Dombrovszky László emlékkiállítása (Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest, 2005)
Apámról, Dombrovszky László festőművészről .... még Galéius, az orvosok fejedelme sem menthette meg apját a haláltól. Egyikünk sem teheti meg. És ha tollunkkal szeretnénk megőrizni Apánkat? Ráébredünk, hogy egy ismeretlen nyomán járunk. Amikor együtt játszottunk, még kicsik voltunk. Amikor vitatkoztunk vele, még tapasztalatlanok. Amikor túl akartuk őt szárnyalni, erőtlenek. Tehetetlenek vagyunk a saját halálunknál is kegyetlenebb halállal szemben. Kegyetlenebb - mert megmutatja, hogyan tűnik el egy ember, először a föld színéről, majd az emlékezetből. Az utolsó nap után hosszan sorakoznak a lassanként eltűnő napok, egy élet fényeit árnyék takarja el, az ezer forma, melyből az élet állt, hamuvá válik... A halál csak kezdet. A feledés később jön. Az ember élete azokkal együtt tűnik el, akik ismerték őt. Az ősszel elhulló falevelek magukkal viszik a színeket, és ami megmarad, a kopár fa, már nem e világba való. Mi marad egy életből, ha nincs több tanú?" Lénárd Sándor: Apám Egy festő, akit mindenki szeretett. Színes egyéniség volt, ám népszerűségére ez még nem elegendő magyarázat. Talán azért, mert élete és művészete olyannyira összeforrott. Nem érdekelte más, csak a festés. Lélegzés volt számára, nem csupán önkifejezési mód. Ettől vált élete egyénisége oly egyértelművé A 19 - 20. század fordulóján született művésznemzedék sok tagja rendhagyó életművet, életvitelt mondhat magáénak. Nyugtalan keresés, a formák megváltoztatásának vágya, vibráló idegesség, helyváltoztatás, formai és esztáikai problémák kísérték életútjukon, a 20. század jellemzői. Ebbe a nyugtalan kereső nemzedékbe született Dombrovszky László Orgell-ben (Besszarábia, ma Moldávia) 1894. augusztus 7-én, meghalt Budapesten, 1982. április 30-án. 1921-ben telepedett le Magyarországon. 1924-ben Szőnyi Istvánnal és Berény Róberttel alapítója volt a Zebegényi művésztelepnek. Őt is megragadta a Dunakanyar festői szépsége. Amiben eltért a poszt-nagybányai iskolától, az a franciás iskolázottságában rejlik. Nála kezdettől fogva szerepet játszott a kolorit. A harmincas évektől szerepelt kiállításokon érzékeny, lírai hangvelű képeivel. Hosszabb időt töltött Franciaországban, Skandináviában, Olaszországban. A korai kritikák arról írtak, hogy művészetét ,.franciásan finom és szinte szlávosan érzékeny stílus” jellemzi. (Magyarország, 1944.3.23.) „Kissé mélabús, szemlélődére hajlamos lelkisége egyesíti a magyar piktúra temperamentumos kifejezésmódjával. Czóbel Béla és Berény Róbert hatottak rá legerősebben, tőlük tanulta meg azt a festőiséget, amely minden természetélményt a maga legsűrűbb lényegére korlátoz, hogy ezzel teljességig fokozza a festői hatást” (Pesti Hírlap 1944. 3.23.) Művészete ekkor csakugyan az École de Paris és a magyar „poszt-nagybányai” iskola stílusa közötti egyensúlyt kereste. Párizsban a Julian szabadakadémiára járt. Egy ideig Othon Friesz (1879-1949) volt a mestere. Ugyanakkor Dombrovszky kései, hatvanas évekbeli fiatalosan felszárnyaló festészete sokkal inkább - áttelesen, szellemiségében legalábbis - a fauve-os fiatalból klasszikus mesterré érett Braque-éval vagy Matisse-éval mutat rokonságot, aki a század elején ugyancsak fenntartott Párizsban egy közép-kelet-európai fiatalok által látogatott szabadiskolát. Dombrovszky fiatalon a francia fővárosba, az École de Paris nemzetközi művésztársaság vonzáskörébe került. Párizs világvárosias jellegével, művészeti szabadiskoláival az önálló művésszé válás útját nyitotta meg előtte. Olajképein - időt-távolságot semmibe véve - meglepő természetességgel ragaszkodott az École de Paris évtizedeket átívelő szellemiségéhez. Dombrovszkyt sohasem érdekelte az anyagi boldogulás, műveiből árad szenzuális életszeretete. Huncutkás mosolyú, bölcs humorú, aki légköre, egyénisége révén természetes közvetlenséggel tudott kapcsolatot teremteni a fiatalokkal is. Nem volt érezhető a kora, lényéből belső fiatalosság áradt, ami a szellem frissességéből, az érdeklődés csodálkozás képességéből fakadt. A másik emberrel való kapcsolatteremtére különös képessége volt. Ha megkédezte, „hogy vagy?” nem üres szólásforma volt, hanem valódi érdeklődő a másik iránt. Mindenkit tegezett, s ugyanakkor tiszteleti komolyság jellemezte kapcsolatát a nála fiatalabbakkal, s ezért kapott ő is tiszteletet. Született társalgó volt, mindig érdekelte mások véleménye a művézetről, életről. Szerette, ha a vélemények megütköznek. Szenvedélyes vitatkozó volt, Medveczky Jenő szokta emlegetni, amikor műtermében A festő eredetileg dupla w-vel írott nevét Magyarországon szimpla v-vel használta, s jelen kiadvány is ezt követi.