Mohács és Vidéke, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-05-04 / 18. szám

III. évfolyam. 18. szám. Mohács, 1884. május 4-én. Társadalmi hetilap. Megyeren minden vasárnap. Szerkesztőségi és kiadó hivatal . Hová a lap szellemi részét illető közlemények úgy a lap­­megremlelések és hirdetések is küldendők: német­ utca 44. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetés ICfj&I­. évre 4, félévre 2, n­eg­yedévre 1 fit. Egyes szén­ 10 kr. Egyes példányok Miamii .János körtyenyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy ‘4 k­HNjUtoH petit sor egyszeri megjelenéséért f.­br., három­szori 4r, tizszeriért 3 kp. fizetendő. Bélyegdij külön 30 kr. A nyilt t­ér egy petit sora 10 kr. Az első kisdedóvó épület. Ki tagadhatná, hogy a mai kor gyor­san haladó szellemének számos oly kinö­vése van, mely az előtt „a régi jó időben“ nem volt annyira érezhető, sőt a mely — úgy látszik — a haladással karöltve jár?! . . . És ez nemcsak hogy igaz, hanem a legtermészetesebb is. Mióta ugyanis gőz­zel utazunk és dolgozunk (már t. i. a­kik) és a villám útján beszélgethetünk, földré­szünk népei (sőt az azontúliak is) a legkö­zelebbi összeköttetésbe jöhetvén, sőt lévén is egymással, azok egymás szokásait, elő­nyeit, törekvését, haladását, ennek felté­teleit stb. is felismerik, s vágy és pedig ellenállhatlan vágy támad bennük arra, hogy a másutt tapasztalt előnyöket, vív­mányokat, s jókat a saját otthonukban is meghonosítani igyekezzenek és azokat él­vezzék. Gondoljunk vissza csak ez előtt 30—40 évre, hogy mily egyszerűek voltak példa az akkori igények az öltözékben, és mily nagyok azok most! Igen, mert az­óta meg­ismerkedtünk a nyugati előhaladottabb né­pek­kel, és emberi hiúságunk nem engedi, hogy mi azokhoz legalább külsőleg hason­lítani ne igyekezzünk. Erőlködünk tehát, de nem azon, hogy magunknak először is az azokéhoz hasonló kedvező viszonyokat teremtsünk, hanem azon, hogy a fény­űzés­ és egyéb élvezetekben azoktól hátra ne maradjunk.­­ Ez a gyermekes maj­­molás aztán az, mely a haladás útján is annyi rosszat terem. Előbb akarjuk élvezni a jót, mielőtt azt magunk­nak megszerezni képesek lennénk. Ez a nagyzás szenvedélye, a feltűnni akarás hóbortja, a külsőségek esztelen bál­ványozása, mely a mai haladó kor árny­oldala s mely napjainkban annyi áldozatot követel. Tagadhatatlan, hogy mióta a haladás folyama nálunk is jobban megindult, az élet követelményei nagyobbak és nehezeb­bek lettek, úgy hogy a­ki ezen körülmé­nyekkel számolni s a nehezebb viszonyok­kal szembeszállni nem képes, az a támadó viharok által könnyebben el is sodortatha­­tik, mint az előtt. Hogy ma nálunk annyi ember elbukik és nyomorog, ez leginkább annak tulajdo­nítható, hogy azok nem voltak képesek a kor haladásával járó nehezebb viszonyokkal megküzdeni , e mellett azonban az ingerlő­k 7 O fényűzés­ és más élvezetekről sem tudtak lemondani.­­ Az emberek a haladás (?) óta több kényelemben szeretnek élni, töb­bet élvezni és­­ „mutatni“ , mi természe­tesebb tehát, mint hogy annyival többet is kell szerezniük, hogy boldoguljanak. — És így, ha vagy elég erkölcsi ereje nincs Valakinek arra, hogy a nagyobb élvezet­es kényelemről lemondjon, vagy nem elég képes és törekvő arra, hogy a szükséges többet megszerezze, úgy okvetlenül el kell süllyedni sőt vesznie is. Mi biztosit tehát az iránt, hogy a ha­ladó kor az abban élő embert ed ne se­perje? — Mi más, mint ha az ember ú­g­y v­a­n nevelve, h­­o­gy az a hal­a­dó k­orral verse­n­y­t h­­a­l­a­d­n­i maga is képes, tehát munkásaid) és ügyesebb le­gyen, nagyobb szellemi és erkölcsi képes­séggel bírjon. A kor jelszava ma, és ezentúl valószí­nűleg még inkább, a szabadság és haladás leend, mely szép kilátással kecsegtet ugyan és az azt élvező önérzetes embert felemeli és méltán büszkévé is teheti, melynek nagy versenyterén azonban a gyengék könnyen bele is fáradhatnak, sőt romlásukat is ta­lálhatják . . . Miként egyesekre, úgy áll a dolog községek­, városok- sőt országokra nézve is. Azok, melyek a kor szavát meg nem értik, követelményeinek megfelelni magu­kat nem képesítik , azok oly kevéssé bol­dogulnak is. Nem is kell messze mennünk, hogy példát lássunk. Városunk a természet­től a felvirágzás és jólét minden feltételé­vel bír, úgy, hogy itt a kor színromdán haladó jelentékeny városnak kellene lennie. És mégis azt látjuk, hogy az legalább is egy fél századdal hátul botorkál, működik, s fegyverei a lőpor, tőr, pisztoly, dynamit, petárda és pokolgép. S e fegyverek ellen nincs védekezés, nem látható ellenséggel harcolni nem lehet. A civilizált világnak alig van már oly