Mérleg, 1984 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Szakszervezetünk az ország újjáépítéséért X. Munkabérek a kereskedelemben (1945—1948) 1945 július 1-től kollektív szerződés biztosította Nagy-Budapest területén a kereskedelmi alkalmazottak bérét. Eszerint járt 5200 pengő üzlet- és fiókvezetőknek, 4400 pengő raktároknak, osztályvezetőnek, 2200—3800 pengő között a kereskedősegédnek, 2200—3400 pengő között a pénztárosnak, 700—1000 pengő között a tanoncnak, 500—700 pengő között a kifutónak. A kezdődő infláció nyomán egy hónap múlva már 50%-os emelést kellett végrehajtani. A szakszervezeti újság ekkor közölte, hogy az üzletvezetők évi bérét 55 220—64 800 pengő között állapították meg. Az 1946 januárjában a szakszervezet a Magyar Kereskedők Országos Központi Szövetségével kötötte meg a kollektív szerződést országra kiterjedő hatállyal. Ekkor rögzítették, hogy a heti munkaidő 48 óra, s hogy a pénzbeni munkabér mellett, természetbeni juttatást is kell biztosítania a munkaadónak a dolgozó részére. Az élelmiszerjuttatások, az infláció életszínvonal romboló hatásának mérséklését szolgálták. A végleges megoldást a szilárd bérek megteremtésére a stabilizáció, a forint megteremtése jelentette. A stabilizáció — a Gyáriparosok Országos Szövetségével kötött kollektív szerződés alapján — 1946. augusztus 1-től a dolgozók részére az — utolsó békeév — 1938-as életszínvonal 50%-át biztosította. A kommunista párt kezdeményezésére kidolgozott hároméves terv ugyanakkor egy éven belül 35%-os emelkedést ígért, a második év végére pedig az 1938-as (100%-os) életszínvonal-szint elérését. A kereskedelmi dolgozók munkabér-kategóriájában az első változtatás 1947 januárjában történt meg. A szakszervezet az alacsony fizetésűek béremelését tartotta elsősorban fontosnak. Ennek megfelelően az alsó kategóriákban a következő változásokra került sor: 100—145 forintról 120—165 forintra, 115—165 forintról 145—195 forintra, 165— 215 forintról 190—245 forintra emelkedtek a bérek. 1947 áprilisában a szakszervezet általános érvényű „fizetésrendezési tervet” terjesztett a SZOT fóruma elé. Egy hónappal később azt a megállapítását tette közzé, hogy „a drágulás következtében a dolgozók reálbére csökkent”, s a május 22-én tartott — kereskedelmi dolgozói nagygyűlésen a követelések között a drágaság letörése is szerepelt. A munkaadók egyesületeivel folytatott tárgyalásokon ennek szellemében küzdött a méltányos bérekért. Augusztusban a GYOSZ, szeptemberben pedig a KOKSZ ellenállásáról számoltak be a dolgozóknak. Ligeti László főtitkár parlamenti interpellációiban tette szóvá a kereskedelmi dolgozók munkakörülményei javításának szükségességét. Az 1947. október 1-től érvénybe lépő új kollektív szerződés a teljesítménybérezés elveinek érvényesítését biztosította. Ezt tükrözi az is, hogy a szakmunkások havi bérének kereteit 270 és 650 forint között állapította meg. 1948-ban a szakszervezeti sajtó hasábjairól lekerültek a bérproblémák. Az állami, nagyüzemi kereskedelmi vállalatok szervezésének folyamatában „belső üggyé” vált a bérkérdés, ami nem kedvezett a szakszervezeti munka addigi nyitottságának. M. P. S. (folytatjuk) 2 FIGYELŐNK • Magyarország január 15-i számában Vas Jánosnak, a KPVDSZ főtitkárának írását olvashatjuk, amit válaszként írt a lap 1983/50. számában megjelent a „Budapest zárva szombat vasárnap” című cikkre. ,/Mindig érdeklődéssel olvasom a lapot és helyeslem, ha reális kritika alapján hiányosságok kerülnek megvilágításra, hogy ennek nyomán javíthassunk a helyzeten. Előfordulnak azonban túlzások. Az 1983/50. számban a »Budapest zárva szombat, vasárnap“ cím nem fedi az igazságot. Mi a