Mohács és Vidéke, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1883-04-22 / 16. szám

II. évfolyam. 16. szám Mohács, 1883. április 22-én. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap. Meg­jelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részit illető közlemények vitézemlék német-utca 80. — Kéziratok víhhz­ nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lap megrendel­ének én h­irdetének­ küldendők: német, utca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Blindl .János könyvnyomdájában kaphatók Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 11 kr., három­szori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. ítélyegdíj külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. 3. A zug-uzsorások. A­mi a penész a testeken, a­mi a fé­reg­ a növény gyökerén, az az uzsorás a társadalomban. Mint a penész lassú, de biz­tos méreg a szerves testeken, mint a féreg megsemmisítője a növényi életnek a legki­sebb fűszáltól a legnagyobb cédrusig, úgy az uzsorás tönkreteszi nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is a körmei közé kaparitott áldozatot. Hány példát olvasunk, hogy ez meg ez az élet elzüllött, egy jobb sorsra érdemes kétségbeesésében az erkölcstelenség posvá­­ványába sü­lyedt, bűnt követett el nemcsak önmaga, de övéi és a társadalom ellen, melyért a­ törvény a penészes börtönök la­kói közé sorozta, hol csak ritkán követke­zik be a javulás, sőt a mint a tapasztalás bizonyítja, az e fajta emberek a gonoszság­ban még jobban elmerülnek s kiszabadul­ván: egész biztossággal, kiszámított terv sze­rint, hajtják végre a bűnös cselekményeket s gyakran sikerül éveken át, elrejteni magu­kat s gyalázatos bűneiket. Hány példáját látjuk annak is, hogy az uzsorások kezébe került áldozat öngyilkossá lesz, vakmerő kezeivel széttépi a legszentebb vérkötelékeket, hagyva maga után gyászt, keserves könyeket, utódaira megbélyegzett nevet, s keserves nyomorúságot. Az ily szerencsétlen eltévedtek , később erkölcsileg elsü­lyedteknek élettörténetét ha figyelemmel vizsgáljuk, úgy fogjuk találni, hogy 99 százalék az uzsora áldozata lett. Az ifjú elkerülvén a szülői háztól, gyak­ran a lelkiismeretes felügyelet mellett is olyan társaságba keveredik, melynek tagjai mindent szeretnek, csak a dolgot nem. A hazulról kapott pénz csakhamar elfogy, de a mulatság, a szórakozásul elfogadott kár­tyajáték s egyéb az érzékiséget, ingerlő cse­lekmények nem hagyják nyugodni s előbb az óra, azután egy-egy nélkülözhetlen ruha­darab vándorol a zálogházba. A sáskahad élelmes tagjai nyomon kisérik az ilyen ifja­kat s ha tudomást, szereztek a szülők vagyoni állásáróa, nagy készséggel ajánlják föl szolgá­latukat. Eleintén kevés s midőn már kör­meik közt van, olyan kamatot számítanak fel, hogy a kölcsön adott, tőke alig egy év leforgása alatt meg­ lesz tízszerezve. Első esetben az ifjú nem meri bevallani hálóba, esését, gondolván, hogy havipénzéből kielégíti tartozásait, de a színeskedő uzsorás kezeit dörzsölve, maga kínál­ja­, hogy csak tartsa meg továbbra is, hiszen ő nélkülöz­heti azt a csekélységet. Később ha volna is bátorsága bevallani apja előtt meginga­tását, nem engedi a szégyenérzet s a mar­­dosó lelkiismeret, mely örökös szemrehányá­sával üldözi, végre is egy kétségbeesett