Napkelet, 1924. július-december (2. évfolyam, 6-10. szám)
1924-07-01 / 7. szám - APRÓ CIKKEK - Tóth Béla: Jókai a franciáknál
APRÓCIKKEK JÓKAI A FRANCIÁKNÁL. Irodalmunknak a külfölddel való megismertetését ügyelve, a múlt században, arra az eredményre jutunk, hogy a terjesztőkben több a jóhiszeműség, mint a hozzáértés és a tapintat. Arról nem is szólva, hogy például Majthényi Flórát és Lisznyait együtt emlegetik legnagyobb költőinkkel, elég jellemző már az, hogy egyik tudósunk pár évvel ezelőtt még szükségesnek látta egy francia összehasonlítóirodalomtörténeti folyóiratban azt bizonygatni, hogy Petőfi nemcsak patrióta és magyar Tyrtaeus, hanem lírikus is. Érdekes, hogy Petőfi ilyen félreismerése ellen már hatvan évvel előbb szót emelt egy francia író, ki költőnknek nemcsak ismerője, de részben követője és utánzója is volt, és kijelenti, hogy Ch. L. Chassin Petőfit ismertető könyve túlzott politikai jelentőséget tulajdonít a költőnek s nem eléggé emeli ki költészetének lírai és elégiái oldalát. Petőfi az idegenek előtt elsősorban csakugyan a magyar szabadságharc hőse, de az már külön figyelmet érdemel, hogyan jut Jókai is körülbelül hasonló sorsra a franciáknál. Jókait akkor kezdik fordítani, mikor híre Németországon keresztül már Angliába is eljutott s így történt meg, hogy francia nyelven először megjelent elbeszéléseit angolból ültették át 1855-ben. A kerülőnek megvan az oka; a szabadságharc leverése után emigrált magyarok nagyrészt Angliában és Belgiumban telepednek meg s tulajdonképen ők azok, kik a fordítást lehetővé teszik akár úgy, hogy baráti összeköttetéseiket használják fel egy-egy folyóirat nyilvánosságának a megszerzésére, akár pedig azzal, hogy maguk is tevékenyen részt vesznek az átdolgozásban. A közreműködők meglehetősen kiterjedt nemzetközi munkát végeznek. Három év alatt (1855—57) négy közlemény lát francia nyelven napvilágot; az egyik Brüsszelben, a másik Genfben, a harmadik egy kimondottan „nemzetközi gyűjteményben“, mely Revue Britannicue cím alatt kizárólag Angliában és Amerikában megjelent cikkeket közölt; végül aztán az egyik párizsi folyóiratban is megjelenik egy. Brüsszelben adják Jókai első regényfordítását is (Un nabab hongrois, 1860) s így a szálak főkép arra a helyre vezetnek, hol a kivándorolt magyaroknak legszámottevőbb kolóniája volt: Jósika, Irányi, Ludvigh, Teleki, Horn stb. A fentebb említett Chassin, ki nemcsak Jókaitól, hanem Jósikától is fordít, Irányival írja meg a magyar forradalom kétkötetes történetét, Telekinek angol származású menyasszonyával pedig Petőfi-verseket dolgoz át s egyúttal „a magyar forradalom költőjének“ az életrajzát is megírja. Chassin akkoriban lelkes fiatal ember, kit a magyar szabadságharcosok iránti rokonszenve tesz magyarbaráttá s érdeklődése, mely például Hunyadi Jánost a latin krónikásoknál keresi fel, széles tanulmányokban jut kifejezésre. Őt, a történetírót, érthetőleg irodalmunknak a történeti vonatkozása vonzza, és hogy Jókaiban, Petőfiben a politikai vonatkozás köti le az érdeklődést, azt az emigráltakkal való barátsága is világosan magyarázza. Hanem ami a többi ismertetőnek a félrefogását illeti, azt egyedül az avatatlanság vagy a teljes tájékozatlanság teszi érthetővé. Amire a fordítók vállalkoznak, az nem látszik többnek műkedvelő időtöltésnél. Egy részük névtelen, más részük nem sokkal több. Heinecke kisasszonyról ugyanis, akinek Új földesúr-fordítása két kiadást is ért (1886, 1910), nem tudunk a nevénél többet, de így talán még jobb is, mert borzasztóan fordítottjellemző a nevek elferdítése: Petőfi következetesen Potősi néven szerepel, Garamvölgyiből Garanay lesz, a fordítás származását pedig el