Marosvidék, 1878 (8. évfolyam, 1-100. szám)
1878-01-06 / 1. szám
s bizva vagyoni állásában s városias műveltségében, hitte, hogy rajongani fognak a széptevők és kérők szülői házánál, mert bár a n.-szebeni klastromban neveltetett, annyi élet-igazságot mégis elsajátíthatott, hogy a „gazdag leányának mindig meg van a maga értéke. (Folytatása kér.) Visszaemlékezés a társas-estélyre. Qp v*.--.. Maros-Vásárhely tt, 1877. decz. 27. A karácsonyi ünnepek harmadnapja igen szép közönséget hozott össze a Transylvaniák termeiben. A Clotild leányárvaház és a ma-aros-vásárhelyi jótékony-nőegylet javára 200,írton felül volt a bevétel, mely a mai más fl toka anyagi viszonyok között igen fényes eredménynek mondható. A rendezőbizottság, élén Illyés — Ballagi Jozefin őnagyságával mindent megtett, hogy elvállalt kötelezettségének megfelelhessen különösen a nyereménytárgyak megszerzése és a sorsjegyek elárusítása körül tanúsított nagy ügybuzgóságot. Este 6 órakor már ott voltak a rendező kezek a teremben, részint a nyereménytárgyak felügyeletére részint a belépti jegyek elárusítása és beszedése végett. Kevéssel 6 után kezdetét vette a sorshúzás, mely 298 nyereménytárgynak dőntte el sorsát, a megfelelő kimutatásból látható eredménnyel. Sok csecse-becse mellett néhány értékes tárgy volt a hosszú asztalokon, melyek közül igen választékos női közönség (mamák és leányok, valamint az árvaházi választmány tagjai, köztük gróf Toldalagi Viktorné őnagysága az árvaház elnöke és Filep Albertné őnagysága az árvaház alelnöke) sietett kiszolgáltatni a jelentkezett „szerencse gyermekeinek“ az elnyert tárgyakat. Fél 9 órakor már zárva volt Fortuna urnája s a táncz- t kedvelő fiatalság egész nyugtalanul várta a kissé későre érkezett zenészeket. Mihelyt azonban felharsant Bámbó ezüstös klarinetje, megpendint Natyi gyakorlott hegedűje megindult a vidám tánczmulatság, a mely éjfél után 2 órakor (a gyertyák leégésével) ért véget. Vidám hangulat uralkodott úgy a táncz, mint az étteremben. A r. biz. fáradhatlan elnöke Terpsichoré udvarában is igen jó példával ment elől, melyet többen követtek fiatalabb asszonyaink közöl, kiknek Soraiból, mini vendégeket: Gain Sándorné és Brenner Jaroszlavné úrasszonyok neveit említjük fel. A szép leányok (költőileg szólva: élő virágok) közül igen szép csoportozatot láttunk a tömött colonne-okban s különösen azon helyen tűnt fel a „legszebb bokréta“, hol egyik elmés árvabiránk kifogyhatlan ötleteivel és jó humorával élénkité a társalgást. Ezen csoportozatban láttuk : Mikó Mari, Szabó Eszti, Sándor Anna, Viski Kati kisasszonyokat, a Sándor és Hajdú nővéreket, előbbiek társaságában Z. Knöpfler Karolin k.-at,Z. Knöpfler Károly bányatanácsos bájos leányát Kolozsvárról, ki mint vendég volt jelen s ha szabad lenne „bálkirálynékról“ is álmodoznunk, bizonyosan ő is ott !-----------------—------a *ö vid ruhában, de remélhetőleg nemsokára a növendék leányok közül, mint egyik legkiválóbb tánczosné, fog megjelenhetni a táncrestélyeken.) Közvetlenül a másik colonneban a G 'gő, Dósa, Gombás nővérek, Stephani Berta, Hegedűs Anna, Rosnyai Anna, Mihály Róza, Keresztes Ilona, Nagy Adél, Giza és Irma kisasszonyok, SchneiderJozefa úraszszony leánynevelő-intézetének egy pár kedves növendéke (köztük dr. Damokos Antal, tordai törvényszéki el. leánya, Hona) és a sz.-régeni hangversenyek egyik ünnepeltje: Heydendorf kisasszony s még több kedves leányok és leánykák foglaltak helyet, kiket elő sem tudnánk mind számlálni, mivel sokan egészen az „Uj nemzedékihez tartoznak s ismeretkörünkön kívül állanak. Kár, hogy a gyertyák olyan hamar el- égtek, mert a jóhangulatu mulatság egy pár órácskával tovább is tarthatott volna ! Azon-ban a „takarékossági elv“ előtt tisztelettel meghajlunk s a jótékonyczél elérése és elősegítése feletti örömünkben a legnagyobb köszönettel és elismeréssel adózunk úgy a r.bizottságnak, mint a résztvett n. é. közönségnek. Nem hiába, a gyöngéd női kezek itt is bemutathatták életrevaló ügyességüket! Fekete dominó. 