Mohács és Vidéke, 1883 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1883-04-22 / 16. szám
II. évfolyam. 16. szám Mohács, 1883. április 22-én. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi hetilap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részit illető közlemények vitézemlék német-utca 80. — Kéziratok víhhz nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lap megrendelének én hirdetének küldendők: német, utca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 frt. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Blindl .János könyvnyomdájában kaphatók Hirdetések ára : Egy 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 11 kr., háromszori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. ítélyegdíj külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. 3. A zug-uzsorások. Ami a penész a testeken, ami a féreg a növény gyökerén, az az uzsorás a társadalomban. Mint a penész lassú, de biztos méreg a szerves testeken, mint a féreg megsemmisítője a növényi életnek a legkisebb fűszáltól a legnagyobb cédrusig, úgy az uzsorás tönkreteszi nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is a körmei közé kaparitott áldozatot. Hány példát olvasunk, hogy ez meg ez az élet elzüllött, egy jobb sorsra érdemes kétségbeesésében az erkölcstelenség posváványába sülyedt, bűnt követett el nemcsak önmaga, de övéi és a társadalom ellen, melyért a törvény a penészes börtönök lakói közé sorozta, hol csak ritkán következik be a javulás, sőt a mint a tapasztalás bizonyítja, az e fajta emberek a gonoszságban még jobban elmerülnek s kiszabadulván: egész biztossággal, kiszámított terv szerint, hajtják végre a bűnös cselekményeket s gyakran sikerül éveken át, elrejteni magukat s gyalázatos bűneiket. Hány példáját látjuk annak is, hogy az uzsorások kezébe került áldozat öngyilkossá lesz, vakmerő kezeivel széttépi a legszentebb vérkötelékeket, hagyva maga után gyászt, keserves könyeket, utódaira megbélyegzett nevet, s keserves nyomorúságot. Az ily szerencsétlen eltévedtek , később erkölcsileg elsülyedteknek élettörténetét ha figyelemmel vizsgáljuk, úgy fogjuk találni, hogy 99 százalék az uzsora áldozata lett. Az ifjú elkerülvén a szülői háztól, gyakran a lelkiismeretes felügyelet mellett is olyan társaságba keveredik, melynek tagjai mindent szeretnek, csak a dolgot nem. A hazulról kapott pénz csakhamar elfogy, de a mulatság, a szórakozásul elfogadott kártyajáték s egyéb az érzékiséget, ingerlő cselekmények nem hagyják nyugodni s előbb az óra, azután egy-egy nélkülözhetlen ruhadarab vándorol a zálogházba. A sáskahad élelmes tagjai nyomon kisérik az ilyen ifjakat s ha tudomást, szereztek a szülők vagyoni állásáróa, nagy készséggel ajánlják föl szolgálatukat. Eleintén kevés s midőn már körmeik közt van, olyan kamatot számítanak fel, hogy a kölcsön adott, tőke alig egy év leforgása alatt meg lesz tízszerezve. Első esetben az ifjú nem meri bevallani hálóba, esését, gondolván, hogy havipénzéből kielégíti tartozásait, de a színeskedő uzsorás kezeit dörzsölve, maga kínálja, hogy csak tartsa meg továbbra is, hiszen ő nélkülözheti azt a csekélységet. Később ha volna is bátorsága bevallani apja előtt megingatását, nem engedi a szégyenérzet s a mardosó lelkiismeret, mely örökös szemrehányásával üldözi, végre is egy kétségbeesett pillanatban gyilkos fegyvert ragad s magával együtt föld porába temeti a szülői szív szép reményeit; vagy ha sikerül lelkiismeretét elhallgattatni, fokról-fokra sülyed s lesz belőle ingyenkosztos az állami fegyházak valamelyikében s gyakran tanitó mestere az odakerült, de még egészen el nem romlott laktársaknak. És ne gondolja senki, hogy ezek a vérszopó uzsorások csak a nagyobb városokban nyújtják ki hosszú körmeiket a tapasztalatlan ifjú nemzedék után . . . nem . . . föltalálhatók ezek a legkisebb községben is. Ez a, vérszopó faj mindenütt ott van, de még se látható. Csak akkor és ott mutatja magát, a mikor eljöttnek látja az időt s alkalmasnak a helyet, hogy kiszemelt áldozatát lépre csalja, melyről aztán szabadulni oly ritkán s oly kevésnek sikerül. Már a gyermekekkel kezdik aljas mesterségüket,, megtanítják a, lopásra s a, lopott tárgyakat hallatlan potom, áron veszik meg tőlük, sokszor egy darab cukor, egy darab szent János-kenyérrel űzetik ki a tyúkrészekből elhordott tojásokat s egy-két, darab csirkét. Majd ha, a gyermek serdülni kezd, szivar, pálinka, s több efféle ínyenc tárgyakkal váltja be a padlásról elhordott búzát, kukoricát stb. A megszokás természetté válik, az ifjú nem tud lemondani a szivarról, nem a, mérget leheltő pálinkáról s ha maga gazdája, lesz, ha, nincs többé felügyelet alatt , szabadon élvezi az addig tiltott dolgokat, elhanyagolja, dolgait s beköszönt házához a szükség. Az uzsmasz, mitül jól tudja, löszén a talaj elkészítésén nem ok nélkül fáradozott oly nagy türelemmel. Tudja, azt is, hogy a telekkönyv ,C. lapja üres még s a legnagyobb előzékenységgel ajánlja fel a szükségben levőnek a kölcsönt, persze csak kevés összeget, s nem is kér több kamatot egy forintra havonkint 10—20 krajcárnál. A megszorult ember álszeméremből se vallja, be egyik vagy másik rokonának, jó barátjának megszorult helyzetét, mert attól fél, hogy az kibeszéli, ha nem megy az uzsoráshoz tapasztalásból tudván, hogy az hallgat, mint a sír, csak a kamatot fizesse meg, de mér' akkor se haragszik ha, a kamat havonkint, a tőkéhez insik. Ha aztán elérkezett, az idő, midőn a birtok értékét megközelíti a kamatokból felszaporodott tőke, siet, a telekkönyv C. lapján biztosítani s csakhamar megütik a dobot— nagy bámulatára azoknak, kik e dolog felől mit se tudtak — s az ősi vagyonból kikergetik a könnyelmű utódot, vagy legjobb esetben zsellére lesz a volt birtokos jólelkü uzsorásának. Városunkban is sok példa van erre. — De még van egy átkozottabb faja a zuguzsorásoknak s ez is szép számmal van városunkban képviselve. Ezek valóságos bajszát, követnek el titkos megbízottaik által az önhibájukon kívül ínséggel küzdők ellen. Az elemi csapás sújtotta szegény nép nyomorát is felhasználják az ilyenek, hogy kincseiket szaporítsák, míg maguk kenyérből se mernek eleget enni. A legutóbbi árvíz által hajlékuktól megfosztottak egy része tehetne erről bizonyságot, kiknek — igaz részvétet hazudva, még könyüt is hullatva velük — önként ajánlották a rögtöni segélyt, biztatva őket, hogy a könyöradományokból nyerendő segély kiosztásáig elvárnak, szívesen kölcsönöznek annyit, hogy a kidőlt falat, a leroskadt háztetőt helyreállíthassák, kamatos csekélységet fognak fizetni. Mit tegyen a szegény — többnyire számítani se tudó — hajléktalan családfő, a mások jószívűségét önként felajánlott, lakásul szolgáló menedékhelyet se akarja sokáig igénybe venni, nehogy tolakodónak tűnjék fel, elfogadja a 10—20 frtot havonkénti 2—4 frt kamatra, remélve, hogy a könyöradományokból nyerendő segélyből talán az első hónap leteltével visszafizeti. Azonban az ilyen segélygyűjtés, annak a szenvedett kár arányában megállapítandó felosztási módja , gyakran nem reméli, hosszú időt vesz igénybe s igy a felvett kölcsön hónapról-hónapra növekedik a nagy kamattal s mikor a részvét morzsáit megkapja a károsult , azon veszi észre, hogy csak a kamat tett ki belőle s a tőke fizetetlen marad. Az uzsorás — noha, épen ezen körülményre számított — sajnálkozik a szegény emberen, de titokban markába nevet, mert ő pénzét nem félti, ledolgoztatja, még pedig ha más 80 krt fizet napszámot, ő csak 40—50 krt számol be s itt ismét alternmantumot nyer. Az ilyen uzsorások megbüntetéséről nem gondoskodik a törvény, mert mesterségüket titokban fizik s a tőrbe csalt, szerencsétleneknek szigoruan megtiltják, hogy valamit szóljanak, mert úgymond , másnak semmi áron nem tehetnék azt a szívességet. A társadalomnak ilyen utálatos férgei városunkban is feles számmal vannak, noha, létezésükről kevesen, üzelmeikről még kevesebben tudnak. Ne csodálkozzunk hát, hogy a nép naponkint szegényebb lesz, hanem tegyünk érték valamit társadalmi úton. És hogy e bajon segíteni lehet, azt kétségbe vonni azt hiszem senki se fogja. A takarékpénztárak részben hivatva, vannak e bajon segíteni, de a mai kamatláb mellett ezek se gyakorolnak jótéteményt a kis birtokosokkal se, anynyival kevésbé a napszámosokkal. A kisbirtokosok és napszámosok helyzetén csak olcsó kamatú kölcsön által lehet segíteni. Hogy az miként volna elérhető, arról legközelebb fogja véleményét nyilvánítani Tetemvári. Kérelem a csángók érdekében. Nagy György kormánybiztos a következő fölhívást teszi közzé : Bukovinai székely testvéreinket igazi magyar vendégszeretettel fogadták országszerte mindazon városok és községek, melyeket hazautazásuk alkalmával érintettek; —de miután az országnak aránylag igen kevés városa és községe volt azon helyzetben, hogy elszakadt testvéreink hazajövetele fölött érzett örömének szíves megvendégelés útján is kifejezést adhasson ; pedig meg vagyok győződve, hogy ezt mindenik örömesí tette volna, azon tiszteletteljes kéréssel fordulok bukovinai magyar testvéreink által útjukban nem érintett községek hazafias, lelkes és áldozatkész hölgyeihez és polgáraihoz : szíveskedjenek ők is — az útba esett városok nemes példáját követve — bukovinai véreinket némi segélyben részesíteni, azon célból, hogy munkájukkal szerzett keresményüket ne legyenek kénytelenek élelmükre költeni, hanem minél többet tehessenek félre építkezésre s gazdaságuk fölszerelésére. Liszt, szalonna és főzelékre volna legnagyobb szükség. Ezen élelmiszerek minél sikeresebben leendő gyűjthetése céljából bizottságok alakulhatnának, melyek a hazafias adományokat nyugta mellett átvehetnék, leltár szerint raktároznák s azoknak Pancsovára szállításáról gondoskodnának. Meg vagyok győződve, hogy úgy a vasutak, mint a hajózási vállalatok ezen adó-