Nagyítás, 2010. január-május (2. évfolyam, 1-18. szám)
2010-01-13 / 1-2. szám
TÁRSADALOM« POLITIKA« KULTÚRA Tarantino Goebbels dolgozószobájában Quentin Tarantino második világháborús filmje, a Becstelen brigantyk elsöprő sikert aratott az Amerikai Egyesült Államokban, de a vetítések után Izrael mozijaiban ugyanúgy felállva tapsolt az elragadtatott közönség, mint a németországi filmszínházakban. Sokan úgy tartják, a „világ leghíresebb videotékása” varázsló, mert egyszerre nyerte meg a világégés és vészkorszak témájára ma is érzékeny zsidó és német emberek szívét. Azt mondják, veszélyes folyamatot indíthat el a film, mesévé oldja a nem is olyan régmúlt valós borzalmát. Mások szerint mesteri húzás, a sérült német és zsidó lélek számára egyaránt gyógyír, hogy a náci vezérnek nem adatik meg az öngyilkosság: zsidó harcosok végeznek vele. „Olyan jelenetekből kiindulva akartam elmesélni ezt a háborút, amelyekben az emberi dráma elevenedik meg, konkrét, felismerhető szereplőkkel” - mondja Quentin Tarantino. Összeállításunkban a filmrendező történelemről, világháborúról, bátor németekről, kegyetlen zsidókról, bosszúról és emberi drámákról vall. Végh Attila a mozgókép híres-hírhedt alkotójának nyelvhez, szavakhoz való viszonyát, Gorácz Anikó pedig tálentumának mibenlétét boncolgatja. Interjú és cikkek az 5. és 6. oldalon 77206 1354002 a lila szalagot! 3. oldal Sötét utópia - Hajnóczy Péter prózájáról 8. oldal Géczi János: Nyom 9. oldal Dobai Péter verse 10. oldal Fehérgallérosok 23-24. oldal 10 002 Nemzeti gyűlölködés vagy kiengesztelődés Szeretjük azt hinni, nekünk kijutott. Mi többet szenvedtünk, mint más európai népek. Különösen a szomszédaink, Európa és a kereszténység védőpajzsa voltunk. Bécsben, Prágában, Frankfurtban nyugodtan fejlődtek, tanultak, amíg mi vérünket nem kímélve védtük őket - a művelt Nyugatot. Igen ám, csakhogy lengyelek, szlovákok, románok, szerbek, horvátok, albánok, bolgárok, görögök is ugyanezt gondolják. Hogy ők a vérüket hullatták önfeláldozóan - egyebek közt értünk. És ha hisszük, ha nem, ha tetszik, ha nem, nekik is igazuk van. Itt a Duna-tájon, a sértődöttség Európájában, a birodalmak közötti „senkiföldjén” minden nép áldozatnak érzi magát. És a megkövült, meggyökeresedett előítéletek hazug mitológiáját nehéz a fejekből, a szívekből eltüntetni. A szlovák-magyar viszony mai, siralmas állapota, a két évszázados, tehát hagyományosnak mondható román-magyar ellenségeskedés, a szerbek viszonya a közös történelem véres mozzanataihoz - vajon mind valóban megoldhatatlan ügy, olyan történelmi teher, mely örökké mérgezni fogja az életünket? Sokan és régóta mondják, hogy nem. Hogy nekünk és szomszédainknak egyformán érdekünk a párbeszéd. Hogy a múlt őszinte és önkritikus feltárására van szükség. Mert a haladás ugyancsak két évszázados programja, a demokrácia, az emberi jogok kiteljesedése nem mehet végbe enélkül. Borsi-Kálmán Béla a román-magyar megbékélés lehetőségeit taglalja úgy, hogy elsősorban saját felelősségünkről szól. Tanulmányunk a 19. és a 22. oldalon Lesi Zoltán Terepasztal Fáradt vagy, szemed alatt karikák, levegőt kapkodó halak a kerti tóban. Oda egy követ szeretnék tőled, akkorát, mint egy babafej, amit lekerekített a víz. Szappan szárad, kezedre habzó gondoskodás, de én már félek a rendtől. A térítőn az nem vér, hanem csokifolt, mikor egyedül hagynak, próbálom visszafejteni a mintát, mint egy háborús üzenetet, megtaláljam a helyet, ahol majd katonáim sorakoznak, álcázott vasgolyóim. Aranyhal Már elmúltam nyolc, mikor téged vártak, a gangos folyosón figyelték új ruhádat, én meg nem tudtam, hogy hozzánk jöttél. Apró voltál, mint kínai porcelán gyerek a Zwingerből, mégis féltem, mint magára hagyott lelkes állat, most nem engem mutogattak. Kis hal, isten hozott! - tátogott rokon arc, ritkán látott aranyhal az üveg másik felén. Ki ne ugorjanak rájuk húztam a tetőt, a takarót rád, ijedt gombszemedre, mégse fázz. SZENTKUTHY MIKLÓS Egyiptomi Mária (regény-3. rész) Johanna újra kifestette a száját, az örökvér örök penis canis rúzsával, aranytok (töltényhüvely), Helena Rubinstein krémviasz mixtúra - a reklámok „harmat friss” ajkakról beszélnek, gyöngy, könny, gyöngyvirág, hajnali hajnalka-ima, ártatlanság, hűvösség, és mégis ez a vérbíbor vastag zsír a szájon, Menses Gorgó-maszk, csókot csigatestben adó. Szent Orpheus jól látta, hogy Johanna (most még joggal teljesen világi novícia) színésznői, történetírói, balett- és opera-költői képzelő- és mozdulaterővel beleéli magát a Grace Kelly és monacói herceg házasságát mutogató riportlap fotói alapján Egyiptomi Mária szerepébe. Johanna említést tett arról, hogy kik voltak (nagyjából, mármint a kalendáriumot tekintve) azok a római császárok, akik párhuzamosan éltek Egyiptomi Máriával. Elsőnek Honoriust említette, aztán II. Theodosiust (III. Valentinianus nem volt érdekes Máriával kapcsolatban). Honoriusról és Egyiptomi Máriáról Johanna a következőket historizálta, fantáziálta (legszerényebb kiegészítő ajánlatképpen). Honorius Nagy Theodosius fia volt. Ez a Nagy Theodosius volt utoljára a cézárok cézára, a Római (vér és rém) Birodalom utolsó vérengzője és rémítője, aki személyes bosszúból a cirkuszba csábított (gladiátorokat és orgiázó nőket ábrázoló plakátokkal) hétezer embert - lampionok, ingyen büfé, ingyen cafkák, és mikor a vér- és szex-orgia javában tombolt a cirkuszban, Nagy Theodosius (a római jog a római jog! példaképünk) katonái berohantak a cirkuszba és a hétezer embert lemészárolták. A gladiátorok és a nyilvános nők (Hold-papnő nuditásban és hisztériában) teljes szabadságban (talán éppen Mendelssohn ,,Nászinduló”-jára) vonultak ki a cirkuszból, kacagva, botolva, elesve, balerináskodva hétezer haldokló vére és bele fölött. Ez tehát az apa (a későbbi érdek vagy neurotikus meakulpázások Theodosius részéről totálisan érdektelenek). Folytatás all. oldalon