Mohácsi Hirlap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1916-04-09 / 15. szám

2 Szabadulás Montenegróból. 1914. évi december hó 12-én estem Montenegró hadifogságába, ahol 14 hónapi szenvedés után 1916. január hó 25-én dicső seregünk megszabadított a kegyetlenségek birodalmából. Hogy miket szenvedtünk át, azt majd legközelebb fogom megírni, mert hisz egyszerre nem lehet hasábokat elfog­lalni. Most csak megszabadulásom történetét fogom dióhéjba foglalva leírni. Én az éhségtől elgyengülve kerültem a kolasini kórházba, ahol felgyógyulásom után az orvos mellé, mint szanitéc lettem alkal­mazva. 1916. január 7-én óriási ágyú dörgés és gépfegyver kattogás zavarta meg a csön­des csujes falu (város) levegőjét. Az orosz missió fejveszetten kezdett csomagolni. Fut­­kosás ide-oda. Hivatalok mind szünetelnek, csomagolnak, hurcolkodnak. Kocsik, lovak összerogyásig felpakolva hagyják el a várost. 84 nehéz sebesült az egyik és 162 könnyebb sebesült maradt a kórházban egyetlen egy öreg görög orvos kezelésére bízva, aki azonban maga is beteg lévén a sebesülteket mireánk hadifoglyokra ruházta át. Az ágyubömbölés nem akart szünetelni. „A svábok bejönnek a városba“ hallatszik mindenfelé. Negyedik napon összeterelték a hadifoglyokat, hogy Olaszországba vigyék. Én az utolsó pillanat­ban a padlásra menekültem, ahonnan máso­­sodik nap lejöttem. Miután orvost nem lát­tam bementem a betegszobákba, ahol még négy társamra bukkantam, kik az ágyba feküdtek addig mig a csendőrség összeterelte fogolytársainkat s igy ők is ott maradtak. ----Fiuk, nincs itt a doktor úr ? szólí­tom meg az egyiket. — Nincsen — mondja a megszólított, de jó volna ha átkötnénk egy-két s­ebesül­­tet, mert igen rosszul vannak. A sebesültek, kik engem csak goszpo­­din doktornak szólítottak, egy kórusba kezd­tek könyörögni, hogy adjak új kötést, mert már harmadik napja nem lettek átkötve. Há­lálkodtak, hogy ott maradtam melletük, mert ott vesznek minden segély nélkül. Az öreg orvos 38 fok lázzal ol­hon fekszik lakásán betegen Hozzáláttam a se­besültek kötözéséhez, így négy fogolytár­sammal egyetembe végeztem az orvosi teen-­­dőket a sebesültek legnagyobb megelégedé­sére. Megjegyzem, hogy a sebészet terén gyakorlatom volt, miután az argói orvostól Plevljén instrkációt kaptam, sőt egy angol nyelven irt dicsérő oklevelet is, így működtünk 11 napig, 12-ik napon öt csendőr állít be az „ambulat“-ba. Én egy nehéz sebesültet kötözök éppen. Fehér or­vosi köpeny volt rajtam, miután a borbély igen drága volt, a pénz pedig kevés, tehát szakást növesztettem, ami az „orvosi“ tekin­télyemet növesztette. Az egyik csendőr belép. — „Goszpodin doktor“ kérem, állítólag­­ még két hadifogoly legyen itt a kórházban elbújva, parancsot kaptam a letartóztatásra és hogy őket azonnal továbbítsam Podgoricára. Engem borzadály futott át. A többi négy társam pedig ijedtükbe alig álltak a lábukon. Az egyik Peje János nevezetű, ki nekem a „doktor urnak“ mindent kézhez adott, elejtette a jodoformos gézt. A többi is hátat fordítva a csendőrnek annyira szor­goskodott, hogy még olyan szorgalmasnak egyiket sem láttam. A „goszpodin doktor“ megszólításra arra következtettem, hogy nem ismer és így szárazon odaszóltam : — Mit kerestek itt hadifoglyot, hiszen valamennyit elvittétek és itt hagytok négy görög szamarat, aki még a jodaformos gézt is elejti, akiket semmire sem tudok használni, 84 sebesülttel azt sem tudom mit tegyek. — Köszönöm „doktor úr“ — ezzel indul kifelé. Az egyik visszafordul. — „Doktor úr“ kérem nekem nagyon fáj a torkom, legyen szives megvizsgálni