Reggeli Hirlap, 1933. december (42. évfolyam, 273-296. szám)
1933-12-01 / 273. szám
1933. XII. 1. A legjobb vászonáruk: a legolcsóbban BLOCH ÁRMIN cégnél Széchenyi ucca 43. sz. (az udvarban) Késmárki lepedő duplaszéles , 1.55 méterenként Selyem kávés garnitúra raktárra érkeztek Meghalt Kiss Lajos Mezőcsát ny. főjegyzője Miskolc, november 30. November 29-én, csütörtökön 68 éves korában rövid szenvedés után meghalt nádudvari Kiss Lajos, Mezőcsát ny. főjegyzője. Az elhunytban a megyei jegyzői kar egyik legértékesebb tagját vesztette el, aki évek hosszú során keresztül szolgálta a közigazgatást, tevékeny részt vállalt Mezőcsát fejlesztésében. Mindenütt szerették, különösen Mezőcsáton, ahol személyes emlékek fűzték hozzá a lakosságot. Az elhunytat, akiben vitéz Kiss Lajos miniszteri főtitkár és vitéz Kiss Emil mezőcsáti főjegyző édesapjukat gyászolják, pénteken délután fél 2 órakor temetik. Temetésén a vármegye és a jegyzői kar testületileg képviselteti magát. REGGELI HÍRLAP Idegösszeroppanásával védekezik a bíróság előtt a sikkasztó dédesi jegyző Szombaton folytatják a főtárgyalást . A jövő héten valószínűleg Dédesre száll kt a bíróság és a helyszínen hallgatják ki a tanúkat .Már most leszállítottam az árakat! Vásároljon karácsonyra Jóminőségü, szépen szőrmézett nőikabát 9 fi I NŐI RUHÁK s. kék, fekete, barna színekben P Mi w I. árcsoport: II. árcsoport: Gyönyörű mintás |A Kitűnő szabású nőikabátok, alaska róka, |U ■■ szövetruhák P ■ ” bárányszőrmével, barna, s. kék, fekete árcsoport: Gyönyörű színekben P w w ribaldin és angora ruha, a III. árcsoport: 13 Farmelin Kabátok, fekete, s. kék szín, M SS „T . szaDas „5. “T S'nytLlazás^SZ PGrZSa gallérr“p 49 hosszú u/u ruha, gyölg gyönyörű szaDas r - nyörű táncruha p IQ Gyönyörű egyes modellkabátok barna, zöld, fe- Q— ncmCkhlinH D|fkete szín igen nagy árengedménnyel ♦ Erős OfcUri!lUUUU rift termetű hölgyek részére extra nagy kabátok! igen nagy árengedménnyel HUNGÁRIA női divatház Miskolc, Széchenyi nova 8. Korona szállodával szemben _____________TAKARÉKOSSÁG TAGJA_____________ Miskolc, november 30. A miskolci törvényszék Dolinay tanácsa csütörtökön kezdte meg a dédesi jegyzők sikkasztási bűnügyének a főtárgyalását. A tárgyalást igen nagy érdeklődés előzte meg és zsúfolt tárgyalóterem várta a vádlottak előállítását. Először Vigh Gyula főjegyzőt állították elő a szuronyos fogházőrök, majd Elekes Dezső segédjegyző lépett a tárgyalóterembe a fogházőrök kíséretében. A bíróság ismertette a vádiratot, amely szerint az ügyészség, a amely két vádiratot is adott ki ebben az ügyben, hatrendbeli hivatali sikkasztás büntette, 79 rendbeli hivatali sikkasztás büntette és kilencrendbeli hivatali sikkasztás bűntettével vádolja a főjegyzőt, míg a segédjegyző ellen 74 rendbeli sikkasztás a vád. A vádirat ismertetése után Vajó József kir. ügyész, a vád képviselője bejelentette, hogy a kir. ügyészség Vighgel szemben 51, Elekessel szemben pedig 54 esetben elejti a vádat. A bíróság dr. Klenics Barnabás ügyvéd, a vádlottak védőjének felszólalása után az ügyész bejelentését tudomásul vette és ezekben az esetekben az eljárást jogerősen megszüntette. Ezután a megmaradt vádpontokat illetőleg megkezdték Vigh Gyula kihallgatását. A főjegyző drámai hangon jelentette ki, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert soha egyetlen fillért sem szerzett jogtalanul. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy akkor hogyan állt elő a hiány, azt válaszolta, hogy más követte el a bűncselekményeket és azokról semmiféle tudomása nem volt. Védekezése során elmondotta, hogy az utóbbi esztendőkben részint a túlmunka, részint pedig családi gondjai miatt összeroppantak az idegei és ebben az időben sok minden nem úgy történt a községházán, ahogyan szerette volna. A pénzt ő kezelte, de a könyveket mások vezették. Hivatkozott arra, hogy volt felesége már régebben sürgette, hogy Elekest bocsássák el. A továbbiak során elmondta, hogy elmezavarai voltak és emlékező tehetsége kihagy. Most sem tud sok mindenre viszszaemlékezni. Elmondta, hogy olyan idegállapotban volt, hogy lakását is többször nyitva felejtette és meg is lopták. Sírva mondta el ezután, hogy milyen jó jegyzője volt a községnek, amelyből valóságos várost csinált. A dédesiek annyira szerették, hogy amikor hiányt fedeztek fel, össze akarták adni a pénzt, csakhogy neki bántódása ne essék. Az általánosságban megtartott