Nagyszeben és Vidéke, 2003 (8. évfolyam, 5-43. szám)

2003-01-01 / 5. szám

Víttévfolyam 1.szám A nagyszebeni Tanácstorony (Orth István grafikája) KÖZÉLETI KULTURÁLIS LAP - ÍqWiíG, . govA Megjelenik kéthónaponként Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templompadokba A holtak is mellétek (Reményik Sándor) ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükben bíztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát! Lassan eltűnt a Betlehemi csillag az égről, de megmaradt földfeletti ragyogása. A Megváltó születésének e misztériuma új társadalmi és vallási felfogás hajnalát jelntette.Ezért nem véletlen, hogy karácsonyt az új esztendő követi s ez egyben a közeledő természetébredésnek a jele is. Az idei új esztendő első napja, irodalomtörténetünk egyik kimgasló személyiségének, Petőfi Sándor születésének 180. fémjelzett napja. Az evangélikus Petrovics családból származó Sándort a magyar alföld és az ott élő nép küzdelme és romantikája Petőfi névvel ajándékozta meg és ezen a néven válik, nem csak a magyar, de a világirodalom egyik leghatalmasabb költőjévé. Magyarságát többször hangoztatva, hamar átlátta a bécsi udvar, a Habsburg önkény nemzetromboló politikáját és ennek hatása alatt, a tollforgatás mellett, a kardot is jól forgatta. Jelszavát, mely így szól: „Lantom s kardom tiéd, oh szabadság!“ halálig megvalósította. Petőfi a világszabadság nagy hirdetőjeként is felragyogtatta a rabságból való ébredésre buzdító hangját. Igazságérzettől áthatott lelkülete nem tűrte volna el a XX. század embertelen brutalitását és valamelyik izmusnak lett volna az áldozata. Nevét és műveinek egy részét, forradalmi verseinek a hangoztatásával, a kommunista rendszer is ki akarta használni céljainak elérésére. A véletlen harmonikus összejátszása, hogy Petőfi születésének kerek évfordulója, egybe esik az 1848-as szabadságharc, ugyancsak kerek 155. megemlékezésének az esztendejével. Ez az új évi nap és a tavaszelő márciusának az idusa, aranybetűkkel íródott be hazánk történelmébe. Petőfi nem az izmusok hirdetője volt hanem a népek és nemzetek szabadságának az apostola. Műveinek skálája az elbeszélő költeményektől, a népies hangvételűeken át egészen a líraiakig, a versek egész sorozatával gazdagította a nemzeti és világirodalmat. Ő nem csak szavakban, hanem tettekben is ellenszenvet tanúsított minden szabadság-korlátozással szemben. Evvel magyarázható, hogy az iskolát is többször otthagyta és a katonai szigorú fegyelmet se bírta a szabadságért lángoló lelke. Érdekes mozzanata életének Erdélybe való megjelenése. Erdély, amelynek bérceitől annyira idegenkedett, most életének fontos területét jelenti, ahol dicsérő szavakkal foglalja versbe a székelyek bátorságát és itt ezen a földön áldozza életét, Bem hűséges társaként, azért az eszméért, amit életének rövid 26 éve alatt írásban, szóban és tettekben vallott. Családja sírjának megbolygatása, holmi szenzációt hajhászó kalandorok által, merénylett a nagy költő emléke ellen. Ő az marad, aki volt: Erdélyben elesett, fehéregyházi hős! Kalmár Zoltán Nekünk a másé nem kell! csak azt követeljük, ami a miénk, amit elődeink reánk hagytak! Az egész nép hallotta a mennydörgést , a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgő hegyet. (Kivonulások könyve , 2018) Petőfi Sándor Magyar vagyok. Legszebb ország hazám Az öt világrész nagy területén Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, Ahány a szépség gazdag kebelén. Van rajta bérez, a mely tekintetet vét A kapzsi tenger habjain is túl. És rónasága, mintha a föld végét keresné, olyan messze messze nyúl. Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésen ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben sírva fakadok; De arczom víg a bánat idejében, Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A múltnak tengerén, ahol szemem. Egekbe nyúló kősziklákat lát. Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk. S mienk nem volt a legkisebb szerep. Úgy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek. Magyar vagyok. Mi mostan a magyar ? Holt dicsőség halvány kísértete. Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar — Ha vert az óra — odva mélyibe. Hogy hallgatunk a második szomszédig Alig hogy küldjük életünk neszét. S saját testvérink, kik reánk készítik A gyász s gyalázat fekete mezét. Magyar vagyok. S arczom szégyenben ég, Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok! Itt mi nálunk nem is hajnallik még, Holott máshol már a nap úgy ragyog. De semmi kincsért s hírért a világon El nem hagynám én szülőföldemet, Mert szeretem, hőn szeretem, imádom Gyalázatában is nemzetemet! Az Úr ezeket jelentette: „Ne kívánd el embertársaid házát, ne kívánd el feleségét, sem szolgáját, sem szolgálólányát, sem szarvasmarháját, sem szamarát, sem más egyebét ami az övé” (Kivonulások könyve 20,1 és 17) A huszadik század kezdetén az író kiábrándult a korabeli magyar közéletből, belátta, hogy nemzetét nem szolgálhatja parlamenti képviselőként, mert a „Tisztelt Házban“ (ahogyan az országgyűlést nevezte) minden nemes szándék kudarcra volt ítélve. Mikszáth tudta, hogy a parlament képviselő a közeli múltban hasznos és értelmes emberek voltak, de ezek után „apró, üres stréberek következtek.