Napi Gazdaság, 1996. november (6. évfolyam, 253-278. szám)
1996-11-08 / 259. szám
1996. november 8. Pihenő Páholy Évadkezdet a Pesti Páholyban Könnyen feledhető Spiró-paneleket láthatott a közönség a József Attila Színház múlt szombati előadásán Vircsaft címmel. Pedig a színészek mindent megtettek a holt szöveg és a kimódolt cselekmény életre keltése érdekében: a nagyérdemű gyér tapsa is inkább ennek elismerése volt. Az igazi vircsaft szerencsére csak ezután következett. A második évét kezdő Pesti Páholy most már joggal hagyományosnak mondható partiján a Háda János szerkesztette műsor talán minden eddigit felülmúlt - köszönhetően még a könnyed, csevegő stílusban és elegánsan konferáló Papp Endre műsorvezetőnek. A magas állami kitüntetésben részesült színházbeli kollégák köszöntése után az emeleten beindult a kaszinó - melynek bevétele most is a színészeket támogató alapot illette. A földszinten ezalatt a darab miliőjéhez választott vendégek beszéltek arról, hogy a játék és a valóság mennyiben fedi egymást. Növényi Norbert (képünkön) diszkótulajdonos és Sógor Zsolt hajdani rendőrségi szóvivő konkrét sztorikkal szórakoztatták a páholytagokat - sajnos itt is bebizonyosodott, hogy a valóság sokszor felülmúlja az írói fantáziát. Később a maszkmester mutatta be élesben, hogy miként lesz Bregyán Péterből percek alatt alvilági figura. Tánc és a Teátrum Band muzsikája zárta a hangulatos estét - miközben a legtöbb zsetont összegyűjtő „szerencselovagok” között kiosztották a Beiersdorf Kft., az Amstel Kereskedelmi Kft., az Admark Kft., a Schiller Autóház Kft. és Bródy János által felajánlott ajándékokat. A polgári értékekre vágyó és azt támogatni is hajlandó tagság egyébként hűséges a színházához - mondta el kérdésünkre Csányi Árpádné gazdasági igazgató. A páholy-szisztéma keretében eddig 3,5-4 millió forintos többlethez jutott a társulat s a következő Pesti Páholynak - ahol A miniszter félrelép című előadást láthatják - főszponzora is akadt, mégpedig a kerületi önkormányzat személyében. T. G. Á. Pihenő Páholy A Concorde és a ConCorde Travel közös jubileuma Húsz évvel ezelőtt a polgári-kereskedelmi repülés egyik korszakos szenzációjának számított, amikor az Air France útjára indította és menetrendszerűen kezdte el repültetni a hangsebességnél kétszer gyorsabban repülő Concorde típusú óriásgépet. Azóta már a gyerekek is fölismerik a Concorde jellegzetes formáját, előregörbülő nyújtott orrát, deltaszárnyait. A Concorde típusú kereskedelmi repülők leszállás nélkül - 3 óra 45 perc alatt - képesek naponta Párizsból New Yorkba vinni utasaikat, luxuskényelmük, megbízhatóságuk és nem utolsósorban fantasztikus gyorsaságuk révén igen kedveltté váltak a világutazók körében. Az Air France öt darab Concorde gépe az elmúlt 20 esztendő alatt 75 ezer órát repült, több mint 1 millió utast röpítettek 18 ezer méteres repülési magasságban, annak ellenére, hogy egy-egy út alkalmával „csak” 100 utas fér el a kétszer kétsoros géptest szalonjaiban. Hét évvel ezelőtt nem volt véletlen, hogy Gaál Tamás - aki hosszú éveken keresztül a Ferihegyi repülőtéren dolgozott - vállalkozásának a ConCorde nevet választotta, mert kötődése a repüléshez szinte kézzelfogható volt. És aztán a vállalkozás profiltisztítása után öt évvel ezelőtt alapította meg az Andrássy út 56. szám alatt a ConCorde Travel Utazási Irodát, a CenterParcs, a Neckermann, a Globe Meier’s, a Touropa utazási irodák viszonteladójaként. Mint minden hazai vállalkozás, a ConCorde Travel első évei is az útkeresés jegyében teltek; a partnerirodák által szervezett