Mérték, 1992 (1. évfolyam, 4-14. szám)
1992-09-27 / 4. szám
Robban-e Csurka időzített bombája? - kérdi Gyertyán Ervin (5. oldal) 1 3 Szántó Péter: Doktor Sylvius veseteája Balogh Edgár: Az erdélyi Rajk-per (7. oldal) (8. oldal) 1992. szeptember 27. 1. évf. (17.) 4. szám. Ára: 28,50 Főszerkesztő: Jovánovics Miklós A DEMOKRATIKUS BALOLDAL HETILAPJA Görgey Gábor Éhségsztrájk Az éhségsztrájk szent dolog. Nagy ügyek érdekében, a végső elkeseredés eszközeként szokták alkalmazni. Magam valószínűleg sohasem volnék képes rá, nemcsak azért, mert falánk természetű vagyok, hanem mert már az első napokban olyan fizikai gyengeségek, rosszullétek alattomos támadásainak volnék kitéve, hogy nevetségessé tenném magamat is, meg az ügyet is, amiért éhségsztrájkot folytatok. Ezért minden valószínűség szerint most már úgy fogom végigcsinálni az életemet, hogy nem kezdek éhségsztrájkba. A jelenséget továbbgondolva, bizonyos következtetést is levonhatunk országok és nemzetek állapotára vonatkozóan. Például azt, hogy éhségsztrájk mint politikai eszköz csak olyan régiókban létezik, ahol a civilizált polgári eszköztár nincs rendben. A nyugati demokráciákban nem azért nincs éhségsztrájk, mert ott mindenki mindennel egyetért, hanem azért, mert a politikai véleménynyilvánításnak működnek az intézményesült formái. Az éhségigtrájk - m münden méltósága és tiszteletreméltósága mellett - barbár dolog, amelyet csupán barbár politikai környezetben alkalmaznak. A csonttá soványodott testét egy szál lepedőbe burkoló Gandhi éhségsztrájkja India függetlenségéért nagy és szent ügy volt. Cél és eszköz méltó egymáshoz. Odafigyelt a világ, és egy hatalmas világbirodalmat roppantott össze az erőszakmentesség szelíd remetéje. Tőkés László hősies polgári engedetlensége Ceausescu idején, 1989-es bevonulása temesvári templomkuckójába, 1992-es éhségsztrájkja nagy és szent ügy volt. Egy nemzeti és nemzetiségi élethalálharc része. Magasztos és tiszteletre méltó. A mi befuccsolt hazai éhségsztrájkolóbaé két szánalmas epigon. Önképzőköri játszadozás valamivel, ami nem játékra való. A végső eszközök használata enyhén szólva nem végső helyzetben: e tiszta eszközök tudatos és méltatlan értékcsökkentése. Értékinfláció. Mert miféle tét az, hogy a teljes politikai konszenzussal kinevezett rádióelnököt és tévéelnököt fölmentik-e vagy sem? Néhány héttel a megszülető médiumtörvény előtt, amikor úgyis automatikusan lemondanak! Miközben mellesleg, pitiáner hatalmi és presztízsharcoktól eltekintve, Európa egyik legszínvonalasabb rádióműsora és tévéműsora sugároztatik, minden nehézség ellenére. Ezt bárki ellenőrizheti, aki hetekig vagy hónapokig külföldön hallgatja-nézi a kínálatot, vagy itthon kapcsolgatja végig a fogható műholdas csatornákat. Miként hozhatja két ember olyan helyzetbe minden elkövetkező éhségsztrájk fontolgatóját, akik valamely nagy ügy érdekében éheznének, hogy ezek után most már eszükbe kell jusson: ilyen pitiáner ügyben is éhségsztrájkba léptek már e honban? Egy jól táplált képviselő zsinóros Bocskai-ruhában (felfüggesztvén az otthon nyilván magyarosan, nyereg alatt puhított hús fogyasztását). És egy súlyos vétségért megdorgált szerkesztő, aio volt főszerkesztői posztjáért kapkodva próbál magánügyéből nemzeti ügyet dagasztani. Ember 'ügyen a talpán, akinek ezek után nem megy el a gusztusa igazi, embert próbáló nagy ügyben éhségsztrájkot kezdeni. Mostantól tehát már az éhségsztrájk sem igazi. Különösen így, hogy