tényleges helyzet? Pénteken a fővárosban 1000 élelmiszerüzlet tart nyitva 19, illetve 20 óráig, szombaton valamennyi kétműszakos bolt 14 óráig. Az áruházak lehetőséget kaptak arra, hogy ne 13, hanem 15 órakor zárjanak szombaton, ha azt forgalmuk és a tényleges kereslet indokolja. Az élelmiszerboltok közül szombaton 30 egység 17 óráig tart nyitva, vasárnap 170 vendéglátó egységben árusítanak tejet és kenyeret. Három piac van nyitva vasárnap délelőtt, köztük a Lehel, ahol a hústól kezdve minden élelmiszer megvásárolható. Nem is beszélve az édesség-, dohány- és virágboltokról. Vagyis szombaton semmiképp sincs zárva Budapest. Vasárnap pedig — szerintünk — nem is kell kinyitni. Az úgynevezett vásárlói igények ugyanis nem egyszerűen a nyitvatartásra vonatkoznak, hanem arra, hogy kellő mennyiségű és minőségű áru álljon rendelkezésre. A cikk szerzője »tömeges igényekre« hivatkozással sürgeti, hogy egyes élelmiszerboltok a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban vasárnap is tartsanak nyitva. A tömegek igényszintjére emeli a vasárnap váratlanul szükséges sör, bor vásárlását is, bár ezeket a vendéglátó egységekben meg lehet vásárolni, kétségtelenül az ott érvényes árakon. Ezt azonban nem ítélhetjük meg úgy, hogy a lakosság alapvető cikkekben hiányt szenved a zárvatartás miatt. A budapesti élelmiszer-kiskereskedelem súlyos munkaerőgondokkal küzd, körülbelül ötezer dolgozó hiányzik a boltokból. Emiatt mintegy 1200 üzlet hosszabb-rövidebb ideig nem tudkinyitni. Ilyen körülmények között a jelenlegi nyitvatartási rend mellett is sok problémát okoz a váratlan betegség, a szabadság kiadása, a szabadnapok kivétele. Az élelmiszerboltok többségében ma sem tartják be a törvényes 42 órás munkahetet, jelentős a túlmunka. Minden szombati nyitvatartás csak központi preferenciával oldható meg, mert a kereskedelem árrése olyan kicsi, hogy önerőből a 40 órás munkahétre sem képes átállni. Szó van a cikkben arról is, hogy a vendéglátó egységek egy része vasárnap nem tart nyitva, pedig a lakosság ezt igényli. Tapasztalataink és a vállalati felmérések szerint a nagyobb éttermekben, sajnos, nem jelentős a vasárnapi forgalom. A kereskedelmi vállalatok is a nyereséges gazdálkodásban érdekeltek, a jövedelemszabályozás rendszere rájuk is vonatkozik, ezért nem tarthatnak fenn veszteséges egységeket és akkor tartanak nyitva, amikor a forgalom és a nyereség realizálódik. Mindezek mellett a Belkereskedelmi Minisztériummal együtt vizsgáljuk a helyzetet és apró módosításokra készülünk.” „ A Literaturnaja Gazetta szovjet hetilap januári számában a következőket olvashatjuk a szolgáltatásokról, a kereskedelemről: A legutóbbi időben valamennyiünk számára örvendetes módon megnövekedett az üzletek, az önkiszolgáló részlegek száma. De még nem hallottuk nyomatékos szavunkat a sorállásról, amely elrabolja időnket. Persze, nemcsak az üzletek számáról, sőt nem is az áruk választékáról van szó, hanem arról a képességről és kívánságról, hogy tisztelettudóan szolgálják ki a vásárlót. Mi még nem eléggé ismertük fel a „szolgáltatás” fogalmának puszta lényegét, minőségének és mennyiségének mértékét. A szolgáltatások jelentős részét ingyen nyújtják. Ugyan miféle gazdasági szempont az uralkodó itt? Vajon fizetni kell azért, hogy az eladó felvágta és becsomagolta a kolbászfélét, beállította a televíziókészüléket? De nem elég, hogy ott áll — érteni is kell a szolgáltatásnyújtáshoz, az eladót meg kell tanítani rá. Ismeretek szükségesek, gyakorlat, lélektani tapasztalat kell. A 40 milliárd órából mintegy 16—20 milliárd — a vásárlás közbeni sorállás okozta időveszteség. Az időveszteség pénzben értékelhető. Minden