kihallgatás után a bíróság a vádiratban felsorolt sikkasztások tekintetében részletesen kihallgatta a főjegyzőt. Valamennyi tételnél tagadta a bűncselekmény elkövetését és amikor az inségpénzek körül történt visszaélésekről volt szó, fölindultan tiltakozott a vád ellen és ezt a kijelentést tette. A tél beálltával az eddiginél fokozottabb és sürgősebb gondok nehezedtek a város vezetőségének vállaira. Kereseti lehetőségek fokozása, a nyomor növekedése következtében az ínségesek ellátása csaknem megoldhatatlan feladat elé állítja az akció vezetőségét. A munkanélküliek kenyérhez és keresethez való juttatása céljaira az állam csak mérsékelt összeget tud a város rendelkezésére bocsájtani. Az adóterhek alatt nyögő polgárság is — bár megtesz minden tőle telhetőt — csak olyan mértékben tud hozzájárulni az insegakció keresztülviteléhez, amennyire azt leromlott anyagi viszonyai megengedik. Ebben a nehéz időben, a legválságosabb pillanatban váratlan segítőtársat kapott az akció vezetősége a katonaságban. A m. kir. mnek eddi 7-e is beírták a vegyesdandár parancsnokság, a vegyesdandár parancsnok kezdeményzésére elhatározta, hogy úgy mint a múltban, az idén is ingyenebédek kiosztásával fog hozzájárulni az inserak ció keresztülviteléhez. Tekintettel azonban arra, hogy a nehéz idők az eddigieknél is nagyobb feladat elé állítják a nehéz körülmények között álló városi közönséget, a vegyesdandár parancsnok, szociális érzéktől áthatva, elhatározta, hogy a katonaság akcióját a múlthoz képest felemeli. Ennek megfelelően a dandár helyőrsége a polgári nyomoronyhítő mozgalomba belekapcsolódik. A laktanyákban folyó évi december 1-től öt hónapon át naponként bőséges mennyiségű meleg ebédet fognak kiszolgáltatni. Miskolcon naponta nyolcvankilenc adag ebéd kerül kiosztásra. A vegyesdandár egész területén pedig napi 296 adag, tehát az említett idő alatt összesen negyvennégyezer hatszázkilencvenhat. Ezenfelül a naptári év minden egyes napjában részben az ínségesek, részben a szegénysorai és arra rászoruló tanulóifjúságnak az egyes helyőrség laktanyái ingyen étkezést biztosítanak. Ennek a keretén belül Miskolcon 49 ebéd és 32 van Többet csináltam az ínségesek ügyében, mint az egész vármegye. Délután 2 óráig tartott Vigh Gyula kihallgatása és ekkor a törvényszék úgy határozott,hogy a tárgyalást szombatra halasztja. A szombati tárgyaláson, értesülésünk szerint, indítvány fog elhangzani, hogy a bíróság szálljon ki Dédesre és ott folytassa a tárgyalást annál is inkább, mert a 300 tanú beidézése igen nagy költségeket emésztene fel. csora, az egész dandár területén 90 ebéd és 61 vacsora, tehát az egész évben kb. 48— 48 ezer adag kerül kiosztásra az előbb említett 44,696 adagon felül. Végeredményben a miskolci vegyesdandár helyőrségei összesen 93—94 ezer bőséges ebédet, illetve vacsorát nyújt az év folyamán az ínségeseknek. A miskolci 7-es vegyesdandár parancsnokság és ennek szociális gondolkozása parancsnoka ezen emberbarát cselekedettel a közületek számára olyan követendő pélikulásra és karácsonyra vegyen gyermekének lángintókat Vevőkörünk kényelmére óriási választékban tartunk raktáron különböző, érdekesebbnélérdekesebb, mulatságos társasjátékai Téli sport társasjáték — — —.80 Lóverseny — — — — — —.80 Malom játék — — — — — —.80 Ökölvívás játék — — — — —.80 Ne nevess előre! — — — —.80 Tornajáték — — — — — 1.65 Cirkuszjáték — — — — 1.65 Hockeyjáték — — — — 1.65 Lottójáték — — — — — 1.70 Rádiójáték — — — — — 1.70 Repülés a világ körül — — 1.70 Atlétikajáték — — — — 1.70 Autójáték — — — — — 1.70 Számolóművész játék — — 2.10 Felöltöztető baba játék — — 2.40 Motorkerékpárverseny játék — 2.70 Nagy lóverseny játék — — 2.80 Nagy rádiójáték — — — 2.80 Nagy autóverseny játék — — 2.80 Óriási labdarúgó játék — — 2.80 Óriási kalmajáték — — — 2.90 Óriási lottójáték — — — 2.80 Ezenkívül óriási nagy választékban soksok féle remek kiállítású társasjátékok kaphatók FUElim könyvkereskedésében Miskolcon Széchenyi utca 13. Vidéki megrendeléseket legpontosabban elintézünk Árusítja a Mindennemű FERTŐZÉS ellen hathatós védelmet nyújt a LYSOFORM Nőknek nélkülözhetetlen védőszer! Megszűnteti az izzadást és minden kellemetlen szagot Városi Drogéria Miskolc, Széchenyi ucca 61. A vegyesdandár parancsnokság Miskolc ínségeseiért Öt hónap alatt kilencvennégy ezer ebédet, illetve vacsorát oszt ki a katonaság a vegyesdandár parancsnokság területén sss 3 m