abbahagyták. Orvosaik, barátaik, a frakció és a Csanádi püspök kérésére. Vajon Gandhinak mit mondott az orvosa? Hogy éhezzen csak nyugodtan, az nagyon egészséges? Mit mondtak hívei és barátai? Hogy csak koplaljon, nem lesz semmi baj, legfeljebb éhen hal? Őt is nyilván lebeszélték orvosai, szerettei, hívei, a különbség az, hogy ő nem hagyta magát. Igaz, neki nem írt a püspök. Neki nem volt püspöki menlevele a megfutamodáshoz. Ő sem Bocskai-ruhával, sem teológiai menlevéllel nem takarózott. Csupán egy hitvány lepedővel. És rendíthetetlen szelídségével. Fontos: szelídséget mondtam! Van egy utcaszomszédom. Nem állhatom a képit. És mégis naponta találkozom vele, mert erre lakik. Lehetséges, hogy falánkságomat legyőzve, más kerületbe költöztetése érdekében, mégiscsak éhségsztrájkba lépek. Aztán legfeljebb abbahagyom. Várszínházi huzavona A gyulai Várszínházat 1964-ben a város hozta létre. Aztán 1978-ban a megyei tanács önálló rendezési jogú szabadtéri színpaddá nyilvánította. 1985-ben előbb a gazdasági ügyek intézése, majd 1990- ben a színház mindenestől visszakerült a városhoz. A huzavonának azonban nincs vége, mert a legújabb tervek szerint most közös fenntartású színházat akarnak a helyiek. A vár maga ugyanis állami tulajdon, s csupán használója, méghozzá a múzeumok igazgatósága révén, a megyei önkormányzat, és a színház révén a város is. A fenntartás azonban mindkét önkormányzatnak túl nagy falat. Lehet, hogy a gyulai Várszínház a két tulajdonosjelölt között a pad alá esik? Csótányból csalogány Micsurin arról lett volna nevezetes, hogy mindenfajta növényi kereszteződéseket szeretett volna létrehozni. Ami az elhíresült orosznak nem sikerült, az most a politikai közélet genetikai laboratóriumában könnyedén előállítható. Volt például valaha „a nemzet csótánya”, aki babos kendőt kötött a nyakába, s mint szakértő esztétáknak már majdnem elhittem, nemcsak a zenéjével, hanem a szövegével is lazított. „Kifejezte egy generáció életérzését, ahogy ezt többen is elegánsan megfogalmazták. Megénekelte akutyába lement" nemzedék viszonyát az élethez, ahogy ezt egy másik popdalnok még filmben is előadta. Ezért a szülő nélkül felnövő, a szakiskolákból is kikopó, a meccseken zászlóba burkolódzó, szipózó, nevelőotthonokból megszökdöső, padlásterekben éjszakázó, valóban elhagyott generáció tartotta vezérének a nemzet csótányát . S lám, mit tesz a közélet: előénekes lett a felnőtt társadalom által oly gyakran undorral emlegetett csótányból. Hivatalos ünnepségek protokolldalnoka, Blaha Lujza után a nemzet második csalogánya. Hellyel-közzel még előkerülnek a régi babos kendők, az aluljárók gyerekei még el-elkísérik egy fellépésre, de ma inkább képviselő urak és harcos honleányok díszmadara. Mit keresnének ott szakadt fiúk, alig szoknyás lányok, akik most már egyre inkább el is tűnnek a munkanélküliek milliós tengerében? S már annyira sem figyelnek rájuk - hacsak a rendőrségi hírekben nem -, mint hajdanán, amikor a pöttyös kendőt a kissé korlátolt felnőttek összetévesztették a kalózok halálfejes lobogójával. S mi ebből a tanulság? „Abszolúte semmi” - énekelhetnénk stílusosan egy hajdan népszerű sláger szövegével. De ez nem igaz. Van tanulság. Éneklő csótányok vagy csalogányok szövegét mégsem szabadna olyan nagyon komolyan venni. (bernáth) A tartalomból Gyorshitelev a magyar grafológiáról 2. oldal Vámos Miklós: Utcahosszal 2. oldal Odze György: Ki mit várt a demokráciától? 