és valami gyógyszert adni. — No doktor úr most tégy ki magad­ért gondoltam magamban és már kitáltattam vele a száját, leszorítottam a nyelvét, mialatt gondolkodtam, vájjon mit is adjak ennek a marhának. — No jó, semmi baj, majd adok egy gargarizálni valót és éjjel hideg borogatást raksz reá, megértetted ? — Igen „goszpodin doktor“. Ezzel kimentem az előszobába és egy 200 grmos palackba destilált vizet és egy pár szem hypermangant téve megráztam és átadtam a páciensnek. Ez megköszöni és kér, hogy adjak neki 8 napi szolgálatmen­tességet. No meg ez is. Leültem és ciril betűk­kel megírtam a szolgálatmentességi igazol­­vényt, amely alá egy olvashatatlan „Dr“-t ! Írtam Ezt is leráztam a nyakamról A sebesült akit kötöztem megsimogatja kezemet. — Látjuk, hogy művelt ember „doktor­­ úr“ és hogy jó szive van, nem akar bennün­ket magunkra hagyni. Ne is hagyjon el és ha el akarják mégis vinni, úgy mi fogjuk „doktor urat“ fedezni, de el­vinni nem hagy­juk. De most én is „be voltam gyulladva“. — Fiuk, most vigyázzunk, mert ha megtudják ezt a „svindlit“ veszve vagyunk mind az öten. Ugyanaznap lázadás a városban. Bécs diktálja a fegyverletételt. Plakátokat ragasz­tanak ki. A nép csapatokba tárgyal, majd óriási zaj. Egy századost a saját katonájuk felkoncolja, mert: „ti tisztek vagytok az l okai ennek, ti összejátszottatok a svábéval, még mi az éhségtől gyötörve küzdünk ha­zánk szabadságáért“. A várost kirabolják. Rettenetes lövöl­dözés, hogy a „sváb“ kevesebb töltényt kapjon. Mainap délután fél 4 órakor kürtszó hallatszik: „Jönnek a svábok“. — Fiúk szabadok vagyunk — kiáltottam­­ és azzal már rohantam fehér köpenyben a hang irányába. Egy hét tagú bizottság jött a városba egy­ népfölkelő hadnagy vezetésével. Mit mondtam neki, bizony már nem emlékszem. Örömömbe össze-vissza beszéltem. — Legyen nyugodt édes barátom, maga e perctől szabad. Holnap reggel hét órakor jelentkezzenek nálam és mehetnek haza. E szavak könypatakot csaltak ki sze­meimből Vissza­futottam a kórházba. — Fiuk csomagolni, holnap reggel in­dulunk hazafelé. Szegény jó társaim nyakamba estek csókoltak és kvintetben kezdtünk sírni. Másnap reggel már útban voltunk hazafelé Schauly Nándor­­ország. Közép-Ázsiában is összeütköztek érdekeik. Anglia tehát Törökország mellé állott. Franciaország szintén és így Orosz­ország nem érhette el célját. Most mindkét hatalom mellette van, segítettek annak az útnak t. i. a Dardanelláknak a megnyitásá­nál, de hiába. Törökország a két protector helyett új segítőtársakat kapott és úgy lát­szik, hogy Oroszországnak le kell mondania véglegesen leghőbb vágyai eléréséről. Mennyit áldozott e célért, egész Európa mennyit szenvedett és szenved még most is. Az első felvonás a 19 század huszas és harmincas éveiben játszódik. Görögország szabadságáért küzd, belzavarok gyengítik Törökországot. Miklós cár elérkezettnek látja az időt tervei végrehajtására. Az egyptomi al­­király támadása ellen Oroszország karjaiba vetik magukat a törökök, véd- és dacszövet­séget kötnek. Oroszország kiviszi, hogy a Dardanellákat és a Bosporust minden idegen hajó elől elzárják háború esetén. Törökország orosz védnökség alá került. Csakhogy Anglia és Franciaország beleszólt az ügybe. Kény­­szerítették oly egyezmény elfogadására, hogy „minden katonai hajóhad­ból zárják el a szorosokat“ így Törökország egész Európa gyámkodása alá került az orosz gyámkodás helyett. A második felvonás az úgynevezett krími háború, 1853-ban kezdődik. Mint a leg­több világháború; ez is egy másodrendű kérdés miatt kezdődött. A katholikusoknak birtokjoguk