Nagybánya, 1921. szeptember (19. évfolyam, 37. szám)

1921-09-15 / 37. szám

XIX. évfoham. Előfizetési árak: Egész évre . . 32 Lej. Félévre ... 16 Lej. Negyedévre. . 8 Lej. Egy szám ára 1 Lej. Megjelenik minden hé­ten csütörtökön reggel. Heti szemle. Orosz munkások és katonaság harca. Pétervárott a munkások és a katonaság között vé­res harc fejlődött ki. A munkások kénytelenek vol­tak visszavonulni a jól felszerelt­­ katonák elől. Gorkij Maxim az újságírók előtt kijelentette, hogy minden reménye megsemmisülőben van. Az orosz népet vagy a járvány fogja kipusztítani, vagy az őrü­let martaléka lesz, de már kizárt dolognak tartja, hogy a szovjetrendszert meg lehessen dönteni. Eddig reménykedett az ellenforradalomban, de most már azt tapasztalja, hogy a nép inkább beletörő­dik az elpusztulásba, mint a cárizmusba. Olaszországot bízták meg Nyugatma­­gyarország kiürítésével. Az olasz kormány for­mális indítványt intézett a nagykövetek tanácsá­hoz, hogy Olaszországot bízzák meg a nyugat ma­­gyarországi konfliktus elintézésével, előbb diplo­máciai eszközökkel, ha ezekkel nem érnek célt, akkor katonai beavatkozással. Anglia elfogadta Olaszország indítványát. Franciaország előbb ki­fogásokkal élt, de azután ő is beleegyezett. A római kormány megbízatásáról értesítette a magyar kor­mányt. A magyar kormány azonnal miniszterta­nácsra ült össze és hosszasan foglalkozott a nyu­­gatmagyarországi kérdéssel. Nyugatmagyarország­­ról újabb összeütközések híre nem érkezett. Az 6esz területen teljes nyugalom uralkodik. Az osztrák csendőrség szombatra virradó éjjelen ki­ürítette egész Nyugatmagyarországot. Bala Maré—Nagybánya, 1921. szeptem 1. hó 15. Gróza miniszter városunkban. Ez Gróza Péter, erdélyi miniszter, mint előre jelezte, második körúl­ja alkalmával Nagyvárad, 5 •• jw :•••..!■>! »n.vs-’ígí't­i­m­­­­ városunkat is meglátogatta. Kedden este érkezett meg autón s az István-szállóba szállt meg. Kíséretében voltak dr. Baltescu János prefektus, dr. Barbul Jenő kép­viselő és Puticiu Traian rendőrprefektus. A miniszter utazása magánjellegű, épen azért minden ünnepélyes fogadtatás mellőzését kérte. Este 8 óra után háromnegyed órás kihallga­táson fogadta a helybeli magyarság együttes kül­döttségét, melyben részt vettek Szőke Béla, Thorma János, dr. a. Nagy Gábor, Stoll Béla, dr. Rencz János, dr. Winkler Jenő, Harácsek Vilmos, Kupás Mihály és Tréger Lajos. A küldöttség a helybeli magyarság többrendbeli panaszát és kérését adta elő, amelyre nézve a miniszter megértőleg s nagy­jában véve megnyugtatóig válaszolt. Az iskolák ügyében kijelentette, hogy másnap Bukarestbe utazik, ahol Negulescu és Goga mi­niszterrel, valamint dr. Pite kultuszállamtitkárral fog tanácskozni az iskolák ügyében, s annak a re­ményének adott kifejezést, hogy a helybeli magyar nyelvű középfokú (gimnázium és polgári leányis­kola) oktatás ügyét rövidesen kedvező megoldáshoz tudja juttatni. A társaskörök­ működése tekintetében a hely­beli románság vezetőivel már folytatott eszmecse­rét és hiszi, hogy e tárgyban minden erőszakos­ságtól mentesen sikerül megoldást találni kölcsö­nös megértéssel. Ha azonban ez a megegyezés nem sikerülne, akkor a fennál­ló jog alapján maga fog intézkedni. A r. k. plébánia-templom­ tatarozására nézve kijelentette, hogy Románia utód­állam lévén, az előnyökkel és jogokkal egy­ütt a terheket és köte­lességeket is vállalni tartozik ; ennélfogva figyel­mébe ajánlotta a szintén jelenlevő dr. Popovici­­ György polgármesternek, hogy a város mint kegy­úr ne csak a fedéshez szükséges zsindelyt bo­csássa a r. k. egyház rendelkezésére, hanem men­jen el a teljesítő­képesség l legvégső határáig. A hivatali eskü felajánlása dacára elbocsátott városi tisztviselők visszahelyezését feltétlenül jogos kívánságnak tartja s rajta s lesz, hogy ez mielőbb megtörténjék. Az eskü megtagadását a maga részéről nem tartja olyan főbenjáró vétségnek, ahogy azt álta­lában szokás. A vasutasok között épen az eskü határidejének lejárta után elentkezettek és vissza­­fogadottak bizonyultak a