óra, amelyet a vásárlók az üzletekben elvesztegetnek, a kereskedelmi dolgozók munkaidejévé változtatható és azzá is kell változtatni — mindkét fél hasznára. Matematikai-statisztikai elmélet van rá, hogy miként lehet szabályozni a különböző várakozási időket. Meghatározták az eladók, az elszámolási pontok és a pénztárak optimális számát a szolgáltatásokat nyújtó üzletekben. Ennek célja az volt, hogy a sorállással töltött időt a minimálisra lehessen csökkenteni. Sajnos, kísérlet maradt, bár egyáltalán nem lett volna nehéz, ha nem is valamennyi, de legalább a legfontosabb üzletekben alkalmazni. A munka- és a szabad idő pazarlása a szocialista társadalomban egyébként megengedhetetlen. Az időveszteség nagymértékű csökkentése, a munka-, és termelési fegyelem megszilárdításának, a munkatermelékenység növelésének fontos feltétele. A szolgáltatóüzemekben ki kell alakítani a jóindulat lélektani légkörét. Az üzletekben, étkezdékben, kávéházakban igazi vendégszeretetre, kényelemre, kellemes belső berendezésekre van szükségünk. Nagy kár, hogy még a nagy áruházakban sem működnek társadalmi fogyasztói tanácsok. Ezek segítséget nyújtanának a konfliktushelyzetek okainak feltárásához, tájékoztathatnák a kereskedelmi dolgozókat saját magukról, hogy milyennek látszanak ők az eladótérből. A fogyasztók közelebb kerülnének azokhoz, akik az árut termelik és eladják. Az egyesülések, gyárak, és üzemek képviselői olyasmit hallhatnának termékeikről, amit még az áruszakértők sem mindig tudnak. Magyarországi barátainknak már vannak ilyen tapasztalataik. „Ha újra kezdeném, megint csak ezt tenném!" Egy megyei titkár életútja Szinte naponta történnek esetek, mégsem válnak megszokottá, unottá, sőt megőrzik ünnepélyességüket. Ilyen felemelő érzés a nyugdíjba vonuló és az ünnepség résztvevőinek egyaránt a búcsúztatás pillanata. Így történt ez nemrég, amikor Békéscsabán a KPVDSZ megyei bizottság titkárát búcsúztatták, a KPVDSZ Központi Vezetőség, az SZMT, a megyei tanács, a megyei pártbizottság megbízottai, munkatársai. Az ünnepi testületi ülésen került sor a mélyérzésű, megérdemelt méltatásra. A formaságot elnyelte az ünnepség felemelő érzése, a múlt felelevenítése, a munkavégzés területén történő esetek idézése. A mélyebb tartalom talán csak egy embernek jutott eszébe és könnyes lett tőle a szeme, az ünnepeltnek, a három gyermekes parasztcsaládból származó Rákóczi Ferencnek. A felemelő érzés pillanata juttatta eszébe Arany János költőnk néhány sorát: „Az életet már megjártam, többnyire csak gyalog jártam”. A továbbiakban mondotta a vers alapján: „Azt adott amit vártam”, és azt, hogy életpályájának kezdetén meganynyi gond került az útjába. Szemben ül velem. Az arcáról a derű sugárzik. Tekintete mintha leplezné a megtett szorgalmas, dolgos múltat. A 6 elemit végzett szegényparaszt gyerek nem dúskált a javakban. A hadifogságból 1946-ban került haza Újkígyósra, ahol született. Megannyi gond szakadt rá. Szeretett tanulni, nem tudott beletörődni a tespedésbe, elhatározta, hogy tanul, 1948—49-ben különbözetivel elvégezte az akkori polgári iskola négy osztályát. Nem állt meg a tanulásban. A békéscsabai Kulpin céget államosították 1949-ben, az elsőt a kereskedelmi vállalatok közül. Az 1989-ben szabadult kereskedősegéd a Kulpin cég jogutódjához, az Állami Áruházba került dolgozni. Közben tanult, a közgazdasági technikumban 1961- ben érettségizett. A KPVDSZ függetlenített megyei titkára lett, 1964 áprilisában. A szakszervezeti munka ismerős volt számomra — emlékezik. — Már 1951—52-ig szakmaközi titkár. Elmondja, hogy a szakmaközi bizottság akkori jelentősége eltér a maitól. Azt követően a SZOT irányításával