóalj parancsnoka, kinek czélszerü intézkedései és kitüntetett bátorsága közméltánylást igényel. A csapat minden egyéne vitézségnek jeleit tanúsította, csak egy pár győzelmes csata, melly ifjú katonaságunkat megedzze, s a 21-ik zászlóalj legvitézebb zászlóaljaink sorába lépend. Az ellenség 1 és fél mértföldnyire vonult vissza, újabb támadásra készülve. I. 1. A kiküldött czirkálók épen most hozzák meg a jelentést, hogy az ellenség nemcsak Sz. Miklósig, hanem egészen Paszikáig visszavonult. V. Szintay János korm. biztos ápril 24- től a kormányzó elnökhöz következő tudósítást intézett. F. hó 22-ik napján Munkács városához legközelebb fekvő Podhering helysége alatt történt ütközetben a betört ellenség megverettetvén, legnagyobb sietséggel visszavonult Gácsországba, vivén magával számos sebesülteit. Az ellenség visszavonulásával bővebb tudomást nyerhetvén a csata részleteiről, hivatalosan jelenthetem, hogy a betört ellenség vezére K. Barkó tábornok, az ütközetben ezen különben magyar származású vezér lova ellövetett, ezredes gr. Bubna pedig halálosan megsebesittetvén egy ágyúgolyó által, sebeiben néhány óra alatt elhalt. Visszavonulásában az ellenség gróf Schönborn magyar érzelmű derék tiszteit kirabolta, s hogy Gácsországba gyalázatos megveretésök szégyenét eltitkolják, gr. Schönborn egyik uradalmi tisztjétől elraboltak egy nemzeti zászlót, győzelmi jelül bemutatandót. Ennyire ment az osztrák hadsereg elaljasodása. Zabot és más szükségeseket a császár nevében nyugtatvány mellett vettek több helyeken. Az ország kormányzó elnöke, 34 Kossuth Lajos hazánk függetlenségi nyilatkozatát indítványozó beszéde April 14. (Vége.) Bizott tehát az austriai hitszegés abban, hogy a magyar hadseregek romjai, mellyek az országon imitt amott tengődtek volt, az armádia egységének eszméjét magasabbra becsülendik, mint a haza szeretetét, és nem fognak a sárga-fekete zászlók ellen küzdeni, mellyek alatt küzdöttek sokáig, és ha személyes bátorság s vitézség a dicső tettek sorába tartoznak, küzdöttek dicsőségesen, de fájdalom, küzdöttek gyakran a szabadság ellen! Azonban e számításában megcsalatkozott az austriai ház. A készületlen nép tömegestül állott fel, s 10 — 12 ezerével fogta el a fegyveres ellenséget, s mig Jellacsics csaknem Buda alá vonult, már a sukorói partokon annyi ereje volt a magyarnak, hogy ezen erő által az ellenség megveretve, fegyverszünetet volt kénytelen koldulni , a mit nagylelkűen magadunk neki, s a mit ő hitszegően megtört, s minden fegyverszünetnek azon feltétele ellenére, miszerint mind a két sereg előbbi positiójában szokott maradni, úgynevezett Frankenbewegunggal kiszökött Bécs felé, seregeink utána mentek , bár sebesebben nyomultak volna utána! De Austriában nem csak le nem fegyvereztetett Jellacsics, sőt inkább seregei Bécs szabadságának leigázására felhasználtatván, levetették nyíltan az álarczot, s maga a császári KK vezér császári seregekkel jött Magyarországba azon pártütést nem csak védeni és oltalmazni, mellyet maga a császári ház szítogatott, hanem Magyarország leigázását be is végezni, s megindította seregeit, minden szomszéd austriai tartományokból s fellázasztott minden szenvedélyt, vadságot, embertelenséget, mi csak az országban feltalálható volt. S miután annyi erő ellenében akkor még készületlenek lévén, a fővárost föntartani nem tudtuk, hatalmában elbizakodván, végre annyira mentenek, s a magyar nemzetet a nemzetek sorából kiislettnek nyilatkoztatta ki martinszki mani-festumában. De mielőtt ezt tette volna, egy olly bűnt is követett el, mellynél nagyobbat sehol a népek nem ismernek, azt t. i. hogy saját ügye mellett, saját alattvalói ellen egy idegen hatalomnak az orosznak fegyveres segítségét használta fel a népnek legyilkolására! s midőn a magyar nemzetnek statuséletét eltörlöttnek mondotta ki, egyszersmind hazánknak területi épségét eldarabolá. Erdélyt, melly sokáig