Munka, 1933 (5. évfolyam, 27-32. szám)
1933-04-01 / 27. szám
„Új szellemiség”* Ahová nézünk, mindenütt nyugtalanságot látunk. Fasiszta diktatúra, válság, munkanélküliség, fegyverkezés, kegyes szemforgatás, öngyilkosságjárvány, barbárság, hisztéria, ököljog az egyik oldalon és dermedt csend, fásultság, közöny, lelki meghasonlás, vagy cinizmus a másik oldalon. Úgy látszik feneketlen mélységek felett imbolygunk s mindannyiunkat az elmerülés veszélye fenyeget. A polgári humanisták egy része riadtan kiált fel az új emberért. Az elmúlt hónapokban külföldön és nálunk is egyik tanulmány jelent meg a másik után, amelyek mindegyike megállapítja a mai polgári embertípus csődjét s valami új, másfajta embertípus után vágyakozik. Egyik az eddigi „haszonelvi típus” helyett a „közösségi típusnak”, a másik a mai anyagias ember helyett, a kapitalizmust megvető új vallásos intellektusú hívő embernek körvonalait látja kialakulni. S amíg a valóság törvényei kíméletlenül érvényesülnek, új erőre lángol a metafizika, a misztikum, az öncélú szellemiség. A német nemzeti szocializmus vezére a XX. század mithoszáról ír s az irodalomban, művészetben, zenében, filmben egész Európában, különösen az újabb német események hatása alatt, mindenütt hódításra indul az „új irányzat”, amelynek soraiban ott találjuk a magukat „baloldalinak” nevező fiatal művészek és írók egy részét is. A „materializmus” helyett a lélek, a szellem, a „homo estheticus” egyedülvalóságát hirdeti és sajátos társadalmi kollektivista felfogása mellett az egyéniség jogait követeli. A külvilágból visszalép a belvilágba. Az új irány számtalan forrásból táplálkozik, indokolása is más és más, egyik helyen keresztény, a másik helyen keresztényellenes alapon épül fel, de közös vonás benne: a valóságtól való elfordulás. Minden korban a művészet és a filozófia a kor szellemi és érzelmi életének a kifejeződése. Ez az új „szellemiséget” hirdető „irányzat” is szoros függvénye a társadalomalakulás mai fokának s természetes, hogy a valóságtól való elfordulását a naturalizmus elleni támadással indokolja. A baloldal ellen a naturalizmus vádjával hadakozik. De hiszen ki is követeli a naturalizmust? Más a naturalizmus és más az életszerűség. A naturalizmus az apró részletek fotografikus feldolgozásával mereven szétválasztotta a részt az egésztől. Egyben pedig megkötötte az emberi szellem szabad szárnyalását. Leragadottságában épen úgy elabsztrahálta a valóságot, mint a metafizika bármely más megnyilvánulása. Más szóval a naturalizmus egyenlő a szempontnélküliséggel. A naturalizmus leszűkített és atomizáló formája nem is adhatta a valóságot, mert az nem a részletek önmagáért való elkülönülésében, hanem azok összefüggéseiben jelentkezik. Önmagában semminek sincs értelme és jelentősége, ez csak viszonylatban mutatható fel. Egy asztal jelentősége nem önmagában az asztalban, hanem az emberhez, az emberi társadalomhoz való viszonyában domborodik ki, épen úgy, mint bármely más jelenségé, beleértve az embert is. Ami Zalában még ma is értékes, ez nem a naturalizmus, hanem a különlegesen Zalai naturalizmuson túllépő érték s ezt akár romantikának is nevez-