Műszaki Hetilap, 1881. március-szeptember (1. évfolyam, 1-28. szám)
1881-03-16 / 1. szám
MŰSZAKI HETILAP (1881. márcz. 16.) I. ÉVFOLYAM, mely alkalmazásra talált. E két rendszer Feli és Riggenbach hegyi vasútja. Az első az u. n. sikló, melynél sodronykötél vontatja fel a kocsit a meredek lejtőn, a másik a fogaskerekű vasút, melynél a hegyoldalában kigyódzó, menedékes uton fogaskerekek segítségével kapaszkodik fel a vonat. E két rendszerhez most egy harmadik, meglehetős elmés szerkezet csatlakozik, amely Edoux, jeles franczia mérnök agyában fogamzott meg. Edoux a vízesést akarja felhasználni a kocsik felemelésére, s rendszere kétségtelen előnynyel alkalmazható minden oly helyen, ahol nagy esésű és bő vizű folyó, tehát tetemes vizerő áll rendelkezésre. — E terv ugyan még nem hajtatott végre, mindamellett megérdemli, hogy a tervező saját rajza után bemutassuk s szerkezetét legalább vázlatosan megismertessük. E vasút Francziaországban Cauterets község és a La Raillére fürdő között leendő közlekedésre volt tervezve. Cauterets egy szűk völgyben fekszik a Pyrénékben s több mint 900 méternyire a völgy felett. Igen jóhírű fürdő lévén, az idényben telve van betegekkel, akik seregestül jönnek ide üdülést keresni. A híres forrás azonban, melyről e hely híressé vált, La Raillére-ben van 125 méterrel magasabban s több mint 915 méter távolságra. Könnyű belátni, hogy a változó hegyi levegőn sem gyalog, sem a döczögős omnibuszokon nem valami kényelmes, sőt a betegekre nézve nem ritkán egyenesen veszélyes ez az ide-oda járás és hegymászás. A gyógyvizet pedig nem lehet La Raillére-ből Cauterets-be vezetni, mivel ezáltal úgy hőfokából, mint vegyi alkatából sokat veszítene. Ennélfogva nem marad más hátra, mint a fürdőt a községgel hegyi vasút által kötni össze, amely kényelmessé és gyorssá teszi a közlekedést. Az ilyen hegyi vasutak azonban, kivéve ezen Edoux-félét, igen sok tüzelő anyagot fogyasztanak, ami ezen a vidéken felette drága. E találmány a La Raillére folyó hatalmas vízesését használja fel, amely teljesen elegendő hajtóerőt szolgáltat e hegyi vaspálya számára. Edoux a Cauterets és La Raillére közötti 125 méternyi magasságot négy részre oszta, mely részek mindegyike mintegy 26 méter magas lépcsőfokot, képez. A vasúti kocsit e lépcsőfokokra külön tornyokban elhelyezett víznyomatú gép emeli, amineket Edoux Párisban több nagy házban is berendezett. A tornyok úgy vannak építve, hogy mindegyiknek a tetejétől — felfelé menve — a következőnek a lábáig az összekötő híd gyönge eséssel bír s a kocsi egyik toronytól a másikig saját súlyánál, illetőleg a nehézségi erőnél fogva gördül alá s a toronyba érve, azt a gép ismét felemeli a következő lépcsőfokra, így jut fel a kocsi a legfelső toronyba, amely 135 méterre fekszik Cauterets felett, tehát 10 méterrel magasabban, mint La Raillére. Ez azért van, hogy innen a kocsi a lejtős pályán saját súlyánál fogva siklik le rendeltetése helyére. Visszafelé nem e lépcsős utón jő a kocsi, de a hegy oldalán készített aránylag csekély esésű lejtős utón siklik le az alsó toronyig, amely már két részre van beosztva, a fel- és lemenő kocsik számára. — Képünk elég híven és érthetően ábrázolja e vasút berendezését és szerkezetét. A 2. sz. ábrán látható a lépcsőzetes tornyos pálya, melyen a kocsit fölfelé szállítják s a hegyoldalban haladó lejtős út, melyen a kocsi saját súlyánál fogva az alsó toronyhoz siklik alá. Ugyan e képen látható a torony keresztmetszete a fölfelé emelkedő kocsival, mely az emelő géppel kapcsolatos tolórúdra erősített vastalpon nyugszik. Amint a kocsi fölér a hegyre, a legfelső toronyból a lejtős pályán lesiklik La Railler-be, ahol a kocsit a hegyoldalban lefelé vezető, tehát ellenkező hajlású útra egy keresztirányban elhelyezett sínpályán ide-oda mozgó és megfelelő sínnel ellátott kocsi viszi át (3. ábra), melynek helyzetét a képünkön is látható hydraulikus dugattyú szabályozza. A kocsik erős fékezőkkel vannak felszerelve, amelyek teljes biztosságot nyújtanak az önsúlyánál fogva lefelé sikló kocsi mérsékelt haladására vagyis gyorsuló sebességének kellő korlátozására. A pálya esése egyik toronytól a másikig méterenként 0-005125 méter, a lefelé vezető úton pedig 0-043961 méter. E tervet az illetékes franczia mérnökök igen kedvezőleg fogadták s fölébe helyezték valamennyi más tervezetnek. Végérvényesen a parlament fog felette nem sokára dönteni. A múlt épitőművészete és