3. oldal Steiner István riportja: A gyámügy gyermekei 4. oldal Önmegőrző titok Ambrózy Denise titokzatos festőművésszel beszélget, de korántsem a képzőművészetről. Papp Oszkár ugyanis szabadkőműves, a magyar Nagy Oriens Nagypáholy nagymestere. Kis titkokat oszt meg velünk, olvasókkal. (3. oldal) Hazafi József riportja: Csirkeláb pulykanyakkal 9. oldal Szekeres József: Szép, új világ_____________10. oldal Halász Péter novellája: Titkos történet 13. oldal Szászi Júlia: Habsburg-élményország 17. oldal Csomós Róbert: A világ legnagyobb rántottája 19. oldal Ordas Iván: Öreg utas nem vén utas 20. oldal Skandináv rejtvény 23. oldal Hegedűs Géza: Homérosz görbe tükörben 23. oldal Bálint Tibor: Nyargaló ihlet 23. oldal Sikk és sokk 24. oldal Csukás István: Egy fénykép leírása A neves szerző rendezgetés közben elfeledett fényképre bukkant. Alig hat-nyolc éve készült, egy kisvendéglőben. Rajta Galsai Pongrác és Gyurkovics Tibor, Csurka István és Kardos G. György. Vajon össze lehetne-e ma hozni ezt a társaságot? (27. oldal) Házasság az iskoláért Mulatságos történetet meséltek a dunántúli kisvárosban élő ismerőseim. Egyszerre tartották meg az apuka és a pici gyerek keresztelőjét. S mindezt azért, hogy a nagyobb gyerek elkezdhesse a tanulmányait a város legjobb általános iskolájában, amit éppen most adtak vissza egyházi tulajdonba. Közölték ugyanis az apákkal és anyákkal, hogy ide csak olyan gyerekeket vesznek fel, akiknek a szülei is megkeresztelkedtek, és az egyház törvényei szerint összeházasodtak. Ennél a családnál bizony mindkét feltétel hibádzott. Ezért aztán sürgősen megkeresztelkedett az apuka, egyházilag összeházasodtak, s egy füst alatt megkeresztelték a picit is. Állítólag sokan derültek a történeten, de a városból elszármazott ifjú pedagógus házaspár mindenesetre gyorsan keresztvíz alá vitte a már majdnem egyéves gyereket. Egyelőre ugyanis állami iskolában tanítanak, de mit lehet tudni. S azon a pár csepp vízen már igazán ne múljon a gyerek boldogulása, ne kerüljön veszélybe akár csak a lehetősége sem annak, hogy jobb hírű iskolába kerüljön. Egyébként sem árt, ha elterjed a keresztelő híre, végül is mostanában annyit kapnak a fejükre a gaz, ateista pedagógusok, hogy jobb lesz vigyázni. Olvasható volt ugyan a köznevelésben, hogy az a sokat idézett mondat, amely szerint a pedagógusok a felelősek azért, hogy a legutóbbi negyven esztendőben az ifjúságot tönkretették, az nem a kultuszminiszter úr szájából hangzott el, ő csak jelen volt azon a tanácskozáson, ahol ezt egy idős férfi elővezette. Igaz, a tárca vezetője nem kérte ki, nem utasította vissza a feltételezést, bár megtehette volna, hiszen maga is - mint több minisztertársa a jelenlegi kormányban - középiskolában, egyetemeken, illetve főiskolákon tanított az elmúlt évtizedekben. A rosszindulatú kijelentés - nevezhetnénk akár uszításnak is - őket szintén érintette hát. Szóval jobb, ha ezek a megbízhatatlan (ateista, kontraszelektált, liberális, az erkölcs értékrendjét s annak alapját a hitet nem ismerő, marxizmussal fertőzött stb. stb.) pedagógusok minél előbb megtanulják, mi a rend az iskolákban. Egyelőre azért csak az egyháziakban. Mi várható ettől az új rendtől? Mi lesz a hatása? Alighanem ugyanaz, mint amilyen a régié volt, amikor vörös nyakkendőt illett kötni minden gyerek nyakára. A várható hatást jól példázza egy régi történet egy másik dunántúli városból, ahol a nyakkendőkötésre tortát rendelt a család, ezzel a felirattal: „Úttörőavatásod alkalmából az Isten áldjon!” B. L.