legértékesebbeknek. Épen azért arra törekszik, hogy az elbocsátott tisztvise­lők vagy visszakerüljenek adásukba, vagy, ha már megértek rá, nyugalomba helyeztessenek. Ez Romá­niának mint utódállamnak tü­vényszerű kötelessége. Az útlevelek kiállítása­ körül igen sok panasz merült fel. Rajta lesz, hogy az útlevél megszerzése m­egkönnyíttessék, s ezzel a­ más országokkal való érintkezés minél előbb a normális mederbe tere­lődjék. i_ Még néhány kevésbbé jelentős ügyre nézve is aránylag megnyugtató kijelentést tett a minisz­ter, nevezetesen a hatóságokhoz szóló beadvá­nyok, a telekkönyvi beadványok stb. nyelvére vo­natkozólag s aztán Szőke Béla plébános megkö­szönte a magyarság iránt tanúsítóit megértő ma­gatartását, mire a miniszter kijelentette, hogy őt e felfogásáért több oldalról heves támadások érték, de ő meggyőződése mellett kitart, még­pedig nem a kisebbségek védelme kedvéért, hanem, mert sze­rinte az egyedül helyes út az ország konszolidá­ciójára nézve az a megértő tárgyilagosság, amely a kisebbségek békés, megelégedett elhelyezkedé­sét teszi lehetővé és könnyebbé. Ezzel a közvetlen, rokonszenves fellépésű államférfiú szíves búcsút vett a küldöttségtől. Tiszteletére az István-szálló éttermébe társas vacsorára gyűlt egybe a helybeli román értelmi­ség színe-java. A miniszter az éjjeli vonattal elutazott Kolozsvárnak. Felelős szerkeszti adó laptulajdonos NÉMETH BEXA. Szerkesztőség és kiadóhir. Calea Traian (Híd-u.) 10., hova a lapközlemények, hir­detések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetéseket el­fogad a nyomda is. H­ÍREK. Eljegyzés. Ilia Ignác helybeli bányászati segédtiszt leányát, Bözsikét szept. 11-én eljegyezte Berényi Ernő erdőszámtiszt Kolozsvárról. (Minden külön értesítés helyett). Másodvirágzás. A természet játékos sze­szélye a Tótf. Kiss Miklós utcában levő Incze-féle nyaraló kertjében ez évben már másodszor öltöz­tetett virágdíszbe egy körtefát, amelyen pedig az első virágzásból vagy 8—10 körte is maradt és szépen kifejlődött. A kertnek a festőiskola felé eső részében van ez a virágpompában diszlő fa, amely­nek mint természeti ritkaságnak méltán sok a bá­­mulója. Házasság: Stoff György nyomdászsegéd, lapunknak több éven át volt buzgó szedője és tördelője f. hó 3-án esküdött örök hűséget Frink Ilonkának. Pásztor Bandi halálának oka, mint ér­tesülünk, légcsőhurutból eredő légcső és garat infectió, aminek következtében az üszkös seb vér­mérgezést idézett elő, ez ellen pedig a segítségül hivott négy orvos sem talált mentséget: a kedves, derék fiúnak el kellett pusztulnia szüleinek végte­len fájdalmára. Gyulajon, Tolna m-ben halt meg s ott is temették el. Elveszett egy fekete selyem napernyő, amelyet a múlt vasárnapi mozielőadás alkalmá­val egy óvatlan pillanatban a 13-as páholyból emelt el valaki. Aki nyomra vezet, az Erzsébet óvodáb31l jelentkezzék, hol jutalomban részesül. Himlőoltás. Felhivatnak mindazon szülők, akiknek gyermekei a folyó évi himlőoltástól bármi okból elmaradtak, hogy utólagos beoltásuk végett­i szestember hó folyamán minden vasárnap délután 3 órakor 3 városi kórháznál jelentkezzenek. Ugyan­ekkor kötelesek jelentkezni az újra oltandók is. Fi­gyelmeztetünk mindenkit, hogy ha még ezúttal va­laki el fog maradni indokolatlanul a himlőoltásról, 500 lej erejéig lesz megbírságolva. (Közrend, hiv.) Álmos antantkonferencia. A „D. Tages­post“ szerint Angliában egy kis könyv jelent meg, amely az antant államférfiainak és hadvezéreinek köréből vett leírásokat, anekdotákat tartal­maz. Briandról és Asquitról a következő kitűnő esetet meséli el. A két miniszternek tanácskoznia kellett Londonban. Briandnak és kíséretének útköz­ben annyi megbeszélni valója volt, hogy nem ér­tek rá pihenni. Reggel megérkeztek Londonba s fel­keresték Asquitot. Ez a­­ tanácskozást hosszabb be­széddel nyitotta meg, de Briand, aki teljesen ki volt merülve, elaludt és csak akkor ébredt fel, mikor Asquith befejezte beszédét. Briand rögtön átvette a szót és válaszolt. Ekkor Asquith kényel­mesen elhelyezkedett a székében, lábát jól