Moldvai Magyarság, 2006 (Új sorozat, 16. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1. szám
KÖLCSEY FERENC Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére; S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Értünk Kúnság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Hajh, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben: Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Hányszor zengett ajkamn Ozmán vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Bújt az üldözött, s felé Kard nyúlt barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette. Vár állott, most kőhalom; Kedv s öröm röpkedtek: Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virúl A holtnak véréből Kínzó rabság könnye hull Árván hő szeméből! Szánd meg isten a magyart Kit vésznek hányának. Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A múltat s jövendőt! Cseke, január 22, 1823. Hymnus A magyar nép zivataros századaiból KÖLCSEY FERENC Doamne, binecuvântează pe maghiar, dă-i voie bună, Şi belşug, şi-i stă de pază Ca pe un duşman să-l răpună. Celui mult lovit de soartă Adu-i zile mai frumoase, Prea şi-a ispăşit deşartă Viaţa-n chinuri dureroase! Tu, purtatu-ne-ai străbunii Peste sfinte culmi Carpate, Patrie ne-ai dat cununii De izbânzi însângerate Şi pe unde curg la vale Tisa, Dunărea-argintie, înflori-n câmpii domoale A lui Árpád seminţie. Am atins şesuri cumane Unduind de spice coapte Şi nectaruri diafane Ai prelins prin vii în noapte. Ne-ai înfipt ades drapelul Peste otomane gloate, Matei-Crai duse rezbelul La Viena, sub cetate. Pentru-a noastre vechi păcate Ai strâns, Doamne, supărare Şi cu fulgerele-ţi toate Ne-ai lovit fară-ndurare: Ai trimes mongole hoarde, Cu săgeţi să ne lovească, Apoi jug osman, şi soarte De robie grea, turcească. O, ce-adesea răsunară Imne de triumf osmane Peste soarta noastră-amară, Peste-a oaselor gorgane! Şi ce des fiul şi-aflase, Ţara mea, un scut în Tine, Ori din pricina odraslei I-ai fost umă-n vremi haine. Hăituit, fugea sărmanul Urmărit de spada-fiară, Nu-şi afla, precum orfanul, Casă-n propria lui ţară. Suie-n munţi, coboară-n vale, Cu amar adânc şi teamă, Ploi de sânge, foc şi jale îl lovesc şi-l fac se geamă. Azi ruini, cândva cetate; Râs cândva şi veselie - Plâns şi jale se abate Azi, în loc de bucurie. Şi, vai, moartea când coseşte Libertatea nu dă-n floare, Curg din ochi de rob muteşte Lacrimi de orfan, amare! Doamne, de maghiar te-ndură, Apără-l de cele rele, Ocroteşte-l cu căldură Prin oceane de durere. Celui mai lovit de soarte Adu-i ani de bucurie, Prea şi-a ispăşit prin moarte Câte-au fost şi-or să mai fie! Cseke, 22 ianuarie 1823 Traducere: Constantin Olariu Ion Din furtunoasele secole ale poporului maghiar Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey a Hymnus X. Román fordítását a budapesti Pont Kiadónál mergelnt Abábránd-Revenire című kötetből vettük át.