pil­lanatban gyilkos fegyvert ragad s magával együtt föld porába temeti a szülői szív szép reményeit; vagy ha sikerül lelkiismeretét el­hallgattatni, fokról-fokra sü­lyed s lesz be­lőle ingyenkosztos az állami fegyh­ázak va­lamelyikében s gyakran tanitó mestere az odakerült, de még egészen el nem romlott laktársaknak. És ne gondolja senki, hogy ezek a vér­szopó uzsorások csak a nagyobb városok­ban nyújtják ki hosszú körmeiket a tapasz­talatlan ifjú nemzedék után . . . nem . . . föltalálhatók ezek a legkisebb községben is. Ez a, vérszopó faj mindenütt ott van, de még se látható. Csak akkor és ott mutatja magát, a mikor eljöttnek látja az időt s al­kalmasnak a helyet, hogy kiszemelt áldoza­tát lépre csalja, melyről aztán szabadulni oly ritkán s oly kevésnek sikerül. Már a gyermekekkel kezdik aljas mesterségüket,, megtanítják a, lopásra s a, lopott tárgyakat hallatlan potom, áron veszik meg tőlük, sok­szor egy darab cukor, egy darab szent Já­­nos-kenyérrel űzetik ki a tyúkrészekből el­hordott tojásokat s egy-két, darab csirkét. Majd ha, a gyermek serdülni kezd, szi­var, pálinka, s több efféle ínyenc tárgyak­kal váltja be a padlásról elhordott búzát, kukoricát stb. A megszokás természetté vá­lik, az ifjú nem tud lemondani a szivarról, nem a, mérget leheltő pálinkáról s ha maga gazdája, lesz, ha, nincs többé felügyelet alatt , szabadon élvezi az addig tiltott dolgokat, elhanyagolja, dolgait s beköszönt házához a szükség. Az uzsmas­z­,­ mitül j­ó­l tudja, lö­szén a talaj elkészítésén nem ok nélkül fá­radozott oly nagy­ türelemmel. Tudja, azt is, hogy a telekkönyv ,C. lapja üres még s a legnagyobb előzékenységgel ajánlja fel a szükségben levőnek a kölcsönt, persze csak kevés összeget, s nem is kér több kamatot egy forintra havonkint 10—20 krajcárnál. A megszorult ember álszeméremből se vallja, be egyik vagy másik rokonának, jó barátjának megszorult helyzetét, mert attól fél, hogy az kibeszéli, h­a nem­ megy az uzso­ráshoz tapasztalásból tudván, hogy az hall­gat, mint a sír, csak a kamatot fizesse meg, de mér­' akkor se haragszik ha, a kamat ha­­vonkin­t, a tőkéhez i­ns­­ik. Ha aztán elérkezett, az idő, midőn a birtok értékét megközelíti a kamatokból felszaporodott tőke, siet, a te­lekkönyv C. lapján biztosítani s csakhamar megütik a­ dobot­­— nagy bámulatára azok­nak, kik e dolog felől mit se tudtak —­ s az ősi vagyonból kikergetik a könnyelmű utódot, vagy legjobb esetben zsellére lesz a volt birtokos jólelkü uzsorásának. Városunkban is sok példa van erre. — De még van egy átkozottabb faja a zug­­uzsorásoknak s ez is szép számmal van vá­rosunkban képviselve. Ezek valóságos baj­szát, követnek el titkos megbízottaik által az önhibájukon kívül ínséggel küzdők ellen. Az elemi csapás sújtotta szegény nép nyo­morát is felhasználják az ilyenek, hogy kin­cseiket szaporítsák, míg maguk kenyérből se mernek eleget enni. A legutóbbi árvíz által hajlékuktól megfosztottak egy része tehetne erről bizonyságot, kiknek — igaz részvétet hazudva, még könyü­t is hullatva velük — önként ajánlották a rögtöni segélyt, biztatva őket, hogy a könyöradományokból nyerendő segély kiosztásáig elvárnak, szíve­sen kölcsönöznek annyit, hogy a kidőlt fa­lat, a leroskadt háztetőt helyre­állíthassák, kamatos csekélységet fognak fizetni. Mit