Nagyszeben és Vidéke, 1998 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1998-01-01 / 1. szám

KÖZÉLETI KULTURÁLIS LAP V. évfolyam 1. szám Minden, tzedlueA, olvasó^tlzncJz polAokf fyj­ś pet Jzíuánusilz! Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! Reményik 1998 január OLÁH MIKLÓSRA EMLÉKEZVE 1493. jan. 10-én látta meg a napvilágot Nagyszebenben Oláh Miklós, a magyar irodalom humanista történetírója, Havasalföldrül (Munténiából) Erdélybe vándorolt román család sarja. Állítólag Hunyadi Jánossal állt sógorságban. Érdemes megjegyezni, hogy amíg Hunyadi János csak anyai részről volt román eredetű, Oláh Miklósnak a távoli ősei pedig teljesen román származásúak, mindketten a középkori magyar eszmevilágiak voltak hű követői. Hunyadi János a kereszténység védelmében,Oláh Miklós pedig a katolikus egyházi törekvések megvalósításában. Szüleiről alig tudunk valamit, de annyit feljegyzett a krónika, hogy apja, Oláh István, Szászvároson királybíró volt. Ebből azt következtethetjük, hogy már az apa elődei telepedhettek le Erdélyben és az utódok teljesen az itteni kultúrához idomultak, mert nehezen lehet elhinni, hogy a nagyon konzervatív szászság egy új telepest ajánlott, vagy választott volna a királybírói tisztségre. A királybíró a mai főispánnak, közelebbi kifejezéssel, prefektusnak felelt meg, de hatásköre sokkal nagyobb volt és Mátyás király uralkodásáig, maga az uralkodó nevezte ki. Mátyás engedélyezte, hogy például Szebenben a királybírót a nép válassza meg, s ezt a király megerősítette. Oláh István idejében a reformáció még nem hatolt Erdélybe, többek között ennek is köszönhető, hogy Oláh Miklós, a királybíró fia alapos katolikus nevelést kapott. Nem tudni, hogy a család hogyan került Szebenbe,és Miklós gyermekkoráról is csak annyit tudunk, hogy Thurzó György nagyváradi püspök, majd 1I. Ulászló udvarába került, ahol megalapozták nevelését, felfogását és ez lett életének iránymutatója. 1516-ban teljesül régi vágya és pappá szeretelik. Tehetségének és a katolikus hit iránti hűségének köszönhette, hogy pályája szüntelenül felfelé ível. Hamarosan Esztergomba kerü­l. Itt kanonok, majd királyi titkos tanácsossá nevezik ki. A Mohácsi vész után Brüsszelbe megy és itt írja meg két, szerkezetileg és gondolatilag összefüggő művét, amelyekkel fémjelezte nevét a magyar irodalomtörténetben. A művek címe Hungaria és Attila. A Hungáriában képet ad a Mohács előtti Magyarország társadalmáról,földrajzi képéről, az Attilában­ a hunokról ír, kinyilvánítva azt a nézetét, hogy a székelyek a hunok utódai, akik még az ő (Oláh Miklós) idejében is megtartották az öröklött katonai fegyelmet. Nicolaus Olahus kitűnő krónikaíró, az ország gazdagságának, táji szépségeinek a leírása megkapó stílusban tárul az olvasó elé. Oláh Miklós baráti kapcsoltan volt Erasmusszal,a XVI. század legkiválóbb humanistájával, akinek sokoldalú tudása, csiszolt, válogatott stílusú írásai nagy hatással voltak rá. Idővel Oláh Miklós az ország legbefolyásosabb feudális urává válik. Ő koronázza meg I. Miksa magyar királyt 1563-ban, majd 1561-ben behozza a jezsuitákat az országba, azzal a céllal, hogy oktatási, hitszónoki és térítői munkát végezzenek. A legmagasabb méltóság, amit elétt a királyi helytartói cím volt, I. Ferdinánd, magyar király megerősíti nemességében, s mint ilyen természetesen ebnere is volt Érdekessége miatt szükségesnek tartom a leírását. A pajzs-alakú alapon átlósan húzódó zöldmezőben egy mesebeli egyszarvú ál­lat vágtat fölfelé. Efölött és alatt, arany mezőben zöld babérlevelek láthatók zöld bogyókkal. Az egyszarvú alatt,és fölötte jobbra, egy­­egy fehér mező, bennük egy-egy vörös rózsával. A