Nagyszeben és Vidéke, 1997 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1997-02-01 / 1. szám

IV. évfolyam V 52. KÖZÉLETI KULTURÁLIS LAP Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek mikor beszéltek! Reményik 1997 február-március végső­ menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, EGY CENTENÁRIUMRA EMLÉKEZVE... Századik iskolai évét ünnepelné a nagyszebeni róni. kat. tanitónőképző intézet, ha a negyvenes évek végén hozott tanügyi reform nem törte volna derékba a működését. “Akié az iskola azé a jövő” jelszóval indul meg az a kezdeményezés, amely fáradhatatlan munkában nyilvánul meg egy szebeni tanítóképző létesítése érdekében. A Szent Ferenc-rendi nővérek leánynevelő intézetét Batthány J­uliánna grófnő alapítj­a a múlt század második felében. Az adományokból és segélyekből épült hatalmas intézet keretén belül óvoda, hétosztályos e­­lem­i, leánygimnázium, felső kereskedelmi és tanítónőképző működött. Az egész intézet felépítése sok anyagi nehézségbe ütközött. De a nővérek önfeláldozó munkája folytán a század elejére elkészült, 1890-ben még nem volt tanítónőképzője az intézet­nek. Az elemi iskolákban mutatkozó tanerőhiány parancsolóan szükségessé tette létesítését, annál is inkább, mert a magyarság részéről nagy érdeklődés mutatkozott a képző iránt. Ezért az épületet bővíteni kellett. Ehhez azonban el­sősorban telekre volt szükség. A legalkalmasabb a zárda tőszomszédságában fekvő Nuridsán Ráfáel kereskedő tulajdonát képező Bergl (dombocska) telek volt Ezen egy kerthelyiség működött, állandó, éjjel-nappal mulatozással zavarva a zárda nyugalmát. Nuridsán csakhamar csődbe jutott, s így a telek árverésre került. Azonban Altrich, a zárda ügyvédje kiegyezett Nuridsán hitelezőivel, hogy a Bergl-t ne árverésen, hanem szabadkézből adják el. Most már sürgősen pénzre volt szükség. Az egyháztanács, látva az intézet által elért eredményeket, 9000 forint kamat nélküli kölcsönt szavazott meg, és ehhez még 1500 ajándékot adott. Az intézet hozzáadta a megtakarított pénzét és 1894. nov. 17-én megvette a Bergl-t. Szalay építőmester elkészítette a tervrajzot és a költségvetést. A parmisensi anyaház vállalta a költségeket, sőt a 9000 forint kölcsön törlesztését is. Egy év alatt befejeződött az építkezés, amely az épület folytatásaként, egy kétemeletes hatalmas épületszárnyat csatolt a már kész intézethez. Itt kapott helyet a tanítóképző. Az intézet igazgatója, dr. Bilinszky Lajos, 1896. júl. 4-én engedélyt kér a püspökségtől, hogy az intézet “a magyar haza ezeréves fennállásának emlékéül, egy bennlakással ellátott tanítónőképzőt állíthasson”. (Dr. Bilinszky Lajos a Szent Ferenc-rendi nővérek nagyszebeni tan- és nevelőintézetének története című könyvéből.) Többszöri sürgetés után, Lenhart, gyulafehérvári püspök végre 1896. júl. 24-én engedélyezi a tanitónőképző intézet működését. A püspök átirata így szól: ”... főpásztori joghatásommal fogva... ezennel elhatározom és engedélyezem, hogy a Szent Ferenc­­rendi nővérek Nagyszeben józsefvárosi intézetükben róm. kat. tanítónőképezdét - bennlakással -, állítsanak, annak első osztályát már az 1896/97. tanévben megnyissák, s folytatólag tanévenként egy-egy osztály megnyitásával az intézetet négy tanfolyamra kiegészítsék és berendezzék. Megengedem egyszersmind s