Nagyítás, 2009. december (1. évfolyam, 1-2. szám)

2009-12-16 / 1. szám

2 I. évfolyam, I. szám, 2009. december 16. A Nagyítás­i konferencia RUBOVSZKY RITA a civil kö­zösségekről és a dialógus hiányáról: A Pécs Kulturális Főváros égisze alatt egy olyan rendezvénysorozatot szeretnénk, amely nem pillanatnyi fesztivál, hanem a kulturálódás kul­túrájára tanítja meg az embereket. Ebbe beletartoznak azok a civil közösségek, amelyek értékké teszik az emberek számára helyi kultúráju­kat, a saját élettörténetüket, a szom­szédaikkal való viszonyt, közlekedé­süket a világban. Nagyon sok moz­galom van erre a földgolyón, ezeket szeretnénk beletenni a programba. A dialógus igényét és lehetőségét bele kell vinni a kultúrába. Olyan aczél györgyi hagyományban élünk, ahol a közönség és az intézmény viszonyá­ban nincs párbeszéd. A kulturális po­litika kihívása is ez: teremtsünk olyan vitalehetőségeket az értelmiségnek, hogy ki tudjon keveredni a társada­lom ebből a viszonyrendszerből, lép­jen át a közösség-érték viszonyrend­­szerbe, így tanuljon meg vitatkozni, és tanítsa meg erre a fiatalokat is. www.nagyitas.hu Identitás, kultúra, nyilvánosság A „Kik vagyunk mi, magyarok ?” kérdésre keresték a választ az Értünk Egyesület konferenciáján A konferencia - amely lényegében a három alkalommal megrende­zett, a nyilvánoság és a demokrácia válságával foglalkozó tanácskozá­sok folytatása volt - fő kérdése (ahogy az általában is igen fontos kérdés a mai Magyarországon): Kik vagyunk mi, magyarok? A résztvevők saját területükről in­dulva keresték a választ, és ismét kiderült, párbeszéd és kemény munka nélkül továbbra sem talál­hatjuk meg azt. Brém-Nagy Ferenc író a konfe­renciára készült, vitaindító írásában kifejti: az elmúlt száz év történéseit még mindig nem tudta feldolgozni a társadalom; a demokrácia és a nyil­vánosság válsága miatt rendkívül nagy szükség van valódi vitákra. Papp László Tamás, a Hírszerző újságírója előadásában a már meg­szokott skatulyázásra hívta fel a fi­gyelmet, arra, hogy mai világunk­ban valaki vagy ide tartozik, vagy oda, és az ezen a felosztáson kívül állókat nem fogadjuk el. Papp, aki liberális gondolkodású embernek vallja magát, elmondta: gyanúsak azok, akiket nem tudunk hova ten­ni, hiszen nem értjük, milyen iden­titás alapján határozzák meg ma­gukat. Róna Péter közgazdász a „re­formkori ollóig” nyúlt vissza, ami­kor válaszokat keresett a konferen­cia kérdésére. Előadásában kifejtet­te, hogy az akkor Magyarországon elindított társadalmi-gazdasági­­kulturális fejlődés ellentéte volt a nyugat-európainak. Míg ott előbb jöttek létre az államok, és aztán ko­­vácsolódott nemzetté az ott élők összessége, addig nálunk előbb volt nemzet. Azzal, hogy meghatároz­zuk, kikből áll egy nemzet, azt is meghatározzuk, kikből nem, s már­is elérkeztünk egy nagyon fontos fogalomhoz, a kirekesztéshez. Az, hogy az ily módon szerveződő álla­mok végül képtelenek demokrati­kus berendezkedést létrehozni, Ró­na álláspontja szerint a kirekesztés eredménye, és az efféle államok la­kóinak az identitás szó hallatán is elsősorban a nemzeti hovatartozás jut eszébe, nem alakul ki bennük az élet nagy kérdéseit feltáró igény. Róna szerint ez a legnagyobb prob­léma, hogy míg a nyugati világban a kereszténység egyik jelmondata, a „Szeresd felebarátodat!” gyökere­sedett meg, addig a mi társadal­munk jó részének ez nem sokat mond. Hasonlóképpen az önisme­rettel is hadilábon állunk, pedig Ró­na szerint ha felfedezzük képessé­geinket és tehetségünket, és azok­hoz hűek maradunk, máris nagy lé­pést tettünk közös identitásunk megtalálása felé. Csepregi János író is Rónához hasonlóan vélekedett, amikor elő­adásában az egyéni cselekvésre és felelősségvállalásra hívta fel a fi­gyelmet. Csepregi szerint a „Kik vagyunk mi, magyarok?” kérdésre csak úgy találhatjuk meg a választ, ha mindenekelőtt múltunkat és céljainkat is tisztázzuk, hiszen nem elég egy közös ellenség meg­találása ahhoz, hogy definiáljuk magunkat. Az előadásokat követő kerek­­asztal-beszélgetésen főként a média mai helyzetéről folyt a szó, arról, hogyan mutatja be a magyar társa­dalmat ma a nyilvánosság, hogyan tartanak tükröt a társadalom elé az újságírók, hogyan formálják ezzel a magunkról kialakult képet, és mit üzennek a külvilágnak. Babarczy Eszter kultúrtörténész elmondta: manapság média alakí­totta identitásról beszélhetünk. Az is elmondható, hogy a túl nagy vá­laszték miatt a magunkhoz hasonló beállítottságú csoportokat keressük, így jellemző a fragmentálódás - nem ismerjük egymást, csoportok szerint tagolódunk, távolodunk egymástól. A másik fontos momentum, hogy a „Mi” fogalmának értelmezése fő­ként azon múlik, milyen szimbólu­mokat kapcsolunk a nemzet