A Marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara jegyzőkönyve, 1902 (1-4. szám)
1902-05-16 / 1. szám
n alakítható is lesz és az új kamara fogja tovább folytatni a munkálatokat. Ámde némely tagok választása részint megfelebbeztetvén, részint a nagyméltóságú kereskedelmi miniszer úr által észrevételeztetvén, vagy éppen megsemmisíltetvén, mindezek újabb-újabb eljárást tettek szükségessé, úgy hogy ezek miatt csak a legközelebbi időben április hó 27-én volt lehetséges az uj kamara megalakítása. Azonban bárha meg is alakíttatott az uj kamara, mindaddig működését meg nem kezdheti, amíg a megválasztott elnökség a kereskedelemügyi miniszer úr által, kihez ez iránt már felterjesztés létetett, meg nem erősíttetik. Nem lévén azonban tudható, hogy ez mikor történik meg, egyrészt azért, de másrészt azért is kívánatosnak tartotta az elnökség a régi kamarának teljes ülésbe való összehívását, mert a múlt 1901. évi zárszámadásokat még ezen kamarával kívánja letárgyaltatni, amíg a folyó évi költségvetés megállapítása az új kamara feladata leend. Miként eddig történt, úgy jövőre is, mindaddig, amíg a kamara a működését megkezdheti, az elnökség a központi bizottság és osztályok véleményének kikérésével intézi a kamara ügyeit, amikor is a régi kamara az uj kamarával együtt tartandó közös végülésre fog még egyszer egybehivatni. Ezeknek előterjesztése után ismételten szivélyesen üdvözli a a kamara megjelent tagjait s a határozatképességet megállapítván, az ülést megnyitja. A jegyzőkönyv hitelesítésére fölkéri Schwarz Zsirsmond és Reszler József kamarai tagokat. A napirendre pótlólag fölvenni javasolja a következő utólag beérkezett tárgyat : (1218.) A nagyméltóságu kereskedelemügyi minister ur leirata a Sz.-Kocsárd és Szász-Régen közt közlekedő hosszátjáratu kocsik tárgyában. Elnök indítványa a székelyföldi vasúti személyforgalom emelése tárgyában. Ugyancsak az elnök indítványa a telefondíjak szabályozása ügyében. 1. A teljes ülés ezen tárgyaknak a napirendre való fölvételét határozza.