és a saját szervezésű tengerparti nyaralások, hangulatos egyéni és csoportos üdülési utak mellett egyre inkább a szakmai közönség testre szabott igényeit kívánja kiszolgálni. Fokozatosan alakult ki szerepe a beutaztatásban, a Magyarországra érkező vendégek és turisták fogadásában, elhelyezésében, programjaik szervezésében. Ennek jegyében alakította ki vadászatszervező üzletágát, amely - együttműködve a Vadászati Kulturális Egyesülettel - nemcsak a külföldi, hanem a magyar vadászok számára is biztosít vadászati lehetőségeket. A ConCorde Travel nem tartozik a nagy „felhajtással”, teljesíthetetlen ígéretekkel dobálódzó, agyonreklámozott utazási irodák közé. A megfontolt, de megbízható „kis lépések” taktikáját követve jutott el a szakmán belül is egyre jobban elismert és az utazók által mindinkább közkedvelt utazási irodák sorába. Ez az év - a jubileumon kívül - mérföldkő a ConCorde Travel életében azzal, hogy megfelelt a számos és szigorú előírásnak és felvételt nyert a Nemzetközi Légifuvarozók Szövetégébe, bekerült a világ légiforgalmi hálózatát működtető rendszerbe. Ma az Andrássy úti irodában öt földrész valamennyi repülőjáratára lehet repülőjegyet váltani és 183 szállodalánc több tízezer hoteljébe tudnak néhány perc alatt helyet foglalni. Nemcsak a „névazonosság”, a húszéves és az ötéves jubileum adta az apropóját az Air France és a ConCorde Travel közös ünneplésének, hanem az is, hogy a ConCorde Travel - repülős nyelven szólva - megcélozta a 2 Machot, a Concorde repülési sebességére, kétszeres hangsebességre kapcsol. (X) - WhieNAPI . _________AUKCIÓS KRÓNIKA_________ ✓ A Feketeruhás hölgy sikere a BÁV-nál Kikiáltási árának három és félszereséért kelt el a BÁV aukcióján Barabás Miklós Feketeruhás hölgye. Az 1862-ben festett vászonra 2 millió 4 ezer forintnál csapott le a kalapács, amely összeg egyúttal a BÁV 29. művészeti árverésének rekordárát jelentette. Több mint 650 tételre keresett vevőt a BÁV az október végi rendezvényén. A felajánlott tárgyak, festmények, szőnyegek több mint 80 százaléka elkelt, többbségük jóval a kikiáltási ár felett. Az aukción ezúttal túlsúlyban voltak a 100 ezer forint alatti értéket képviselő műalkotások, talán ez is magyarázza a kivételesen jó eladási arányt, bár tény, hogy e felett az árszint felett is élénk volt a vásárlókedv. Az ékszerek között egy platina azsúlfoglalt szoliter vitte el a pálmát 1,1 karát súlyú briliánssal, 180 ezer forintos leütési árral. 160 ezer forintért kelt el egy 100 ezer forintról induló nyakék; az ezüstláncon függő arany és ezüst, melltűként is használható medált 18 darab, összesen 1,2 karát súlyú briliáns, 10 apró gyémánt és 4 rubin díszíti. A darab egyébként 1910 körül készült. Egy 1920-ból származó duplafedelű IWC zsebórát kitűnő állapotú, működő szerkezettel 80 ezer forintról 150 ezerre verték fel a Lónyai utcában. A szecessziótól az art decóig terjedt a műtárgyválaszték, amely ugyancsak nagy érdeklődést keltett. Az alaphangot egy, a századforduló táján készült fúvott, melegen formált zöld üvegváza alkujánál adták meg a gyűjtők, a gravírozott, ezüstrátétes díszítéssel, ellátott sorszámozott darabért 60 ezer forintról 360 ezer forintig licitálva 250 ezer forintról indult, s végül 600 ezerért kelt el egy Zsolnay fajansz virágtartó, amelynek tervei a századfordulón készültek, kivitelezésének dátuma azonban 1907. Egy 120 ezerre tartott, ugyancsak Zsolnay talpas dísztálért - a faunnal és nimfákkal díszített edény 1909-ben készült - 300 ezer forintot adtak. Mattyasovszky Zsolnay László terve alapján készült a Mackó szőlővel címet viselő porcelánfajansz figura, amelyért 50 ezer forinton kezdték és 110 ezer forintnál hagyták abba a licitet. 