Muzsika, 2006 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2006-09-01 / 9. szám - DALOS ANNA: Megénekelt történelem: Kodály-kórusművek felvételeiről
nóták, 1934; Kit kéne elvenni, 1934; Katonadal, 1934), melyek születnek a nemzeti zeneszerző küldetéstudatának hatása alatt (Nemzeti dal), s melyek a közvetlen politizálás szándékával (Emléksorok Fáy Andrásnak)? Észreveszi-e a művekben megmutatkozó zeneszerzői játékosság jeleit, például a Csikó (1937) visszhangra, kánonra, eltolásokra épülő ötletességét, vagy A szabadság himnusza (La Marseillaise, 1948) kórusra átültetett katonazenekarát? És képes-e rácsodálkozni néhány szokatlan zeneszerzői megoldásra: például a Hej, Büngözsdi Bandi (1947) népdalt idéző Petőfi megzenésítésében a kétszer is váratlanul megjelenő, a stílust drámai erővel megtörő, gazdag barokkos zárlatra, vagy a Huszt különös ellentétpárjára, amelyben Kodály az elvetendő múltat dús barokk szekvenciával jellemzi, a reményteli jövőt viszont lapos unisonóval? A lemezen felcsendülő darabok egymásutánja jól megtervezett koncertprogram formáját ölti: nem a komponálás sorrendjében szólalnak meg a tételek, hanem a népi szövegre írt kompozíciókat költői textusokra készített alkotások keretezik. A lemez azonban sajnálatos módon nem tartalmazza Kodály összes férfikari művét: hiányzik róla az 1913 és 1917 között komponált Bordal és Mulató majd, mint ahogy kimaradt a korai Stabat Mater is. Nagy kár, mert ki tudja, mikor készül újból Kodály férfikaraiból kiadvány, a lemezre pedig mindhárom alkotás kényelmesen ráfért volna. Erdei Péter és a Debreceni Kodály Kórus arra vállalkozott, hogy három CD-re felvegye Kodály Zoltán összes vegyeskari művét. Egyelőre csak az első két kiadvány jelent meg - az első az 1903 és 1936, a második az 1937 és 1947 között keletkezett kompozíciókat tartalmazza a vállalkozás komolysága, jelentősége, példaértéke azonban már most is nyilvánvaló. Erdeiék - egy vérbeli lemezösszkiadáshoz illőn - keletkezésük sorrendjében éneklik a darabokat. Talán éppen ezért nem érzem igazán szerencsésnek, hogy a gyermek- és női karok ötveneshatvanas években készült vegyeskari átdolgozásai az eredeti alak keletkezésének ideje alapján kerülnek besorolásra. De ennek KODÁLY ZOLTÁN VEGYESKARI MŰVEK I. VEGYESKARI MŰVEK II. Debreceni Kodály Kórus Vezényel: Erdei Péter Hungaroton HCD 32364-65 mégsem az az oka, hogy történetietlennek vélem ezt a megoldást - habár ezt is felhozhatnám érvként -, ellenérzésem sokkal inkább zenei-kompozíciós természetű. Éppen a művek kronológiai rendbe illesztése világít rá ugyanis egyértelműen arra, milyen változások zajlottak Kodály Zoltán zeneszerzői műhelyében az évtizedek folyamán. Míg az ifjúkori Miserere (1903) a bachi stile anticót kísérli meg összeegyeztetni Verdi egyházzenéjének hangvételével, s egyelőre csak a zeneszerző harmóniai érzékenységének jeleit mutatja, az Este (1904) már a későbbi Kodály-stílus melankóliáját, a tonalitás keretein belüli szabadabb-disszonánsabb harmóniakezelés iránti érdeklődést, valamint a versválasztás igényességét is előrevetíti. Az 1931-ben keletkezett Mátrai képek viszont már teljesen autonóm kórusstílus vonásait hordozzák - ez az idióma azonban egyelőre a Székely fonó műköréből származik. Nyilvánvaló, hogy a vegyeskari írásmód kialakulásának fordulópontja az 1933/34-ben keletkezett nagy kórusok (Öregek; Akik mindig elkésnek; Jézus és a kufárok) komponálásának idejére esik. A Túrót eszik a cigány (1925,1950) és az Új esztendőt köszöntő (1929,1960) átirata, legyen bármilyen eredeti is, mégiscsak a falu gyermekeinek mindennapjait eleveníti fel. A Kodály-gyermekkarok legeredetibb mozzanata talán éppen az, hogy a zeneszerző a népi gyermekjátékok világát ülteti át az európai kóruskultúra közegébe. Amikor ugyanezeket a kórusokat felnőtt nők és férfiak éneklik, elvész a darab természetes környezete. Ugyanakkor az Öregek és az Akik mindig elkésnek eleve vegyeskarra koncipiálódtak: e két kompozíció teremti meg Kodály vegyeskari idiómáját. Irodalmi kórusok ezek, ugyanabban az értelemben, ahogy Schubert kezén a 19. századi bécsi Lied irodalmi dallá válik (ezért is állnak Kodály e kórusai olyan közel az I. világháború előtt írt dalaihoz). Akárcsak Schubert, Kodály is abból az elvből indult ki, hogy e műfajhoz meg kell találni az adekvát zenei nyelvet annak érdekében, hogy a zene a verssel kongeniális poétikai alakot tudjon ölteni. Szembetűnő, hogy Kodály modern költőket választ (Weöres Sándor, Ady Endre), s olyan verseket, amelyek fokozottan képszerűek. Az Öregek, de a Jézus és a kufárok is, mintha nem is egy verset, hanem egy festményt öntenének zenébe: az impresszionista Kodály tehát a festészet szelleméből irodalmiasítja a kórusművészetet. Meglepő módon az ekkor születő, népdalra épülő karművek is változáson mennek keresztül: míg a Mátrai képek még a Székely fonó népi életképét ültették át egy kisformába, a Székely keserves (1934) és a Molnár Anna (1936) már az irodalmi kórus tapasztalataitól termékenyül meg. Erre utal a balladaműfaj, a variációs forma és a képszerűség, de az is, hogy ezekben a kórusokban Kodály csak egy népdalra épít, nem pedig népdalcsokrot állít össze. KODÁLY "CS8JE" WORKS fORMIXa'X HOlíí tC ec O Q 'X a o PÉTER ERDEI KODÁLY •SS" WORKS FOR M1XED CHOIR DEBRECEN KODÁLYCHORUS PÉTER ERDEI 44 muzsika • 2006 SZEPTEMBER hanglemez^j