Munka, 1934 (6. évfolyam, 33-39. szám)
1934-01-01 / 33. szám
Közbeszólás Lunacsarszkij Vasziljev Anatoli Lunacsarszkij nevét vörös betűkkel kellene belenyomtatni a proletariátus történelmi naptárába. Született 1867-ben Pultavában, meghalt 1933-ban Mentonban. Születését tekintve nem volt proletár, csakúgy, mint Lenin, Trockij és általában a szovjet vezetők első garnitúrája, jómódú szülőktől származott s hogy később a proletariátus oldalán harcolt, azt nem osztályhelyzete határozta meg, mint például Gorkijnál, hanem a kortárs humanitása, társadalmi és filozófiai tudása. Nem proletár forradalmár volt, hanem szocialista építő. Az ő egész élete hatalmas cáfolat arra a vulger marxizmusra, amely az emberiség előbbrejutásánál száz százalékig a gazdasági tényezőknek tulajdonít döntő és majdnem kizárólagos szerepet. Oroszország utóbbi tizenöt esztendeje is bizonyítja, hogy annak a kulturális és gazdasági átalakulásnak, ami ebben a kimondottan elmaradt agrárországban történt, csak részesei, végrehajtói voltak a gazdaságilag elnyomorodott tömegek, a kezdeményező erőt és irányító gondolatot pedig egy intellektuális réteg, Lenin és társai adták. Kétségtelen, a nagy orosz tömegek szellemi átalakulása, ideológiai átképzése, ami a szocialista államforma egyetlen reális garanciáját jelenti majd, csak ezután következik be, illetve az orosz helyzet ma annyiban reális államforma, amennyiben tagjai fölértik, tudatosan szükségelik és kellőleg értékelni tudják a változott körülményeket. Trockij több, mint egy évtizede írta egyik polemikus cikkében: Oroszországban, éppen a tömegek öntudatlansága és hiszékenysége miatt könnyebb volt a forradalmat megcsinálni, mint Európában, de ugyanezekkel a tömegekkel sokkal nehezebb lesz az eredményeket megtartani, mint az európai munkássággal, ha egyszer sikerül az ő forradalmukat is végrehajtani... Trockij megállapítása fedi a valóság tényeit. A tömegek szellemi nívója a mindenkori gazdasági, termelési rend függvénye, a termelési rendet azonban lényegesen az ember intellektuális képességei alakítják, nem ritkán a mindenkori konzervatív tömegakarat ellenére is. A technikai fejlődés csakúgy, mint a szellemi kultúra alakulása az ember teremtő erejét reprezentálja és ez a teremtő erő az úttörő és irányt mutató a társadalom fejlődésében. Ha például Oroszország kormánya, miközben az egységes gazdasági terv megvalósítását szorgalmazta, ugyanolyan apparátussal, vagy talán még nagyobbal nem látott volna hozzá az analfabéta muzsikok, primitív üzemi munkásság szellemi átalakításához — a vezetők elgondolása a kapitalista-imperialista hatalmak inváziója nélkül is a széthúzó, céltudatos építésre alkalmas erők hiányában összeomlott volna. Ma már ez a tudatosított réteg, a sokat emlegetett új generáció az alakuló szovjetgazdaság legreálisabb bázisa. Az első garnitúrához tartozó vezetők elhagyhatják helyüket, vagy meghalhatnak, az utódok kellő intelligenciával, kultúrigénnyel és céltudatossággal lépnek a helyükbe. A fiatal generáció elgondolásban, tervek kidolgozásában, igények fejlesztésében és egyben ezeknek a felkeltett igényeknek rendezésében sokkal előtte jár