Lyka Károly szerk.: Művészet 3. évfolyam (Budapest, 1904)
4. szám - Szász Gyula
olvasnak idegen könyveket és hírlapokat, több külföldi művészi folyóiratot lapoznak, mint hazait, tehát kerülő úton is telítik magukat idegen szellemmel. Tárlatainkon néha több idegen képet látnak, mint magyart, színpadainkon idegen társadalmak képe tárul elébük, sőt kezdhetjük a dolgot ab ovo, az iskoláknál, hol az olvasókönyvek, az ifjúsági iratokkal együtt idegen hősök viselt dolgairól, idegen Hucklebergk kalandjairól szól. (Mely utóbbi körülményt egész tisztelettel ajánljuk a közoktatásügyi kormány figyelmébe.) Abszolúte nem csoda, hogy művészetünk, egész szellemi és társadalmi életünk merő zagyvalék, a honi és külföldi motívumok és benyomások groteszk keveréke. Ebből az a szomorú tény következik, hogy művészeink lelke is zagyvalék, hogy szellemi munkásaink nem magyar emberek abban az értelemben, amily francia volt pl. Millet s hogy nem magyar az ország sem. S ha van is magyar vidék vagy magyar zsáner, de annak a pszichéjét külföldi hatásoktól átgyúrt festő adja vissza s támadnak müncheni ízzel leöntött magyar huszárképek, szalonbeli magyar lányok és szolnoki részletek hollandi szószban. Ugyan van-e ennek panaceája ? Azt mondják: Az ifjú magyar művész mehet ugyan külföldre világot látni, tanulni, a különféle iskolákkal megismerkedni, látókörét szélesíteni, de azután siessen haza, tartózkodjék állandóan itthon, járja örökké a magyar vidékeket, szívja magát tele a magyar levegő párázatával, lelkét telítse a magyar psziché megnyilvánulásaival, agyát pedig szedje tele magyar képzetekkel. Mert más a magyar föld textúrája, a magyar ég felhőjárása és más a magyar ember gondolkozásmódja, testtartása, gesztusa, modora s végre más a magyar társadalom egész jellege, más szelleműek a mi intézményeink, szokásaink, óhajaink, vágyaink, mint a többi nációsé. Ha a művész ezt követi s ha istenadta tehetség, akkor a többit bízza az istenség vezető kezére: évek múltán majd csak kialakul nála valami sajátos nemzeti fölfogás, sőt külön nemzeti technika is. Akiknek a lelke mélyén azonban szkepszisz lappang, akikben a csömörlésig fölgyülemlett a filozófia, akik nem Münchenben értenek egyet a tisztelt előttük szóló véleményével, azok azt vallják, hogy semmit a világon erőltetni, siettetni nem lehet, mert minden fejlődés kiszámíthatatlan, irányíthatatlan, leronthatatlan tényezőknek az eredménye, vagyis, hogy nincs ugrás a természetben. A magyar nemzeti művészethez egyöntetű magyar nemzet és magyar művész kell, a szónak legteljesebb értelmében. Tehát nem elég, ha valakinek az anyanyelve magyar. Ezen fordul meg a dolog. Az optimista azt mondja: lesz még magyar művészet. Akkor, mikor lassanként nálunk is fölgyülemlenek a nemzeti hagyományok, mikor kiépül a magyar nemzeti műveltség, mikor meg lesz minden kellék : műintézetek, műiskolák, pénz, műértő magyar közönség, mely a szellemi kontrolt gyakorolni is képes s hatalmas, igazán nemzeti magyar közélet. A peszimista pedig azt mondja: sohasem lesz magyar művészet, mert ezzel már elkéstünk. A modern élet lerontja az országok határait, megkönnyíti a benyomások, eszmék kicserélését a könnyű és olcsó közlekedés által s az idegen befolyásokért nem is kell külföldre menni, mert majd elszármaznak azok hozzánk könyvek, lapok, képek révén. A peszimista azonkívül egy elvitazhatatlan jelenségre, egy feltartóztathatlan processzusra is hivatkozhatik, azt mondván, hogy a nagy kultúrnépeknél is mállik már a nemzeti karakter vagy legalább is erősen ki van téve idegen behatásoknak. Franciaország például Wagner s Sudermann révén már oly erősen kezd a német szellemmel érintkezni, hogy ez 30 évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt. A peszimisták erősen hiszik, hogy száz vagy ötven év múlva a nemzeti iskoláknak, a sajátos nemzeti technikáknak befellegzett s ebből akár előre is megkonstruálható a jövő művészetének filozófiája . . . Ily körülmények között csak egyetlenegy kompromisszum lehetséges, amelyben minden magyar ember megegyezhetik. S ez az, hogy: közönség és művészek igyekezzünk lélekben is magyarok lenni. Igyekezzünk, mert mást aligha tehetünk s a többit igazán az istenség vezető kezére kell bíznunk.