36 ezer forintra tartottak, végül 220 ezer forintért vettek meg egy 1900 körül Bécsben készült szecessziós gyertyatartópárt, míg a hozzá tartozó virágtartóért 55 ezer forintot adtak. Az árverés második napjának egyik főszereplője egy faragott, pácolt fa ékszerdoboz volt, amely a XIX. század második felében készült. A fedelén 11 zománcképpel, oldalán öntött rézfigurákkal díszített darabért 95 ezer forintról 300 ezerig folyt az alku. A dísztárgy-kategória rekordere azonban minden kétséget kizáróan egy ezüst gyertyatartópár volt; alkotója, Johann Pretsch 1802 és 1828 között működött Bécsben. A kerek talpon álló, indásan hajlított karú, öntött, növénydíszítésű darabokért a 480 forintos kikiáltási árat közel megháromszorozva 1,3 millió forintot adott egy gyűjtő. A BÁV aukciójának harmadik napja a festményeké, bútoroké és szőnyegeké volt. Ezen a napon született meg az aukció árrekordja 2,4 millió forinttal, a bevezetőben is említett Barabás-alkotásért. Edvi Illés Aladár, Szüle Péter, Fried Pál, Szánthó Mária, Herman Lipót, Berkes Antal, Szász Endre, Lotz Károly művei arattak még sikert többek között. A legdrágábban elkelt bútor egy védett XIX. századi német írószekrény volt: 350 ezer forintért kínálták, a kalapácsár 550 ezer forintra emelkedett. A kikiáltási ár négyszereséért, 400 ezer forintért talált vevőt egy ugyancsak védett, XVIII. századi copf stílusú szekrény. A kivételes szőnyegválaszték „jegjei” között egy XIX. század végi 130x200 cm-es Kesán szőnyeg említhető: 230 ezer forinttól 440 ezerig folyt érte az alku, egy 165x260 cm-es XIX. századi Siráz szőnyeg pedig 100 ezer forintos kikiáltási árról indulva 480 ezer forintot ért meg valakinek. Október utolsó hétfőjén a Pless & Fox is megrendezte szokásos hó végi ékszerárverését a Vígszínházban. Az elkelt tételek leütési ára közel 3 millió 380 ezer forint volt, ami fogyasztói áron több mint 4 milliós bevételt jelent. A kalapácsárak átlagosan másfélszeresei voltak a kikiáltási áraknak. A rendezvényen 131 csecsebecse keresett gazdát, mindössze 27 darabot nem sikerült eladni. A legmagasabb áron, 400 ezer forintért egy 14 karátos, 111 briliánssal (2,76 karát) ékített melltű kelt el. Sikeresek voltak az órák: egy működőképes, a századforduló táján készült IWC zsebóra 200 ezerért, egy Patek Philippe karóra 280 ezer forintért talált vevőt. Lapzártánk előtt került sor a Nagyházi Galériában két aukcióra. Az első napon Horváth János néprajzi gyűjteményét - bokályoktól a tájakig - árverezték, a második napon vegyes kínálattal kamaraárverést rendeztek. Az esemény mérlegéről jövő heti mellékletünkben számolunk be. A hónap végén ismét porondra lép a Műgyűjtők Galériája, november 29-én kerül sor a Kossuth Lajos utcai galéria 29. festményárverésére. Az anyagot bemutató kiállítás november 21-én nyílik. A galéria addig is minden pénteken várja a gyűjtőket a megszokott kamaraaukcióra. A BÁV Rt. rendezésében november 9-én nyílik a Kortárs Ötvös Kiállítás, amely november 17-ig tekinthető meg a Lónyay utcai bemutatóteremben. R. J. Vendégre várva... A sajtó képviselői november 30-án ismerkedhettek meg a miskolci Well-PRess Művészeti Kereskedelmi Reklámügynökség „VendégVáró" útikönyvsorozata eddig megjelent köteteivel. Az egyes kiadványok az ország megyéit mutatják be 200-250 oldalon, sok színes illusztrációval, túraajánlattal, részletes településleírással, a szórakozási, sportolási lehetőségek ismertetésével és hasznos tudnivalókkal