'WWiVWWWWW .'fj. 3 czolatát, belviszonylára nézve pedig teljesülését hazafias óhajtásoknak és bekövetkezését forrón táplált reményeknek hívhatnám emlékezetükbe. A megvénült Európa, ki még ez év elején azon látszott tanakodni, miként tarthatná fenn a világ békét és óvhatná meg az emberiséget, az öldöklő mesterségét a legnagyobb tökélyre emelt háború irtóztató látványától, ma még nem elégli a vérengzést, egész tartományok elpusztításai, minek titánna két nagy nemzete a világnak: a muszka és török a párbajt életre-halált a változó szerencsével megvívta, melyben az egyik nagymérvű törekedéseinek, terjeszkedési vágyainak keresztülvitelére, roppant birodalmának legjobb erejét hallatlan véres csatákban feláldozta, míg a másik az önvédelem harczában vitézségének, hősiességének, életrevalóságának legkézzelfoghatóbb bizonyítványát adta és nem akar, mint közvetítő, a küzdelembe kifáradt felek közé lépni, a kard helyett a tollat érvényre hozni, hogy ezáltal önmagának a nyugodalmat visszaszerezhesse és ennélfogva a hazánk közelében dühöngő háború még mind izgalomba tart bennünket is és megfoszt azon nyugodtságtól, melyre belviszonyaink rendezésére nézve a legnagyobb szükségünk volna. Az évszázadok lefolyása alatt velünk testvéri kötelékben élő Lajthán túli osztrák tartományok — kikkel jelenlegi alkotmányos szövetségünk szerint tíz évről tiz évre közös ügyeinkre nézve újabb kiegyezést van jogunk létrehozni, tekintetbe nem vévén, hogy a múltakból öröklött viszonyoknál fogva külön háztartásunk nélkülözi azon anyagi erőket, melyek a közös háztartás költségeinek hordozásánál figyelembe veendők, ha méltányosak akarunk egymás iránt lenni — még mind vonakodnak velünk oly kiegyezést létrehozni, mely megfeleljen a testvéri méltányosságnak és ennélfogva meghiúsítják a kiegyezés iránti valódi hazafias óhajtásunkat, mely éppen oly kevéssé kívánja a birodalom túlsó felének túlterheltetését, mint engedheti meg egy oly kiegyezés megkötését, mely végre is hazánk kereskedésének, iparának, jóllétének kifejlődését, virágzóvá tételét lehetlenné tenné és bennünket oly megerőltetett áldozatokra kényszerítene, melyek országunk tökéletes elszegényedését vonná maga után. És végre mit hozhatnék fel egy jobb ter-mésű évhez kötött és forrón táplált reményeink meghiúsulásáról, midőn a szükség kopogtat, de mindnyájunk ajtaján és aggodalom fogja el lelkünket, miként tudunk az állam fokozott követelményeinek is és saját háztartásunk szükségletének is megfelelni. De ha a most mindjárt pályafutását bevégző esztendő semmi kedvező, vigasztalót nem is hagy fenn emlékünkben, mégsem szabad nekünk a jövő iránt, kétségbeesnünk, mert rég arra tanított az állambölcsesség, hogy aki magán nem tud segíteni, azon az Isten sem fog segíteni. És ez a legnagyobb igazság, mert a történelem tanúsága szerint soha ország nagyságra nem emelkedett és soha országnak bonyolódott viszonyai nem tisztultak ki, melynek polgárai együttesen annak felemelésére közre nem működtek, vagy ha kellett a segélyt számára teljes erejök felhasználásával és öntudatosan nem nyújtották. De ezen önsegély alatt nem az értetik, hogy elragadtatva rokonszenv vagy szenvedély által, oly elemek által törekedjünk nyomást gyakorolni kormányunkra, melyek nem illetékesek a kormányzat kerekeinek irányt adni, midőn erre egyedül az ország törvényhozó testülete van hivatva ha épen oly kevéssé érthetjük önsegélynek azt, ha elvesztjük minden bizodalmunkat önmagunk iránt, átadjuk magunkat vakon a pártoskodásnak és azt hisszük, hogy létezhetik ma a hazába oly államférfit, ki egy maga s képes azon bonyodalmakat és nehéz viszolyokat elenyésztetni, melyeket magunk okoztunk hazánknak az által, hogy részint nem ismervén az ország anyagi erejét és annak forrásait, mindjárt az új alkotmányos élet kezdetén oly kiegyezésre léptünk a birodalom túlsó felével, melynek túlterheltetés nélkül meg nem felelhettünk, részint pedig az által, hogy egyszerre akartunk oda emelkedni, hova más országok a kifejlődés fokozatán és ildomos megfontolása által az önerőnek csak évtizedek hosszú során juthattak el, hanem értjük azon önsegélyt, mely a mivelődés, tanulás, igyekezet és munkásság által önmagunkból fejlődik ki, mely a hazafiságot, a becsületességet, erkölcsösséget, józanságot és jellemességet teremti meg a nemzet többségének lelkébe, melyek aztán valódi forrásaivá lesznek a nemzeti szilárdságnak, erőnek és jóllétnek. Értjük azon önsegélyt, melyet a takarékosság, előreszámítás és tekintetbevétele minden körülményeknek nemcsak az állam, de minden egyes polgár háztartásában nyújt, mely megóvja az áila! ,,,,,f- i,,.1 „vi rtm 1.Ml.il.rt'.iím], f/Ál mrdl—ni*