Kalmár János Lélekhelyzetek, kiállítás (Tihanyi Bencés Apátság, 2006)

A közeg szétzilálása. És a megsértett tér, az összezilált közeg a szobor-tárgyak körül és a szobor - tárgyakban mégis a helyére kerül. Önmagában is elragadhatna a tér és test összhangja és disszonanciája, a forma izgalma, az építkezés lele­ménye, a kényes egyensúly, a patta­násig ívelő feszültség, a különösség­­ azonban sokkal érdekesebb, hogy mi lappang mindezek hátterében. A síkok mögött, a síkok által hordozottan, a hallgatag, sima, megsérthetetlen felületek alatt, a jelzések, a jelzés­szerűségek, a tartalmak, a kifejezések, a jelentések tartományában szikár, kemény kijelentések ütköznek gyengéd érzelem-kitörésekkel, a fegyelme­zettség és a logika feszül a lélek belső kitárulkozásának. Nincsenek utalások, nincsenek egyénítő jegyek, a korra és a helyre való konkrét hivatkozások, vonatkoz­tatások - hacsak a teljes lecsupaszítás nem az. Nincsenek körülmények, és helyzetek, szituációk és kapcsolatok, viszonyok sem: állapotok, vagy inkább létezésmódok öltenek beszédes testet. Az emóciók a formáló-deformáló erők. Kíméletlen, kemény líra ez: végletes különállóság, kínzó egyedüllét, mérhe­tetlen csend, kimerevített mozdulat­lanság, szembesítés önmagunkkal. Valóban, mintha megtorpanna itt az idő. Ám ha a szembesülés, a megrázkód­tatás elmaradna, ha nem tudnánk együttérezni vagy szembeszegülni önmagunkkal, akkor is nyitva marad a meditáció ezernyi lehetősége: e szobor­tárgyak által a szimbólumok, a jelképek, a metaforák hallatlanul gazdag világa előtt nyílnak tágas, belé­pésre és felfedezésekre invitáló kapuk. Wehner Tibor

Next