tőlünk elszakadva volt, de végre istennek hála a két nemzet közös egyetértésével, s az akkori királynak hozzájárulásával visszacsatoltatott, a magyarnak keblétől elszakította, sőt Erdélyben is a szászföldet közvetlen az austriai birodalomnak kiegészítő tartománya, gyanánt nyilatkoztatta. A magyar koronától Horvátországot és Slavoniát elszakította, s Magyarországban rácz vajdaságot alakítván, Magyarországtól külön testté változtatta. — Ezek szárazán a tények s merényletek , mellyek ellenünk elkövettettek. Már most kérdem én, lehető-e az, hogy valaha legkisebb pictással viseltessék a nép egy ollyan uralkodó ház iránt, melly a múltaknak sok bűnei után legközelebb ellenünk mind ezeket követte el. Én ezt uraim lehetetlennek tartom. (Általános felkiáltás: Úgy van!) s azon véleményben vagyok, ha valaha még azon ház Magyarország fölött uralkodnék, nem találkoznék kiró az országban, ki a gyilkost, a rablót, a tolvajt, a gyujtogatót büntetni merje, midőn a trónuson ül a rabló, gyújtogató, gyilkos és tolvaj. (Közhelyeslés.) Az austriai háznak Magyarország trónusán ülése nem csak a jobb érzésnek, de az erkölcsiségnek szertetrprása volt az ember keblében. (Igaz.) S el kellene bomlani a moral minden kötelékének, melly a statusban az országot összetartja, s Magyarországnak rablók és haramiák országává kellene változni. Ennek kitenni egy országot nem szabad, ennek kitenni a nemzetet a legnagyobb bűn volna, melly nem csak határos az öngyilkolással, hanem mondhatni, öngyilkolás ! És kérdem én, ha olly méltányosak és mérsékletesek valánk, hogy nem léptünk ki a forradalmi térre, hanem védelmeztük magunkat az igazságtalan támadás ellen, s védelmünknél közbejön minden, ami egy nemzet ellen bűn lehet, magának a nemzetnek az élők sorábeli kitörlése merénylete is, kérdem én, ha ezeknek ellenében a nép, erejének érzetére felébredett, nem tartozunk-e mi a magyar szabadságharcban elhunyt testvéreink szent emléke iránt azon tartozással, hogy amiért ők elvérzettek, annak jutalmát vegyük el a nemzet számára; kérdem én, nem tartozunk-e mi nemzeti képviselők a nép iránt azon kötelességgel, hogy a nép, melly a kormány s az országgyűlés parancsára, nem csak örömest adja fiait a szabadságharczban elvérzeni, nem csak örömest viseli a hadjáratnak minden terheit, hanem egyszersmind készséggel s örömmel teszi ezt, nem kötelességünk-e nekünk megtenni azon lépéseket, mellyek magukban foglalják a biztosítást, hogy valamint az érettünk vérző vitéz hadsereg, úgy az annyi áldozatokat hozott nép el fogja venni méltó gyümölcsét áldozatainak, s hogy a harcznak vége nem alku leszen, egyesek javának vagy dics vágyónk számára, hanem győzelem, a szabadság győzelme a nép és nemzet számára. (Leirhatlan hatás.) Uraim! a magyar nemzetet mérsékelt és óvatos nemzetek sorába fogja iktatni e napokra nézve a história, mert mi mindekkoráig nem mondottuk ki e szót, melly szónak kimondásával más nemzetek szabadságharczaikat kezdették, s akaratjukat nyilvánították, hogy többé rabszolgák lenni nem akarnak. De én azt gondolom, hogy ennek ideje már elkövetkezett. A népnek határozottsága, seregeink győzelmes előhaladása, és a hazafiai s becsületbeli kötelességnek érzete azt sugallatja velem, hogy itt van az idő, midőn ki kell mondanunk, hogy az austriai ház által a köztünk és közötte fenállott kapocsnak elszakítását a nemzet a maga népfelségi akaratával szentesíti, (Közhelyeslés, lelkes éljenzés) s hogy a magyar nemzet fellép az európai státuscsalád sorába, mint önálló független hatalom, melly készületlenül találtatván a múlt hónapok harcsaiban ellenében azon hatalomnak, mellyet Európa legnagyobb hatalmasságai közé számítottak ennyi időn keresztül, nemcsak megtudta magát tartani a legnagyobb részek közt, hanem elég erőt tudott kifejteni, hogy előtte fussanak az annyira elhíresztelt császári seregek; megmutatta, hogy a szabadságra méltó, hogy a szabadság-