címert kétoldalt egy-egy oroszlán tartja."A pajzs felett a feszü­lete,"'-"-dik és ennek tetején egy püspöksüveg zárja be a címert.Tulajdonképpen mit jelképez ez a címer? Az egyszó, v­agyis unieomis, zergéhez hasonló állat, homlokán egy szarvval. Ez az állat a képzelet szüleménye . Román leírás szerint az állatot morognak hí­vják és a románok hőstetteit és bátorságát jelképezi. Az m­orog azonban nem román, hanem a szláv eredetű m­orogunak a változata. Sőt az ókori irodalomban is fellelhető. A babér Oláh Miklós költői nagyságát,a vörös rózsa az elismerést jelképezi. A feszület az egyházhoz való tartozást, a püspöksüveg a főpapi rangot jelenti. Ez volt az a nagy személyiség, akit Gyenge Imre, nagyszebeni szobrászművész megalkotott. Az impozáns, márvány fehér szobor karcsú sziluettje dísze a városnak és ott áll, az Orsolyák temploma előtti téren, bizonyítva ennek a városnak a kulturális sokszínűségét. Gyenge Imre ezelőtt húsz évvel álmodta meg ezt az alakot. 1977-ben a Sinus Galériában rendezett és a humanista Oláh Miklós emlékének szentelt kiállításon, a művész bemutatja a gipszbe öntött munkát, valamint Ionet Vitoc és Victor Moraru műépítészek szobortalapzat-tervét. Tíz évig vajúdik a mű, anélkül, hogy a város a füle botját is mozgatta volna az alkotás végleges, márványba való megfaragása érdekében. Ez a nemtörődömség, valamint a szakmai téren ért igazságtalan sérelmek súlya alatt, Gyenge Imre 1986. jún. 9-én alkotóereje teljében véget vet az életének. Végre 1996. jún. 1 -én, közel 20 évi késéssel felavatták Nagyszebenben Oláh Miklós(Nicolaus Olahus)szobrát, melyet az alkotó Gyenge Imre elgondolása szerint Călin Baciu és Septimiu Enghiș faragott márványba. Kalmár Zoltán^ Petőfi Sándor Barangol és zúg, zúg az őszi szél. Csörögnek a fák száraz lombjai, Mint rab kezén a megrázott bilincs. Hallgass szél, hadd beszéljek én! Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak, Mint nősírást az égiháború. Egy nemzet és két ország hallja meg, Mi bennem eddig titkon forra csak, S amit keblemből mostan kiröpítek, Mint vulkán az égő köveket, Az forr bennem, az fáj énnekem, Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy E két országos nemzet a magyar Ezt tette lelkem pusztává, a bánat Pusztájává, hol egy tigris lakik: A vérszemű, a lángszemű harag. Oh e vadállat hányszor verte el Magányos éjim csendjét, amidőn Besüvöltötte puszta lelkemet! — Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk, Hogy szétrepesszük a szent levelet, Mit diadalmas őseink írának, Szívok vérébe mártva kardjokat? Kettészakadtunk, és a szép levélből Rongyok levének, miket elsodort És sárba dobott a századok viharja. Lábbal tiport bennünket. Könnyeket És jajkiáltást küldöttünk az égbe, De panaszunkat az be nem fogadta, A rabszolgákat az nem hallgatja meg, Mert ki jármot hagy nyakába tenni, Méltó reá, hogy azt hurcolja is, Míg össze nem dől a korbács alatt. Tartottunk volna össz: a világ most Tudná hírünket, nem volnánk kizárva A templomból, hol a nagy nemzeteknek A tisztelet tömjénét égetik. Tartottunk volna össze, nem törölnénk Szemünkből annyi fájdalmas könnyűt. Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel Történetünknek sötét lapjait. A porszemet, mely csak magában áll, Elfú­jta egy kis szellő, egy lehelet. De hogyha összeolvad, összenő, ha A porszemekből szikla alakul: A fergeteget sem ingathatja meg! Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok. Amit mondtam, nem új, de szent igaz. Az események romboló szele Nem fúj jelenleg, és a porszemek Nyugton hevernek biztos helyükön. De ha föltárnád a szél, mielőtt Eggyé olvadnának: el­ szétszor örökre A nagy világnak minden részibe. És soha többé meg nem leljük egymást. Iparkodjunk, A század viselői, Születni fognak nagyszerű napok, Élet-halálnak vészes napjai. Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen Az eljövendő óriásokat. Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást, Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem! Ki legelsőször nyújtja ki kezét, Azé legyen a hála s a dicsőség; S ki elfogadni azt vonakodik? Annak porára szálljon minden átok, Melyet sírunkra majd virág helyett Ültetni fognak maradékaink, Kiket örökre megnyomorítánk! z első olyan magyar nemzeti költőnk, aki a haza nság­­ sorsdöntő kérdéseire­ úgy válaszolt, hogy ötvözte a világirodalmi példákat s a magyar nemzeti hagyományokat. Hires költeményében, a Szózatban a nagyvilágot ‘’népek hazájának“ nevezte. Élete és munkássága összefonódott a reformkorral, az 1848- as forradalommal és a magyar szabadságharccal Korai halála azzal magyarázható, hogy a forradalom elfojtását személyes tragédiaként élte át. Sokirányú munkásságával előkészítője lett annak a költői forradalomnak, amelyet Petőfi Sándor és Arany János teljesített ki. Szegény nemesi családból származott. Ká­­polnásnyéken született (a Dunántúlon) 1800 december elsején. Az édesapja uradalmi intéző és földbérlő volt, s habár kilenc gyermekről kellett gondoskodnia, Mihályt beíratta a Székesfehérvári Kollégiumba. Az értelmes és szorgalmas fiú tizenhét éves volt, amikor az édesapja meghalt, s azután a család fenntartásának gondját ő viselte. Magántanítványokat vállalt, és házitanító lett a dúsgazdag Perczel-családnál. Nevelő munkájának sikerét az is bizonyítja, hogy az egyik tanítványa Perczel Mór a magyar szabadságharc hőse lett. Beiratkozott az egyetem jogi fakultására, s így megismerhette a pesti életet is. Nagyon szerette az antik római költőket, a szülőföldjén hallott népmondákat, népmeséket és népdalokat. Szívesen olvasta Zrínyi Miklós, Mikes Kelemen, Virág Benedek és Berzsenyi Dániel műveit, majd megismerte Shakespeare, Schiller és Goethe műveit. A vidéki joggyakorlat idején bepillantást nyert a nemesi ellenállási mozgalomba. Ebben az időben fűződött szerelme Perczel Etelka iránt, aki a szülei ösztönzésére nem viszonozta a költő érzelmeit. Ettől a reménytelen szerelemtől hosszú ideig nem tudott megszabadulni. Az Etelka portréja több híres művében feltűnik. Már joggyakornok korában foglalkozott a nemzet történetével, főképp a honfoglalás korával. 1825-ben jelent meg a Zalán futása eposza, amelyben a hősi múltat idézte fel. A mű forrása Anonymus Gesta Hungaroruma, történelmünk jelentős krónikája, amelyet az ismeretlen szerző latinul írt. A költő célja a nemesség nemzeti öntudatának ébresztése: “Régi dicsőségünk, hol kései az éji homályban?” Az eposzba beleszőtte a görög szabadságharcot, mint időszerű eseményt. Az ellenséget is mély rokonszenvel és együttérzéssel ábrázolja. A mű főhőse Árpád fejedelem, a honfoglalás vezére, akit értelmes, körültekintő és bátor hadvezérként jelenített meg. A legvitézebb harcos a hős Ete, aki déli Hajnát szerette. A népmesei alakokra emlékeztető Délszaki Tündér szintén vonzódik Hajnához, de szerelme viszonzatlan, s bánatában megsemmisül. Ez az irreális szereplő és annak lelki bánata a költő Etelka iránti szerelmére és csalódására utal. Az eposz rendkívül csiszolt stílusú, sok hangulatfestő elemmel. A cselekmény részletezése helyett a hangsúlyt az érzelmek kifejezésére helyezi. Az eposz országos hírű költővé tette, de az anyagi helyzete nem javult. Továbbra is házitanítóként dolgozott a Perczel-családnál. Sorsa akkor fordult jobbra, amikor Pestre ment és szerkeszteni kezdte a Tudományos Gyűjtemény