fogal­mához, ám ezeket a szimbólumokat tipikusan az elit társítja, cserben­hagyva ezzel a társadalom kilenc­venkilenc százalékát. Kiss Gy. Csaba művelődéstör­ténész kapcsolódott a Róna Péter által elmondottakhoz; szerinte az angolszász modell alapján kiala­kult társadalom, amelyben az ál­lampolgárok tagjai a nemzetnek, értelmezhetetlen Kelet-Európá­­ban, hiszen az államhatárok nem esnek egybe a nemzethatárokkal. Lánczi András filozófus szerint hatalmas szerepe van, vagy lenne identitásunk meghatározásában a nyelvnek, de a gondolkodásról való szisztematikus leszoktatás, a mo­dern berendezkedés egyik „vívmá­nya” gátolja bármiféle összetartás kialakulását. Az előadók hosszan vitatták a kereskedelmi televíziók szerepét; mivel a mai ember főként a televí­zióból tájékozódik, lépten-nyomon tetten érhető a „népbutítás”­­ és ebben az esetben mindegy, hogy a tyúk volt előbb vagy a tojás. Csontos János író a beszélgetés végén úgy összegzett: három dolog van, amelyet - itt is kiviláglott -nem tudunk véghezvinni: feldol­gozni a múltat, megélni a jelent, és vázolni valamiféle jövőképet. Sze­rinte ma, amikor a nemzeti kultú­rák versengenek egymással a világ­ban, mindenképpen szükséges len­ne, hogy összefogással és határo­zott, felelősségteljes fellépéssel for­máljuk meg a kifelé sugárzott or­szágképünket, és identitásunkat is a helyére tegyük. Zalka Szilvia ■ Konferenciát tartottak a belvárosi Németajkú Református Gyülekezet templomában november 28-án, az Ér­tünk Egyesület szervezésében, Kik vagyunk mi, magyarok? - Identitás, kultúra, nyilvánosság címmel. A kon­ferencia első részében Róna Péter közgazdász, Csepregi János író és Papp László Tamás újságíró előadásait hallották az érdeklődők, azt követően pedig kerekasztal-beszélgetés zajlott Babarczy Eszter kultúrtörténész, Brém-Nagy Ferenc író, Csontos János író, lapunk főszerkesztője, Hack Péter jogász, Halász Zsuzsa újságíró, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész, Lánczi András filozófus és Rubovszky Rita kulturális menedzser részvé­telével, a beszélgetést Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságának elnöke moderálta. Három dolog van, amit képtelenek vagyunk véghezvinni: feldolgozni a múltat, megélni a jelent, és vázolni valamiféle jövőképet. Képünkön (balról jobbra): Hack Péter, Lánczi András, Kiss Gy. Csaba, Babarczy Eszter, Balog Zoltán, Rubovszky Rita, Csontos János, Papp László Tamás, Csepregi János KISS GY. CSABA a gulyáskommunizmusról, a kulturális és országhatárok­ról, valamint a lisszaboni szerződés nemzetfogalmáról. Sajnos még mindig nem sikerült egy egyensúlyos nemzeti tudatot kialakítani Ma­gyarországon. A második világháború után a közép-európai országokban kicsit kiengedték a hagyományos nacionalizmust a palackból, és összeolvasztották a kommunizmussal. Magyarországon más mechanizmust találtak ki, a független­ség értelmetlen dolog, sokkal jobb az, ha nő az életszínvonal. Magyarország meg is kapta a húsosfazekat, ezt nevezte gulyáskommunizmusnak a külföldi sajtó. Ha hosszabb folyamatban nézzük, a közép-európai nemzeti identitásnak egyrészről a nemzet állami keretekhez való kötődése, másrészről a kulturális keretekhez való kötődése okozta feszültség megmaradt. A nemzet határai nem azonosak az ország határaival. Szerbiában például most született egy új minisz­térium, amely a diaszpóra és a régió szerbségének ügyeivel foglalkozik. A bosznia-hercegovinai horvátoknak van horvát állampolgárságuk. Ez a ket­tősség jellemző a régióra. Mindenképpen kell arra utalni, hogy a lisszaboni szer­ződésben csak egyfajta nemzetfogalmat (nationality) találunk. Tehát az állam­­polgárság és a nemzetiség fogalma nincs szétválasztva. Egy romániai magyar ez­zel mit tud kezdeni? Eléggé elgondolkoztató, hogy se a magyar országgyűlés, se a szellemi élet erről a kérdésről semmilyen vitát nem folytatott. BABARCZY ESZTER a keres­kedelmi és a közszolgálati televízió szerepéről: Magyarországon a kereskedelmi televíziókat a frekvenciaszerződés kötésekor nem állítják elég kemény feltételek elé, mert politikai alkuk tárgya a frekvencia. A társadalom elvárásának sokkal világosabbnak kellene lennie ezen a téren, aminek az ORTT-ben kell megtestesülnie. Akár műfaji mélységig meg lehetne határozni, hogy mi az, amire szükség van. A kereskedelmi tévék viseljék kereskedelmi jellegük terhét, tehát finanszírozzák magukat. Amennyiben tényleg jó közszolgálati televíziót akarunk, akkor annak ne kelljen szap­panreklámokra vadásznia, az tényleg tudjon közszolgálati témákkal foglal­kozni. Ez Angliában, Németország­ban vagy az USA-ban jól működik. Magyarországon lassú szabályozási lépésekkel és a politikai alkuk kivo­násával lehet idáig elérni.

Next