zuga, mely érintetlen volna e fekélyt terjesztő banda ü­zelmeitől. Berlin, Paris, London s Szent Pé­­tervár a főfészkei az anarchistáknak. A­mi azonban reánk nézve különösen ve­szedelmes, már a közeli Bécsben, sőt Ausztriának több városában is felütötték fejeiket. Mint egy fojtó gyűrű övezi körül Magyarországot külö­nösen nyugat felől az anarchista tábor. Még csak alig gyilkolták meg Bécsben Hlubek és Block titkos rendőröket, midőn Krak­kóban egy petárda robbant fel a rendőrségi pa­lota előtt s Grácban és Laibachban egész csapat anarchistát fogott el a rendőrség. Az Ausztriából kiutasított anarchisták egy része Magyarországba jött s Budapest már is megérezte jelenlétüket. A hatóságok gyors intézkedése s talán a fővárosi nép józansága, mely a felforgató esz­méknek nem egy könnyen hódol, eddig meggá­toltak ugyan itt minden nagyobb katasztrófát. És miért ? Hát csak azért, mert nem voltak annak arra termett emberei; nem voltak, kik a községet a haladás útján ve­zérelték volna, vagy ha lettek volna is, nem voltak, kik azokat a vezetéssel meg­bízták volna. Az embereknek még csak annyi képességük, sőt tán akaratuk sem volt, hogy elöljáróikat és képviselőiket, kik az ő érdekük s vagyonuk felett őr­ködni voltak hivatva, lehetőleg megválo­gatták volna ! . . . (Sőt még ma is alig van!) Aránylag csak rövid ideje annak, hogy elvégre e v­áros is eszmélni kezd, mert érzi, hogy, ha ő nem törődik magával, hát bizon ezentúl is csak tengődni fog. Mind a társadalom,­ mind az elöljáróság- és képviselő-testületnél (melynek egy része ugyan még most is a félszázad előtti) mu­tatkozik egy idő óta törekvés arra, hogy a régi mulasztásokat jóvá tegye s a közös érdekeket valahára előmozdítsa. Erre mutat, hogy nem rég is mind a közönség áldozat­­készsége, mind a képviselő-testület, belátása reményt nyújtott arra, hogy városunkban egy rég érzett hiányt a polgári iskola fel­állításával nem sokára pótolni fogunk amaz hogy 14000 frtot aláírt, ez pedig, hogy 2000 frt. évi segélyt megszavazott. S ime már­is egy újabb jele mutatkozik a társadalmi áldozatkészségnek, midőn egy más, szintén fontos közművelődési intéz­mény , az első kisdedóvó é­p­ü­­l­e­t felállításáról gondoskodik. A­mit pár év előtt még csak remélni is alig mertünk, az már gyors léptekkel halad a megvalósulás felé. A 4 év óta felálló kisdedóvó-egylet ugyanis e célra már valami ezer frtot gyűjtött, és miután belátta, hogy az intézmény megszilárdítá­­sához egy erre szolgáló külön hajlék na­gyon szükséges lenne, a közönséghez for­dult és az a fenti célra rövid idő alatt 2500 frtot írt alá, hogy csak az minél időbb felemeltethessék. Íme tehát egy újabb bizonyíték arra,, hogy mennyit tehet a társadalom, ha az buzgóságát és erőit csak némileg is igénybe veszi , de várjon ki kezeskedik arról, hogy nem fog-e ez bekövetkezni majd a jövő évben, midőn az országos kiállítás miatt nemcsak az ország min­den részéből, de külföldről is ezrével jő az ide­gen s az anarchisták épen az oly alkalmakat szokták felhasználni gonosz és őrült terveik ki­vitelére, midőn nagy ünnepélyességeknél a soka­­dalom között elrejtőzhetnek. Veszély fenyegeti azonban nemcsak a fő­várost, hanem a vidéket is. A fővárosi rendőrség ugyanis egy csomó anarchistát most utasított ki Budapestről illető­ségi helyeikre : ez egy kényszer útlevéllel vi­dékre ment anarchisták természetes dolog, hogy el fogják hinteni a rosz magvakat a vidéken is. Éber figyelemmel kell tehát lenni, hogy a magvak ki ne hajtsanak. A vidéki rendőrség a vidék intelligenciájára karöltve hasson oda, hogy a józan magyar népet meg ne mételyezhessék a felforgató agitátorok. S annál is inkább kell erre most ügyelni, mert a nagy hullámokat vert választási mozgal­mak igen könnyen szolgáltathatnak alkalmat más bűnös üzelmek megindítására is. Porzsolt Kálmán: TÁBOR. Az anarchisták. Az egészséges magyar földbe egy beteges idegen növényt akarnak beplántálni : az anar­chiát. • Büszkék lehetünk reá, hogy e fejetlen szörny nem magyar szülött és reméljük, hogy állandó lakhelyet nem is talál hazánkban. De hogy ne is találjon, arra a hatóságok­nak és a társadalomnak egyaránt közre kell mű­ködniük. Az éhség és a pálinka karöltve a tudatlan­sággal az őrülteknek egy veszedelmes szektáját teremtette meg a külföldön, mely mindent fel­forgató „elveivel“ már Magyarország felé is ki­nyújtotta undok csápjait. Az anarchia a civilizált világnak régi réme, a szabad Görögországban született , de az a forma, a melyben most megjelenik itj és a leg­veszedelmesebb. Ma nem elégszik meg a dikciókkal, utcai botrányokkal s a sárdobálással, ma titkon rejtve

Next