folyóiratot. Ez a tevékenység megfelelő jövedelmet biztosított, s ezért lemondott a jogászi pályáról, s ettől kezdve minden idejét az irodalomnak és a tudománynak szentelte. Megalakulásától kezdve lelkes támogatója volt a Magyar Tudós Társaságnak, (későbbi nevén az Akadémiának). Az 1820-as éveknek végén kísérletezett népies versek írásával is. Ekkor írta a Puszta csárda, a Toldi, a Szilágyi és Hajmási verseket és a Szép Ilonka elbeszélő költeményt. Az életrajzi eseményekkel együtt (reménytelen szerelme Etelka iránt) a népmondák Mátyás királyt idézik fel, azt az uralkodót, aki a hazáért él és dolgozik. Mátyást, az olyan uralkodót tiszteli, aki a “honnak él” s ha attól elpártolna, akkor nincs erkölcsi ereje tovább élni. “Éljen hát a hős vezér magzatja. Addig éljen, míg a honnak él! De szakadjon élte pillanatja; Melyben attól elpártolni kél; Egy király se inkább, mint hitetlen: Nyűg a népen a rossz s tehetetlen.” Amikor a költő látta, hogy nem sikerült a Zalán futása eposszal tettekre serkentenie a nemességet, még írt két történelmi tárgyú eposzt. Az egyikben (Eger) a törökellenes harcokat elevenítette fel, a másikban (Cserhalom) Szent László királynak a kunok elleni harcát állította példaként saját osztálya elé. Amikor végre kiábrándult a nemességből, szélsőséges romantikus eposzokat írt (Tündérvölgy, Délsziget), amelyekben eltávolodott a korabeli magyar valóságtól. Ez a költő válságos korszaka, amelyből 1830-ban sikerült kiemelkednie, amikor megírta a Csongor és Tünde filozófiai tartalmú mesedrámát. Ebben a remekművében sikerült megteremtenie a romantika és a valóságirodalom tökéletes összhangját. Erre a drámára hatott a német Goethe és az angol Shakespeare művészete is. (Faust, Szentivánéji álom). A mesedráma cselekményét egy XVI. századi széphistóriából (Görgei Albert: Argirus királyfi) merítette, ám lényegesen átalakította, és az időszerű mondanivaló szolgálatába állította. Csongor, a dráma hőse nem királyfi, hanem nemes ifjú, aki tündérlányt szeret ugyan, de az igazi boldogságot nem Tündérhonban, hanem a földi életben találja meg. A költő a boldogságkeresés hamis útjait három szereplővel jelenítette meg. A Fejedelem a zsarnoki hatalomban, a Kalmár a felhalmozott vagyonban, s a Tudós a feudalista áltudományban keresi a boldogságot. Mindhárman elbuknak, a Feje­delmet választja, amely csalás a földi életben . A mesedrámában szereplő Balga és Ilma népi alakok, az a szerepük, hogy ellensúlyozzák Csongor és Tünde Mit testesít és boldogságát. Vörösmarty derűlátását bizonyítja az, hogy a szerelmesek legyőzik a gonoszt s elnyerik boldogságukat. Csongor így fogalmazza meg ítéletét a hűbéri viszonyokról: “Koldus a gazdagság, a hatalom Leszállt fokáról, hamvadott üszők A tudománynak napszövétneke. S közöttük a nem boldog szerelem Mint a magányos gerle, nyögve jár. Oh szerelem, gyújts utamra csillagot S légy te vezérem tündérhon felé.” A versben írt mesedráma rendkívüli értéke romantikus stílusa, amely különösen gazdag szóképekben és stílusalakzatokban. A költő kitűnő eredménnyel alkalmazta a nyelvújítás új szavait. Az Árpád ébredése drámában a honfoglalás eszméit összekapcsolta a reformkorral, s A fátyol titkaiban a nemesi életforma ürességét ostorozza, másrészt pellengérre állítja a nyelvújítás túlkapásait. Az 1830-as években megpezsdült a kultúra és a közélet. Erről szól az Előszó című gondolati vers első része, amelyben a fellendülést jelenítette meg mély átéléssel: “Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég. Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember, mint a hangya. Küzdött a kéz, a szellem működött, (folytatás a 3. oldalon) Józsa Benjámin

Next