feljogosítom, hogy abban... rendszerint a tanév végén nyilvános képesítő vizsgálatok tartassanak...” “Ennek sikeres keresztülvitelével s egyszersmind a tanítóképzőintézet igazgatásával dr. Bilinszky Lajos lelkiigazgatót bízom meg...” (Dr. Bilinszky­ Lajos fönt említett könyvéből.) A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Radnai Rezső miniszteri titkárt nevezte ki az iskola feletti biztosnak. Az intézet megalapításának a híre elterjedt egész Erdélyben. Az első évfolyamra 41 tanuló iratkozott be. Ettől kezdve a képző évenként bővült és négy év múlva az iskola teljes létszámú osztályokkal működött. Azóta eltelt 100 esztendő. Az iskola átvészelt két világháborút, melyek közül a második végzetes volt a számára. 1940-ben az udvarára német katonai egységeket szállásoltak be. Ugyanez év decemberében, az iskola tudós igazgatója, dr. Bilinszky Lajos, halálos ágyán, ezeket hallva, így szólt:’Vége mindennek, Hiábavaló volt a nagy áldozat!” Mintha előre látta volna az intézet sorsát. Azonban az iskola végzetét nem a német nácizmus, hanem a szovjet-román kommunizmus jelentette. 1948- ban a meghamisított választások diadala után, a mindenható ateista állam ráteszi a kezét az őt meg nem illető épületre. A képző növendékei szétszóródnak az ország minden részébe. A nővéreket erőszakkal kilakoltatják az épületből s beleköltöznek azok, akik még egy tégla áráig se járultak hozzá a felépítéséhez. És, hogy művük otromba durvaságát még jobban bizonyítsák, az épület homlokzatát díszítő két kőkeresztet lebontották, s a csodálatosan szép kápolnát profanizálva, tornateremmé alacsonyították. Közép-Európa egyik legszebb leánynevelő intézete ma is illetéktelenek kezén van. Tanítóképzőjének 100. alapítási évében szeretettel emlékezzünk rá. Kalmár Zoltán Bizánc, mai nevén Isztambul a Boszporusz tengerszoros két oldalán, Törökországban Kr. e. 657­ vagy 667-ben alakult Bizantion (Bizánc) néven. Művészete a görög, szíriai, és ókeresztény alkotások kölcsönhatásából és továbbfejlesztéséből keletkezett. “BIZÁNCI” feltámadás - Orth István grafikája MÁRCIUS Ó, március, mily szédítő varázs ez, Mellyel igézel minket annyiszor, Hogy új rügyek uj csodáját fakasztod Szívünkön, melyet annyi tél tipor. Hogy, mint a fákon, új nedvek keringenek, Új erők gyűlnek, új remény fakad, Hogy e mámoros, szent csodavárástól Szívünk megremeg, sír is, meg kacag. Ó, március, ibolyaszagú szellőd Mily illatos s mily bátor dalt dalol, Szabad mezők friss fuvallatát hozza Szívünknek, mely már régen haldokol. Ó, hinni, hinni, hinni a dalodnak! Ha százszor is, ezerszer ámított, Ha fagy dermedt is sokszor a rügyekre, Melyet napcsókod életre hívott. Csak hinni, hinni, virágba borulni, Akár a fák a kéklő ég alatt, Csak hinni a feltámadás csodáját: Új élet, új napot, új tavaszt! Új erőt a tetszhalott szívünkbe, Új csillagot, új célt, amely hevít, Ó, március, pezsdítő mámoroddal Rázd életre az alvók ezreit. Várnai Zseni (1930) Várnai Zseni, született Nagyvászonyban, 1890. máj. 25-én. József Attila díjas költő. Megszerezte a Színészegyesület Színiiskola diplomáját, de soha nem lépett színpadra. Tisztviselőként is dolgozott. Első versét 1911- ben közölték a Népszavában. Utána egymás után jelentek meg a nyomort, a bűnt, a társadalmi igazságtalanságot vádoló versei. Legnagyobb hatású verse a Katonafiamnak 1913. márc. 3-án jelent meg a Népszavában, a sok nyomorúságot megért nép megmozdulásakor. A lapot elkobozták, de az előfizetők még olvashatták a verset. Jl XIX. század első felében fellendült . Ad a magyar színjátszás. 