Muzsika, 2013 (56. évfolyam, 1-12. szám)
2013-06-01 / 6. szám - WAGNER 200 - Tallián Tibor: "Mi pedig magyarok - buzduljunk fel az ő példáján..."
WAGNER 200 Wagner Richárd Pesten ahogyan Mosonyi még az 1861. év elején írta A zene költő élete s működési tere címet viselő sokrészes sorozatában, melyben végigfuttatta borús pillantását a zenetörténet újító nagyjainak nehéz sorsán. Ha a nagyoknak Bachtól Berliozig meg nem értéssel kellett is találkozniuk, itt és most egy operaszerzőnek végre bőven kijutott az elismerésből. (NB: Mosonyi az elsők között s a legnagyobb szakértelemmel rótta le obulusát a nemzeti opera váratlanul világra jött remeke előtt: sorozatos Bánk bán-elemzésekkel sietett meggyőzni az olvasókat, elsatnyult operákat nem Pesten, legfeljebb Párizsban írnak: a Zenészed Lapok az első számok egyikében keresztes háborút kezdett a Keresztesek Egyiptomban szerzője ellen, s a merész reformátor irodalmi munkásságának ismerői előtt nem maradhatott rejtve, ki sugalmazta a magyar lap Meyerbeer-kritikáinak ironikus hangját. Az apropót a Dinoroh avagy a Ploérmeli búcsú pesti bemutatója szolgáltatta; a breton kísértetoperán legfeljebb az segít, hogy - mint Ábrányi Kornél az opera folytatásokban közölt bírálatában kifejtette - erősen érződik Wagner hatása. Jelesül a Tannhäuseré, amit Pauline von Metternich franciásabbnak, s ezért a párizsi közönség által fogyaszthatóbbnak ítélt a Lohengrinnél, miért is ennek bemutatását vitte keresztül a Salle Peletierben. A bemutató előzményeiről és az ismert botrányos következményekről a pesti olvasóközönség minden részletre kiterjedő tájékoztatásban részesült, beleértve a párizsi Wagner-hívek legfantasztikusabb tervét a bukás után, egy „Théátre Wagner" alapítását. Liszt természetszerű kivételével már az első évfolyam sem juttatott más élő komponistának ilyen széleskörű hírverést, és van olyan név, amely ugyan sok tucatszor bukkan fel, de egyáltalán nem szerepel a hírrovatban. Verdiről szinte kizárólag a Nemzeti Színház operaelőadásainak referádái ejtenek szót, azok persze annál sűrűbben. Önálló címként csak egyetlen külföldi lapból átvett szarkasztikus tárca foglalkozik művével. A trubadúr példáján szemlélteti az olasz opera dramaturgiai irracionalitását. Igaz, nem bánt éppen kesztyűs kézzel Wagner addig ismert művével, még kevésbé teóriáival Smidt Julián, alias Julian Schmidt sem; de lett légyen bár mégoly kisség a jövő összművészetének jellemzése a Fechtig Károly fordításában közölt szemelvényekben (röviden: Wagner nem más, mint Meyerbeerepigon); maga az értekező illusztris személye és a komplikált német bölcsész közelítésmód kellően kiemelhette a reformer-szerző operán túli jelentőségét: a szövegek a tekintélyes irodalomtörténész Geschichte der deutschen Literatur im neunzehnten Jahrhundert címmel megjelent kompendiumából származnak. Talán Schmidt virulens Wagner-ellenessége volt sok ifj. Bertha Sándor érző keblének, ki 1861 őszén, tizennyolc évesen ragadott zeneírói tollat, hogy egy időre a Zenészet Lapok egyik legszorgalmasabb esztéta-publicistájává lépjen elő. Műveltségét ifjonti módon fitogtató s ezért nem mindig világos dolgozatait váltakozva szentelte a legkülönbözőbb tárgyaknak. írt a dalmű szövegéről (A bolygó hollandi ismertetése, számos részlet fordításával) és a beszéd dallamáról (a nyelv sugallta magyar melodika elmélete az opera és dráma nyomán); eszmét futtatott a zenei kozmopoliczmusról és művészeti nyomozásokat folytatott (óvatos elhatárolódás Mendelssohntól, szarkasztikus elfordulás Meyerbeertől); ezenközben lelkesen értekezett a magyar zene történetéről, illetve hazánk zenészek pártjairól. Látszatra összeegyeztethetetlen témák, a valóságban azonban egységes törekvés táplálja őket. Bertha cikksorozata az érdemi Wagner-recepció kezdetét jelzi a magyar zenei művelődésben. Harmadfél évvel azelőtt, hogy testi valójában Pestre látogatott volna, Wagner szelleme váratlanul, ám évtizedekre szólóan eltávolíthatatlanul felverte sátrát a Duna mellett. Mégpedig korántsem holmi nemzetietlen zeneirány bálványaként, hanem fároszként, irányjelzőként, mely a jövő nemzeti zenéjéhez mutatja az utat. Wagner nyelvzenéjének elemzéséből indul ki Berthának az a cikke, mely az alábbi felhívással ér véget: Mi pedig magyarok, buzduljunk fel az ő példáján, s habár egyenként nem is birunk páratlan zenénknek kellő lendületet adni, azonban a haladás oltárára mindenikünk csak egy porszemet hozván, hamarabb felfog (!) az mégis emelkedni méltó nagyságát, mint rosszakaróink szeretnék, s mi hittük volna. Csak haladjunk folyvást, mert maradni: süllyedés.! Ha a fiatalember naiv lelkesedését közvetlenül nem is „a magyar zenében fordulópontot képező mű", Mosonyi bemutatásra váró lírai operája váltotta ki, a wagnerizmus 1861 őszén kibontakozó első, zenepolitikailag harcos fázisát nem lehet elválasztani Mosonyi Mihály 8 — MUZSIKA 2013 JUNIUS