Műemlékvédelem, 2011 (55. évfolyam, 1-6. szám)

2011 / 5. szám - MONUMENTA DEPERDITA - Angyal Tibor: A Szabadság híd felújításának esztétikája és műemléki hitelessége

MONUMENTA DEPERDITA Angyal Tibor A SZABADSÁG HÍD FELÚJÍTÁSÁNAK ESZTÉTIKÁJA ÉS MŰEMLÉKI HITELESSÉGE A hidak felújítása mindig örömteli ese­mény, főleg ha olyan sokat szenvedett épít­ményekről van szó, mint a mi budapesti Duna-hídjaink. A szépség fogalma viszont korról korra változott, és néha a felújítók az eredeti alkotók iránti alázat helyett azok műveinek kéretlen bíráivá, sőt kiigazítóivá tévelyedtek. Budapest rettenetes ostroma sem pusztított annyit, mint amennyit ártot­tak a háború utáni átalakítások, bontások. A második világháború után többeket irritált az 1896-ban megnyitott, volt Ferenc József híd díszessége. „Túlcsipkézett körvonalá­val nem idomult a Dunapart házsoraiból alkotott nyugodt - szinte klasszikus — kép­hez. A Gellérthegy sziklái felé nyúló csú­csaival erőtlen, kicsinyes részletességűnek hatott. A Budafoki- - és jelenleg Bartók Bé­­la-útról nézve, mint egy alkalmi épület — egy Krone cirkuszárbocai meredtek ki a tetők közül.”­ Mint sok épület esetében is, kapóra jött nekik a háborús pusztítás, hogy eltüntessék az „ördögtől való” díszítéseket. Ehhez ide­ológia alapot is szolgáltatott az Internacio­­nálé ötödik sora: „A múltat végképp eltö­rölni”. „A Ferenc József-híd figyelemre méltó műszaki alkotás, magán viseli azon­ban építési idejének egyes, ma már túlhala­dott jegyeit, amelyek a hídon nem mint szerves alkotó elemek, hanem mint pusztán díszítési szándékkal készült öncélú formák jelentkeznek. Ezeknek a híd újjáépítése so­rán történő elhagyása még jobban kidom­borítaná a hídban megnyilatkozó műszaki gondolatot” - ajánlotta a Magyar Művé­szeti Tanács Kodály Zoltán elnökletével. Az elképzelést a Közmunkatanács is magá­évá tette.­ A Szabadság híd szenvedte a fővárosi Duna-hidak közül a legkisebb sérülést a há­borúban. Az első későbbi, a háborús pusztí­tással összemérhető komolyabb kárt maguk a szovjet Vörös Hadsereg hidászai okozták, amikor egy hónappal a robbantás után vélet­lenül ledöntötték a budai kapuzatot. A híd már újra ott feszült a Duna felett csaknem teljesen újjáépítve, kisebb részletektől elte­kintve a háború előtti pompájában, amikor egy hónappal az átadás előtt Kiss Tibor még mindig a megcsonkítása mellett érvelt: „Mai megítélés szerint egy mérnöki alko­tásnak nincs szüksége arra, hogy külön feldíszítsék. A szerkezet önmagát dicséri funkciójának szellemes kifejezésével, anyag­szerűségével, célszerűségével és hasznossá­gával. [...] A híd, amint azt annak idején megtervezték, - nem ahogyan díszítették - tökéletes. Az eredeti alakon a tegnap díszei csak rontanak. Célunk: múltunk műszaki kultúrájának megbecsülése. Ezt pedig azzal szolgáljuk, ha eredeti szerkezeti szépségét, egy már meghaladott felfogásnak talán tetsző díszítéstől mentesen őszintén bemu­tatjuk. [...] Ne értsük félre: a közelmúlt em­lékei nem mind műemlékek. Nem műemlék az új Szabadság-híd régi cifrasága sem . Ha megsérült,­­ szolgailag visszaépíteni olyan részletekkel, amelyeket eredetileg is leplező vagy díszítő, akár felületes divatszándékkal készítettek,­­ nem szabad! [...] Olyan híd szülessen a régi helyén, mely méltóan tárja elénk eredeti lényegét. A Turul-madarakat, ha eltűnnek a Szabadság-híd csücskéről, csak a riporterek fogják siratni” .­ Az újjáépítés elsősorban a szerkezeti ele­meket érintette, így szerencsére a nagy költsé­gek miatt eltekintettek attól, hogy eltávolítsák a jórészt sértetlen kapuzati díszítőelemeket, tor­nyokat, pedig a Budapest folyóiratban több vágyrajz is megjelent az önmagából kiforgatott, eljellegtelenített Szabadság hídról, amit 1951- ben végre műemlékké nyilvánítottak. Nézzük meg, hogy valóban „leplező szándékkal”, „ön­célú formákkal” és védhetetlen szentimentaliz­­mussal díszítették-e a hidat az alkotói!

Next

/
Thumbnails
Contents