kinyitj- Gyámoltalanok. „Ha észre veszik, hogy titkon valamelyik de­áknak szeretője van ; ha táncol közülük egyik vagy másik vendégfogadóban ; ha cifra nyakravalót köt vagy i­ajat bodorit,... kicsapják" a kálvinista kol­légiumokból, írja Bessenyei a Holmi­­ban. A bár­­dolatlan kurta nemesfi, ki előtt a „világi manér“ ismeretlen volt, innen került Mária Terézia cifra testőrei közé. Kollégiumból ment a nemesi kaszár­nyába. Mi pedig a múlt nyáron kardcsörtetéssel és sarkantyúmuzsikával vertük fel a debreceni öreg kollégium ósdi nyugalmát és hagyományos tudós csendjét, mely még möindig nem ismeri a „módis hivalkodást“. Ez az épület és az egész város széles, unal­mas, alföldies utcáival olyan komoly, büszkeség­gel telt. Nem idealista, ahhoz túlságosan rest, sok­kal inkább gyűlöli a valóságot, sokkal kényelme­sebb és azért olyan mord. A frontról jöttünk mind­annyian, valami leírhatatlan boldogsággal, a gon­dolataink, melyeket a frontra menet eltemettünk, mind feltámadtak hangos lármával. A cipőnket fé­nyesre keféltük, szabadon járhattunk, nem volt szolgálat, nem volt lövészárok, három egész hó­nap a miénk, mindent szépnek láttunk, mindent jónak hittünk, jól esett az é­let, láttuk, hogy nem átok, magasztos varázs volt, bűbájos álom, szent gyönyörűség, amelyet csudáltunk. Legjobban az ezüst hajú rector magnificus értett meg minket, a jó „öreg Erdős“ : „Fiaim nehogy megerőltessétek magatokat, sokat aludjatok, sokat pihenjetek!" A nagy tudományú professorok tudtak belátni is. Nem sokat tanultunk, mégis az a három hó­nap valóságos újjászületés volt a számunkra. Nem fáradtunk sokat, ömlött belénk minden jó szó, min­den jó tanács. Mintha ezek a tudósok, akik a köny­vek között öregedtek meg, előszedték volna régi emlékezéseiket és a világi életről is tudtak volna valamit. Fogyatkozásainkat, hibáinkat, melyeket a hátizsákkal magunkkal vittünk, megértették és meg­bocsátották. Nem tudták, de megbocsátották volna bizo­nyára azt is, hogy két theologus : Cigány Laci és Jámbor Gábor szerelmesek voltak. Mindig együtt sétált a két jóbarát. Sokszor egész után egy szót sem szóltak egymáshoz, de azért a világért sem mentek volna külön. A Nagy­erdő volt a cél, leültek valahol egy padra és ott gondolkodtak együtt. Az életkedv náluk tompítva volt, ábrándos némasággá és félénkséggé. Mint a kis gyerek, aki szeretne már járni, de nem mer elindulni. De a lelki túláradás egy szép napon mégis kitört. Talán egyszerre mind a kettőnél­ meg­szólaltak, de nem hogy elbeszéljék, hanem hogy letagadják egymás előtt. Szerelmesek voltak, mind­ketten egy lányba. Jámbor szavalni kezdett, verseket olvasott és tanult. Angégin Eugént szerette, nyíltan be is vallotta, hogy ő is ilyen. „Hitte, van egy lány, bárha távol, Kivel hő rokonszenveink Megegyezők, ki érte lángol, De egymást még nem ismerik. Ismerni ő már ismerte, a lány talált még n­em. Cigány fagyott arca kigyult, mikor arról be­szélt, hogy mennyire várja azt a pillanatot, hogy az ő szivébe is beugorjon valaki, akit majd sze­rethessen. Az a valaki, anélkül hogy tudta volna, már bent élt az ő szivében is. Minden este egy villanyoson utazott velük egy csitri lány, kicsi, sovány arcú, fekete haja ne­héz fonatban csüngött alá, szemöldöke magasan ivett mandulaszeme felett, mely hamisan csillogott, makrancos, fitos orra volt, ajka kacéran nevetett, olyan volt a­­ szája, mint a nyúlnak, mintha min­dig fürgén várt volna valamit. A kedves, ugrifüles teremtés megdöbbentő mókusnézésével magára­­vonta a két diák figyelmét és a szívét. Eleinte ta­lán észre sem vette őket, hisz mások is ülnek a villanyosban, katonák és nem katonák, férfiak és asszonyok is. De később neki is feltűnt ez a „vé­letlen“ találkozás. Egy-egy pillanatra összecsillant al szemük, hol Jámborral, hol Cigánnyal. Ezek voltak olyan szerelmesek, hogy nem vették észre egymásról, hogy szerelmesek és legkevésbbé azt, hogy kibe. Junius, julius, augusztus ! Csak ezért voltak Debrecenben, hogy a bájos ismeretlennel esténkint együtt, nem,­­ csak egy villanyoson utazhassanak a

Next