Nagybánya, 1914. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1914-07-02 / 27. szám

7/ ZSIII. évfolyam.C71101*3­. j­úlius h­ó 2. 27-ik­ szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona negyedévre 2 korona, egy száma ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi­ út !4 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Bomba, revolver . . . Meggyilkolták a trónörökös-párt. Julius 1. Fekete szárnyakon érkezett a megdöbbentően borzalmas, iszony­tató híradás ... És nyomán gyász támadt mindenütt, a bosnyák sziklá­kon épen úgy, mint az alföldi róná­kon, a stájer havasokon épen úgy, mint a dalmát partokon. A szivettépő gyászban milliók és milliók szive dobbant össze s mig a tehetetlen fájdalom szorította össze a torkokat, kiült a könnyes arczokra a félelmetes, aggodalmas kérdés: mit hoz reánk még a legközelebbi jövő? A bosnyák ünneplő közönség lel­kes zsivióját túlharsogta a bomba robbanása, az orvul elsütött Browning­­pisztoly döreje s a virágoktól ékes, zászlóerdőkkel bontott kálvária­ itt véget ért. Az ünneplés mámorától lelkes közönség még föl sem­ ocsúdott meglepetéséből, a távolabb állók a­jkán talán még hangzott a zúgó éljenzés, midőn az ünnepeltek arcza immár fakóra vált s halálhörgésüket elnyelte iszonyatos pillanat pánikja. Két harmonikus, gyönyörű, erő­teljes élet omlott össze pillanatok alatt s a mi fejünkről lehullott a mi reménységünk koronája . . . Megdermedve, elkábulva az iszo­nyattól állunk szemben a véres tra­gédiával, melynek pokoli szálait a legembertelenebb, legalantosabb in­dulatokból szőtték. Az utóbbi időben történt me­rényleteken mindeniken ott vannak a politika véres nyomai: félreveze­tett vagy fantazmagóriáktól gyötört éretlen elmék lázálmai, zavaros, meg­­kótyagosodott elmék ködképei, me­lyek vérrózsákkal hintik tele az in­­goványok útvesztőit s melyek előtt semmi sem szent, még a védtelen nő, a szerető hitves, a gyermekeiért, csa­ládjáért élő anya sem. Merényletek históriáiban is a legritkább esetek közé tartozik, hogy valaki orgyilkos fegyvert emelt volna a védtelen nőre. Luccheni tőre, mely a magyarok dicsfénytől övezett nagyasszonyának, Erzsébet királynénknak szivét döfte keresztül, egy megőrült gonosztevő­nek kezében villámlott meg. De arra alig van példa, hogy asszony ellen jéghideg számítással megfontolt és pokoli módon kieszelt terv szerint fegyvert emeltek volna. Még a Balkán kevésbbé finnyás s eszközeiben kevésbbé válogatós né­peinél sem Hiszen midőn Ferencz Ferdinánd trónörököst óva intették attól, hogy lemenjen a boszniai hadgyakorlatokra, mert merénylet készül ellene, fenkölt lelkületű nejét épen az késztette arra, hogy fenséges urát elkísérje vesze­delmesnek jelzett útjára, mert tudta, hogy a délszláv népeknél az asszony óvhatja meg leginkább a férjét az orgyilkosok fegyvereitől. És a modern barbarizmus, az el­­állatiasodás e klasszikus korában, midőn a legnagyobb buzgósággal dol­goznak európaszert az oltárok le­döntésén, a tekintélyek sárbatiprásán, a történelmi múltak tisztes hagyo­mányainak kigúnyolásán, fenséges férjét még ő sem, a védtelen asszony, a szerelő hitves, a családanya sem ment­hette meg a bombától, a revolvertől. A zsi­iózó, az éljenző, az ünnep­léstől kigyult arczu közönség hullám­soraiból nem hiányoztak a tudósok sem, ha nem ért czélt a bomba, ezért ért a Browning-pisztoly s ha az is csütörtököt mondott volna, bizonyára megtette volna galád kötelességét a tőr. Mert most, midőn a megdöb­benés, az iszonyat pillanataiban, az egymásnak homlokegyenest ellent­mondó tudósítások tömkelegei között ha nem is látunk tisztán bele a poli­tikai indulatok ocsmány fertőjébe, ha nem is tudjuk holt bizonyosság­gal megállapítani azt, hogy a véres tragédia szálai merre ágaznak el, annyit azonban már most is kons­tatálhatunk, annyi bizonyos minden gondolkozó fő előtt, hogy a jelen esetben nem egy éretlen ifjú szörnyű eltévelyedésével állunk szemben, ha­nem pokoli módon megkoncziptált aknamunkával, mely a hosszú, ün­neplő útvonalon tíz helyen is föl­robbant volna, ha az első kísérletek sikertelenek maradnak. A fenséges pár sorsa meg volt pecsételve, midőn a figyelmeztetések ellenére a végzetes boszniai útra el­határozták magukat. — Szeretettel, békességgel jöt­tem önök közé és bombával fogad­nak engemet!... i­­d­czczel a bomba K­anása­i ,­n hangzottak el e trónörökösünk ajkairól s pár perces­­czel e szavakra immár süvítettek a gyilkos golyók. A szeretetre való hivatkozás, mely egy nemes férfilélek magasztos megnyilatkozása, hiábavaló volt. A szeretet szava nem keltett visszhangot ott, hol csak az elvakult és elvadult gyülölséget ismerik. Szomorúan konstatálta ezt Sze­­rajevó polgármestere is azon fölhí­vásban, melyet a véres tragédia ha­tása alatt a lakossághoz intézett: — Habár a förtelmes gaztett gyökerei hazánkon kívül vannak is, amen­nyiben kétségtelen, hogy a bomba Belgrádból származik, mégis szomorúan kell konstatálni, hogy ha­zánkban és Szerajevóban is vannak felforgató, gyűlölködő elemek! Mélységes gyás­szal, a fájdalom sajgó érzetével tekintünk agg ural­kodónk felé, kit életének alkonyán is ily megpróbáltatásokkal üldöz a végzet. Rudolf trónörökös elvesztése gyógyíthatatlan sebet ütött a szivén; ezt a sebet meg véresebbre, még gyógyithatatlanabbra marczangolta felséges hitvesének erőszakos halála s most, midőn egy hosszú élet alko­nyán erőskezü, kipróbált támasz állott oldala mellett, kihez az odaadó érzel­mek egész skálája fűzte, egy bomba­robbanás, egy revolverlövés egyszerre dönti romba a jövő szépen megépí­tett, ragyogó prospektíváját. Rettenetes, szívettépő sors, mint­ha Szent István koronája csupa tövi­sekkel volna kibélelve. . . . Fekete szárnyakon érkezett a megdöbbentően borzalmas híradás. És nyomán gyász támad mindenütt az egész világon, hol czivilizált, kultur­­népek laknak. Ezerszeres azonban a mi gyá­szunk, a mi vesztességünk! Mintha még nem bűnhödtük volna meg egészen a multat s jövendőt. Zúgnak-búgnak a harangok, fe­kete zászlók erdejévé vált az egész ország. De e külsőségek korántsem hirdetik egész nagyságukban ama mérhetlen nemzeti fájdalmat, mely­ben a hármas hegy s négy folyó or­szágának népe osztozik koronás ki­­rályával­ é. m. . ‘

Next