1790-ben­­.Pesten megalakult az első magyar színjátszó társaság Kelemen László joghallgató irányításával, de az osztrák kormány betiltotta még az iskolai színjátszást is. Mindössze hat évig működött ez a színtársulat. Feloszlásának az volt a közvetlen oka, hogy a tagok között viszálykodás tört ki, így is jelentős eredményeket értek el, mert hat év alatt ötszáz előadást tartottak és százötven darabot mutattak be. 1792-ben Kolozsváron megalakult az enyedi diákokból álló “Erdélyi Nemes Magyar Jádzó Társaság”. Ez a színtársulat már életképesnek bizonyult. 1806-ban az erdélyi színtársulat annyira megerősödött, hogy egy fiatal együttes kivált belőle, Pestre ment, azzal a szándékkal, hogy meghonosítsa a színjátszást Magyarországon. Az erdélyi magyar országgyűlés adót vetett ki a nemességre, hogy előteremtse a pénzt a kolozsvári színház felépítésére. Az Erdélyi Múzeum folyóirat pedig 1814- ben pályázatot hirdetett eredeti dráma megírására, hogy majd azzal a darabbal nyissák meg az új színházat. Erre a pályázatra írta Katona József a Bánk Bán nemzeti tragédiát. Katona József 1791-ben született Kecskeméten. Ősei jobbágyok voltak, de az édesapja takácsmester volt, s elvégezte a latin iskola alsóbb osztályait, sokat olvasott, sőt verselgetett is. A kilenc gyermek közül a legidősebbet, Józsefet taníttatta. Előbb Kecskeméten, majd Szegeden tanult, s a jogi fakultást Pesten végezte. Nagyon szerette a történelmet, s alaposan megismerte a felvilágosodás eszméit. Szorgalmasan tanult és sokat olvasott, rendkívüli érdeklődést tanúsított a színjátszás iránt, rendszeresen látogatta a pesti színtársulat előadásait. Nagyon kedvelte Déryné Széppataky Róza színésznő játékát, a szép művész­nőbe bele is szeretett, de érzelmeit titok­ban tartotta. Később több diáktársával együtt kisebb szerepeket alakított a színházban, és drámákat fordított, hogy támogassa a magyar színjátszást. Foglalkozott eredeti darabok írásával is. Ezek közül keveset adtak elő, mert a cenzúra megakadályozta.A Pesti Színtársulattal több alkalommal vendégszerepelt vidéken is. A színészi álneve Békési József volt. Déryné Naplójában rokonszenvet írt Katona Józsefről, a színészről: “Nagy különc, mint mondani szokás, szörnyű komoly mindig, és kevés beszédű. Egy-egy szóval végzett mindent... Játszott a színpadon is velünk, és igen jól játszott.” Amint már előbb említettem, 1814- ben az Erdélyi Múzeum folyóirat, amelynek Döbrentey Gábor volt a főszerkesztője, pályázatot hirdetett “magyar vagy idegen tárgyú történelmi szomorújátékra”. Erre a pályázatra írta meg a Bánk Bán tragédia első változatát, s azt beküldte Kolozsvárra. Sajnos, hiába várt a sikerre, évekig nem kapott a szerkesztőségtől semmi választ. Vagy elkallódott a mű, vagy a bírálók féltek a dráma zsarnok-ellenességétől, s egyúttal a cenzúrától. Mindenesetre más, kevésbé értékes mű szerzőjének ítélték oda az első díjat. Ilyen körülmények között Katona József félbehagyta színészi tevékenységét, s 1815-ben, amikor a színtársulat tagjai eltávoztak Pestről, ő tovább folytatta jogi tanulmányait, majd ügyvédként dolgozott ott. Habár szorgalmas ügyvéd volt, kevés jövedelemre tett szert, de abból is igyekezett támogatni a színész barátait, akik még nála is szegényebbek voltak. 