te­gyen a szegény — többnyire számítani se tudó — hajléktalan családfő, a mások jó­szívűségét önként felajánlott, lakásul szolgáló menedékhelyet se akarja sokáig igénybe venni, nehogy tolakodónak tűnjék fel, elfo­gadja a 10—20 frtot havonkénti 2—4 frt kamatra, remélve, hogy a könyöradomá­nyokból nyerendő segélyből talán az első hónap leteltével visszafizeti. Azonban az ilyen segélygyűjtés, annak a szenvedett kár ará­nyában megállapítandó felosztási módja , gyakran nem reméli, hosszú időt vesz igénybe s igy a felvett kölcsön hónapról-h­ónapra nö­vekedik a nagy kamattal s mikor a részvét morzsáit megkapja a károsult , azon veszi észre, hogy csak a kamat tett ki belőle s a tőke fizetetlen marad. Az uzsorás — noha, épen ezen körülményre számított — sajnál­kozik a szegény emberen, de titokban mar­kába nevet, mert ő pénzét nem félti, ledol­goztatja, még pedig ha más 80 krt fizet napszámot, ő csak 40—50 krt számol be s itt ismét alternm­­antumot nyer. Az ilyen uzsorások megbüntetéséről nem gondosko­­dik a­ törvény, mert mesterségüket titokban fizik s a tőrbe csalt, szerencsétleneknek szi­­goruan megtiltják, hogy valamit szóljanak, mert úgymond , másnak semmi áron nem tehetnék azt a­ szívességet. A társadalomnak ilyen utálatos férgei városunkban is feles számmal vannak, noha, létezésükről kevesen, ü­zelmeikről még keve­sebben tudnak. Ne csodálkozzunk hát, hogy a nép na­ponkint szegényebb lesz, hanem tegyünk érték valamit társadalmi úton. És hogy e bajon segíteni lehet, azt kétségbe vonni azt hiszem senki se fogja. A takarékpénztárak részben hivatva, vannak e bajon segíteni, de a mai kamatláb mellett ezek se gyakorol­nak jótéteményt a kis birtokosokkal se, any­­nyival kevésbé a napszámosokkal. A kis­birtokosok és napszámosok hely­zetén csak olcsó kamatú kölcsön által lehet segíteni. Hogy az miként volna elérhető, arról legközelebb fogja véleményét nyil­vánítani T­etem­vári. Kérelem a csángók érdekében. Nagy György kormánybiztos a következő fölh­ívást teszi közzé : Bukovinai székely testvéreinket igazi ma­gyar vendégszeretettel fogadták országszerte mind­azon városok és községek, melyeket hazautazásuk alkalmával érintettek; —de miután az országnak aránylag igen kevés városa és községe volt azon helyzetben, hogy elszakadt testvéreink hazajöve­tele fölött érzett örömének szíves megvendégelés útján is kifejezést adhasson ; pedig meg vagyok győződve, hogy ezt mindenik örömesí tette volna, azon tiszteletteljes kéréssel fordulok bukovinai magyar testvéreink által útjukban nem érintett községek hazafias, lelkes és áldozatkész hölgyei­hez és polgáraihoz : szíveskedjenek ők is — az útba esett városok nemes példáját követve — bu­kovinai véreinket némi segélyben részesíteni, azon célból, hogy munkájukkal szerzett keresményü­ket ne legyenek kénytelenek élelmükre költeni, hanem minél többet tehessenek félre építkezésre s gazdaságuk fölszerelésére. Liszt, szalonna és főzelékre volna legna­gyobb szükség. Ezen élelmi­szerek minél sikere­sebben leendő gyűjthetése céljából bizottságok alakulhatnának, melyek a hazafias adományokat nyugta mellett átvehetnék, leltár szerint raktá­roznák s azoknak Pancsovára szállításáról gon­doskodnának. Meg vagyok győződve, hogy úgy a vasutak, mint a hajózási vállalatok ezen adó-

Next