“ A Noszty -fiú esete Tóth Marival című regényét az 1906-1907-es években írta. A mű előbb folyóiratban jelent meg, majd 1908-ban könyv alakban. Forrása egy valóban megtörtént esemény, a korabeli újságokból jól ismert bácskai szenzáció. Szemző Gyula nevű dzsentri megszöktette a dúsgazdag Ungár kereskedő leányát, azzal a szándékkal, hogy kompromittálja.Ungár látszólag beleegyezett a házasságba, de az esküvő előtt elkergette a vőlegényt. Nem volt hajlandó arra, hogy pénzével restaurálja a dzsentrit. Erről a tragikomikus történetről Ady Endre is beszámolt az egyik újságcikkében, mégpedig úgy, hogy dicsérte az önérzetes polgárt. Mikszáth hosszabb ideig érlelte a témát, s közben figyelte az 1905-ös parlamenti választások utáni közéleti válságot. A regény cselekménye érdekfeszítő, gyorsan pergő, ezért volt alkalmas arra, hogy színdarabot írjanak belőle. Később filmet is készítettek belőle. Főszereplője Noszty Feri, dzsentri huszárhadnagy, aki a korabeli tisztek könnyelmű életét éli. Egy polgári származású lánynak udvarol, de cserben hagyja, mert nincs elég hozománya. A mulatozó életmódhoz sok pénzre van szüksége, a kártyán veszít, adósságot halmoz, s ezért váltót hamisít. Büntetésből a hadseregből eltávolítják, s az a veszély fenyegeti, hogy az adósok börtönébe kerüljön. Értesíti erről az édesapját, aki Noszty Ferenc országgyűlési képviselő , aki, hogy mentse a fiát, a gazdag Kopereczky bárótól kér kölcsön nagy összegű pénzt. Cserében az idős és agglegény báróhoz feleségül kényszeríti Vilma nevezetű leányát. A leány nem mer ellenkezni a zsarnok apával, s így boldogtalanná válik, hiszen egy hozzá illő fiatal és értelmes diákot szeretett. Noszty Feri, aki állás nélkül maradt, hozzálát a hozományvadász terv kidolgozásához és végrehajtásához. Az édesapja lelkesen támogatja ebben a törekvésében. A dzsentri fiú a rokonoktól megtudja, hogy hazatért Amerikából a dúsgazdag Tóth Mihály, aki szorgalmas iparosként került az új világba, és becsületes munkával gazdagodott meg. Egyetlen leánya, Mari szép, értelmes és becsületes, s az a vágya, hogy a jövendőbelije ne a vagyonáért, hanem az igazi embert értékeiért szeresse. Ezért cseréli el drága ruháját a szolgálólány szerény öltözetével, s úgy megy a szüreti bálba. Noszty Feri is megjelenik a Somlyói mulatságon, mégpedig vadászruhában. Táncra kéri Marit, s a naiv lány hamar beleszeret a csinos fiatalemberbe, mert nem sejti, hogy az közönséges dzsentri hozományvadász. A fiú gyanítja, hogy a gazdag és becsületes Tóth Mihály nem fogja hozzáadni leányát a züllött dzsentrihez. Ezért kompromittálja Marit, hogy kikényszerítse a házasságot. A leány, több előkelő fiatallal együtt készül a farsangi mulatságra. Egy téli napon elindul szánnal egy távoli községbe, hogy részt vegyen a kultúr műsor próbáján. A kocsis arra törekedett, hogy estére hazatérjenek a szánnal. Noszty Feri elintézte Kopereczky báróval, a megyefőnök sógorával, hogy azt a hidat, amelyen a szánnal át kellett volna haladniuk Mariéknak, bontsák el a karbantartó munkások. Ilyen körülmények között Mari nem térhet haza, s arra kényszerül, hogy az éjszakát az édesapja által alapított szanatóriumban töltse. Alighogy odaér a leány, ott terem Feri, s bemegy szerelmeséhez. A dzsentri ifjú gondoskodott arról, hogy jó pénzért tanukat szerezzen, akik együtt látták éjszaka a leánnyal. Tehát sikerült kompromittálni a becsületes Marit. Tóth Mihály mély felháborodással szerzett tudomást a történtekről, s úgy tett, mintha beleegyezne a házasságba. Mindkét család megkezdte az előkészületeket az esküvőre. A kitűzött napon Noszty Feri családja nagy fényűzéssel jelent meg a Tóth portán, hogy megtartsák az esküvőt. A násznép felvonulása , a sok cifra fogat és elegáns nemes emlékeztet bennünket a Gavallérok című kisregényre. Amikor Feri nagyon biztos a dolgában, akkor közli Tóth Mihály a vőlegénnyel és rokonaival, hogy nem adja hozzá a dzsentrihez a leányát, aki édesanyjával együtt már korábban elutazott. Feri szembe akar szállni Tóth úrral, de a gazdag polgár szolgái lecsillapítják, s meggyőzik arról, hogy a legokosabban teszi , ha a rokonaival együtt sürgősen távozik. (Folytatás a 2. oldalon)