1819-ben Pesten vendégszerepelt a Székesfehérvári Színtársulat. Az egyik barátja arra ösztönözte, hogy dolgozza át a Bánk Bán drámát, mert a vendég­szereplő színtársulat előadja. A cenzúra azonban ez alkalommal sem engedélyezte azt, hogy a közönség elé kerüljön a dráma. A szerzőnek annyit sikerült elérnie, hogy 1820-ban könyv alakban megjelent Katona József drámája, de nem keltett különösebb érdeklődést a korabeli, nagyrészt nemesi olvasókban. A tragédiából hiányzott az, amit a korabeli nemesi irodalmi ízlés elvárt, “a nemzeti dicsekvés”. Néhány évtizeddel korábban hiába figyelmeztette Kármán József A nemzet csinosodása című röpiratában kortársait arra, hogy a nemzeti dicsekvés nagymértékben fékezi a társadalmi hala­dást. Az írók körében nem voltak barátai Katona Józsefnek, így ők sem figyeltek fel a műben rejlő forradalmi mondani­valóra és a rendkívüli művészi értékre. Habár nem tartozott a nyelvújítók közé, akik Kazinczy Ferenc köré tömörültek, nem támogatta az ortológusok /maradi nyelvészek/ táborát sem. Az Aurora zseb­könyv szerkesztői és munkatársai sem rokonszenveztek a Bánk Bán szerzőjével, mert korábban bírálatot írt Kisfaludy Károlynak egyik irodalmi művéről. Sem az ügyvédi, sem a színészi pálya nem ígért számára lehetőséget arra, hogy tehetsége kibontakozzék, s ezért 1821- ben szülei biztatására hazament Kecske­métre, szülővárosába, alügyésznek. írói és színészi tapasztalatait egy híres tanulmányában fejtette ki: Mi az oka, hogy Magyarországon a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni? Alapos hozzáértéssel és türelemmel jellemezte a magyar drámaírás és színjátszás helyzetét. A fejlődés legfőbb akadályát abban látja, hogy Magyar­országon hiányzik az állandó színház. A­ nemzeti dicsekvés akadályozza a tartalmas művek értékelését. A kezdetleges sajtóviszonyok miatt nincs rendszeres és igényes színbírálat, tehát a kritika fejletlen és részrehajló. Végül, súlyos hiba az, hogy a szerzőket egyál­talán nem jutalmazzák, tehát nem teszik érdekeltté abban, hogy drámai műveket írjanak. Találóan írja ebben a tanul­mányában a következőket: “Az igaz, hogy tele has ritkán dolgozik - jobban énekel az éhező kanári - az ember örül annak, ha munkája kézzel fogható figyelmet érdemel, mert ez új munkára teszi gondját nyugodttá. De ha a madár látja, hogy hasztalan esik fütyörészése, élelemről gondoskodik és elhallgat”. Ez volt utolsó üzenete a kortárs íróknak és olvasóknak. Úgy gondolta, hogy j­övedelmezőbb állás után néz, ezért lett előbb alügyész, majd főügyész. Amíg Kecskeméten élt és dolgozott, a Pesten fellendülő irodalmi élettől teljesen elszigetelődött, azzal semmilyen kapcsolatot sem tartott. Családot nem alapított, szülei és barátai társaságában élt. A sok munka s főleg az, hogy nem ismerték fel írói tehetségét, korán felőrölte egészségét. 1830-ban halt meg tragikus hirtelenséggel, szívszélhűdésben, anél­kül, hogy megérhette volna a Bánk Bán tragédia első előadását. A következő írásunkban nemzeti irodalmunknak ezt a remekművét ismertetjük. .. „ . Józsa Benjamin KATONA JÓZSA a magtar nemzeti dráma megteremtője

Next