Művészet, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 11-12. szám
befolyások nem túlzottan érintik őket, palatáblára meg elvből nem rajzolnak. Kultúrtrükkökkel lehetetlen elcsípni őket. Ez legfeljebb a zsaruknak sikerül néha. Tény, hogy az aluljárósokat szinte a golyó se fogja. Talán azért nem, mert személytelenek. Még nevük sincs. Illetve ami van, az csak valamiféle ragadványszó, ami leginkább azért kell, mert rendszerint ezt testik. Ez a „téma", Futura 2000, Dondi, Blade, Seen, Quik, Zephyr, Bendy, Crash, Rammelszee, Nock 167. Nem is szabadna, csak nagybetűvel írni őket, hiszen mindegyikük egy-egy embléma. Embléma, amit könnyen, gyorsan és sokféleképpen lehet megjeleníteni. Úgy, hogy mennél hatásosabban, mennél több állomáson és kocsi oldalán tűnhessen fel azokon a vonalakon, amelyeket egy-egy graffitis kiválasztott magának, s amit aztán ural is, amíg csak egy fiatalabb és lendületesebb s nem utolsósorban termékenyebb festő el nem riasztja onnan. Miféle festészet ez? - kérdezhetik. A New York Subway Graffiti mindenekelőtt jellemző tényszerűsége, hogy zománcspray-vel festik. Másodjára említhetnénk, hogy zömmel az utcai reklám- és filmfeliratok betűiből, a comic-stripekből, a képregények stílusából táplálkozik, de nagyon sajátos módon, némi pop artos és konceptuális mellékletel. Leszámítva a korábbi periódusok „tag"-nak nevezett, kisebb méretű, a felületeket mintegy csak megcímkéző előadásmódját, manapság egyik legmeghatározottabb jellemzőként említhetjük, hogy teljes metrókocsioldalakat takar be. Ekkora képeket csinálni nem kis munkával, s a körülményeket figyelembe véve számos rizikóval jár együtt. Kemény vállalkozás. A tizenöt méter hosszúságú vagonok megfestése valóságos attrakció számba megy. Először is be kell lopódzni a föld alatti remízekbe. A festőnek magával kell vinnie a mintegy ötven négyzetméternyi felülethez szükséges spray-s kannákat és segédeszközöket. El kell bújnia és várni, hogy amikor leáll a forgalom, nekiláthasson a festésnek. De nézzük, mit mond erről az egyik híresség, Leen. Ő volt a király az IRT 6-os vonalán 1979-től 1982-ig. Ez idő alatt több kocsit festett tele, mint akárki más. „Szeretem az egyszerű feliratokat, mert azok könnyen olvashatók, és gyorsan felfoghatók" - nyilatkozta. Ez lényeges szempont, mivel az állomásokon csak pillanatokig áll a vonat, így a kép felfogására nagyon rövid ideje van az utazóknak. „Én pedig azt akarom, hogy mennél többen értsék a festményeimet" - folytatja. „Mivel közel lakom az egyik földalatti rendező pályaudvarhoz, csak kapom magam, és lemegyek. Belopom magam és festékesflakonjaimat a remízbe, majd elbújok az egyik kocsi alatt, és várom a hajnalt. Ilyen tájt viszonylag nyugalom van, így ekkor látok munkához. A festékeskannákat már előre megjelöltem, különféle apró tárgyakat - kulcsot, rongyot, madzagot stb. - kötve rájuk, hogy könynyen kiválaszthassam, melyikben milyen színű a festék. A képeket ugyanis teljes sötétségben, úgyszólván vakon festem a kocsik oldalára, s a jelölések nélkül nem tudnám, milyen színt is használok. Ha aztán kész vagyok, sietek kifele. Rohanok a legközelebbi állomásra, és várom, hogy feltűnjön az én kocsim. Akkor látom majd először, mit is csináltam. Olykor néha órákig is ott vagyok, amíg végre megérkezik az a vagon, amit én festettem be." Egy másik graffitis „mester" szintén híres figurája a New York-i színtérnek. A tetőtől talpig kifestett kocsik specialistája. Felirata rendszerint saját ragadványneve: Blade. „Nincs ennél jobb szöveg a kocsi oldalára - mondja. - Egy pillanat alatt felfogható. Hogy hogyan írom fel, az már nem érdekel. Ahogy épp kedvem van. Nem törekszem stílusra, adódjon minden az akkori helyzetből." Blade-et sokan ismerik, és ő is sok kollégáját tartja számon. „Mindenkiről tudok, aki a 149-es vonalon vagy a Grand Concouron melózik. Minden valamirevaló graffitis innen startolt, mint például Super Cool 223, Crasher, Phase, Stag 161. ők voltak a menők, és nagy dolog volt, ha befogadtak valakit. Velük jártam a csövet 74 és 79 között. Reggel három körül minden szombaton lementünk a Spanyol Szakaszba. A péntek esti csúcsforgalom után ilyenkorra a vonatoknak nagy része már leparkolt, és így viszonylagos nyugalom volt. Rendszerint reggel fél hatig maradtunk fenn. Egy-egy ilyen alkalommal én magam kifestettem négy-öt kocsioldalt, különféle stílusokban. Fél hat körül aztán sietve tűntünk el, mert tudtuk, ez idő tájt már jönnek a zsaruk. Mindig megpróbálták kitalálni, merre vagyunk. Ilyenkor ha elkaptak, kijárt pár havi börtön. 1975 táján beépítettek közénk egy csomó 7 6-6 Kocsioldalak 7 Leen: Cím nélkül, vászon és spray, 132x275 cm, 1983 8 Kocsioldalak 90