Móser Zoltán: „De szeretnék csillag lenni az égen…” - Népdallá vált Petőfi versek (2012)

Szép menyecske, savanyú bor, édes múlt

SZÉP MENYECSKE, SAVANYÚ BOR, ÉDES MÚLT „Fura ellentét: a legkollektívebb műfaj: a népdal mindig a legegyénibb érzéseket ábrázolja. A legegyénibb helyzeteket is - írja Illés Gyula. - A műköltő gyakran elrejtőzik verse mögé, a népdal hőse szinte tapinthatóan előttünk mozog, első személyben beszél, és a legsajátosabb örömével vagy panaszával áll elő, amely azért lesz - helyes módon - általános, mert mindenki panasza lehet. Az okos költőnek ez az első eltanulnivalója a népdaltól. Ezt tanulta el Burns, az angol iskola, ezt Goethe és Heine, ezt tanulta el a fiatal Petőfi is.” A helyet és az időpontot is megtudhatjuk Illyés könyvéből: „Az 1800-as évek elején a magyar irodalom előtt két út volt, az egyik Széphalmon, a másik Debrecenen át vezetett a jövő és a dicsőség felé. Az írók zöme, mint tudjuk, a széphalmit választotta; ezen in­dult meg Kisfaludy, Vörösmarty, ezt követte egy ideig a fiatal Petőfi is. Bizonyára véletlen, hogy épp Debrecenben vágott át erről az útról a debrecenire, amely a lelkes füvészek óta elgyepesedett, el is gyomosodott, de amely így is a magyar tájak felé mutatott. A Csokonai módjára kóborló diák Debrecentől fogva lett, nem népdalköltő: a nép költője. Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! már az első állomáson így üti meg a hangot az »esküszegő lyánka!« s a hasonló megszólítások helyett.” S még ezt is hozzáfűzi: „a vers ugyan népdalnak is tökéletes, de biztos fölépítésével, fordulóival műköltészetnek is az.” HORTOBÁGYI KOCSMÁROSNÉ... Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom, Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van, Debrecentől Hortobágyig szomjaztam. Szilaj nótát fütyörésznek a szelek, Lelkem, testem majd megveszi a hideg. Tekintsen rám, kocsmárosné violám! Fölmelegszem kökényszeme sugarán. Kocsmárosné, hej hol termett a bora? Savanyú, mint az éretlen vadalma. Csókolja meg az ajkamat szaporán. Édes a csók, megédesül tőle szám. Szép menyecske... savanyú bor... édes csók... Az én lábam idestova tántorog. Öleljen meg, kocsmárosné édesem! Ne várja, míg itt hosszában elesem. 41

Next