annak viszonya a jelenkor építészetéhez. — Redtenbacher Rudolf után. — I. A ki a múlt idők építési módjairól helyes ítéletet akar alkotni, azt csak úgy teheti, ha világos fogalmat szerez magának az iránt, hogy a tárgyalt modor mily viszonyban áll az építőművészet összes fejlődésével, hol áll az őt megelőző és követő fokozathoz képest. Téves következtetésekre jutnánk, ha egyik vagy másik modor álláspontjáról akarnék a többit szemle alá venni. Valószínű, hogy ítéletünk nem vallana igazságos bíróra, mert részrehajlatlanság helyett, egyoldalú álláspontunknak megfelelőleg, elfogultság jellemezné felfogásunkat. Igazságos csak úgy lesz ítéletünk, ha általánosan érvényes aesthetikai szempontból mérjük össze őket egymással s megfejtjük azt a kérdést, hogy az építőművészetre, az egészre, mily hatással voltak, a megelőzőhöz képest miben mutatnak fel haladást. Tárgyalásunk módszere bíráló és összehasonlító lesz; vizsgálódásunk eredményeiből aztán ki fog világíani azon viszony, melyben a múlt építészete a jelenével áll, továbbá az is, miben haladt ez utóbbi és a múlthoz képest miben mutat fel visszaesést. Visszatekintve az emberiség homályba burkolt őstörténelmére, azt találjuk, hogy a görög korszak előtt is, tehát azon időben, melyről a történelemnek nincsenek adatai, már óriási építkezések történtek. Hatalmas és nagy számú műemlékekre akadunk, melyek a tégla és kőépítés tökéletességéről tanúskodnak. A kiválóbb épületnemek, a templom, palota és síremlék, már az építésnek önálló tárgyait képezek, seőt behatóbb vizsgálat után a díszítés lényeges elemeinek és a főbb építési tagozatoknak csíráit is megtaláljuk. De bármily nagy is néhány nép érdeme az építőművészet terén a görög korszak előtt, mégis a görög művészet nagyságával szemben csak törpe az. Bár elfogadjuk a tudomány azon álláspontját, mely szerint a görög művészet és műveltség Ázsiából és Afrikából származik, a görögök érdeme csonkítatlan áll előttünk : mint mindenben, úgy az építészet terén is oly műveket hoztak létre, melyek az összes emberiség javára szolgáltak és a jövő számára is állandó értékűek. Az egyiptomiak és assurok ellenben a jelenre nézve alig bírnak más, mint őstörténelmi jelentőséggel ; ők az emberiség első korszakát úgyszólván bezárják. Mindamellett, hogy fejlett műveltségűek voltak, az utókornak semmit sem hagytak, ami állandó, tartós hatású mozgalmat lett volna képes előidézni, és ha hoztak is létre valami magasabb értékűt, azt a klasszikus ókor teljesen magába olvaszta. A hellének, ez isteni adományokkal dúsan felruházott nép, a minden oldalról érzett külső hatások és a bennük eredő eszmék befolyása alatt minden téren nagyot és szépet tudtak teremteni. A politikában és történelemben, a tudományban és művészetben mestereink, részben utolérhetetlen előképek. A szép teremtésében a költészet és képzőművészet terén genialitásukkal magasan fölötte állanak elődeiknek, és ez az egy körülmény máris az első helyet biztosítja számukra az ókor valamennyi népei között. A görögök az elsők, akik az épületek alaprajzának kiképzését a tökéletességig vitték , az assyrok épületei alig mutatnak fel tengely szerinti alakulást; az egyiptomiaknál csak egy főtengely van, melyhez a nagyobb csoportok különálló épületei sorakoznak. A görögök egyesíték először az épületeket egyenértékű tengelyekhez kötött egységes csoporttá. Az Eredhtheion Athénben, az Akropolison ilyen csoportalkotmány. A görögök találták fel a központos építkezést: a középítmények, a minő a Lysikrates-emlék, vagy a sokszögalakúak, minő a szelek tornya, előbb ismeretlenek valónak. Az épületnemek számát jelentékenyen gazdagíták: építettek színházakat, gyűléstermeket, versenypályákat, vízvezetékeket stb. A templomok és síremlékek építése módját, eltekintve attól, hogy ilynemű épületeik a különös vallási czélnak is megfeleltek, oly tipikusan és általános érvényűséggel fejték ki, hogy úgy a templomok, valamint az emlékszobrok építésénél az alapalak a mai napig ugyanaz maradt a változott alakítás és isteni tisztelet daczára is. Az épületrészek elválasztását és művészi tagolását tökéletesen végrehajtva a görögöknél találjuk először: födél és alépítmény, falak és tárnok, ajtó és ablaknyílások külön és harmonikusan jutnak érvényre. Három építésmódot alapítottak meg, melyeket kezdetben egymásután, később egyidejűleg alkalmaztak: a dóri stylban az erő és hatalom, a jóniban 3 ábra. ÚJ RENDSZERŰ HEGYI VASPÁLYA.