alakultak ki az ágazati megyei bizottságok. Így kezdődött a szakszervezeti múltam. — Mintha ma történt volna — mondja Rákóczi Ferenc. — Válaszút elé állítottak. Maradok Állami Áruház igazgatóhelyettes, vagy a társadalom érdekében vállalom a megyebizottsági titkári funkciót. Az utóbbit választottam. Nem bántam meg. — Miért nem? — Azért, mert szeretem az embereket. Az én társadalmi helyzetem arról győzött meg, hogy a mi társadalmunkban a legfőbb érték az ember. A bizalom, az egymás iránti tisztelet és megbecsülés a legnagyobb érték. Ez a koncepció helyes volt. Ezért választottam ezt az utat. Ha újra kezdeném, megint csak ezt az utat választanám. Mint minden területen, nekem is voltak nehézségeim. Sok támogatást kaptam a szakszervezeti mozgalomban elkötelezett tisztségviselőktől, a megyebizottsági tagoktól, a függetlenített munkatársaktól. — Van-e olyan emléke, amelyre szívesen emlékezik vissza? — Igen, van! Az említett munkakapcsolatok. Sikerült elérnünk a szervezett dolgozók, illetve a dolgozók érdekében munkálkodni. Az ötnapos munkahét az országos átlagnál kedvezőbb rendezését, a bérfejlesztési szintnek a szinten tartását, a szociális ellátottság erőn felüli rendezését. Hadd mondjam el azt, hogy egyértelmű segítséget kaptunk a KPVDSZ központtól, az SZMT-től, a megyei pártbizottság, a megyei tanács illetékes osztályától. — Volt-e kudarca az elmúlt közel húsz év alatt, amikor úgy érezte, hogy a tagság vár valamit? — Természetesen volt. Többek között olyan helyzetet produkált az élet, a dolgozók reális érdekvédelme konfliktusokat teremtett. A megoldás azért járt sikerrel, mert a megyebizottság kapcsolata, tekintélye, az elvtársak munkakapcsolata lehetővé tette a helyzetek rendezését, megoldását. Hadd köszönjem meg a partner szerveknek a problémák megoldásához adott sokoldalú segítségét. Jó dolog, ha az ember úgy adja át a munkaterületet, hogy az jó úton halad. Azt kívánom a megyebizottság, az alapszervezetek tisztségviselői áldozatkész munkája során, a megyei pártbizottság a megyei tanács, az SZMT, a KPVDSZ központ segítségével továbbra is olyan együttműködés alakuljon ki, hogy az két célt szolgáljon. Egyrészt a gazdálkodási tevékenység eredményes segítését, másrészt ezzel párhuzamosan a dolgozók élet- és munkakörülményeinek és politikai felkészültségének eredményes javítását, javasolta Rákóczi Ferenc. Életereje, szorgalma volt az, amely egyszerű parasztgyerekből vezetésre tette alkalmassá. Tizenkilenc éven keresztül mint a megyebizottság titkára segítette az ágazati szakszervezeti munkát. Sosem maradt távol, ha a közért kellett tenni. Egy életút után a munkáját is elismerték, a sok oklevél és kitüntetései fémjelezték a végzett tevékenységeit. Tulajdonosa többek között a Belkereskedelmi és az OFT kiváló kitüntetéseknek, a Szakszervezeti Munkáért arany és a Munka Érdemrend ezüst fokozatának. Nyugdíjba vonulásakor kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ezen kívül még sok más elismerés birtokosa. Back Gyula Vas János, a KPVDSZ főtitkára átadja a Munka Érdemrend arany fokozatát Rákóczi Ferencnek, szakszervezetünk nyugalomba vonuló Békés megyei titkárának Számítógépek A számítástechnikai berendezéseket gyártó amerikai Digital Equipment Corp. (DEC) osztrák leányvállalatának az európai szocialista országokba irányuló számítógép-kivitele gyakorlatilag teljesen leállt — nyilatkozta a múlt héten a cég osztrák igazgatója. A szocialista országokba irányuló számítógép-export hat évvel ezelőtt a cég (jelenleg mintegy 400 millió schillinges) bevételének még 45 százalékát adta. A forgalomvisszaesést a DEC elsősorban az amerikai exportkorlátozásokra vezeti vissza.