volt Jeruzsálemben a szent sír felett épült jeruzsálemi templom és más szent helyek felett. Franciaország eszközölte ezt ki már régen. A görög keletiek e jogot maguk­hoz ragadták, a cár támogatása mellett. Ez ürügy volt. Ismét alkalmasnak találta az orosz az időt Törökország kivégzésére. Az egyesült angol és francia hajóhad megjelent a Dardanelláknál, csakhogy nem úgy, mint mostanában, Oroszország támogatására, ha­nem Törökországgal kötöttek szövetséget. Ausztria nem lépett fel fegyveresen Orosz­ország ellen, még közel volt 1849, nem akart hálátlan lenni. Sebastopolt, az oroszok hatal­mas tengeri kikötőjét akarták lerombolni. Ez a Krím félszigeten van. Ide fordult a figye­lem. Hatalmas harcok voltak itt. Végül el­esett Sebastopol, a háború még húzódott. Oroszország méltósága nem engedte meg a békekötést, míg valami eredményt fel nem mutat. Ázsiában kedvezően harcolt, így 1855- ben, Ausztria kényszerítésére békét kötött. Párisban tartották meg a kongresszust. A Fekete tenger semleges lett, Oroszország nem gyakorolhatott védnökséget a dunai fejedelem­ségek felett. Törökország az európai számot­tevő hatalmak közé lépett. Oroszország tehát­­ nem érte el célját. Franciaország és Anglia túlsúlyra került, az oroszoktól nem kellett­­ félni. Bizonyos volt, hogy ebbe Oroszország nem nyugszik bele. Következik egy harma­dik felvonás. 1866-ban Ausztria elgyengült a poroszok elleni küzdelemben. 1870-ben volt a porosz-francia háború. A török hűbéres tartományok ismét lázadoznak. Bulgáriát ke­gyetlenül elpusztítják a török hadak Szerbia, Montenegró egymásután lázadnak fel. Orosz­ország 1877-ben szintén beavatkozik, Romá­niát is maga mellé kényszeríti. Plevnánál a hős Ozmán pasa védekezik vitézül, végül ki­rohanást intéz, maga is megsebesül, csak akkor teszi le a fegyvert. Méltó párja ennek Przemysl ostroma. Ott is a kiéheztetés rend­szere győzött, rohamokkal semmire sem men­tek. Plevna eleste után már hamarosan vége a török seregnek, áttörnek a Sipka szorosan, elfogják a sereget. Már ott vannak az oroszok vágyaik netovábbjánál Konstantinápolynál. Egyszerre ott terem Anglia, közbelép Ausz­tria és a már megérett gyümölcs — nem hullhat ölükbe. Békét köt Törökországgal San Stefanonál, de e felett is véglegesen a berlini kongresszus döntött. Győzött az elv, hogy a keleti kérdést csak a nagyhatalmak közös megelégedésével lehet eldönteni. (Fogs­. köv.) MOHÁCSI HÍRLAP 1916. április 9. MOZGÓ FILMES A mi parkunk. A sok hajót hajóparknak hívják és ha ez a sok hajó rendetlen össze-visszaságban hozzáférhetetlen helyen tanyáz, angol hajó­park a neve; ha azonban sok fa van ren­detlen össze-visszaságban és még hozzáfér­­­hetetlenebb helyen nyújtózkodik, akkor meg­kapjuk a „mi parkunk“ vetített képét. A város akkori és talán akkori vezetői így gondolkozhattak : „Minek a fityfenének csi­náljunk mi a város közepén egy szép üdü­lőhelyet, inkább csinálunk Mohács és Vidéke pon­os közepén“. És az okoskodás tetté vált és így következhetett be az az ideális álla­pot, hogy a lánycsóki és a szajki igen tisz­telt honpolgár hamarabb és könnyebben megközelítheti, mint egy távoli régióban lakó dunaparti lakos. Megvallom, hogy nem tartozom azon szerencsések közé, a­kik katonaszállítók le­hetnek, igy szerezhetnek eventuel nagy va­gyont, vagy még bizonyosabban néhány évi fogságot, én afféle szerény lateiner — de nem a Brkics szavai szerint — impressiókat szoktam gyűjtögetni és igy alkalmam van előtálalni azokat a­miket a parkban szedtem bokrétába Meggyőződésem szerint a parkban ugyanis kétféle látogatók vannak, a­kik

Next