Scholz Erik kiállítása (Csók István Galéria, Budapest, 1968)
február 27-én született Budapesten. 1944 ben fejezte be középiskoláit, s még ez év őszén bejutott a Képzőművészeti Főiskolára. Három évig Szőnyi István növendéke volt, majd a Főiskola reformja után Főnyi Géza osztályán végezte el a mozaik tanszakot. 1949 ben távozott a Főiskoláról. Addigi legfigyelemre méltóbb munkáját, az 1948-as francia bányászsztrájk emlékére festett kompozícióját ebben az évben állította ki a Főiskola növendékeinek kiállításán. 1950 től számíthatjuk önálló művészi fejlődésének első összefüggő szakaszát. Az akkor aktuális tartalmi és formai problémák megoldásán fáradozott. Akár többfigurás kompozíciót, akár egy-egy alakot festett, általában a dolgozó emberek mindennapi életéből vette témáját. Hagyományos, a természethez közelálló formákat, harmonikus arányokat, háromdimenziós teret adott, ügyek tónusaira, illetve a fény-árnyék effektusainak kihasználására. Bár az irodalmi elemek megszorították a festőiség és a formai differenciálódás nagyobb gazdagságát, művészete akkor sem volt szabályokkal körülírható, valamilyen már elfogadott formai megoldást újraigazoló. Részt vett az időszak minden jelentős kiállításán, a Műcsarnokban rendezett nagy nemzeti kiállításokon, ezenkívül a Nemzeti Szalon, Ernst Múzeum és más kiállító helyiségek tárlatain. Korai munkásságának elismeréséül megkapta a Munkácsydíjat. 1954 től és általában az ötvenes évek közepétől a tematikus kompozíciókon megoldott problémák mellett egyre több figyelmet fordított a közvetlen természeti élményre. Némileg a nagybányai művészet új átértékelése is közrejátszott ebben. Több időt töltött vidéken, Tihanyban, Pilisben, Zsennyén. A táj festői szépségét, s a tájban megjelenő ember életét figyelte. Csökkent az irodalmi, illetve illusztratív elemek szerepe, ezenkívül olajképeinek súlyos, tónusos felületeit a tört színek egyre gazdagodó fokozataival váltotta fel. 1957 től fokozott erővel haladt e festői szemlélet kiteljesedésében. Több pezsdítően ható külső és belső momentum közül párizsi tanulmányútját kell megemlítenünk. Először 1957-ben, majd 1958-ban töltött hosszabb időt a művészetek fővárosában. A kifejezési módok sokféleségét találta ott, s addig megvalósított művészi eredményeinek helyességét is szélesebb skálán mérhette fel. Magával vitt itthoni képeiből (négy társával közösen) kiállítást rendezett a Modern Művészetek Múzeumában. Párizsban sokat dolgozott, s az ott elért formai tisztázódást folytatta itthoni munkáiban. 1958 ban és 1959-ben festett képein a természettel tartott szoros kapcsolat maradt meg továbbra is döntő inspiráló erőnek, de az élmény felfogása, értékelése, majd képi realizálása során olyan formai kísérletek és megoldások keletkeztek, amelyek a további szubjektív átélés, az egyéni képzelő és asszociáló erő útján szereztek érvényt maguknak. Az addigi három dimenziós tér és telt plasztikus forma helyett a kép síkfelülete felé igazodó dekoratív forma és az érzékeny kolorit sajátos megválasztása segítette komponálását. 1960 ban a Csók István Galériában volt önálló kiállítása. A közönség és a szakma, valamint a műkritika érdeklődéssel és megértéssel fogadta. Azt mondhatjuk, törés vagy számottevő zavar nélkül folytathatta törekvései következetes megvalósítását. * Fejlődése további felvázolásánál ismét a természeti élmény, a természettel és a körülötte levő emberi környezettel való szoros kapcsolatát kell elsőnek figyelembe ven-