a közlekedéstől kezdve a hét végén ügyeletes gyógyszertárak listájáig Tavaly augusztusban jelent meg az első kötet. Látnivalók Borsodtól Zemplénig címmel, ezt követte az idén a Látnivalók Győr-Moson-Sopron megyében című. (Mindkettő német és angol nyelven is olvasható.) Szintén 1996-ban jelent meg a Látnivalók Komáromtól Esztergomig, és novemberben hagyja el a nyomdát a Látnivalók Tolna megyében című kötet. „Magánvállalkozásként vakmerőség ilyen kiadói tevékenységbe fogni - jellemezte a sorozat megindítását Kása Béla, a Well-PRess ügyvezetője. A kiadás anyagi támogatását többnyire a már „megjelent” megyék önkormányzatai vállalták. Ezt tükrözi az anyagi források megoszlása is: negyed részük a megyei közgyűlésektől származik, a többi idegenforgalmi alapítványoktól, reklámbevételekből és a kiadányok forgalmazásából folyt be. A kiadó célja a „VendégVáró” útikönyvsorozattal az, hogy 3 év alatt bemutassa Magyarország megyéit és jelentősebb városait. (NAPI) TUDOMÁNYTÁR A kőolaj-kitermelés hagyományos elsődleges módjával, a rétegenergia optimális felhasználásával is csak a lelőhelyen ismert (becsült) készleteknek a 30 százaléka hozható a felszínre. Ha a fogyó rétegenergiát egy második fúrólyukon gázvisszanyomással, vízbenyomással kívülről pótolják, a kitermelhető mennyiség kedvező esetben 40-45 százalékig emelkedhet. Ezt nevezik másodlagos kitermelési módszernek. Vannak a további kitermelést lehetővé tevő, harmadlagos módszerek is, így ha a visszanyomott vízbe felületaktív anyagokat (tenzideket) oldanak, a víz és az olaj érintkezési felületén csökken a felületi feszültség, s ezért a tárolókőzet apró pórusaiban lévő olaj jobban keveredik a vízzel, a víz jobban magával tudja azt ragadni. A másik lehetőség a víz viszkozitásának sokszorosára növelése a vízben oldott polimerekkel. Ekkor a víz jobban kiszorítja az olajat. Mindkét módszerrel kapcsolatban környezetvédelmi aggályok merülhetnek fel. Német és orosz kutatók újabban vegyszerek helyett mikroorganizmusokkal kísérleteznek. Az olajszennyezett talajban és a rétegvízben ötszáz olyan baktériumtörzs él, amelyek életfolyamataikkal gázt termelnek, illetve savas anyagcseretermékeikkel a kőzetet oldva növelik a pórusok méreteit, s ezzel további olajkitermelést tesznek lehetővé. Az egyik nagy orosz olajlelőhelyen a baktériumokkal folyó kísérleteket a szakemberek olyan ígéretesnek tartják, hogy segítségükkel a kitermelhető olaj mennyisége a környezet terhelése nélkül akár meg is kétszereződhet. (Süddeutsche Zeitung) A városi fák különösen értékesek. A nagy, öreg fákat szeretnénk minél tovább életben tartani, de ha tövük vagy belük korhadt lesz, balesetveszélyt jelentenek, mert a szél kidöntheti őket. A fák állékonyságát tapasztalt erdészek ugyan szemrevételezéssel is biztonsággal meg tudják állítani, de azért előrelépést jelent, egy a soproni egyetemen most roncsolásmentes módszert találtak épségük mérésére. Az új módszer a hangsebesség mikromásodperces pontosságú mérésén alapszik. A hang a fában rostirányra merőlegesen fajtól függően másodpercenként 1200-1600 méteres sebességgel terjed, a korhadt fa viszont elnyeli, tehát abban csak kerülővel tud haladni. Ebből következően a mérés elve nagyon egyszerű: ha a hang terjedési sebessége egy fában legalább 10 százalékkal kisebb, mint az ugyanolyan hibátlan famintában, biztos hogy már korhadt. A mérés elvégzésére egyszerű műszert is szerkesztettek. (Forrás: Tanácskozás a városi növényzet védelméről) Wolfner András Lapunkat szemlézi a Deutsche Welle radio»«! international Német rádió - magyarul!