Jubiláris kiállítás katalógusa (Budapest, 1963)
Vasas Központi Képzőművész Kör ebben az évben is megrendezte a szinte már hagyományossá vált kiállítását. Ez a kiállítás azonban célkitűzésében és jelentőségében is túlnő az eddigi bemutatkozásokon. A festmények és grafikák nemcsak a Kör tagjainak elmúlt évi tevékenységéről számolnak be, hanem a Központi Képzőművész Kör egy évtizedes művészet nevelői tevékenységéről és annak eredményéről. Aképzőművészeti műveltség terjesztésének mozgalmában, a képzőművészköri mozgalomban kezdettől fogva jelentős szerepet töltött be a Vasas Központi Képzőművész Kör. A Vasas Szakszervezet felismerve a képzőművész-körök művelődés-politikai hivatását — jelentős anyagi és erkölcsi támogatásban részesítette a Központi Képzőművész Kört. A Kör számára önálló helyiséget biztosított, a művészeti nevelést hivatásos művészekre bízta: a művészi irányításban kezdettől fogva részt vevő Szentiványi Lajos festőművészre, Hajdú Sándor szobrászművészre és a Kör munkásságába a közelmúltban bekapcsolódott Balogh András festőművészre. A szakszervezet nemcsak a gyakorlati képzésre vetette a súlyt, hanem arról is gondoskodott, hogy a Kör tagjai a művészet elméleti kérdéseivel is foglalkozhassanak. A Vasas Szakszervezet jól átgondolt, tervszerű művelődéspolitikai tevékenysége meghozta az eredményt. Számbelileg a Központi Művész Kör tagjainak létszáma állandóan növekszik. A kezdetben mintegy 10—15 főt kitevő taglétszám ma már 70—80 főre növekedett és sikerült 10 év óta lelkesen dolgozó, eredményt felmutató törzsgárdát alakítania. A Kör eredményes munkássága azonban nemcsak a köztagok létszámának állandó növkedésében ölt alakot, hanem azokban az elismerésekben is, amelyekben a Kör munkássága az elmúlt évek során részesült. Jelentősen elősegíti a köztagok fejlődését a Vasas Szakszervezet és a Népművelési Intézet együttes gondoskodása, hogy az arra érdemesek nyaranta a tokaji művésztelepen a természet tanulmányozásában is elmélyedhetnek. A Vasas Szakszervezet helyes művelődéspolitikájára vall, hogy nem csupán a művészet iránt egyéni hajlamaik révén érdeklődők számára nyújt alkalmat a képzőművészeti művelődésre, hanem klub-